Nagybánya és Vidéke, 1914 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1914-11-15 / 46. szám
Nagybánya, 1914. November 15. — 46. szám. XL. évfolyam^ NAGYBANYA E8 VIDÉKÉ TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALA lVrEO-J'33X^:ßX^IK XvIIISÍ DEIST -xr^sAiRisr fék. ;NYR Elóílzetési árak : Egész évre 8 K. Félévre 4 K. Negyedévre 2 K. --- —— Egyes szám 20 fillér. --------------Fe lelős szerkesztő és laptulajdonos: ISÉ-VÉSZ zrAlbTOS. hivatal: ím alatt. A 18: = — HADI KÖLCSÖN » aláírását eszközölni lehet Nagybányán: Nagybánya város takarékpénztára, Nagybányai Részvénytakarékp.-tár, Nagybányai Kereskedelmi Bank ■■ Szatmáron: mm Szatmárvármegyei takarékpénztár, Szatmári takarékpénztár egyesület, Szatmári leszámítoló Bank Szatmár, Szatmári Termény- és Hitelbank, Szatmári G-azdasági és Iparbank ■■ pénzintézetekben. ■■ Áldozzunk a haza oltárára! A magyar királyi földmivelésügyi miniszter 12.086 XII/1. 1914. ein. szám. alatt a következő leiratot intézte a nagybányai gazdasági egyesülethez: A hadi szükségletek fedezésére szolgáló nagy pénzösszegek mint másutt, hazánkban is kölcsön utján teremtendők elő. A pénzügyminiszter az 1912. évi LXIII. t.-cikkben nyert felhatalmazás alapján a közelebbi napokban szándékozik a hadi kölcsönt nyilvános aláírásra bocsátani. Az időpont jól van megválasztva, a pénzbőség jelei országszerte mutatkoznak, a kölcsön feltételei igen kedvezőek. A siker minden előfeltétele megvan s nem kétséges, hogy az ország közönségét hazafias áldozatkészsége és gazdasági belátása nagymérvű jegyzésekre fogja ösztönözni. Üzenet a táborból. Leszállóit az este. Bevonta az eget Sűrű, sötét felhő. Kopogtatja sátram egyhangúan, tompán Halk, zizegő eső . . . Kipihent a tábor. Talán csak én vagyok Mindnyájunk közt ébren. Hogy az a jó Isten el ne hagyjon minket, Imádkozzál édes, kicsi feleségem! Nagy időket élünk ! Csak most érzem ezt, hogy Tőled távol estem. Mikor erdőn, mezőn, harcok riadója Csattog, zug felettem ! Harcok riadója, hős kardok csengése Megbüvölt egészen. Hogy az a jó Isten el ne hagyjon minket, Imádkozzál édes, kicsi feleségem! Tudod, hogy szeretlek s fáj szivem utánad Én gyönyörű párom, Mindenem e földön, szépnél is százszorszebb Sugaras világom ! De hogyha hívnál is, hogyha mehetnék is, Nem mennék el mégsem. Hogy az a jó Isten el ne hagyjon minket Imádkozzál édes, kicsi feleségem ! írom levelemet s ez az üzenet tán Utolsó Írásom. Mégis vérem lobog, hogy a kelő hajnal Ismét harcba lásson! Mindnyájunknak tisztában kell lennünk azzal, hogy a kölcsön kedvező eredménye nemcsak az állam pénzügyi érdekei szempontjából és a hadviselés kedvező kimenetelére gyakorolt anyagi és erkölcsi befolyása szempontjából rendkívül fontos, dehogy annak igen messzemenő jelentőségű hatása lesz közgazdasági életünk fejlődésére, mert egyrészt útját állja valutánk elértéktelenedésének, másrészt éveken át ennek az eredménynek az alapján fogják megítélni hazánk közgazdaságának teljesítő képességét. Súlyt helyezek arra, hogy ebben a kölcsönben, amely első eset, hogy a magyar állam közvetlenül a közönséghez fordul kölcsönért, a magyar gazdatársadalom minél nagyobb arányokban vegyen részt. Kicsire, nagyra nézve meg van adva annak a lehetősége egyrészt az által, hogy 50 koronás címletek is ki fognak adatni, másrészt az által, hc^ y az összes posta- hivatalok, a központi hitelszövetkezet kötelékébe tartozó összes szövetkezetek, az összes adóhivatalok s a pénzintézetek jelentékeny része, mint aláíró helyek, fognak szerepelni. Felkérem a gazdasági egyesületet, hogy a maga részéről nagyarányú társadalmi mozgalom szervezése, tagjainak irányítása és buzdítása által mindent elkövessen e cél érdekében. Az ország egyes vidékein a rossz termés — sajnos — a gazdatársadalom részvételének bizonyos határokat fog szabni, S ömöljön ki ha kell, ifjúi szivemből Piros, meleg vérem. Csak az a jó Isten el ne hagyjon minket, Imádkozzál édes, kicsi feleségem! És ha úgy is lenne, hogyha meg is halnék, Az a kívánságom: Fekete gyász helyett, Tégedet mindenki Hófehérbe lásson. S ne legyen, szivedben sohasem szomorú, Fájó az emlékem — Csak a lobogóért, gyönyörű hazánkért Imádkozzál édes, kicsi feleségem ! 1914. október 5. Tiina József honvéd főhadnagy. Aktuális tárca. — Irta: Révész Zoltán. — A káposzta berakás is a családi ünnepélyek közzé tartozik. Legalább nálunk, Magyarországon odasorakozik a szüret, disznóölés, névnapok slb. mellé. Valóságós élénk mozgalmat csinál a háznál, az apró nép is gyalulni, hinteni, döngölni vagy taposni akar s vacsorára megkóstolja az elmaradhatatlan juh húsos tokányt, minekutána ötven darab torzsát beraktározott a gyomrába. Meg aztán nem is olyan rossz dolog az, a szép fehér, vastag káposztában tapicskálui. Egyforma élvezet szegény embernek épp úgy, mint a gazdagnak. Ismertem egy tekintélyes tanácsost, viszont az ország más vidékein a kedvező terméseredmények és a magas árak a gazdák fokozottabb részvételét teszik lehetővé. De még ott is, ahol rossz volt a termés, a háború folytán például a bevont lovakért és járművekért fizetett nagy térítési összegekben olyan jövedelmei voltak a gazdáknak, amelyeknek legalább egy ré- részét célszerűen fektethetik be az uj kölcsön kötvényeibe. Különösen a kisgazdaközönség kezén tetemes mennyiségű készpénz van, amelynek a közgazdaság csatornáiba való bevezetése és az által, hogy a gazdatársadalom e részét megszoktatjuk arra, hogy felesleges készpénzét állampapírokba fektesse be, nemcsak a jelenlegi kölcsön sikere, de hazánk jövő gazdasági fejlődése szempontjából is messze kiható horderejű eredmény lesz elérhető. Nagy feladat vár e tekintetben a gazdasági egyesületre, különösen a kisgazda közönségnek az iránti felvilágosítását illetőleg, hogy oktalan bizalmatlanság részéről, ha felesleges készpénzét kamatozatlanul otthon tartja, ahelyett, hogy biztos befektetést nyújtó kamatozó állampapírokba fekteti be, holott pénzünknek is, csak úgy, mint az állami kötvényeknek, tulajdonképen csak az állam hatalma, tekintélye és fizetőképessége adja meg az értékét. Az ország népe a háborús bonyodalmak alatt hazafias áldozat- készségének olyan számos ékesen szóló tanujelét adta, hogy nem kétlem, hogy az egyesületnek a fent jelzett irányokban megaki mindig maga taposta be a káposztát, ezt soha el nem engedte volna. Sót vannak müvész- lelkek is, akik ma is éppen olyan, sót nagyobb gyönyörűséget találnak a káposzta betaposásában, mint egy-egy örökbecsű festmény művészi kidolgozásában. A mama elmegy a hetivásárra, alkuszik egy fél napig s végre 40 fillérrel sikerül olcsóbban megvenni a száz fejet, mint ahogy preliminálva volt. Öröm a házhoz. Bizony, elismerem, nagy tapasztalat kell a káposzta vásárláshoz. Nem mindegyik kiadós, nem mindegyik olvadós, pl. a hidegkútiról azt tartják, hogy sovány, a hagymásláposi zöld, stb. Legjobb még a költői, ha kolozsvári nincs. Tehát száz fót beszereztünk. Nagy szó ez, szá dazrab igazi káposztafej eebben a drága, háborús világban. Egész vagyon. A káposzta már csak megvolt, de hordó is kellett hozzá. Mert azt is jegyezzék meg t. olvasóim, hogy akármilyen korhadt, dohos hordóba nem lehet ám a finom, fehér, duzzadó leveleket elraktározni. Éppen apropos kocogott be az öreg Gavrilla. Odaszólok neki; — Gavrilla, a hordót vigye el a kádárhoz, hogy erósitsék meg és tisztítsák ki jól. Az öreg leemeli a tízesztendős kalapját, egyet fohászkodik és így szól: — Hej 1 urfi, mán látom, hogy itt az ósz, mert mán a káposztát rakjuk s a szegény fiuk pedig még mindig a háborúban vannak. — Ne búsuljon Gábor, szólok neki, lesz még ez máskép is. Csak most a hordóval siessen a
