Nagybánya és Vidéke, 1914 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1914-08-23 / 34. szám
Nagybánya, 1914. Augusztus 23. 34. szám. XL. évfolyam. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE nvTEGKriBLEnsriK: minden -v"a.sAk.isia.f Előfizetési Árak : Egész évre 8 K. Félévre 4 K. Negyedévre 2 K. ===== Egyes szám 20 fillér. -—-—=r= Ha vérrel nem, legalább pénzzel! Az a csekély pénzösszeg, mely a harcolók családjainak fölsegélyezésére összegyűlt, fogyatékán s a segélyre szorulók száma az újabb behívások következtében növekedőben van. Nagybánya város közönségének áldozatkészségét újból igénybe veszi a humanismus, a hazaszeretet, a becsület és tisztesség. Azok kérnek, akik hazánkért, \ vagyonúnkért vérüket ontják — • azoktól, akiket koruk, nemük, gyen- j gébb fizikumuk, vagy más körül- \ mény a véráldozattól megkímélt. S csak annyit kérnek, hogy fölöslegünkből adjuk meg nyomorgó családjaiknak a mindennapi kenyeret. Csak annyit kérnek; holott a méltányosság a falatunk felét is megkövetelheti. A segélyző bizottság emberei újból gyűjtésre indulnak. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: EÉVÉSZ jAoSTOS. Szer*' Felsói TELI iái : '.í7 alatt, rrrrr A 18 =*===== ír írnriirra^MMw Polgártársak! Ne zárjátok be a kéregetők előtt ajtótokat és erszényeteket, hanem adakozzatok a lehetőségig, sőt a megerőltetésig azok részére, kiknek kény érkeresőik a hazáért, az igazságért a legnagyobbat: életüket vitték áldozatul! E felhívás leközlésére a lobbi helyi lapokat is felkéri a bizottság. A király 84 éves. Nagybányán lelkesen, szépen ünnepelték meg őfelsége apostoli királyunk születése napját. Megmozdult az egész város, az egész nép s őszinte, komoly, de nem túlzott tüntetésekben fejezte ki örömét az emlékezetes nap alkalmából. Kedden d. e. istentiszteletek voltak: az evangélikusoknál 7 órakor, a reformátusoknál 8-kor, a r, k., g. k.-soknál 10 órakor, az izraelitáknál 11 órakor volt ünnepélyes istentisztelet, amelyeken számosán vettek részt, noha a papok már régebb idő óta mellőzik — nagyon helyesen — a külön meghívásokat. Aki templomba akar menni, ne várjon meghívást. Nem is kellett hívni most senkit, őszinte szivvel ment imádkozni a nép a király drága egészségéért. A középületeket, hivatalokat, sőt a magánlakások közzül is számosat föllobogóztak. Az utcákon egész lobogó erdőben sétált az ünneplő közönség. Hiányzottak azonban ezúttal a tartalékos katonák az ő díszes uniformisukban, melyben máskor ezen a napon kihúzzák magukat. Most ott vannak mindnyájan a harctéren, ahol bizonyosan szintén kegyelettel emlékeztek meg a nagy napról. Este % 8-kor megszólalt hétfőn a bányász zene, gyűlőt fújt s a nép minden oldalról özönlött a Rákőczi-térre. Az ifjúság lobogók alatt csoportosult, láttunk feliratos disztáblát is: »Éljen a király«. Az István szálló erkélye körül 9 óra tájban már több ezerre menő tömeg foglalta el a Rákóczi-teret. A bányászok lámpákkal jöttek. Az ő uj divatu ragyogó, modern lámpáikkal, formát csak itt-ott lehetett már látni. A bányász-zenekar Dankovitz vezetése mellett sok szép nótát játszott. A himnuszt, Rákóczi-indulóf,Ivossuth-nótát, Klapka, Hunyady-indulót, Heil dir im Sieges Kranz, Wacht am Rhein, Prinz Eugen induló, lengyel himnusz és a jobbnál jobb, szebbnél- szebb hazafias dalok mind sorra kerültek s igazán őszintén meg kell dicsérnünk a derék bányász-zenekart ezekben a nagy napokban, amikor oly sok lelkes feladat hárult reá, annyiszor kellett lelkesítenie a nagy közönséget, különös elismeréssel és dicsérettel kell illetnünk, hogy oly kifogástalanul és bámulatraméltó készültséggel és fáradhatatlan odaadással állotta meg helyét. Az Isten éltesse őket megEgy nap a lengyel vadászok táborában. — Nyári kirándulásom emlékeiből. — Most, amikor betölti az egész világot a lengyelek iránt való érdeklődés, amikor ismét felvillan a hagyományos lengyel bátorság, nem lesz érdektelen elmesélnem egyet mást a lengyel szokolokról és vadászokról, akik közül nyolcszáz hős elfoglalta Miechowot, amely ezer kozákkal volt megerősítve. Száznegyven meghalt, hogy megmutassa, hogy a lengyel nemzet ismét ifjú, életképes lett s méltó a szabadságra. Ezt a rövid hirt bizonyítják az újságok s hogy az egész lengyel ifjúság ilyen, bizonyítsák soraim s társaim tanúsága. * Lengyel vendégszeretettel, amely méltó társa a mienknek, hivott meg a nyáron s fogadott Zdzislsw Warchalowski, a lengyel-magyar club titkára, a vadászok egyik commandansa kruszelnicai nyaralójában, akire nagybátyjáról: Bem apóról s atyjáról, aki végigharcolta a magyar és lengyel szabadságharcot s két évig hordta a bilincset KufsteinbaD, hatig Szibériában, maradt a rajongó magyar szeretet s orosz gyűlölet. Reggel indultunk útra, hogy a Parasztkát, a Kárpátok első magasabb csúcsát, megmásszuk s leereszkedjünk a szokolok szkolei táborába. A tetőn találkoztunk a szokolista nőkkel, akik a betegápolásban s — ha kell — a fegyverforga- tásbau képezik ki magukat. Olyan könnyűséggel és vidáman mászták meg a havast, hogy akármelyik fiúcsapatnak becsületére válnék. Az ö társaságukban ereszkedtünk le a Szkole mellett, gyönyörű fenyves közepette, a magyar határtól huszonöt kilométernyire elterülő szokol-táborba. A leányok a csinos oyaralótelepen voltak elszállásolva, a fiuk és deresedő férfiak pedig nem messze a várostól, az erdő csendjében sátrak alatt folytattak egészséges, ideális diákéletet. A sátortábor megérkezésünkkor kezdett élénkülni, akkor érkeztek haza a szokolok kirándulásról és céllövészetről. Mire a hatalmas étkező- sátorba értünk, tele volt vidám, izmos, edzett fiukkal. Egy szokni előre szaladt »Fiuk — mondotta — magyar vendégeink érkeztek, magyar nótával fogadjuk őket!« Felállottak s az egyszerű szavakat tört magyarsággal, de villogó szemekkel énekelték »Éíjen Magyarország . . .« »Vivat Polonia I*-nk zugó »Vivat Hungária !«-t visszhangzott — Meg volt kötve az erős nagy barátság. Nekik elég volt az, hogy mi magyarok vagyunk, ahhoz, hogy minket szeressenek és velünk szemben figyelmesek legyenek. Az alkony utolsó sugarait terítette el, amikor a tábor közepén álló árbócról lecsúszott a lengyel zászló. A tizenkét éves kis diákok s a komoly férfiak egyenlő feszes tisztelgéssel búcsúztak el tőle . . . mint minden reggel a felhúzásnál, hasoulóan üdvözlik. Vacsora után sátrunkba mentünk, Mindenütt nagy rend és tisztaság. Készülődtek a lefekvéshez. Takarította mindenki ruháját, cipőjét, fegyverét ; fegyveres örök jártak a tábor körül, de nem azért, mintha szükség lett volna rájuk, — mert egész nyáron egyetlen egy szokolra sem volt panasz, habár törvényeik sokat tiltanak s büntetésük nem nagy, mert nekik elég a komoly, férfias fogadalom, amit felvételükkor letesznek, hogy törvényeiket tiszteletben tartsák, — hanem hogy a katonai szolgálatnak ehhez a nehéz részéhez is hozzászokjanak. Mindenben katonás rend uralkodik, amit könnyen meg tudnak tartani. A kemény tábori ágy, a korai lefekvés és felkelés a talán otthon elkényeztetett fiukuak itt jól esik . . . Reggel van. A fenyves hűvös szellője meglebbenti a sátor ponyváját. Kezd élénkülni a tábor. A hideg reggelen a harmatos fűben úszónadrágban tornásznak a szokolok svéd tornaszereken két óra hosszáig. Ezután pihenés, majd két órai elméleti tanítás következik. Mikor mi ott voltunk, éppen a hid- és sáncépitést tanulták. Amit elméletileg tanultak, gyakorlatilag is megcsinálták A közeli patakon rövid idő alatt hid épült, mellette sánc és lövőárok. S amit mi a kötelező játékdélutánonként teszünk, az következett a három órai pihenőn. Ebéd után kard- és szuronyvivásban, majd céllövészetben gyakorolták magukat. A nehéz manlicher puskával már tizenkét évtől mindegyik tudott bánni. A szkolei szokol-tábor egyike a legnagyobbaknak, Kétszázharmincan voltak benne nagyrészt galíciaiak, de voltak közöttük varsóiak, szentpéterváriak, boroszlóiak és berliniek. S mégis, mikor a második nap reggel megjött a háború hire, mind nyugodtan maradtak. Haza nem ké-