Nagybánya és Vidéke, 1913 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1913-02-02 / 5. szám
(2) 5. szám. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 1913. Február 2. dr. Róna Zsigmond »Magyarország éghajlata* cimü művében az 1871 — 1900. évek 30 évi átlagát kitüntető, Nagybányára vonatkozó adafaival összehasonlítjuk; amint az a most következő táblázatos kimutatásokból világosan kitűnik. A hőmérsékletek havi átlagai Észlelt Év Január Február Március Április Május | Junius Julius j Augusztus j Szep tember Október November December Év i átlalegmagasabb legalacsonyabb gok hőmérséklet rrufok mikor fok Cels fok Celsius &ur ueis 1871-1900 ivet all.-3-1-1-4 35 97 14:'4 17-4 19-6 18 9 14 8 10-0 3-5 —1-3 88 1902 01 36 42 94 117 17 6 184 19-6 14 8 102-0-5-60 8-6 UIII-3 32 6 211-15-Í0-6S 1903-2 5 —0 1 68 8-6 149 181 197 179 16 3 107 5-4 19 9-8 en-20 330 1-24-Í7-0 1904 —45 30 54 10 3 146 17 5 20-5 19-3 13-8 10-3 17-0 5 9 3 mn-7 31-8 211-2!-190 1905 ,-7-8-27 5-0 86 16 1 199 21 1 21-5 16 3 74 7 3-1-0 9-3 Olll-Í 31 2 1-2-?0-6 1906-2 6 12 56 11-4 16 5 188 21-5 19-4 14-4 89 64-1 9 100 UIIM 30-8 211-23-15í 1907-51-3-4-0 9 89 18-0 19 0 19-5 19-4 15-8 14-3 3 6 1-6 9 2 11111-11 313 1-22-230 1908 1 —35 —0-5 4-9 9 7 17 1 19 8 194 18-4 13 1 8 4 — 03 —29 86 01-21 32 0 211-1-18 0 1909 —4-5-61 5-5 9-4 15 5 17 1 19 4 21 1 169 125 29 30 94 0111-5 31-1 11-19 ■23-2 1910 02 53 6 1 107 16 8 19-5 18-9 18 6 154 96 4-5 3-2 10 6 011-24 32 0 1-1-11 2 1911 |-1-0 —5'2 4-9 10 3 170 182 20 5 203 15-5 11 2 76 24 101 01-21 317 11-2-26-5 Fenti I 10 tu átlaga |-31-0-5 4-6 97 158 18-6 199 19 6 15 2 103 3 9 00 95II 1912 |-6 3 1-8 7-2 81 13 9 19 4 20-5 188 12-2 8-2 2-6 10 89 01-9 30 4 1-14-22-5 C s a p a d é k m e n n y i s é g É v U-Cd P a a i U -Cd P ja 0) fa 6fi P O t-4-ed £ w p‘<5 Ifi P-e? s in P '2 p ►*-5 tn P 1—5 W S3 N Ifi P bO S3 < u 0> ja s CD CL. CD N ín *-4 <D ja-o J*S O Li 4) ja g > o * S-. o ja s CD O CD Q P <D m CD N M tn O m i 1 i m é t e r 1871-1900. évek átlagában 62 65 86 67 109 135 108 83 75 92 80 82 1044 1902 88 88 106 58 161 157 106 83 71 170 13 107 1208 1903 64 78 8 92 112 108 76 68 1 91 79 29 806 1904 62 84 33 22 50 98 39 85 39 118 62 83 775 1905 58 31 19 128 81 138 95 87 106 168 136 83 1130 1906 12 10 19 57 99 74 37 41 71 5 46 45 515 1907 86 42 94 61 éé 86 54 15 36 27 55 122 722 1908 59 112 32 111 68 126 234 67 40 22 59 43 973 1909 103 76 67 71 52 105 119 84 54 . 6 74 134 945 1910 104 17 11 72 67 124 183 56 35 52 174 45 940 1911 37 93 36 90 43 125 45 59 29 62 3! 40 690 Ezen 10 év átlagában 67 63 43 76 78 114 99 64 48 72 73 73 870 1912 95 170 86 126 138 52 48 134 217 65 79 127 1337 A fentebbi összehasonlító táblázatokból kitűnik, bogy habár az 1912. esztendő évi átlaga majdnem tökéletesen egyezik az 1871 — 1900, 30 esztendei ciklus évi átlagával, de a gazdálkodókra részben igen fontos szeptember és október hónapok átlagai jóval alatta maradtak e hónapok kérdéses 30 évi ciklus átlagainak; de még | inkább alacsonyabban az utolsó előtti 10 év átlagainál. Továbbá valóban érdekesnek j mondható, hogy az utolsó előtti 10 év, vagyis az 1902—1911. évek hőmérsékleti havi átlagai többnyire magasabbak a kérdéses 30 évi ciklus átlagainál; miből következik, hogy ezen utolsó 10 év egészben véve melegebb volt a kérdéses 30 évi ciklus átlag hőmérsékleteinél. Az utolsó táblázatból pedig látható, hogy a kérdéses 30 évi ciklus 1044 mm., az utolsó előtti 10 év 870 mm. átlagos évi csapadék mennyiséggel szemben, az 1912. évi csapadék mennyiség 1337 m: méter, vagyis az előbbiekkel szemben kerek számban 30°/0, illetve 50%-kal többet tesz ki. Főképen feltűnő a szeptember havi csapadék mennyiség, a midőn a 30 évi átlagos 75 mm-nyi, illetve 10 évi átlagos 48 mm-nyi mennyiséggel szemben a múlt évben 217 mm-t tesz ki a csapadék meny- nyisége. Az utolsó előtti 10 év alatt csakis 1902. és 1905. évben közelítette meg a csapadék mennyiség a múlt évit; 1895. évben pedig mintegy 10 mméterel még túl is haladta. Ellenben aránylag nagyon csekély csapadékkal bővelkedett az 1906-ik esztendő, amidőn az évi mennyiség csak 515 mmétert, tehát a 30 évi átlagnak csak a felét tette ki. Ezzel igyekeztem a lap tisztelt olvasóival a múlt 1912. év rendellenes időjárását megismertetni. Nagybányán, 1913. január 29. Garlatliy Kálmán. Újítás a postánál. — A nagyközönség figyelmébe — Február 1-én a postánál nevezetes újítás lépett életbe, a mennyiben a csomagokat ezután házhoz fogják szállítani. Az uj rendszer a gyors kézhez adást nagyban előmozdítja s mindenesetre a közönség kényelmét czélozza, némileg azonban ismét uj megterheléssel fog járni a közönségre nézve. A mennyiben az uj rendszer már tulajdonképpen ma életbe lépett, azért jó lesz, ha kiki figyelmesen áttanulmányozza azt a rendeletét, melyet itt közlünk. A Nagybányaváros belterületére szóló postacsomagokat, az utalvány összegeknek a címzettek lakásán való kifizetésével kapcsolatosan folyó évi tegnapi étele maradék morzsái között, ma már nem volt, ki frisset adjon neki. Lassan gyülekezni kezdtek a kiváncsiak; »muszájból« jöttek; s itt-ott, egy-kettő, ki a szivét is, nem csupán uj ruháját hozta el magával. Elsőnek egy öreg hordár jött, bőrtokban cipelve partnere gordonkáját. Bosszankodva látta, hogy nem adtak »borravalót* neki. Ha ő most élne, akkor ez nem történt volna meg. S még hozzá ide tolják be a sarokba az újonnan jövők azt a meleg szavú nagy hegedűt, mindjárt berúgja Duci, a hegyes orrú s még hegyesebb nyelvű baktisch, ki vizsga szemekkel nézi, ki van, de főleg ki nincs itt; s már kétszer majd lelökte a szerényen meghúzódó csellót. Hol is a gazdája oly soká ? Ahá, ott udvarol egy fiatal asszonykának, nagyon elmélyedtek, megfeledkeztek az egész világról . . . Lám, másik partnere okosabb; hóna alatt szorongatja hegedűjét; hiszen azért, mert szívességből teljesiti ennek a különc asszonynak — kiből már nem lesz több haszon, kihullott patyolat kezéből a gyöngyvirágos karmesteri pálcza — végső, bizarr kívánságát, hogy játszanak még egyet neki búcsúzóul, csak nem teheti tönkre hangszerét ebben a tolongásban ? Lelkének tépett fátyla megérezte a ki nem mondott szavakat, s fájdalmasan gondolt hűséges zengő szavú társára, hol lesz holnap? Ki fogja kínozni a féltve őrzöttet ? Élettől duzzadva, hangos szóval jött be egyik barátnője. Tudta, hogy szereti öt, a maga módja szerint, de minden gondolatát ideálja tölti be, egy magát »hektikásnak« képzelő, terjedelmesen gömbölyű fiatal ur; drámairó és zenekritikus, ezért »nem ér rá búsulni*. Nem is vette rossz néven tőle, örült, hogy itt vaanak, s a mérges pillantásokból mit a férfi barátnőjére vetett, látta, hogy még mindig nagyon szeretik egymást. Szobája egyik zugában, nagy szürke szemű úri ember törölgette könnyeit Igen meghatotta volna ez a dolog, ha nem tudná, hogy tegnap épp igy sirt egy hivataluoktársa általa ismeretlen anyósának temetésén, s holnap valószínűleg azt teszi egy harmadikon. »Finom, érsékeny ur« mondá házmesterné ténsasszony, a vioiné asszonyságnak, az előszoba nyitott ajtaján bekandikálva. »Szépen egy finom« suttogott mérgesen a »vici« »tegnap egy hete is 5 vasat adott kapupénznek, koldus urasági« Izgatott fészkelődés támadt a hölgyek karában. Azt hitte végre megjött a pap, de csalódott. Szép, fekete, borotvált arcú, fiatal férfi lépett be, jóságos szemével szomorúan nézett a halottra, s annak jól esett a sok szinészkedés közepette, a színész őszintesége. Végre feltűnt a lelkész fekete taláros, mél- tóságos alakja. A Luther rokk gallérja alól elővillanó vakító fehér törvény táblácskákon megpihent, a nehéz függönyök között is áttörő, éltető nap, világitó sugara, s a hit fényével ragyogta be a gyászházat. Csend lett, csak imitt-amott hallatszott még egy-két suttogó szó. A szomszéd szobából pár férfi barátja kisérte be hozzá férjét. Annyira váratlanul jött asszonyának kora vége, hogy még kábult volt feje tőle, s szinte azt hitte, áimodik. Ruhája lomposan állott rajta s zöld nyak- keudőt viselt, félszegen állott meg koporsója előtt... A pap imára kulcsolta kezét . . . Ijedten jajdult fel a meggyötört lélek; »Nem jött el ? nem fognak egyszer nekem is játszani ? Éa mindig jó szívvel játszottam nekik]* Ebben a végső percben nyírott bajuszu, hosszú hajú férfi, kóta csomaggal hóna alatt, sebesen berohant . . . Szeretett volna mosolyogni, ha nem lettek volna megkékült ajkai oly dermedtek. A javíthatatlan! Biztosan valami csinos szoknya késleltette meg, szokása szerint . . . Leült a zongorához és halkan megütött egy jiá« t. Csendesen stimmeltek a hegedűsök . . . Aztán felhangzott fájdalmas szépségében Orieg : »Ases tod*-]&. Minden elnémult, megszállotta a zene varázsa a lelkeket. Mohón szívta be a hangokat, csak kár, hogy oly gyors tempót vesz művész társa. Életében sokat vitatkoztak ezen ; szerette, ha lassúbb menetű a gyászinduló, a nagy alföldöo, hol született nem sietnek úgy eldugni a halottat mint itt, az örökké rohanó fővárosban, az ö lelke
