Nagybánya és Vidéke, 1916 (42. évfolyam, 1-52. szám)

1916-06-04 / 23. szám

(2) 23. szám. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 1916. Junius 4 rok ősi erényeit felélessze s azokkal mint pai- zsokkal lássa el az egyéneket. Azt óhajtja, hogy a magyarnak szive legyen nyílt, bátorsága erős, önbizalma gőg nélkül való. Azt akarja, hogy „értelme figyelmes legyen, hogy elhagyja, ami erényeit eltékozolja, vétkeit táplálja.“ A tiz évvel ezelőtt ezekben megjelölt célt igyekeztünk szolgálni állandóan s a jelen év­ben is. A beírásokat szeptember 1. 2. 3-án tar­tottuk meg. Negyedikén tanítani kezdtünk. A beírások eredménye a háború okozta belső rend­nek megzavarása miatt nem olyan, mint béké­ben lett volna. Még többen maradtak távol az iskolaköteles korú gyermekekből ebben az év­ben, mint azelőtt. Sajnos, ennek az orvoslására nem volt eszközünk. A benépitési kényszert rá­beszéléssel igyekeztünk helyettesíteni. A tanulók elhelyezése a tavalyi volt. A Felsőbányai-u. iskola I. II. osztályai saját isko­lájuknak emeleti helyiségeiben a III. IV. osztá­lyok közül a fiuk a gazdasági ism. iskola két tantermében, a leányok a Kossuth-u. iskolában voltak elhelyezve. A Kossuth-utcai iskola V. VI. osztályai összevonva voltak elfoglalva. A tanulók száma az előző évihez képest is csökkent. Elemi iskoláinkba összesen 1421 tanulót irtunk be. Az előző évinél ez 90-nel s a békés 1913 — 14. iskolai évinél 198-cal keve­sebb. Ez a háborúnak a következménye. Több szülő anélkül, hogy iskolás korú gyermekét ott­hon rendszeresen elfoglalná, hanyagságból visz- szatartja az iskolától. Ezért lézengő gyermekek is voltak városunkban. Az iskolába járók közül pedig többnek a magaviseleté olyan volt, hogy az apa házi szigorának hiánya érzett belőle. A háborúba távozott apának erélyét jó volna már itthon tapasztalni! A három kisdedóvóba 408 kicsinyt irtunk be. Az előző évinél tizeneggyel kevesebbet. Mint máskor, most is a Hunyadi-u. óvó volt a leg­népesebb. Itt a kicsinyek 175-en voltak. Ez szük­ségessé teszi, hogy a negyedik óvónői állás szervezését a háború után megvalósítsuk. Óvónőink már az 1913-14. tanév elejétől 1914. aug. első hetében töltött egy heti szün­idő kivételével három éven át megszakítás nél­kül munkálkodnak. Hazafiságból, panasz nélkül teszik. A tanítótestület a háború állandó hatása állott. Benedek József, Lakner Ernő és Suta Gyula tanítók a mozgósítás óta hadban vannak. A tanítótestületben változás történt. Glan- zer Malvin a Borpatak-telepi iskolától a veresvizi iskolához helyeztetettBorpatakra Ferenczy Laura neveztetett ki. 0 azonban egész iskolai éven át szabadságon volt s a helyét Szabó Gi­zella oki. tanítónő töltötte be. Betegsége miatt egész éven át nem tanít­hatott az elhalt Czárich Ida s febr. 14-én kezdve komoly betegsége miatt az év végéig szabadsá­gon volt özv. Lehrner Ferencné. A Czárich he­lyén Szász Emma buzgólkodott igyekezettel, a véd százados, szuronyroham közben estem el, a másik lap szerint a csernovici kórházban haltam meg, szóval ahány újság van Pesten, annyiféle­képen emlékezett rólam meg. Azt is megtud­tam, hogy a Kaszinó, mint alapitó tagról gyász- jelentést adott ki, de meggyászolt a Balassa iro­dalmi Kör, az „Otthon“ irók és hírlapírók köre, néhány asztaltársaság stb., stb., szóval ismerő­seim közül, aki csak gyászolni tudott, az való- szinüleg mind engem gyászolt. Ennek a szegény embernek biztosan az esze meghibbant, affeletti örömében, hogy megnősült — gondoltam magam­ban, mikor a szerkesztőség ajtaján bekopogtat­tam, mert tudtam, hogy biztosan itt találom s itt csíphetem nyakon. Sajnos, se nyakon nem csíphettem, se itt nem találhattam, hanem helyette legalább 25 kiváncsi arcot láttam felém meredni, kik kórusba énekelték: Itthon vagy öreg, hát nem estél el!?“ Erre aztán orruk előtt úgy be­vágtam az ajtót, hogy az ablaküveg bizonyára darabokra tört és rohantam le a lépcsőn, végig az utcán F. Imre barátomhoz s már előre őrül­tem, micsoda vad kéjjel fogom füleit megcibálni. A Király utca sarkán ép beakarok fordulni, mi­dőn valakinek úgy neki rohantam, hogy csepp híján fel nem döntöttem.- Na, mért nem vigyáz kérem! - szólt felém az illető gorombán. Hátra nézek s egy csendes szitok hagyta el számat. Lehrnerné tanítványait ápr. 26-ig Bányai Ida és Szász Emma félnapi tanítási renddel foglalták el s attól Hajdú Erzsébet old. tanítónő tanította. Beteg volt még Fejes Antal is, kinek osztályát előbb a megfelelő párhuzamos leányosztállyal összevonva foglalták el s ápr. 26-tól Sólyom Ferenc ref. vallástanitó vezette. A tanítás ez iskolai éven át megszakítás nélkül folyt. A tanulók szegénysége, a háborús szegénység és szükség a gyermekek közül többet elvont az iskolától időnként, ami a mulasztások számát emelte. A mulasztásoknak egy része most is a szülő hanyagságából eredt. A tanításban mindazt értékesíteni óhajtot­tuk, amit a tanterv, a rendkívüli idő, a világot átható háború megkívánt s amit a gyermekek lelkének tartalmasabbá tételéhez helyesnek vél­tünk. Az a sokoldalú apró reáhatás, amely a nevelésnek n^pról-napra kínálkozó részlete, figyel­münkben volt. Az emberi nemes tulajdonok, az ismeretnyujtásnak forrásai, a természetnek némi megismerése érvényesültek munkánkban. Az emberi lélek egészséges épületét akartuk építeni. Mindenféle reánk váró nemes célt szolgálni akartunk. Az „Állatvédő egyesület“ gyermek­naptárát tanítványaink nehány száz példányban megszerezték. A Zsófia gyermekszanatórium egyesületnek a Felsőbányai-u. iskolások 15 K 71 fül. gyűjtöttek. A József főherceg szanatórium egyesületnek a Kossuth-u. iskola 32 K 60 f., a a veresvizi 10 K 90 f-t hozott össze. A háborús gyűjtésekre gondunk volt. Tanít­ványaink utján nagy mennyiségű rongyot, sze­derlevelet, gummi és rézhulladékot gyűjtöttünk. A katonák karácsonyára a Kossuth-u. iskola ta­nulói 68 K 34 f., a Felsőbányai-u. iskolában 58 K 30 f s a veresvizi iskolában 18 K 62 fillért gyűjtöttek. A Hunyadi-u. óvoda a katonák ka- rácsonára 40 K, a helyi sebesülteknek 40 K, a vakkatonáknak 120 K, a veresvizi óvoda a vö­röskereszt helyi fiókjának 27 K-t adott. A Kossuth-u. tanítótestület a hadifoglyokat gyámolitó és tudósitó hivatalnak 10 K, a gyer­mekvédő ligának 9 K-t juttatott. A kárpáti fal­vak felépítésére a Kossuth-u. iskola tanítóitól 101 K 27 fill, a Felsőbányai-u. iskolásoktól 100 K 42 f, a veresvizi iskolásoktól 55 K gyűlt. A veresvizi iskola ez 55 koronát egy alkalmi gyer­mekelőadás utján hozta össze, amely a Juhász Mária, Glanzer Malvin és az Alexy igazgató fá­radozásainak eredménye. A kereszthegyi és Hu­nyadi-u. óvodák e célra 3-3 koronát gyűjtöttek. A katonai melegítőket tanítónőink az év folyamán is kiváló buzgósággal készítették s tanítványaikkal is köttették. A tanitóözvegyek és árvák javát célzó országos adakozásban mint testület résztvettünk. Havi háborús adományunknak felét szept. és okt. hóban még a helyi hadsegélyzőnek adtuk 73 K 81 f. összegben, másik felét s aztán novem­beren kezdve a havi teljes adományunkat a had­ban elesett tanítók özvegyei és árvái részére küldtük. A tanitóözvegyek és árvák javára ez — Imre . . .! Megfordul. — Kovács, te vagy az? — Nem, hanem a tulvilági szellemem, akit te eltemettél. Mosolygott; ergo nekem is mosolyognom kellett. Nevetett, én is nevettem, aztán azt mondta: Gyere öreg egy pohár sörre, ahol min­dent megtudsz és megindult, miután nagyon ter­mészetes én is megindultam. Magától értetődik a vendéglő felé. A harmadik korsó sör megoldotta nyelvét: — Azt elmondta Kohutné, hogy megnősül­tem, de azt ugyebár nem tudod, kit vettem el. — Nem, azt ép most fogom megtudni. — Karolát. A te Karoládat, akivel jegyben jártál s akit, mióta behívtak, elhanyagoltál, sőt az eljegyzést is nem létezőnek tekintetted. — Gratulálok kedves komáin — szóltam kacagva! — Köszönöm. Tudom, hogy a dolog érzé­kenyen nem, érint, mert hisz Karolát sohasem szeretted. Én szerettem és feleségül vettem, amiért ugyebár nem haragszol rám ? — A világért sem. Hozzon még két korsó­val! — szóltam a pincérnek. De mi a macskának hireszteltétek el, hogy elestem ? — Karola kívánságára történt. Én ellen­keztem, de ő nem akart máskép a feleségem lenni. Mindenki tudta, hogy veled jegyben járt. évben júliusig 399 K 46 f, a háború kezdete óta 839 K 46 f-t adtunk. Ezenkívül a kereszthegyi óvoda karácsonyi előadásának jövedelmét 75 K-t, a Hunyadi-u. ilyen alkalmu ünnepélyének jöve­delméből 50 K-t adta e célra. A hadikölcsön jegyzése alkalmával tanít­ványainkat buzdítottuk arra, hogy szüleiket köt­vények vásárlására kérjék. Ilyen módon 3-400 korona csekély jegyzésről tudunk. A tanulók össszeadott filléreiből a Kossuth-u. iskola a III. hadikölcsönből egy drb 100 kornás kötvényt vásárolt 97 K 10 fillérért. Éhez a tanulóktól 51 K 57 fillér gyűlt be s 45 K 53 f-t a segé­lyezésre nyújtott pénzből vettünk. A IV. hadi­kölcsönből is egy drb 100 koronás kötvényt vettünk, amelyhez 66 K 50 fillért a tanulók adtak össze s 31 K-t a Kossuth-u. isk. tanító­testületének pénzéből tettünk. A veresvizi iskola meggyüjtött kis pénzéből a IV. hadikölcsönnél egy drb 100 koronás kötvényt vásárolt. Itt említem meg, hogy tanítótestületünk tagjai az I. hadiköcsön alkalmával 7350, a Il.-nál 2500, a Ill.-náll 3000 s a IV.-nél 400 K-t jegyez­tek. Ez, a 13250 kor. morzsa a nagy tömegben, de az ilyen morzsákra is szükség van. A hadsegélyezést is támogattuk. Testüle­tünk tagjai közül egyesek a háború kezdete óta adakoztak e célra, a többség 1915. jan.-tól októberig befejezőleg 325 K 36 fillért adott a helyi hadsegélyzö pénztárába. A bőkezűen ada­kozó Czárich Ida azután is adta megszokott se­gélyét e pénztárba minden hónapban. A hadimunkából testületünk kivette a ré­szét. Egyik a helyi hadsegélyzö pénztárát kezeli, két tag a helyi vöröskereszt kórháznál irodai teendőket végez, többen a katonai összeíráso­kat, a város tisztaságának egészségi ellenőrzé­sét, a gabonafölösleg megállapítását, a gabona és lisztszükséglet megállapítását teljesítettük. A közért tettük. A tanulók segélyezése szűk keretben most is megvolt. Szegény tanítványaink istápolását némileg a társadalom segítése lehetővé tette. Külföldi esetek. Borravaló. I. Lajos bajor király, a tudomány és ter­mészet nagy kedvelője, minden nyáron több he­tet töltött Tengernseen. Ott éppen úgy, mint a vidéki hegyilakók, rövid zubbonyt, térdig érő nadrágot, hosszú ha­risnyát, vastag talpú erős cipőt, kicsi kalapot viselt. Egyesegyedül indult a hegyek közé. Előtte több hölgy igyekezett a gyalogösvényen fölfelé. Az útnak körülbelül a felén voltak, midőn az egyik hölgy megszólította: — Jó ember! nem vinné podgyászunkat föl a hegyre ? — Nagyon szívesen. Mit szólt volna a világ, ha ennek dacára más­nak lesz a felesége ? Megindult volna a pletyka és össze-vissza beszéltek volna mindent. így, mivel ismerőseink téged halottnak hisznek, sen- kisem találhat benne semmit, ha Karola vén lány nem akart maradni s másnak nyújtotta ke­zét éS . ; . — És üres erszényét - vágtam rá gyorsan. — Sajnos igaz - felelte barátom - de én szivét akartam mondani. — Ne hidd azonban kedves barátom, hogy én a ti kedvetekért álnév alatt fogok Pesten bujkálni, ha háború után' végleg visszajövök. — Nem, erre nem is lesz szükség. Elő­fordult már számtalanszor, hogy valakit halott­nak hittek s 8-10 hónap múlva tudták csak meg, hogy él. Mért ne fordulhatna elő ilyen eset nálad is ? Megmarad a „jó“ hírnév is, csak éppen a látszat kedvéért te neheztelhetek hogy az asz- szonyka férjhez ment, mert hősi halottnak hitt. — No nem. Ezért nem neheztelek sem rá, sem rád, csak ép az ejt gondolkodóba, hogy mi minden előre nem látható dologra jó a háború. Hogy mennyire nem nehezteltem barátomra, ezt először is azzal bizonyítottam be, hogy éjfélig söröztem vele, másodszor pedig azzal, hogy ami­kor elváltunk egymástól „kézcsókom kértem át­adni őnagyságának.“

Next

/
Thumbnails
Contents