Nagybánya és Vidéke, 1913 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1913-11-16 / 46. szám
TÁRSADALMI HETILAP. \y. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK IMIIÉTZDEUNT VASÁRNAP Előfizetési Árak : Egész évre 8 K. Félévre 4 K. Negyedévre 2 K. ===== Egyes szám 20 fillér. ===== Felelős szerkesztő és laptulajdonos: révész arÁisros. Szerkeaztöség a kiadóhivatal : Felsóbányai-utca 80. azám alatt. TELEFON SZÁM NAGYBÁNYA 18: = Hová lesz a betét? A tájékozatlant meglepheti azon legújabb statisztikai közlemény, hogy a fővárosi pénzintézetekben ez év első kiltnc hónapjában 77 millióval szaporodott a betét s ha csak ezen arány marad meg, úgy az év végéig 100 millió gazdagodást tüntetne ez föl. Mily cáfolata lenne ez a gazdasági és pénzügyi viszonyok súlyosságának ha — fájdalom — nem volna ez a tisztességtelen verseny némi árnyalatával árnyékolva s ha nem volna meg a mérleg másik oldalán azon szomorú tapasztalat, hogy a vidéki pénzintézetek betét állománya rővására tömörültek a betétek a fővárosi nagy intézetekbe a vidéki betétek felszívódásaként. Természetes, hogy a vidék termel s ha a termelő bizonyos jobb módba jött és szerzeményét habár kissebb kamattal, de nézete szerint biztosabb nagyintézeteknél helyezi el jövő megélhetési biztosítékát. Ez igy volt és igy lesz és helyes is; de most nem ez az eset, hanem az, hogy a központi pénzintézetek, némelyike a szorult pénzügyi viszonyokat hogy kihasználhassa, a vidéki betétesekre vetette magát s különféle címeket vett fel, hogy magához édesgesse a vidéki betéteseket a saját lapjait küldi boldog, boldogtalannak, melyben egyrészt égig magasztalja a maga biztos üzletét, másrészt a vidéki betét-könyvekért a magáét kicserélésre ajánlva azok felmondását saját költségén vállalja. Igaz, hogy a vidéken az elfajulásig ment sokhelyen a pénzintézeti alapítás, de azért, hogy ily tünetek voltak, tényként állapítható meg, hogy a vidéki intézetek főtömege egészséges alapokon nyugszik s mint ilyen adta meg az általános érték- emelkedést s tartja fent a forgalom biztonságát és a viszonyok nehézsége dacára ő látta el úgy a közönséget s a fővárosi nagy pénzintézetek tőkeemelkedése is nagyrészt tőllük származik. Ellenben láttunk már fővárosi intézeteket is összeesni, melyek ép a vidékiek becsapásából harácsolták össze az elveszett milliókat. Ily viszonyok közt a vidéki tőketulajdonosokon a sor, hogy a kellő mértéket megtartsák, mert ők is honpolgárok, kiknek erkölcsi kötelme a közönség érdekét is szolgálni. Most, igaz, hogy sok fővárosi intézet nagyobb kamatot fizet, mint a vidék, de kérdés meddig? Azonban most is a nagyobb kamatnak megfelelően drágítva adja ki nem ritkán ugyanazon vidéki intézetnek, melytől felszívta s ez azt tovább közvetítvén a kamat drágulását, csak a vidék fizeti duplázva meg. Bűnt követ tehát el mindazon vidéki tőketulajdonos a vidéki közönség ellen, ki indokolatlanul, most mikor a terméshiány sok gazdát amugyis a betét kivételére utal, felül a fővárosi azon intézeteknek, melyek a tisztességtelen versenykörébe is eső reklám-hajszával a vásári bódé kikiáltójaként igyekszik magához vonzani a jó vidéket. Különös, hogy ép most van tárgyalás alatt az osztrák és magyar kormányok közt — a tisztességtelen verseny megfékezésére irányuló törvényjavaslat. — Ha valahol, úgy a pénzügyi téren fontos ez, hol legjobban áll az a példaszó: »késő bánat, eb gondolat«. A kis tőketulajdonosokat óva intjük, ne üljenek fel a hírlapi reklámnak, hanem maradjanak nyugodtan meg a vidéki intézeteknél, mi reájuk legmegnyugtatóbb, mert még egyrészt közvetlen ellenőrzik azok működését s miként látták a nehéz viszonyok közt is, az mindig rendelkezésükre áll, másrészt azon megnyugvással lehetnek, hogy igy a közönség és város javát is előmozdították s ha a bank-kamat szál, a fővárosi intézetek sem fogják megadni a most ígért nagy kamatot. Városunk lakossága nem ösmeri a pénzügyi súlyt annyira, mint sok más vidék, vagy maga a főváros mi- norumabb lakossága; itt a szükséges s megfelelő összeg pénzintézeteinknél mindig meg volt szerezhető s kellő időre rendelkezésre állott; ezt méltányolni és támogatni kell. A jó pénzintézet olyan, mint egy jó kút, melyben dacára, hogy sok viz soha sincs benne, állandóan ellátja közönsége vízszükségletét, mert a forrásai állandóan pótolják a fogyasztást; igy van z a pénzintézeteknél is, hol a nagyközönség egyrésze az igénybevevő s cserélődve a másik része az állandó forrás, mely a maga megtakarított összegecskéit nyújtva — a közönség összessége — lesz a közönség összeségének támogatója. Vezessük csak el A siker. Elbeszéli Hídvégi Emma Irta: dr. Török Teofil. Tizennyolc éves koromban Írtam először. Emlékszem, hogy valami ostoba tárcát, amilyenekkel a hetilapok, sőt a napilapok is tele vannak. Meg is jelent. Azt gondoltam nincs több olyan nagy ember a világon, mint én. Pardon I Nem ember, hanem asszony, mert már 25 éves asszony vagyok, négy drága, szerető gyermeknek anyja, akit ők jobban szeretnek, mint a legkisebb, a Muci a töpörtyűs pogácsát. Aztán van olyan uram, hogy az egy maga többet ér az egész Balkánnál, melynek apró népségei azt gondolják, hogy ők Istenek. Ja, ahol ilyen butaságban szenvednek az emberek, akik igazi vallásosság és tudás nélkül hencegnek, azok előbb utóbb felfalják egymást, mint bizonyos állatok a felvágott tököt. De ne sántikáljunk a Balkánon. Az egész csak orosz mumus. Annál még az én első tárcám is többet ért. Azt fejtegettem benne, hogyan lesz a kis leányból szép, bájos hajadon s majdan hű feleség és nagyszerű anya. Nemde ez fenséges théma? Fájdalom, még se értem el vele semmit. Ennek oka a körülményekben rejlett T. i. alig van fa, melynek egyforma volna minden gyümölcse. Egyik nem érik be, a másik fonyadt, a harmadik szép piros kívülről, de belül már kukacos. Aztán mennyi lyukas gyümölcs terem a világon. Például: dió, mogyoró Hát az én első termésem is ilyen volt, aki szemembe dicsért, az a hátam mögött kinevetett. Hány nő van az életben, aki még irni is mer a szabad szerelemről, a jó, kényelmes életmódról, folyton a szépről, az erkölcsről csicsereg, nagyszerű életszabályokat hirdet és maga azt se tudja: nyolc darab sületlen kalács mennyi? No de se baj. A nők csak úgy hajtanak hasznot, ha aszerint élnek, ahogyan teremtve vannak. Mi is lenne a világból, ha mindaz igaz lenne, amit össze csacsognak. Elég az hozzá, hogy habár nincs olyan nagy eszük, amilyen hosszú a hajuk, mégis ők forgatják a világ tengelyét. De hogy sikerhez jussunk, vegyük a dolgokat úgy, amint megtörténtek. Hetyei Mihály nőtlen szerkesztő, kitűnő ügyvéd s amellett gazdag, müveit fiatalember volt. Mindenki tisztelte, szerette s különösen a leányos házaknál állt nagy kegyben A kis városban több lap is volt, tehát sokat gondolkodtam, melyikbe vigyem első tárcámat. Az ügyvéd de- réksége, igazán férfias kinézése, vagy a szivem vitt rá, de a választásom Hetyeire esett. Fogtam a tárcámat s tépelődő gondolatok közt mentem hozzá. A szivem nagyot dobbant, amikor megfogtam a kilincset, előttem állt Hetyei s a legnyájasabb hangon kérdi ? — Mivel szolgálhatok kedves nagysád ? — Elpirultam s félénken válaszoltam, hogy egy tárcát hoztam s azt az ügyvéd lapjában 1 szeretném közzétenni. — Nagyszerű! Mondta az ügyvéd s a székre mutatott, tessék helyet foglalni. Aztán elkérte a tárcacikkemet. — Megnézi a címet. — Nos nagysádat Hídvégi Emmának hívják ? — Szolgálatára. — Szép neve van, csinos az Írása is, ha a tartalom is megfelelő, akkor biztos a siker. Tessék eljönni holnap s akkor megmondom a véleményemet. Alig bírtam kivárni a más napot. Hírnév, dicsőség motoszkál mindig a fejemben. Végre megint Hetyei előtt állottam. Ismét nagyon szívesen fogadott, leültetett, — A tárcája tárgya gyönyörű kedves nagysád, de meglátszik rajta a kezdő keze. Nincs teljesen kidolgozva. S látva zavaromat s pirulásomat, folytatá: — No semmi báj, majd én átdolgozom. Nagyon megköszöntem a szívességét s örök hálámról biztosítottam A kisimított tárca, mint tudják megjelent, hogy milyen hatást keltett, arról is volt szó. Most aztán neki láttam a munkának és azokat mindig személyesen vittem el Helyeinek. Mindig szívélyesebben, előzékenyebben fogadott. Órákig elbeszélgetett velem. De az újabb tárcáim csak nem jelentek meg. Egyszer aztán félénken megkérdeztem • — Ugyan édes doktor, ügyvéd és szerkesztő ur, ön engem a legudvariasabban fogad, kibeszéli a szivét, lelkét okos gondolataival gyönyörködtet, de az újabb munkáimról sohase beszél.
