Nagybánya és Vidéke, 1915 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1915-08-22 / 34. szám

Nagybánya, 1915. Augusztus 22. — 34. szám. TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ^EEG-j"£3n,EisrxK: iMiixsjiDZEiNr VA.sÁ.iFiixr^i? JElóflzetési árak : E«ósz évre 8 K.^ Félévre 4 K. Negyedévre 2 K. =------- : Egyes szára 20 “Her. r­Fe lelős szerkesztő és laptulajdonos: RÉVÉSZ CtAinTOS. Szerkesztőség s kiadóhivatal : ......— JTelsóbányai-utca 20. szám alatt. ~ ........-- TELEFON SZÁM NAGYBÁNYA M: ===== ii mm mBDBBaiftaiia Äaee»63e*Ba5c>cii*tÄ)«i.«Ä£A*u* ‘usi*ZAUí<»i«s8*ieu»KBiHF A magyar nemzethez! A művész szobrot farag a fából, a nemzet áldozatkészsége pedig ércbe önti, hogy épen összetételének csodalatosságá- val végtelen időkig hirdesse a magyar társadalom dicsőségét. Szobrot emelünk magunknak büszke hiúsággal, hogy fiaink, unokáink, elkövet­kezendő uj nemzedékek megcsodálják al­kotásunkat és ha hasonlóan históriai idők szereplői lesznek, tanuljanak belőle. Szobrot emelünk magunknak szerény alázatossággal, mert nem magunkért csi­náljuk, hanem heroikus csaták borzalmas füzében elpusztult hősök özvegyeiért, ár­váiért, kezét, lábát vesztett, megvakult, boldogtalanná lett nyomorék, rokkant hő­seinkért. Szobrot emelünk magunknak jogos kérkedéssel, hogy az egész világ lássa a dicső magyar nemzet kimeríthetetlen erő- birásának gyönyörű szimbólumát! Megalkotjuk a Nemzeti Áldozatkész­ség Szobrát! Mi, akik most 0 Felsége Apostoli ÄF rályunk legkegyelmesebb párlfogása, — Auguszta kir. főhercegasszony és Károly István kir. főherceg Ó fenségeik magas védnöksége, —• gróf Tisza István m. kir. miniszterelnök, Csernoch János biboros hercegprímás és báró Hazai Samu m. kir. honvédelmi miniszter diszelnöksége alatt ezzel az indítvánnyal lépünk a magyar nemzet elé — úgy tervezzük, hogy az emlék megalkotásában közvetlen közre­működéssel vegyen részt a magyar társa­dalom minden tágja. A művész fából kifaragja a szobrot, a hazafias társadalom pedig az adakozók nevével bevésett fémpikkelyekkel borítja azt be. így oldjuk meg a szobor felépítésének munkáját mindannyian, akik a nagy his­tóriai időt éljük — valamennyien, ahányan e szép magyar hazát vérünkkel, szellemi és anyagi erőnkkel védelmezzük. A magyar társadalom minden tagjá­nak rendelkezésére áll egy fémpikkely — amelyet áldozatkészsége és anyagi képes­sége arányában tetszés szerinti összeggel válthat meg, de minimális ára két korona. Ez emlékből, melyet fanatikus lelke­sedéssel és áldozatkészséggel magunk épí­tünk meg, a história levegője árad, hogy a magyar nemzet dicsőségének és hősi nagyságának hirdetője legyen évezredek múltán is. A szobrot befutja majd a patina, de alkotóinak nevét remekművű album őrzi meg a Nemzeti múzeumban, sőt minden adakozó ereklyekép okmányt kap az áldo­zatkészség szobrának rajzával, amelyen fémlemezének helye is meg lesz jelölve. Ezenkívül jelvényeket is készíttetünk, amely reliefszerüen ábrázolja a lovasszob­rot. Ä Nemzeti Áldozat jelvénye lesz ez a bronzemlék, hogy a nagy célokban való együttérzésünk kifejezője legyen. Mindenki, aki részese a nemzeti akciónak, viselje a jelvényt büszkén, tüntetőén, mert ez a jelvény képviseli Magyarország népeinek az áldozatkészségben is megnyilatkozó egységességét. Minden magyar embernek részt kell venni ebben a nemzeti jótékony munká­ban, mert az akció jövedelme az elesettek özvegyeinek és árváinak, továbbá a rok­kantaknak nyugalmas jövőjét is biztosítja. Mindenkit kérünk, hogy váltsa meg s a gyiijlőiven jegyezze elő a lemezét, hazafias adományát pedig a befizetési lap felhasználásával küldje be „Á nem­zeti áldozatkészség szobrának végrehajtó bizottságához.“ A szobor Mátyás király ragyogó korá­nak büszke lovagját ábrázolja. A dicső királyról egy legenda azt tartja, hogy nem halt meg, hanem egy barlangban alszik. Barlangja előtt a Megváltó születésének éjjelén kivirul egy hársfa és édes illatot árasztva virágzik. A nagy király páncélos lovagjának fából készült szobra mintha képviselné a költői képzeletet. Boldog jövőnk megváltá­sának küzdelmes éjszakájában viruljon ki a jótékonyság fája, virágozzék, árassza bal­zsamos illatát. Ha majd felvirrad az ál­dozatkészség napja, olvassza fel a szenve­dés zord jégmezejét és szárítsa fel a köny- harmatot, amit özvegyek, árvák és minden életörömüktől megfosztott rokkantak hul- lajtanak ! Hazafias üdvözlettel: A Nemzeti .Áldozatkészség Szobrának végrehajtó bizottsága. Ének egy öreg emberről. — Irta : Révai Károly. — Királyi kastélyban, könybe tábbadt szemmel, Gondba hajtott fővel ül egy öreg ember; Könye végig gördül hófehér szakállán, Nyolcvanöt esztendő súlya van a vállán. Kitekintget néha kastély ablakából S méla pillantását elnyeli a távol; Messzi száll lelkének bontakozó szárnya, Oda, hol a harc dúl: nagy Lengyelországba. Sóhajtása feltör szive közepébül: • Fiaim, fiaim! Csak rajta, vitézül! lűagyarok, németek, hűséges románok, Áldjon meg az Isten, be jól csináljátok!* S mintha válasz jönne a lengyel mezőkről: Nehéz öreg ágyú mélységesen bőmből; Harci riadalmat hoz a táj szellője, Égzengéssé válik a hurrá, előre! S az öreg királynak kifeszül a válla, Sudár lesz egyszerre akárcsak a pálma ; Tűz gyűl a szemében, piros lesz az arca: »Ö, hogy nem lehetek én is ott a harcba!« »O, ha ott lehetnék délceg paripámon, S inthetnék kardommal: magyarok utánam! De hiába szárnyal lelkesítő vágyam: Nyolcvanötesztendő súlya nyomja vállam!* »Ám azért a lelkem veletek száll végig, A ti szivetekkel szivem együtt vérzik; És akit a halál eljegyez magánad : Én mondom fölötte búcsúzó imámat,« • Katonák köszöntlek!« . . . S kivirágzik lelke, Hosszan belemélyed messzi napkeletbe. A lengyel mezőkről zászlók integetnek S terjesztik a hírét fényes győzelemnek. Turul madár hozza s viszi a hirt vissza : • Magyar huszár lova a Bug vizét issza!« Üzen a király is: »Áldásom reátok! Fiaim, vitézek ! be jól csináljátok ! Magyarok királya! Te szent öreg ember! Fiaid megtérnek, fényes győzelemmel. Amig egy magyar él: mint a szikla állunk S ezer ellenséggel bátran szembe szálúink! Magyarok Istene 1 Áldd meg a királyunk ! Helyi krónika. — Csevegés-féle, úgyis, mint tárca. — Szent István napján. Engedélyem van a Szerkesztő Úrtól: szaba­don halászhatom abban a tóban, ahol a minden­heti krónikatárgyak teremnek. Ha tudok. Való­színűen nem sikerül a sok szépen fejlett Témát mind el-kihalásznom, de nem is kívánok külö­nös szabadalmammal visszaélni. Élek hát vele. Pechünk volt ma. Két szék közt maradván a pad alatt. Tegnap még mindenki azon törte a fejét, hogy lehet a mozit összeegyeztetni a népünne­péllyel, a petróleüm-illuminációt a tűzijátékkal. Tegnap még problematikusnak látszott sokak előtt, illő-e az István Király szálló névnapján — éppen csak akkor — a ligeti »kioszk« ragadós s nem kevésbbé élénk festőhatásu pirosszékein (marosszéki piros páris . . .) üríteni — á la N;- kolajevics — a poharakat. (Ezt a viccet már kihalászta egyszer a Krónikás, de használat után visszadobta — igy került szerény hálómba) Ma délelőtt újabb nagy kérdés fokozta az izgalmakat. Azon vitatkoztak az emberek élén­ken, »kedvező-e« az idő, vagy nem. Aminthogy nem is lehetett eldönteni egyhangúan, csak sza­vazással, vagy sorshúzással. A népünnepélyhez ugyanis »kedvező« idő szükséges, mig a délutáni mozi csak »rossz« időre volt tervbevéve. Dönteni kellett tehát, milyennek tartsuk az időt? Én valószínűnek tartottam, — hogy amott kedvezőnek, emi't természetszerűen »rossz«- nak minősitik. (Mire e sorok megjelennek, talán ugyanez lesz a probléma, okulás célzatjából irok hát tudományos értekezést erről a kérdésről ) Megfordítva történt, mint köztudomású. így el is simult a kérdés igazságosan. Megjelent ugyanis egymástól függetlenül kél kék plakát. Egyik azt mondja, nem lesz népünnepély, csak vasárnap, a másik szerint nem lesz mozi, ellen­ben holnap. (Mellékesen, nem jöttek meg a fil­mek ) Mindezeknek aztán a közönség itta meg a

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents