Nagybánya és Vidéke, 1915 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1915-08-29 / 35. szám
(2i 35, szám. 1515. Augusztus 29 nagybajuszu népfölkelő — aki Lemberg visszavételénél sebesült meg és most itt teljesít szolgálatot. Köröskörül, amerre a szem ellát, fiatal, szu- ronyos bosnyákok őrködve járnak, úgy látszik itt tanulnak bele a pontos katonai szolgálatba, hogy úgy lehet nem sokára az igazi harctéren szolgálják ezt a szent anyaföldet: a Hazát, Balkéz fele indulunk, a réten mi sem látszik, itt-ott egy vakond túrás féle és előtiünk három krumpli verem. Benyitok az egyikbe ... I Nagyszerű comforttal lep meg, még ablak is van rajta és a pár lépés széles szobácskábán jobbra faládaszerü ágy, mellette kis piszkafa, azon egy kicsi láda teteje, rászögezve, abá! gondoltam ez az éjjeli »szekrény«, közepén négy láb leverve a földbe, rajta egy nagyobb ferslóg telő, ez az asztal, bét oldalt hasonlón készítve, két pad. Az egész azt a benyomást tette, mintha a halász csárdák előtt bólongató nagy eperfa alatt meghúzódó »bútorzat« szárnyra kapott vo'na és itt ütné fel tanyáját. Ez biztosan a kis hadnsgy lakása — gondoltam — és igen meg voltam elégedve. Elvégre, ha az ember fiatal és meleg fantáziával bir, egész palota lehet egy ilyen kicsi verem is, boldogság — persze csak úgy gondoltam — pedig, hej I de sok elfér bele I — Ugy-e ez a hadnagy ur lakása ? — kérdőm kísérőmet, miután elolvastam a fekete táblán, fehér krétával hivalkodó büszke dicsekvést: »Tiszti lake. — Nem, inslálom, ez az ezredes űré-----Ty ű — gondoltam —ez egy kicsit máskép mutatkozik a békében, na de sebaj! Most háborúban élünk és utóvégre, jó vastag gerendával, földdel van fedve, eső, srapnel és más ilyen nyalánkság mégsem potyog ide be és jó meleg. De kiváncsi voltam mégis a hadnagyi lakásra . . . Benyitottam a másikba. Ott ugyanaz a »kényelem«. — Mondja kérem ez a hadnagy ur lakása ? Nem, instálom, ez az őrnagy űré, tetszik látni, itt már nincsen »nachtkasznyi! . . . Csakugyan! a kis piszkafa a kis fersióg tetővel hiányzott . . . Benéztem a harmadikba ... itt már csak egy ágy volt és egy pad az asztai mellett. — Ez? — Ez, instálom, a kapitány ur lakása. A nyájas és nyájtalan olvasóra bízom, hogy az édes, kicsi, snájdig hadnagyok lakásának bútorzatát elképzeljék. Megjegyzem, hogy ha tovább »üdülnek« egy helyen, kiki csinosítja a maga »dekkungját« és igy bizonyára nem úgy áll a bál mégsem ott, ahol valósággal áll, mint itt ahol szigorúan »forsrift« szerint vannak elkészítve a »tiszti lakok«, s az »egyéniség« bélyegét még nem lehetett rájok ütni Nekem legalább az összes hadnagyaim azt Írták, hogy »földalatti palotám nagyszerű«; »gyöképzeletem sebes szárnyán nyargal a múltba, a régi ragyogó álmok idejébe. Kiss fiú vagyok ismét. Rövid nadrágban, nehéz könyvekkel hónom alatt sietek az iskolába. Most az osztályban vagyok már, felelek, a rendhagyó igéket mondom fel, szemem ragyog az őrömtől, tanárom megdicsér, jól feleltem. Csengetnek. Kis és nagy diákok sietnek haza — a helybeliek szülőikhez, az idegenek koszt adójukhoz — ebédelni. S ime, itt van a Fehér uram hentes üzlete, hol én és több hasonló pénztelen diáktársam, olcsó avas tepertőt ebédelgetünk mohón és jóizüen, a poult mögött, ott áll a Pepi kisasszony, mosolyogva szolgál ki bennünket, kedves, szerelmes pillantást vetve kiválasztottjára, egy matuiánsra, minden évben egy-egy újabb — maturáns urra. Már a hetedikbe járok, már az én szivem is Pepi kisasszonyért kalimpál, irigykedve s féltékenyen nézem a Maturandus vetélytársam hódítását. S ismét fordul egyet tengelye körül a jó öreg föld. Már magam is maturáns vagyok, közel az érettségihez s köze! a Pepike szivéhez. Oh, boldogság netovábbja, a kiválasztott én vagyok. Most is ebédelek hozzá közel a poultnál ülve, nekem méri legbővebben a tepertőt, az én sonkaszeleteimet szeli legvastagabbra kése, engem irigyelnek a kis diákok, a haza leendő oszlopai, szeme rám löveli a szerelmes pillantásokat, mig a többinek az olcsó avas tepertőt méri. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE nyörü szép dekkungom van« ; »nagyon divat nálunk virággal díszíteni a lakásunkat« ; »most. építik legényeim a fürdőszobát«; »vendégeket várok és legényem a »dohányzót« takarítja«; (nem hiszem, hogy nem »keleti kényelemmel van berendezve ez a dohányzó«, a szőnyeget bizonyára a »természet« szolgáltatja); »mióta fagylalttal kínáltam meg vendégeimet, azóla egész bucsujárás van nálam*; Szóval azért a bakfischek ne búsulják e! túlságosan magokat, mert az ügyes kis hadnagyok kivirágozzák — srapnel hüvely virágtartókban — a kicsi paloíájokat és biztosan sokkal szebbekei álmodnak benne, mint a szigorú ezredes bácsik, az ő »naehtkaszlis«, két lócás, jégvermökben. Na de háború, háború 1 Ez is szép ám, mikor a semmiből csinálják a derék pionierok ! Mentünk tovább, futó árkokban s ahol elágazik az uf, az ágazat közepén másfél-ember magasságú kerek »virág ágy« fogadott, természetesen a rét gyepe csupán benne, — Minek ez a gömbölyű virágágy féle? kérdem. — Ez azért van — magyaráz komolyan a nagybajuszu bronz érmes katona — hogyha ágyú golyó jön, az ne seperhessen végig, de ba pár embert leüt, megakad ebben a földgátban. Azért van ilyen cikk-cakkosan is vágva a lövészárok és nem egyenesen, mert igy a föld-falban megakad a golyó, az ágyúgolyó és nem (ud nagy kárt tenni. Csakugyan nagyszerűen készült az árokban a kis »padka« — földből van kivágva — 4—5 ember számára Oda felállanak ; elöltök a föld fal, ember magasságnyira; a fal tetején kis bemélyedések vájva és deszkával négyszögben, alól, felől és két oldalt, kibálelve, ez a lőrés, ide jön a puska. A minő széles a padka, olyan széles tető borul a föld falra, két oldalt szintén kiálló föld rész és igy három oldalról fedve van a harcoló katona, a negyedik, fedetlen oldal a lulajdon harctere és innen nem kel! félnie a golyótól. Az oldalfalak mellett fut tovább az árok, szintén igy, 5 emberre lőrés, aztán újra görbül a vonal, annak az oldalfala melleit Ez a iüzvonal, azaz rajvonal. Beljebb a kötözőhely, szintén egy nagy veremszerü helyiség, óriás »asztal« a közepén, hogy két ember, egyszerre ráférjen, mert itt két doktor tartózkodik rendesen. Tovább megyünk. Jön a »tiszti kaszinó«. Egy nagyobb helyiség, közepén hosszú »asztal«, két oldalt, két pad. Mindnek a lába földbe vert karók. De azért vig poharazás járhat itt egy-egy diadalmas csata után . . . Az árkokba itt-ott, apró, földbe vájt lépcső vezet föl a földszinére, itt felfutnak olykor az őrő', hogy szétnézzenek s hamar leszaladnak vissza, a »takarásba«, mielőtt az ellenség »vizit kártyáját« leadta volna, Miután bejártuk az összes árkokat és kellőkép megborzongjam a roztdis, összelőtt, törött, puskáktól, ami mind a harctérről került ide és bekandikáltam még egy ponyván is, ami egy kis földbe vájt lyukat takart, hol a »zászlós« ur és hadnagy ur szokott vigyázni a »rendre*, hogy a »legények« »jól dolgozzanak«, feljöttünk a rélre egy olyan kis lépcsős feljárón. Ide vezető utunk mellett egy szépen hántolt sirt láttam. — Ha nagyon lő az ellenség és nem lehet kimenni a takarásból, ide temetjük el a halottakat. Szépen bele volt vájva a sir a tábor felé eső földfaiba, körül hántolva, kis kereszt rajta s a kereszt mellé ásó szúrva. — Ilyen jeleket, csinálunk — mondta a vezetőm — az elesetteknek, ez utász volt; ha baka esik el, akkor a bajonettre tűizük^a sapkáját. A sir drótsövénnyel volt köiülkeritve, nehogy »letapossák«, Fent, a mezőn, megnéztük a drótsövényf. Ez kétféle. Vagy a front elölt húzódik, mint rendes kerítés — köztereken láthatók igya kis kertek elkerítve — vagy olyan, amit a front háta mögött csinálnak meg, ha nagyon lő az ellen és nem lehet künt a Iüzvonal előtt dolgozni, éjjel kiviszik — két ember 1 — 1 darabot — s a lövészárkok elé teszik teljesen készen. Ez utóbbi olyan, mintha nagy »kecskelábakat« óriás pókok, vas szálakkal befonnának. Bor zasztó lehet ezen átvergődni. A drótsövényen mindenütt kis csengők láthatók, hogyha az ellenség csak hozzá ér, már mindjárt hirt ád róla. A kis csengők nagy részét conserves pléh dobozból csinálták. Bámulatos a katonák leleményessége. Ha el is vágja az ellenség a drótsövényt, még akkor sem jut ám mindjárt a lövészárokba; aknák és farkasvermek állják útját. A farkasvermek nagy gödrök, gályákkal födve, a mélyén mindegyiknek hegyes karó. Megborzadtam. A hős észrevette. — Minket sem várnak odaát kaláccsal . . . mondta csendesen . . . Az aknák kis földbe vájt lyukakban vannak elhelyezve. Az aknából hosszú zsineg visz az őrig. Az őr, Iüzvonal előtt egy kis gödörben áll és vigyáz, a legkisebb neszre is; s az aknának a zsinórja hozzá vezet. Ha az ellenség betör, akkor megrántja a zsineget, ezzel az elzáró szöget kihúzza az aknából ; a gyújtó zsinór az a füvön össze-vissza term el. Most elég csak egy kicsit rálépni a gyújtó zsinórra, abban a pillanatban felrobban az akna s vele az ellenség is egy bizonyos területen. Ilyen akna persze sok van és lehetetlen elkerülni még nappal is, nemhogy éjjel, sötétben lehetne. Látlunk még földalatli aknát is, mely alagút- szerüen vezet, mindenütt az ellenséges árkokig. Ha oda érnek szerencsésen, akkor ott ember, dekkung, sőt még a hegyoldal is a levegőbe repül, mint ez a tavasszal a Kárpátokban is gyakran megtörtént. Bámulatos katonáink haláltmegvető,nyugodt, öntudatos hősiessége. A tavasszal kaptam hirt Boldog esztendő, de hamar is peregtél le! Társaim már elszéledtek a szélrózsa minden irányában, Már én is zsebemben az érettségi bizonyítványommal felfegyverkezve, útra készen, arra a nagy útra, mely az életbe vezet. Búcsúzom, ott állok a poult előtt, senki sincs az üzletben, szemünk egymásra tapad, kezünk egymáséba ragad. S igy állunk szorongó szívvel, némán, hangtalanul. Most lassan kiszabadítja kezét az enyémből s mi jó falat szem, szájnak Ínyére az üzletében csak akad, csomagol mindenből részemre útravalónak. A kocsi előáll, hogy a vonathoz vigyen (ezt a luxust először tettem életemben) most bátorságom összeszedve, remegő hangon Ígérem, »oh Pepii kétszer fordul meg a föld tengelye körül, huszonnégyszer változik a hold s én érted jövök « »Huszonnégyszer változik a hold oh Peti 1 és én tied leszek.« Még egy kézszoritás, a kocsiba ugróm s önkéntelenül felkiáltok: »Oh Pepi!* Már robog a kocsi s hallani vélem édes fuvolaszerü hangján, amint utáuam sóhajtja: »Oh Peti!« Mindez gyorsan cikkázott agyamon keresztül, régen volt, most már fáradt vagyok, késöcske van, szállodám felé tartok, jó lesz lefeküdni, hisz tulajdonképpen süldőimet jöttem eladni a holnapi vásáron és korán kell fölkelni. Másnap egy feltalált barátommal már korán a hízók mellett a vásáron vagyok, egy kövér heatesné már alkuszik is reájuk, fukaron, krajcároskodva. Rá nézek, magamban mosolygok, mily furcsa, rettenetes, hájas asszony, mily furcsák a ráncok kövér orcáján. Barátom mintha csak rejtett mosolyomat vette volna észre, oda szól: — Nern^ ismerik egymást ? pedig régi jó ismerősök! Őaagysága a Pepi, ez meg barátom a Peti. És egysserre kiáltottunk fel a meglepetés, a csodálkozás hangján : — Ah 1 Pepi ? — Ah! Petii S nagyot csap kövér, hájas kezével kérges tenyerembe, a vásár megkötése jeléül. ügy helybeli, mint vidéki lapjáralóinkat arra kérjük, hogy ezekben a nehéz időkben támogassanak minket hazafias munkánkban s hátrálékos dijaikat szíveskedjenek az eljárónak nyugtaló ellenében leadni, vagy a laphoz mellékelt utalvány lapon postára tenni. Ha valaha, most van szükség lapokra s hirdetések hiányában minden lapnak megélhetése nagyon nehéz.
