Nagybánya és Vidéke, 1915 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1915-10-03 / 40. szám

(2) 40 szám.

1915. Október 3

érthetjük, ha tudjuk, hogy az orosz államhatalom fegyverbe szólította őket s a mindenható állam elbánt velük, gépies harci tevékenységre kény- szeritette őket fegyvereinek erejével. Most hogy felszabadultak, akik még megmaradtak kö> ülök, azok már is megmutatták irántunk való jóérzelmeiket.

De hogy szót emeljünk a lengyel testvérek mellett, azt diktálja hazánk érdeke is

»Nincs lengyel, aki az oroszt szeretné, nincs egy sem«, igy mondták azt nekem igen hivatott vezető lengyelek. Egyetlen szláv nép, mely meg. tagadja szlávságát s a nyugati kultúrához óhajt csatlakozni. Ha felszólalunk, részvétünk elszakítja teljesen az orosz lengyelséget is a szlávság- tól és pártunkra vonja.

Igaza van Andrássy Gyulának, aki a Magyar Hírlap egyik szeptemberi, vasárnapi számában felette tanulságos vezérlöcikkben, azt hangoztatja, hogy ha a lengyelek most bennünk is csalódnak, ha leigázzuk őket, el akarjuk venni nemzetiségüket, ha megint felosztjuk őket, visszarohannak az orosz karjaiba, aki biztatni, csalogatni fogja Őket s aki képes legalább egy tömegbe gyűjteni, legalább a szlávságukat megmenteni.

Magyarországnak az az érdeke, hogy a lengyelekben erős szövetségest, védőbástyát nyerjen.

Kossuth Lajos megmondta azt: »Magyar- ország szabadsága folyvást kétséges leend, mig Lengyelország föl nem szabadittatik «

De bármennyire rokonszenvezzem is ezzel a szabadságszerető, sokat szenvedett nemzettel, a magam részéről Kolozsvár határozatát, mely az önálló, független, harcias Lengyel állam visszaállítását követeli s a képviselőházhoz küldendő feliratra szept. 23-iki törvényhatósági közgyűléséből Apáthytós az ország egyik legjelesebb történet tudósát dr. Márky Sándort küldte ki, nem pártolhatom. Hogy a békekötés előbb vagy utóbb elérkezik az bizonyos, de hogy a szövetséges hatalmak miként egyeztethetik össze érdekeiket, hogy a megapadt, szétszórt, elpusztult lengyelek közül miként toborozhatnak az alkotmányos élethez okvetlenül szükséges sok ezerre menő vezető müveit osztályt, miként állíthatják előbb anyagi tekintetben lábra az elkoldusodott országot, miként védhetik meg a kelet felől jöhető újabb támadás ellen, milyen katonai rendszerrel, mindezek nagy, messzevágó kérdések, melyeket csak az idő fog megérlelni,

Azért mindezek figyelembe vétele mellett a következő indítványt bátorkodom előterjeszteni: Abból a szomorú alkalomból, hogy a lengyel JKlubb kiváló magyar érzelmű elnöke Sztadniczky gróf meghalt, midőn a vármegyei közgyűlés részvétét fejezi ki, egyszersmind adjon kifejezést Szatmarvármegye közönsége annak a reményének is, hogy az óriási világháború küzdelmeiből a sokat szenvedett lengyel népnek szabadsága is ki fog sarjadzani.

— Igen, igen arról, de hol van már a szürke veréb?! Ma ö a legpompásabb paradicsommadár. Imádóinak egész serege veszi körül, sót kettő öngyilkos is lett már érte. És éppen én vagyok a kiválasztott, hát nem vagyok én a világ legboldogabb embere I ?

— Lehet, de bizonyos, hogy még igen korai a dolog, mégis tán előbb valami megélhetés után kellene nézni.

— Ne fájjon neked az én fejem! már föl vagyok véve gyakornoknak a postára, egy év múlva tiszt leszek és akkor az esküvőt is megtartjuk. No de szervusz, most már sietek O hozzá.

— »Szervusz.« Kikisérem s aztán vissza fekszem nagyot Csikorgó kanapémra, gondolkozom s mintegy félálomban ismételgetem: »Az esküvőt egy év múlva ? ki tudja ? hisz oly hosszú egy esztendő és oly ingatagok a nők,«

*

Farsang van. A New-York táncszalonja tündéri fényárban úszik. Szép, boldog párok keringőznek. Félre egy sarokba húzódva állok, egyedül. Állok és nézek s nem tudom tekintetem egy csoportról levenni. Ott ül a bálkirályné, körülötte az udvarlók egész serege, ott legyeskedik boldog vőlegény barátom is, de úgy látom, hogy az ünnepelt nő egy fess huszár tiszttel vált titkos, szerelmes pillantásokat.

Éjfélkor a zene elhallgat. A kép megváltozik. Virág kosarakkal díszített asztalokat hoznak a szolgák. Székeket hoznak, köréjök ülnek a párok, kezökben ceruza, előttük papír, írnak

NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE

Révész indítványát egyhangúan elfogadták.

Mindjárt a gyűlés elején a közigazgatási bizottságba öt uj tagot kellett választani titkos szavazás utján. Megválasztották a régieket, u. m.: Domahidy Viktor, Nemestóti Szabó Antal, Szuhányi Ferenc, Tóth Mór, dr. Vetzák Ede tagokat. Legtöbb szavazatot Tóth Mór kapott, 87-et, de akire legkevesebb esett, annak a neve is 74-gyel került ki az urnából (dr. Vetzák Ede.)

A pótadókat gépiesen megszavazták közművelődésre, vasútra, nyugdíjra slb. s rohamosan ment a többi 150 folyóügynek is a lemorzsolása.

Még egy tárgy emelendő ki a sok közül, t. i. a Lucaciu ügye, akire nézve Dénes Sándor, a Szamos szerkesztője, avasi megyebizottsági tag a következő indítványt adta be:

Mondja ki a közgyűlés, hogy Lucaciu László volt laczfalusi és Lucaciu Konstantin király- daróczi görögkatholikus lelkészeket, Szatmárvár- megve törvényhatóságának választott bizottsági tagjait, kik nyíltan izgatnak Romániában Magyar- ország ellen, árulóknak tartja és mivel az 1886. évi XXI. t.-c. nem nyújt módot arra, hogy őket a bizottság tagjainak soraiból kizárják:

A törvényhatóság kijelenti, hogy nem tartja őket méltóknak arra, hogy Szalmárvármegye törvényhatósági bizottsági tagjaiként szerepeljenek és őket tagoknak nem is tekinti.

Ennél a tárgynál hosszabban Stoll Béla szólalt föl, mely után a közgyűlés elfogadta az állandó választmány javaslatát, miszerint Lucaciu Lászlót nem tartja méltónak arra, hogy vele foglalkozzék.

A gyűlés 1 órakor ért véget. Délután már 2 órakor megkezdte egy bizottság a hadiadó tárgyalását ami este 7 óráig tartott.

A m. kir. minisztériumnak 3411. M. E. számú rendelete gabonának, hüvelyeseknek, lisztnek és takarmánycikkeknek a vámkülföldről való behozatala tárgyában.

A m. kir. minisztérium a háború esetére szóló kivételes intézkedésről alkotott törvényes rendelkezések alapián a következőket rendeli:

1. §. Vámkülfötdről a magyar szent korona országainak területére a jelen rendelet életbeiéegy-két sor levelet, megválasztják a postást, ez kiüríti a kosarat s kézhez adja címzetteknek levelöket. Barátom is kap egyet, picit, rózsaszínt, mohón bontja fel, hisz »0« tőle van. Nézem s elgondolom, mily boldog lehet, mikor egyszerre csak keresztül halad mellettem, kezembe nyomja a levelet, csak annyit mond »olvasd« s eltűnik. Én olvasom.

Tisztelt Uram I

A huszáitiszt megkért és én igent mondtam. Százezer koronát örököltem, telik kauciónak s marad is bőven Tehát mi sem akadályozza boldogságom. Ami Önnek tett Ígéretem illeti, remélem ön nem gondolja, hogy elhamarkodottságomért egy életen át szenvedjek. Legyen boldog. Kata.

Rosszat sejtve, rohantam barátom lakására, késő volt.

Ott feküdt revolverét kezében görcsösen szorítva, vérében fagyva a harmadik áldozat.

*

Szegény barátom halála után, még körülbelül fél évig tartózkodtam a városban. Még ott voltam, midőn a helyi lapok vastagon kiszedett betűkkel tudatták a közönséggel, hogy

»Fényes esküvő. Barta Aladár az egész városban jól ismert s nagyra becsült huszárfőhadnagy ma vezette oltárhoz Liber Katát a város legszebb, legünnepeltebb stb. stb. leányát.«

E fényes esküvőről Írtak cikkeket másnap is a lapok, erről beszélgettünk a kávéházban pár napig. És a kofák még mindig ezt tárgyalhatták talán midőn nehány hónap múlva aztáu még napése után behozott búza-, rozs-, árpa-, zab-, tengeri, hüvelyesek és azokból őrlés, darálás, törés, vagy hántolás utján nyert termékek és hulladékok, tiszta állapotban, vagy — más cikkekkel is — kevert állapotban belföldön kizárólag csak a Haditermény részvénytársaság áltat hozhatók forgalomba.

Jelen rendelet, szemponíjábó! a megszállott ellenséges terület vámküiföidnek nem tekintetik.

2 §. Aki az 1. § ban körűért cikkeket a vámbülföldről behozza, azokat a Haditerrr.ény részvénytársaságának köteles eladni.

A Haditermény részvénytársaság állal való meg- és átvétel feltételeit, valamint a jelen rendelet végrehajtására vonal kozó egyéb utasításokat a m. kir. kereskedelemügyi miniszter álla pitja meg-, ki abban a kérdésben is dönt, hogy a jelen rendelet rendelkezései mily feltételek alatt nem alkalmazandók az átviteli küldeményekre.

3 § A közforgalmi vasutaknak és gőzhajózási vállalatoknak állomásai kötelesek az 1. §-ban megjelölt árukat, amennyiben azok a vámkülföldről oda érkeznek a címzett szabályszerű értesítésével egyidejűleg a feladási állomásnak, a címzettnek, a küldemény nemének és súlyának megjelölése mellett a Haditermény részvénytársaság igazgatóságához Budapestre, postai u‘on bejelenteni. A bejelentést tartalmazó levelek portómentesek.

4, §. Aki a jelen rendelet 1. és 2 §-ában foglalt valamelyik rendelkezést megszegi, kihágást követ, el és az 1912. LXIII. t.-c. 15. §-ának

2. bekezdésében megjelölt közigazgatási hatóság által az 1914 L. t.-c. 9 § a értelmében két hónapig terjedhető elzárással és hatszáz koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő.

Horvát-Szlavonországokban e kihágás miatt az ottani jogszabályok szerint hivatott hatóságok járnak el. . >

5 § Ez a rendelet kihirdetésének napján lép életbe és hatálya a magyar szent, korona országainak egész területére kiterjed. Horvát-Szlavonországokban ezt a rendaletet, amennyiben végrehajtása az ottani önkormányzat körébe tartozik, a bán hajtja végre.

Budapest, 1915. évi szeptember hó 17-én.

Gróf Tisza István s. k. m. kir. miniszterelnök.

Közli a Gazdasági Egyesület.

Harctéren levő fiainknak legkedvesebb ajándék egy hazulról érkező hírlap! ---------------gyobb szenzációja volt a városnak, mit még a fővárosi lapok Í3 világgá kürtőitek, hogy

»Bartha Aladár h. főhadaagy alig három havi házasság után, költekező életmódjával előbb elverte tekintélyes hozományát, majd tiszttársai nevének hamisításával a banktól nagyobb összeget vett föl, melylyel sikerült neki Amerikába szöknie, de feleségét a legnagyobb nyomorban hagyta itt.

*

Húsz év múlt el azóta. Gondolatokba merülve állok és nézek ki a rohanó vonat ablakán. És nézem a tájat. A tájat, melyet már rég, nagyon rég nem láttam s melyet mégis oly jói ismerek Hogyne, hisz oly sok kadves emlékem fűződik hozzá. Itt szedtük valaha az árvalányhajat s a rét tarka virágait. Már-már ismét boldog ifjúnak képzeltem magam, midőn egy ismerés hang zavarja meg gondolataimat. Hátra nézek s majdnem kővé dermedek a bámulattól, ő az ismét, a szürke veréb. A szürke veréb piros szürke ruhájában, két nagy kosárral a karján, hangosan kinálgatva, vegyenek narancsot, cukrot, citromot venni teeessenek.

A vonat megállt. Hamarosan egy nagyobb bankjegyet nyomok a markába.

Éa kiszállok és ö értelmetlenül, tágranyilt szemekkel bámul utánam.

Vissza fordulok és szánakozva nézem meg mégegyszer a szürke verebet.

A szürke verebet, a gőgös felfuvalkodottság negyedik, de most már egyúttal bizonyosan az utolsó áldozatát.