Nagybánya és Vidéke, 1916 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1916-01-02 / 1. szám
TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁG] EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK IMII 1ST ID 13 ÜST VASÁRNAP Előfizetési Arak : Egész évre 8 K. Félévre 4 K. Negyedévre 2 K. ..,------= Egyes szám 20 fillér. Fe lelős szerkesztő és laptulajdonos RÉVÉSZ JÁNOS Főmunkatárs és h. szerkesztő j RÉVA.I KÁROLY Szerkesztősé gr és kiadóhivatal :- Felsőbán jal-utca 80. szám alatt. = TELEFON SZÁM NAGTBÍNTA lő: Előfizetésre való felhívás. Midőn lapunk előfizetőinek, munkatársainak, olvasóinak békés ujéucL kívánunk, fölhívjuk szives figyelmüket arra, hogy a Nagybánya és Vidéke negyvenkettedik évfolyamába lépett s felelős szerkesztője ezzel betöltötte a huszonötödik esztendőt a szerkesztés hálátlan nehéz, de mégis szép munkájában. Negyedszázad alatt ezerekre menő közleményt: irányitó cikket, ismertetést, mulattató szépirodalmi dolgokat, hirt, hirdetést slb. hozott lapunk s hogy ezzel mennyiben járult hozzá a közművelődés terjesztéséhez, azt talán fölösleges hangsúlyoznunk. Anyagi oldalát véve a dolognak, ez idő alatt (t. i. a 25 év alatt) százezer koronán felül volt az, amit a lap kerü- költségek fejében, tehát munkáért fizetett ki. A háború nehéz viszonyait legyűrtük, ha valaki, mi érezzük igazán, hogy vannak, akiknek fél jövedelemből kell kijönniük ötszörös árak mellett. Most már reméljük a békét okvetlenül ebben az esztendőben, hiszen e világon semmi sem tarthat örökké! A béke nagy munkájára újabb erőkkel föl fegyverkezve indulunk meg s kérjük ez esztendőben is a t. közönség nagyra- becsült, szives pártfogását. A Nagybánya és Vidéke dijai: Egész évre postán vagy házhoz küldve 8 K Fél évre » » » > 4 K Negyed évre » > » » 2 K Külföldre egész évre............................10 K fé l évre.................................5 K Ti sztelettel Nagybánya és Vidéke szerkesztősége és kiadóhivatala. Munka a háború után. Mikor a lehanya'.ló évtől búcsút veszünk s annyi fájdalmat, könyüt, keservet és küzdelmet adó napjaiból az utolsó is elmúlik, gondoljunk a jövőre. Reméljük, hogy jobb lesz, mint az előző. Gondoljuk, hogy a multn k keservét a jövőnek vigasza, a múltnak gyötrelmét a jövőnek öröme feledni segíti. A jobb jöv.ben higyjünk. Bizzunk abban, hogy a háború mieiöob ie- zajlik s hogy az 1916. év meghozza az emberiség ellentétben álló nagy tömege között a békét, melynek áldása annyi veszteségnek fájdalmát enyhíteni, tengernyi szenvedésének ólét tompítani segít. Ha a nemzeteknek egymást megsemmisíteni törekvő ádáz küzdelme megszűnik, uj munka vár reánk: a veszteségeknek pótolható részét pótolni s a háború által nyújtott tanulságok termékenyiiő ereit a gyakorlati életnek államilag, társadalmilag, az iskolák s más intézmények utján is megnyitni lesz az uj feladatunk. A hosszú harc alatt hányán pusztultak el!... A magyar nemzet törzséről hányán szakadtak le, mint levél a fáról! . . . Ezeknek a küzdelme, a hősi halála kell, hogy meglerinékenyitse s a nem- I zetet megerősítse. Annak az eljövendő jobb kor- | nak adták ők alapul, zálogul az életüket minds I az ő hős hafálukból fakadó tartalom a nemzetet gazdagítja. É'etüket adták a hazáért s ez, ha ko- ! molyán fogjuk föl, mindnyájunkat keményebb hazafiságra, serényebb munkára kötelez. A háború, lezajlása után, reánk nagy kötelességeket ró. Ezek kell hogy mindnyájunkat mélyebb nyomra ható munkára indítsanak s amit már most el lehet kezdeni ezekből, inditsuk meg. A háború az embereket közelebb hozta egymáshoz. Az emberek megértése nsgyobb lett. Azok a jelszavak s azok a válaszfalul álló nemzetiségi i tanok és törekvések, melyeket békében szabadon élesztgettek, ma veszedelmesek a szitókra s igy valamennyire alszanak. így hát az egyetértés bensőbb. A haza fogalma fenséges Ígérettel vált ki lelkűnkből. Tisztábban érezstik az otthonnak magához bilincselő melegét. Az emberek egyenlősége mindnyájunkban lisztultabb formában vált ki Az embertársi, emberbaráti kötelességeket most közvetlenebbül érijük. Ezért az adakozások és segítések is nagyobbak. Igaz, hogy a segítségre is inkább van szükség, mint valaha. A báboru borzalmai által ürött sebek enyhítésére a könyö- rüieíesség, az emberszereíet szélesebb rétegben jut kifejezésre. Az emberies érzelemnek galambja állandóan az emberek között röpköd s legyezgető szárnyának mozgatásával folyton ébren tartja bennünk azokat a kötelességeket, melyek az érzésből fakadnak. Aki a lelkeket megkérdő önös- ségéböl ma sem bujt ki, elfásultsögának betegségében szenved. Az ilyenek a küzdelem élén a csatasorban kellene hogy legyenek, hogy másoknak a szenvedését s maguknak a betegségét megismerjék. Most a falatunkat, a meleget adó otthonunkat, a másokat is erősíteni tudó azeretetüa- ket, a reménytelennek szivébe és tudatába önthető lelkesedésünket oda kell adnunk s meg kell osztanunk. Az én lm mii beszaladt íz őszbe... — Irta: Révai Károly. — Az én időm már beszaladt az őszbe, Fáradtan járok, lelkem didereg; Aszott tarlókról szedegetem össze Már ezentúl a hervadt levelet. Dalaim fakó, régi módi nóták, Nem égostromlók, szivet csábítók; Estenden csakis falukon dalolják S nincs bennük semmi epedő titok. Szólnak a napról, délibábos égről, Puszta mezőről, mely csöndes, kihalt. Néha hazámról s több ily semmiségről Dúdolok egy-egy álmos, ócska dalt. Kislányomról, ki kezd anyányi lenni S kinek a sorsa az, mi még epeszt Öreg korom nótája — valamennyi — Csak temető, csak sirhmt és kereszt Korhadt fám többé rügyet nem fakaszthat, Kifáradt szivem többé nem hévül; Egyszerre csak, az utolsó harasztnak Lágy bársonyára csöndesen ledül . . . Kozák támadás. — Irta : Neubauer Margit. — Tavasz volt, nagy, mámoros, kora tavasz. A nap rózsaszín széles sugarakkal sütött be a dohos kórterembe, Az ágyneműk rendetlenül hevertek szanaszét és az asztalkán ibolyák hervadoztak. A gyerek-hadnagy egy széken kuporgott, egészen közel az ablakhoz. Finoman erezett ujjait belemélyesztette koronás zsebkendőjébe és nagy fátyolos szemeivel mereven bámult a lányra. Tele tüdővel szívta be a tavasz, az élet, a szerelem illatát. Jól érezte magát, könnyen, boldogan, Sebe már gyógyult, inkább csak üdülés végett volt még itt Es hogy kényeztették 1 Hogy szerették, mint egy elkapatott, beteg gyermeket. A lány az ablaknál állt erősen kihajolva. Haja az acába hullott és acélos termete megfeszült a tavaszi szélben. Sötét árnyékos szemeivel a hegyeket vizsgálta. A nap erősen, élesen megvilágította markáns vonásu arcát, aztán végig ömlött a kötényén és a csipkés hófehér bóbitán. Oda lenn lomha ökrös szekerek döcögtek és piszkos, gubás oláhok pacskoltak a tavaszi sárban. Lejebb friss zöld mező terült el, tarka virágosán, meleg, földszagu párát terjesztve. A kövezeten néhány orosz fogoly cammogott lustán, esetlenül. A lány kicsit megrezzent zöldesbarna uniformisuk láttára. Lehajtotta szőke fejét, Ds aztán fölvidult és a hadnagyhoz fordult. — Na, mi az Béiuska? Hogy érzed magad ma ? — Mesésen, kérlek mesésen ! Hogy is érez- hetném magam máskép a te társaságodban!. — A lány e'nevette magát. — Oh te bolond gyerek ! Azt kérdem, hogy a sebed mit csinál f Tudod, amelyik még geny- nyes volt tegnap. — — A sebem, semmit. Különben törődöm is én velel Törődöm én mással, mint veled? — Ugyan Bélus! Hogy mondhatsz ilyet f muszáj a sebbel törődni, muszáj ! Látod a mamád mennyire aggódik miattad. — — A mama. Oh igen, a mama mindig aggódik. — — Tegnap is alig bírtam vele, siró görcsöt kapott és rémesen ideges volt. Azt mondta, rosz- szul nézel ki, karikásak a szemeid stb. stb. Ahogy ö már szokta. — Béla elnevette magát. — És te felültél neki Elzus ? — — Dehogy! De azért nem kellemes az ilyen. — A lány is nevetett. Most már mindaket- ten nevettek, vígan széleseD. A fiú közelebb simult és meg akarta csókolni, de ez nem engedte, elugrott és övéből kihullottak az ibolyák. A súrolt linoleumos padló, a lomos ágyak, az egész kórterem tele lett liiaszin, illatos ibolyákkal. Elza felkapott egy csomót és tele szórta vele a fiú arcát, selymes szőke fürtjeit. Elza és Béla gyermek koruk óta ismerték egymást. Elza árva leány volt és mint távol
