Nagybánya és Vidéke, 1914 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1914-09-20 / 38. szám
1914. Szeptember 20. (2) 38. szám. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE Az alábbiakban összefoglalóan leírjuk a szükséges cikkek elkészítésének módját. Hósapka. Készüljön világosszürke gyapjú- fonálból (berlini pamutból), ennek hiányában világos barna (kakiszinü), szóval olyan szinü fonálból, amely hasonlít a katonák csukaszürkének nevezett ruhájához. A hósapka kötésének alakja 44 szem nyitva. a o © Cl 50 szem cá £ ■pH a o O Cl a o 10 10 a N m m O A M © a N « •© í© © 50 azem a > 3 M 0» M 0 a © B 0 oi á m a © «* 10 H 144 szem < p »0 o o B a << z p Kezdjük a munkát úgy, mint a harisnyánál s vegyünk négy tűre összesen száznegyvennégy szemet. Mintázzuk a kötést felváltva, két sima és két fordított szemmel és figyeljünk különösen arra, hogy ez a sorrend akkor se zavartassák meg, amikor egyik tűről átmegyünk a másikra. Az első sort dupla fonállal kell kötni, a munka szimpla fonállal folytatandó Harisnya- szerüen kössünk tizenöt centiméter magasságig. Ezután ne kössünk többé köröskörül, hanem oda-vissza, hogy nyílást nyerjünk. így folytatjuk a munkát busz centiméter hosszban, minden fogyasztás nélkül. Ha a busz centiméter nyílással elkészültünk, vagyis, ha az egész munka harminczöt centiméter magas, akkor mindkét oldalon ötven ötven szemet végezzünk be. A közepében megmaradt negyvennégy szemmel pedig tovább kötünk húsz centiméter magasságig, úgy, hogy az egész darab legyen ötvenöt centiméter hosszú. Ezzel végleg befejeztük a kötést s ugyanazon a pamuttal varrva formáljuk a fejtetőt s a homlokot, amely utóbbira hat centimétert számítsunk. Ha az első sapka elkészült, próbáljuk azt valamelyik férfi fejére. A sapka akkor kifogástalan, ha a nyílás széle köröskörül szorosan tapad a homlokhoz, arczhoz és állhoz. A hósapka úgyis köthető, ahogy a Hadsegélyző Hivatal levélileg terjesztette, mert ez a minta is kifogástalan Flanellből ne készítsünk hósapkát, mert ezek kevésbbé felelnek meg a, czélnak. Érmelegiiő. Ugyanolyan anyagot használjunk, mint a hósapkánál. Ha a szürke szin fogytán van, akkor az érmelegitőnek az a vége, amely a zubbony alól nem látszik ki, akármilyen színből is köthető. Dolgozzunk harisnya- szerüeu összesen hetvenhat szemmel, az első sort dupla fonállal és mintázzuk a kötést úgy, mint a hósapkánál, tehát következetesen két sima szem után mindig két fordított szem A hosszúság legyen húsz centiméter. Térdvédő Kössük lehetőleg ugyanolyan színből, mint a hósapkát. Ha a szürke szin el- fogy, vehetünk bármilyen szint is, mert a térdvédő nadrág alatt is hordható. Formára nézve ugyanolyan a térdvédő, mint az érmelegitő, csakhogy nagyobb. Dolgozzunk tehát száztizen- két szemmel és szabjuk meg a hosszát harminczöt centiméterben. Haskötő. Készüljön jó meleg flanellből, le ! hetőleg gyapjuflanellt alkalmazzunk, ennek hiányában vehetünk gyapolflanellt is A színe mellékes, csak ne fogjon. Formája téglaalaku, szélessége harminczöt centiméter, hossza száz centiméter. Mindegyik végén a felső sarokban legyen egy-egy hetven centiméter hosszú madzag. Úgyszintén legyen a haskötő felső szélén is két madzag, még pedig egy a hossz közepétől tizenöt centiméterrel jobbra, a másik ugyanennyire balra. Az egyik madzag legyen húsz centiméter, a másik száz centiméter. Téli kapcza. Készüljön gyapju-vagy gyapot- j flanellből, de készülhet barchentből is vagy pe- j dig gyapjúból szőtt színtartó női szövetből. Az anyaga ne legyen igen vastag. Hossza hatvan, j szélessége ötven centiméter. Beszegni nem szabad. A sebesültek között. — Élet a Vöröskereszt-kórházban. — Napról-napra többen vannak, talán tűire e sorok napvilágot látnak, már negyvenen is felül lesz a száma a polgári leányiskola termeiben elhelyezett Vöröskereszt-kórház felkötött kezű, bekötött fejű, mankóval lépegető, jókedvű lakóinak. Majdnem minden vonat hoz egy két sebesültet, mindenaap egy-kettővel több az elfoglalt hófehér ágyak, a jóízűen elfogyasztott ebédporciók száma. Napról-napra többen járnak közöttünk könnyebb sebbel hazaérkező katonáink, bottal cserélve fel a háború gyilkos fegyverét. Munkatársunk ma meglátogatta a sebesült vitézeket az ideiglenes Vöröskereszt-kórházban. Tapasztalatairól a következőkben számol be. * Messzire kipiroslik a széles fehér zászló vörös keresztje, mikor az őszi szellő meg-meg- lebbenti, messzire hirdetve, hogy a kultúra csarnokaiban e világtörténelmi pillanatok idejére a humanizmus gyöngédsége ütött tanyát. Fölösleges ezzel kapcsolatban érdemeket, buzgalmat, önfeláldozást, vagy hasonló nemes erényeket ecsetelnem. A lettek itt önmagukat dicsérik. Erről meg győződést szerezhet mindenki, ha csak rövid pillantást is vet ebbe a földi paradicsomba. A példás rend, az ápolónői gyöngédség, az emberszeretet csinosan berendezett kórházába. * Péntek délelőtt. Hetivásár. Falusi férfiak, asszonyok álldogálnak nagy tömegben az ideiglenes hadikórház kapuja előtt, nem mintha be akarnának jutni; talán inkább a megsebesültek kifüggesztett névsorát böngészik — legalább azok, akik értenek az olvasás mesterségéhez — nincs-e vájjon köztük az ő féltett katonafiuk, vagy szeretett férjük akikről a tábori posta régen nem hozott semmi hirt, talán a Kis Újság veszteséglajstromában is hiába keresgélték nevüket. Egy fekctekendős'öregasszony mégis mindenáron be akar jutni a kapun, pedig a látogatások ideje délutáa kettőtől négyig tart. Mondják, hogy bent fekszik a fia könnyebb sérüléssel. Pedig már el is sirattta. Lelketlen emberek halálhírét költötték. Nem is lehet szegény asszonyt megakadályozni abban, hogy megláthassa a fiát. Be is furakodik, hogy csak megnézze, hogy a saját két szemével lássa. Örömkönnyek csepegnek a szeméből, mikor kilép a kórterem ajtaján . . . összeszorul a szivem, mikor látom, megremeg a toll a kezemben, mikor irom. Csaknem mindegyik sebesültet meglátogatták már hozzátartozói, meg a falujabeliek. Most is ott ül egyik a virágos kert fehér padján, felesége oldalán. Megengedték neki, hogy a szabadlevegő i beszélgethessen aggódó feleségével. Talán épen hadiélményeit meséli az asszonynak . . . Tizenegy óra. A kórtermekben a kötözések utolsó mozzanatai. A főorvos ur csak útmutatásokat ad a választott hivatásukat önfeláldozóan teljesítő ápolónőknek. Mert ők végzik a kötözések legnagyobb részét. A haza javára önként felajánlott szolgálataikat örömmel teljesitik. Egyiknek a kezét, másiknak a lábát, fejét, hátát kötözik be mindennap újra, meg újra, olyan gyöngédséggel, amilyent csak apró női kezektől tudunk elképzelni s olyan ügyességgel, mintha már évek óta nem foglalkoznának egyebbei. Oly szép az a mese-világ! Vagy mondva, hogy aludni vágy már, Kis szobájukba tért legott, Szőke Edit a kulcslyukánál Suttogó szót epedve les, vár, Mig Flóra ébren álmodott. így tűntek el a röpke évek, S nagygyá lett Flóra és Edit. Nyolc éve, hogy Benkő Edének A sirhant őrzi álmait. »Szép Editem — ez anyja vére — Tizenhét éves lész babám ! E folyó év bál dús telére Gondolj, édes, szépet remélve, Sok bálba elmegyünk, el ám I S aztán a bál uj bált követve Volt dáridó, dal, tánc elég. És visszatért az özvegy kedve, — Tán sohse ment el! — Tudj’ az ég! Gyönyörre lelt, ha lányát látta, Hogy miként rajongják körül; Néha ugyan — ez rósz szem átka — Bár leányát kérték a táncra Táncos karjába ő röpül. Ha megszólalt a nóta néha Éjjel az ablakok alatt, Csillagfénynél, amig a méla Hold csendesen tovább haladt, Mama néz ki redőtől védve, S aztán — mi édes álma volt . . . »Szép volt?« másnap andalgva kérdte »Hisz nekem szólt! mond lánya félve Ezért aztán meg is lakolt. A szép Edit mosolygó, Élvtől sugárzó kék szeme Hatással volt az ifjú hadra, Sőt lángra gyűlt nem egy szive. Nyílt házuknál nem volt a hétnek Napja, hogy vendég ne légyen, Sőt a mama — sokat beszélnek — Bókot, mosolyt ő sem veté meg, Szeme szép férfin megpihen. Ha Editnek a hü lovagja A mama szivébe jutott: »Jó Editem — a mamája mondja — Kész van-é már uj kalapod? Eredj szivem, nézz már utána! Varrónőd u ba ejtheted, De ne siess, mert még megártna . . . Gyula úrral, ha talán rád várna, En addig elbeszélgetek « Az ifjúság bűbájos álom, Nagy ur a képzelő erő, Csélcsap a szív s a súlyos járom, Az ész, — ritkán kerül elő. Jenő úrral, avagy Gyulával A fátum bizony megesett: A vallomás édes szavával Megtévedf, más karolta által S »igent« — a mama rebegetf. De hát Flóra! A barna szépség, Hol volt, vagy mit tett ezalatt ? Mint ibolya, élő szerénység, Szép álmaihoz hü maradt. Tizenhét dús, nyíló tavasznak Reménye, mondd, mit tár eléd Te ifjú nő!? Ábrándjaidnak Volt szebb kora f! — Nem hisz az aggnak Ez ragyogja be dús telét. A csalitban, a zöldberekben Ha dalt zeng vig madársereg, Melyik dalol vigabban, szebben, S ha bánatos, ki érti meg?! Pedig minden piciny madárnak Más dalt súg a liget, patak : Dalt zengnek, kik párjukra várnak, S az éhező kicsiny családnak Dalol anyjuk a lomb alatt. Hej! de midőn szárnyára kelve Repül először ég felé, Mi más a dal ujongva szerte, Hogy minden vágyát meglelé ! Ez ám a dal! A bú gond messze, Az ég, liget mind jó barát. Az ifjú lány csapongó kedve Az első bált áhi'.va lesve, Zengi az ily madár dalát.
