Nagybánya és Vidéke, 1915 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1915-07-11 / 28. szám
(2) 28. szám. közben valamelyik katharr reád ne ragadjon) hanem üres óráiban ki-ki Mentői adományozott tehetségeinek is szentelhet pár percet. Természetesen ezek igen különbözők, váltakoznak faj és nem szerint. Vannak nálunk zene tehetségek, költők, irók, halászok, vadászok, evők, ivók (kik még a nagybányai »Istvánban« sem volnának utolsók) udvarlók, szakácsok, fess gavallérok jó lovaglók (kik Alagon is megállnák helyüket). így hát itt az ember csak gyönyörrel élvezheti a különböző tehetségek megnyilvánulásait. Kezdjük talán mindjárt a költők csoportján, hol Ausztria—Magyarország is képviselteti magát egy-egy csodálatra méltó példánnyal. Bukovina széléről van itt egy tanító, (milyenek lehetnek a közepében Bukovinának, ha a szélén ilyen tehetségek születnek). A költészet terén már babérokat aratott. Egy vadonatúj pléh kanállal jutalmazták meg, mert a sanitéseknek ő főz s ő osztja szét a menázsit. Tehát itt a szakácsmüvészet párosul a költészettel.S az ő hexameterjei mellett hullanak éposi hős módjára a legyek a nagy üstbe. ír ő lyraif, épost, novellát. Most regénynyel. színdarabbal próbálkozik, csak azon gondolkozik, hogy a főszerepet, ha előadják elvállalja-e, vagy sem. A trénkocsisok csak a lyra terén alkotnak maradandó emlékeket. A Dépköltészetet fejlesztik, a Zsuzsikámhoz, Juliskámhoz, írott verses leveleikben. Vannak közöttük oly kiváló egyéniségek, kik egy iv papirt képesek rímekkel tele Írni, mert a szivük »úgy tele van szerelemmel«. Vannak az irodalom terén még számosán kórházunknál kisebb nagyobb tehetségek, de ezekmüvei még nem kerültek a nagy nyilvánosság elé. Ezek csak a Magen és Darmkatharban szenvedő betegeinket szórakoztatják, de ha költeményeikkel előállanak, csak fokozzák a betegség súlyosbodását. A muzsikáló tehetségeket a jelzők tömegével kellene megkoszorúzni. Csak az a kár, hogy szólóban szórakoztatják kórházunk zeneértő közönségét, pedig össze kellene játszaniok, össze kellene szoktatniok a fuvóharmonikát a hegedűvel, a furulyát a szájharmonikával, a füttyöt a dorombbal — hátha még a soprán és alt énekesek is hozzá segítenének, eoncert-estét rendez hetnének betegeinknek. Szegény betegek! Furulyás művészünk egy őrmester, körülbelül krgammokban a százat maholnap elfogja hagyni. Piros, mint egy júniusi rózsa, s még pirosabb lesz ha fújja a szerszámát, melynek hangjai mellett, azt hisszük menyországban, az angyalok között vagyunk. Fuj ő németül, magyarul, románul, lengyelül, fuj ő télen-nváron, azzal a külömbséggel, hogy a júniusi melegben kevésbbé, a júniusi s augusztusi kánikulában a megpukadásig. Van még neki egy jobb s talán reánk nézve hasznosabb és kellemesebb tehetsége, jól lúd halat fogni. Természetesen amit fog, velünk eteti meg. A jó isten tartsa meg ezt a jó szokását. öreg szerzetes költő ezt a rettenetes banáli- tást! . . . Laci, ugylátszik, észrevette, hogy most kedvem volna kikacagoi, mert egyszerre nagyon elkomolyodott . . . Bátorításul még eltüntetett egy pohár koaa- tró pezsgőt, azután megszólalt. (Éppen úgy, mint a rossz novellákban az örgréf!) — Fiam, amit én most neked elmondok, azt tőlem még nem hallotta emberfia. Vallomást teszek neked, mert talán érdemes vagy rá, hogy lelki problémáimat veled közöljem s talán meg- érzed őket. Igen megérted, mert megérteni úgy sem lehet. Az előbb gúnyosan mosolyogtál, amikor azt a hasonlatot mondtam. Szegény ember! Neked a rózsabimbó szóban a rózsa,- ez az elkoptatott növény nevetséges hangzása ragadta meg a figyelmedet ? . . . Hát nem érted, hogy ez a két szó együtt, szorosan összesimulva fejezi ki azt, amit a régi költők limonádé-képzelete csak a rózsának fejezett ki Én úgy képzelem azt a sok, gyermek- tekintetű csodálkozószemü bakfisiányt. mint egy hamvas thea rózsa bimbót. Csodásnak, gyönyörűségesnek, amely még elzárkózott, lélektelen, mert behunyt szemmel, mondhatni hangulatszerüeu vesz. részt abban a nagy szorongásban, amit életnek szoktak csúfolni. A bakfislány lelke; ez az ami megkapóan hasonlít a napfénytől elzárkózott bimbóhoz. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE Nagy a szerencséje, mindig hailal tér haza. De ezt sem az ő ügyességének köszönhetjük, hanem elsősorban a furulyájának, aztán a halak zeneértő tehetségének. A furulya hangjára, a halak odagyülnek a folyó partjára, aztán amelyiknek nagyon meg- tettszelt a dal, jutalmul fölajánlja magát neki Mi csak azt kívánjuk, hogy fújja, fújja a furulyáját, ameddig csak bírja, csak meg ne pukkadjon, mert akkor mi rántott halat, nem eszünk többé. A furulyás őrmester a legkiválóbb tehetség. Utánna jönnek a fúvó és szivö harmonikusok. Hogy káp’ár-e, őrmester-e, a sarzsijuk, nem tudom, mert rendesen az alkonyainak homályába burkolva huzzák-nyuzzák ezt a bűvös szerszámot. Nemjön álom a szememre, ha ezt a hangszert hallgatom Vaczkombua is azon boszankodom, miért nem lelt ennek a föltalálója öngyilkos a föltalálás előtt egy órával. Minden este rákezdik, emellett alszanak el. Hozzá az egyik kiséretképen egy öreg plétazék fenekét üti. Aztán ne kapjon az ember Magen és Dirmkaiharí! A pléhfazék ingerlő hangjai mellett fölvezetem előtted kórházunk eleganciáját. A szépségeiről, daliás termetéről, hires nevezetes k. u. k. Feldvebelt. Kecses mozdulatokkal siet a színpadra, a pléfazék hangjára ide-oda kapkodja a fejét, mert minden ütésre az orosz ágyuk bömbötésére gondol visza,amelyek elől pár hónappal ezelőtt kórházunk- i hoz menekült. A napi időszakok szerint öltözik. Hol sárga, hol kék, hol szürke selyemmel takarja le 6 csillagát. Lovagló nadrágban, lovagló ostorral kezébeD, lovagol a szép leányok után (természetesen az apostolok lován). Ha fekete csizmában nem hódit, haza szalad fölhuza a sárgát, gondolván ebben bizonyára jobb lesz az eredmény. Ha tükröt talál, feltétlenül belepillant, nem egyszer- kétszer, sokszor, valamicskét hiú egy kicsit. Benne van a legtöbb tehetség ezen a téren. Lovagolna, de nincs lova. Tetszeni akarna, de nincs kinek. Enne sokat, de nem lehet, mert porcziózva kapjuk. Viselne piros csizmát is, de még nem látott máson, s ha tudná, hogy én ilyen részletesen lefestettem, tudom meglakolnék érte. Most figyelj, szók jönnek, a kik lovagolnak, mert van lovuk. Ha ezeket látná Al&g közönsége, egy percig sem hagyná a kórházi Irénnél őket. Mindakettő az őrmesteri rangra törekszik csak az a baj, hogy mindig ellovagolják az őrmesteri csillagokat. A káplár lovagolni jobban tud s hogy jobban haladjon a ló, iszik mintegy kefeköíő Érdekes alak. A kardja hosszabb, mint ő, de a torka, az olyan hosszú, mint ide Bukovina, hol ő bukva inna. Ezzel a férfi tehetségek illusztrálásából kifogytam, most jön a mi szép női nemünk Kezdjük a testileg legtehetségesebben. Ez egy széle hosszában egyforma hustömeg. Jól megtöltött káposztatöltelékhez hasonlít, (óh! édes anvámféle boldog káposztatölielék, Ezer érzést, hangulatnüanszt rejt ez magában már akkor is, amikor a szerelemnek a képzete csak mint tárgytalan, át nem érzett fogalom jelentkezik a lelkűkben. Én azt hiszem, a nyári nap azért ujjongó, olyan ragyogó fényű, mert ő gyújtja meg, szines sugaraival azt a sok szépséget, gyönyörűséget, ami a lezárt szirmú vlráglel- kckben pihen. (Amiot látni tetszik, az én barátom jó adag szentimentalizmussai volt megáldva. De hitte, amit mondott és ezért nem volt nevetséges.) Látod fLm, az én gondtalanul eltöltött harminczayolc évem alatt ez az egy dolog érdekelt a iegjobbau Nagyot akartam Ellopni a naptól a dicsőséget, életet adni lelki értelemben, tüzet lopni be oda, ahoi ezer érzés lobog hasztalanul, meri még nem világosítja meg a tudat határozottsága. . , . Igazi jogom nem volt hozzá! . . . De megtettem. Udvaroltam, mondhatni egész életemet a leányok között töltöttem el. Akkor ti szélcsapnak hittetek, mert gyorsan ráuntam mindegyikre. Legalább ti azt hittétek. Pedig én elértem a célomat! ... És tudod, mi volt a legjobb segítőtársam? A csók! Napnak j képzeltem magam A csók, amelyet adtam volt a sugár, a modern Promethensz, amely lángra j kivánta és talán tudta is lobbantam azt a sok j érzést, amelynek nem szahad lélektelenül seny- | vedni, henem lobogni kell, az ifjúság szent min- J dent érzésével. Apostol voltam Legalább annak j ; mikor jön el a te országod), ügy siet, mint egy ruca. Mikor a kárpátokon fölfelé jöt'ünk. mindig attól féltem, megbotlik s visszagurul szép Magyar- országba. Ha utazunk külön szekér kell neki, mint a mi 30.5 ágyunknak. El is neveztük Mörserbatri- nak. Volt régebben még egy női szépség standunkban. Ezelőtt 40 évve! lizenbat esztendős korában, talán szebb lehetett. (Akkor kellett volna, hogy velünk jöjjön). Most már lekopott róla a zománc Csak az volt a csodánk, hogy a szája nem kopott el, mert úgy járt, mint egy Maschinen- gevehr. Úgy is hívtuk. Ha a nyelve mozgásba jött, meg nem állt, inig halált nem hozott mindenkire. Különben hős szerelmes volt. Mióta elment tőiüuk, bizonnyal megkapta a Tapferkeilsmedáliát is. Ezek voltak a kórház fegyverei. Igaz, hogy a Mascbinengevehrt elvesztettük a szerelem mezején, de van egy Mörserbatrink, melytől mindegyikünk fél és retteg. Most már itt állunk előtted egy k u. k. Mob. Res Spiral mozgó kiválóságai, kik mozgatják ezt a kórházat testileg lelkileg, s akik közül nehányan alig várják, hogy vége legyen a háborúnak, hogy fényes tehe’ségeiket megismeri essék az egész világgal. Már most el akar némelyik indulni körútra, de én azt tanácslom nekik csak erre, előre, mert ha a muszka előtt tálalják fel előbb tehetségeiket, (alán az hamarabb lul lesz a határon s meg sem próbálkozik megállani a mi mozgó Maschinengeverünk és Mörserbattrink lőtávolábán. És amennyire jól ösmerem őket, hiszem, hogy meg is fogadják tanácsomat. Szívesen üdvözöl barátod: Vásárhelyi Gyula. 1915. Julius 11 Meleg van a moziban. Csak úgy elmondom, mi van velem mindig a moziban, tudom, hogy ez másokkal is megtörténik, de még mindössze háromszázhatodszor megyek holnap moziba és ez nekem nagyon különösnek tetszik. — Hát csäk úgy elmondom, mi van velem mindig a moziban. Melegem van. Kedves Olvasóin, ne nevess ki kérlek szépen : bizonyisten melegem van. Te talán már megszoktad, min) a háborút, vagy egyéb szükséges rosszat. — Én máskor mindig csak fázni tudtam a mi mozinkban és — Te is felvetted a télikabátod, kedves Olvasóm. Nem akarom kicsinyíteni a részvéuytársa- ság takarékos előrelátását aziránt, hogy tavasz- szal hermetikusan elzáratta a szellőztető lyukat, gondoskodván a jövő téli melegről, amint a jégről szoktak goudoskodni télen. De tisztelettel kérdem, nem volna-e jobb a téli fűtést is ilyenkor elvégezni, — hiszen most kevesebbe kerül. Nem mertem errenézve az Igazgató urat megkérdezni, féltem, hogy kinevet és udvariasan tanácsot ad, hogy ne jöjjek moziba. (Pedig görhittem magamat. Mikor átöleltem azt a szunnyadó érzésekkel telt, szőkefürtös fejet, úgy éreztem magam, mint egy tragikus hős, ki egy nagy eszméért, egy nagy megértésért dobja oda a lelkét, az életét .... Ilyenkor kiveszett belőlem minden salak, csak a büszke hatalmas »ember« ujjongott bennem, ha láttam a felgyulladó tekinteteD, hogy győz.tem. hogy már ott lobog a tűz a lélekben, tisztán, kiolthatatlanui. Eddig tartott az én küldetésem. Aki lát, annak nem kell vezető, aki megtanult érezni, annak felesleges a Prometheus- tüz, mert már lángra lobbant a lelke .... Az. erkö'csbirók, a farizeusok talán erkölcstelennek mondanák, amit én tettem De én nem gondoltam soha egy percre sara erre s most sem hiszem ! (Aminthogy az eddigiekben teljesen igaza is volt szegény barátomnak !) Igaz, hogy eközben a saját lelkemet, a tulajdon érzéseimet forgácsoltam szét ! . . . Amit mind egyre tudtam volna pazarolni, azt szétosztottam a mosotygószemü lánylelkekbe, da itt maradt nekem az a tudat, a győztes tudata, hogy nagyot tettem. S ez elég lesz nekem erre az én pezsgőzésbe, szivarfüstbe fojtott rövid életemre . . . A meggyőződés kicsillogott a tekintetéből, amint ezeket mondta. — És azt hiszed — kérdeztem — hogy jót
