Nagybánya és Vidéke, 1914 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1914-07-05 / 27. szám
NAGYBÁNYA ES VIDÉKÉ Városi közgyűlés. — 1914. jul. I én. Tizennyolc tárgyas közgyűlése volt szerdán a képviselőtestületnek, amelyen azonban aránylag kevesen jelentek meg, valószínűen azért, mert elsején más irányban van, úgyszólván mindenki elfoglalva, A gyűlés elején Makray polgármester meleg résztvevő szavakban indítványt tett az országos gyász kifejezésére nézve, amit a képviselet elfogadott. Nagyobb vita alig fordult elő s a gyűlés egy óra alatt befejezést nyert. Mintegy huszan-harminoan vettek benne részt. Részletes tudósításunk a következő: Elnök: Makray Mihály dr. polgármester. Jegyző: Égly Mihály főjegyző. Hitelesítők: Bálint Imre, Hanzulovits Kristóf, Csepey Ferenc. Hitelesítés ideje: jul. 4„ d. e. 11 óra. 1. Polgármester a legmélyebb részvét hangján emlékezik meg a gyalázatos merényletről, melynek Ferenc Ferdinánd trónörökös és neje áldozatul estek s mely gyászba borította az egész országot. Indítványozza, hogy l. a képviselet legmélyebb részvétének adjon kifejezést. 2 a város kegyurasága alatt álló templomokban a harangok naponta kétszer u. m. délelőtt 11 órakor és délután 6 órakor meghuzassanak. 3, a temetés napján az összes üzletek zárva tartassanak. 4. a temetés napján a városi alamizsnások, koszorú megváltás címén, egy félhavi járandóság-segélyben része- sittessenek. A közgyűlés az indítványokat egyhangúan elfogadta. 2. A kereskedelmi miniszter a lápos- völgyi vasút előmunkálati engedélyének átruházását tudomásul vette s igy 4—5 hét múlva a vasút kiépítése megkezdődik. Tudomásul szolgál. 3. A szamosujvári g. k. püspök átiratát Brebán Sándor plébános megerősítése tárgyában a közgyűlés tisztelettel tudomásul vette azzal, hogy a város régi álláspontját továbbra is fenntartja. 4. özv Kossuth Ferencné köszönő iratát tudomásul vették és levéltárba helyezik. 5. Szatmárvármegye a városi szervező szabályrendeletet jóváhagyta. További megerősítés végett fölterjesztik a belügyminiszterhez. 6. A tanács beterjeszti a villamos mű bővítési munkálatainak átvételéről fölvett jegyzőkönyvet. (2) 27. szám Kérges famunkák. — Részlet Alexy Kornél legújabb müvéből. — A fiú kézimunka tanításának nagy gazdasági, szociális és paedagogiai jelentőségének fejtegetése túlhaladt álláspont, azért ezzel itt nem foglalkozunk. Elég, ha a nagyméltóságu vallás- és köz- oktatásügyi m. kir. miniszter urnák 2202 — 1905. szám alatt az elemi népiskola számára kiadott uj Tantervére és Utasítására utalunk, mely a fiu- kézimunkát népiskolai tantárgynak minősítette E tantárgy tanításának nemes célja azonban az előirt munkaanyag és szerszámok költséges volta, valamint a szükséges anyagi támogatás hiánya miatt jelenleg aránylag kevés iskolában érhető el. Ilyen körülmények között igen sok tanító, ki növendékeit a kézimunka-tanítás nevelő hatásának áldásaiban akarja részesíteni, kénytelen iskolájának vidéke által nyújtott o’c-só nyers anyag A közgyűlés a jegyzőkönyvet tudomásul vette, a 13000 K biztosítékot kiutalta, az 5% biztosítékot febr. 14 ig visszatartja. Hollós József műszaki főtanácsos tiszteletdiját 2500 koronában állapították meg. 7. A tanács a csatornaépítés felülvizsgálatáról fölvett jegyzőkönyvet beterjeszti. — Szentiványi Sándor felszólalása alapján, aki azt állítja, hogy egyes helyeken az erőszakos bekötések miatt a csatorna megrom’ott, az ügyet a közgyűlés most a napirendről levette s újabb felülvizsgálatot rendelt el. 8. A csatornázási ad hoc bizottság Deutsch Imre vállalkozóval szemben javasolja, hogy egyezség köttessék. A képviselet elfogadta Deutsch ajánlatát, hogy részére végleges kielégítésül 6000 koronát fizet, aki viszont minden további kártérítési igényéről lemond. 9. A villamos mű és a kir. kincstár között kötött áramszolgáltatási szerződést a képviselet a maga részéről is elfogadta. 10. A fogadó, vendéglő, kávéház, kávémérés iparának gyakorlásáról szóió módosított szabályrendeletet elfogadta a közgyűlés és jóváhagyás végett felterjeszti a kereskedelmi miniszterhez. 11. Az erdei iparvasut czéljaira megvett ingatlanokra vonatkozó szerződéseket a tanács beterjeszti. A közgyűlés Hobán György, Hobán Mihály, Szűcs Demeter, Hobán Lajos és neje, Marosán Simon és neje, Moldován Márton és neje, Pap László, Hobán Sándor és neje, Mészáros Illés, Moldován Gábor, Mihály fernezelyi lakosokkal kötött szerződéseket jóváhagyta. 12. A faapritó gépen aprított tűzifa beszállítása iránt Berindán Jánossal kötött szerződést szinten elfogadták és jóváhagyták. 13. Az István király szálló XIV. bolthelyiségére nézve Kovács Istvánnal kötött szerződést a képviselet jóváhagyta. 14. Enyedy István terhire előirt 59 K 60 f követelést, mint behajthatatlant, törölték. 15—17. Kovács Antal, Simon Józsefné, Krecsun János illetőséget a képviselet nem ismerte el. 18. Makray Mihály polgármester jul. 15-től kezdve hat heti szabadságidőt kér. A kért szabadságidőt a közgyűlés megadta. Több tárgy nem lévén, a gyűlés eloszlott. A főgimnázium éve — a most megjelent értesítő alapján. — A most elmúlt iskolai évre a beiratások 1913. junius első napjaiban és szeptember 1. 2. 3. napján történtek. A javító, felvételi és pótló vizsgálatok aug. 30 án voltak. Az iskolaév ün- nepies megnyitása szeptember 4-én ment végbe; és a szükséglet tekintetbevételével olyan helyi tanmenetet összeállítani, mely kevés és o'csó szerszámmal igazán megvalósítható. Ilyen helyi, speciális tanmenetet képez a vezetésem alatt levő iskolában a kérges (természetes) fából és hulladék-deszkákból előállított 'ar- gyak csoportosítása. E tárgyak bármely iskolában, de különösen erdős vidéken levő elemi népiskolában kezdve a III osztálytól, majdnem minden költség nélkül kevés szerszámmal könnyen készíthetők. E tanmenet, melynek ábrái részint Köhler Károly német kézimunka-tanitó szívessége folytán rendelkezésemre bocsátott, részint általam és növendékeim által tervezett rajzok szerint készültek, alapját képezi a nálunk itt-ott ötletszerűen, de Németországban és Svájcban már régen űzött és újabban Ausztriában is az elemi iskola által felkarolt kérges famuukáknak. E munkanem nálunk, ahol annyi az erdő, a fa, megfelelő pártolás mellett, az iskola által megkedvelletve uj iparágát s jövedelmi forrását 1914. Julius 5. a rendes tanítás szeptember 5 én kezdődött s tartott junius 13 áig. Az évvégi vizsgálatok junius hó második felében voltak. Az iskolaév ünnepies bezárása junius 29-én történt. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztérium Sál (Gyulai) Béla h. tanárt a fiumei áll. főgimnáziumhoz, Gzitronyi Jenő h. tanárt a pécsi áll, főreáliskolához, Kertész János h. tanárt pedig aszakolczai kir. kalh. főgimnáziumhoz helyezte át. Helyettük kineveztetek az intézethez Viez- zoli József r. tanár a fiumei áll. főgimnáziumtól, továbbá Gáspár Albert és Baktai Albert oki. h. tanárok. Baktai Albert és Gáspár Albert h. tanárok csak október elején foglalták el állásukat s addig az I. osztály osztatlan volt. A tanárkar tagjai, úgyszólván, kivétel nélkül több tudományos, irodalmi, pedagógiai és közművelődési országos és helybeli egyesületnek I tagjai, melyeknek kebelében hasznos munkásságot is fejtettek ki, valamint közülök többen tudományos és irodalmi téren is működtek; Nagybánya, avagy valamely más város, illetőleg törvényhatóság képviselőtestületében is többen helyet foglalnak, A főgimnázium épületének ügye a telek kérdésében a város és közoktatásügyi minisztérium között való nézeteltérések miatt a jelen iskolai év folyamán sem jutott végleges döntéshez. Kilátás van azonban arra, hogy a telekre vonatkozólag megegyezés jön létre, ami az intézetet megfelelő épülethez juttatja. Az elmúlt iskolai évben beiratkozott 390 rendes és 9 magántanuló, összesen 399, tehát 18 tanulóval több, mint az előző évben. Az I. osztályú tanulók száma azonban az idén is apadt, s 9 cél volt kisebb a tavalyinál. Párhuzamos volt az I. és II. osztály. A III. osztályba 74 rendes tanuló iratkozott be s a íanárkar ezen osztálynak párhuzamosítását is kérte, mit azonban a vallás- és közoktatásügyi minisztérium nem engedélyezett. A bérhelyiségbsn a két második osztály volt elhelyezve. Az intézetnek csak három nagyobb osztályterme van s mivel a felsőbb osztályú tanulók száma megnövekedett, a III. osztályon kívül a négy felsőbb osztályban is zsúfoltan ültek a tanulók. Az állapot valósággal aggasztó. A tanulók egészségi állapota az egész év folyamán jó volt, járványos betegség nem fordult elő s hosszabb ideig tartó betegség is csak egy VIII. o. tanulónál, kit emiatt osztályozni sem lehetett. A tanár kar egészségi állapota kielégítő volt; azonban Dergáts Sándor r. tanár operációnak lévén kénytelen magát alávetni, október és november folyamán nem taníthatott; óráit Demeter Dezső, Fülep Imre, dr. Káplány Antal, képezné a népnek és idővel valóságos népművészetté fejlődhetnék. E művészetnek az elemi népiskolában való sikeres tanításához ad könyvem fokozatosan haladó bő utasítást a tanítónak, aki ennek alapján minden előgyakorlat nélkül képes tanulóit a kérges famunkák készítésére tanítani. A szülőknek is e könyv bő forrást nyújt tevékenységre vágyó gyermekeiknek otthoni foglalkoztatásához. Azonban nemcsak gyermekek, hanem felnőttek is képesek e könyv segítségével haszna- vehelő csinos tárgyakat készíteni és művészi érzéküket érvényesíteni. Ezek, valamint azon tény alapján, bogy a Szatmármegyei Gazdasági Egyesület félszázados jubileuma alkalmából Szatmárnémetiben rendezett 1911. évi gazdasági és ipari kiállításon tanítványaim kérges famunkái ezüstéremmel lettek kitünlve, szives figyelmébe ajánlom könyvemet úgy a mérvadó köröknek, mint kedves karlár- saimnak és az érdeklődő nagyközönségnek. bb Kapható mindenhol, bb természetes árványviz gyógyhatása hurutos bántalmaknál páratlan; a leg- :::: utóbbi termésű savanyu uj borral vegyitve kitűnő italt szolgáltat. :::: Árj egyseket kívánatra küld a mim min imawa. as Kapható mindenhol, eb