Nagybánya és Vidéke, 1913 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1913-06-22 / 25. szám
(4) 25. szám. polgárok. A felvételnél előnyben részesülnek azok, akik jogvégzettséggel bírnak. Ezen feltételen kívül pályázók községi erkölcsi bizonyítvánnyal feddhetetlen előéletüket, közhatósági orvosi bizonyítvánnyal pedig ép, egészséges, a posta-távirda és távbeszélő szolgálat minden ágának (éjjeli, mozgópostái stb. szolgálat) elvégzésére testileg is alkalmas voltukat igazolni tartoznak. Továbbá azok, kik fő- vagy középiskolát az 1911—13-iki tanévet megelőzőleg végezték, tartoznak hiteles módon azt is igazolni, hogy azóta hol voltak alkalmazva, illetve mivel foglalatoskodtak. A sajátkezüleg irt és születési, orvosi, erkölcsi és iskolai bizonyítványokkal felszerelt folyamodványokat a már közszolgálatban állók elöljáró hatóságuk, a közszolgálatban nem állók pedig az illetékes főszolgabíró, vagy polgármester utján folyó évi julius hó 15 ig ahhoz képest, hogy a pályázók hol óhajtanak alkalmazást nyerni, a budapesti, kassai, kolozsvári, nagyváradi, pécsi, pozsonyi, soproni, temesvári vagy zágrábi posta és távirdaigazgatósághoz nyújtsák be. Ezenkívül folyó évi julius hó 20 ig az illető posta és távirdaigazgatóság vezetőjénél személyesen is jelentkezni tartoznak oly célból, hogy gyakornokjelölti állásra való alkalmas voltukról már előzőleg meggyőződni lehessen. A kitűzött határidő után elkésve beérkező vagy hiányosan felszerelt s általában azon pályázók folyamodványai, akik julius hó 20-ig az illető posta- és távirdaigazgatóságnál személyesen nem jelentkeznek, tárgyalás nélkül vissza fognak utasittatni. A felfogadott posta és távirda gyakornokjelöltek fogadalmat tesznek,. félhavi részletekben utólagosan esedékes évi 800 korona segélydijat kapnak és a következő feltételek mellett lépnek szolgálatba: 1. Állásukat az illetékes posta és távirdaigaigazgatóság által megállapítandó napon elfoglalni tartoznak. 2 Kötelesek a posta- és távirdaigazgatóság által kijelölendő hivatalnál, melynek fegyelmi hatósága alá tartoznak, a posta , távirda és távbeszélő kezelést gyakorlatilag elsajátítani és ott rendes szolgálatot teljesíteni. 1914. szeptember hó 1-én saját költségükön Budapestre, illetve Zágrábba fognak áthelyeztetni a posta- és távirdatisztképző tanfolyam hallgatására. 4. A posta és távirdatisztképző tanfolyam tartama alatt, mint annak rendes hallgatói, a tanfolyami szabályzatnak minden tekintetben alávetik magukat és a megállapított behatási dijat fizetni kötelesek. 5. Segélydijaik élvezetében a tanfolyam 10 hóra terjedő tartama alatt is megmaradnak, de ennek fejében a tanfolyam székhelyén levő posta és távirdaigazgatóság rendelkezése szerint délelőtti órákban gyakorlati szolgálatot tenni tartoznak. 6. Akik ezen feltételeknek eleget nem tesznek, vagy akiknek magaviseleté, szolgalma ellen kifogás merül fel, valamint azok is. akik a posta- és távirda szolgálatra más okok miatt alkalmatlanoknak találtatnak, a szolgálat alól minden további igény nélkül, egyszerűen felmentetnek. Viszont azok. akik gyakorlati alkalmaztatásuk alatt teljesen beválnak, a posta és távirdatisztképző tanfolyam szabáiyszerü elvégzése és a posta- és távirdatiszti alapvizsga letétele után, posta és tévirdagyakornokokká neveztetnek ki, a posta- és távirdakezelési személyzet illetmény szabályzatában megállapított évi 1200 korona segélydijjal. A posta és távirdatiszti szakvizsga sikeres letétele után pedig minősültséget szereznek posta- és távirdatisz tekké, illetve a jogvégzettséggel bírók megfelelő közigazgatási gyakorlat után posta- és távirda fogalmazókká való kinevezésre. Budapest, 1913. junius H én. Kereskedelemügyi m. kir. miniszter. A kereskedő-tanoncziskolai felügyelőbizottság f. hó 15-én, vasárnap tartotta alakuló gyűlését. A bizottság elnökké Stoll Bélát, alelnökké Gla- vitzky Károlyt és Hoffmann Árpádot, gondnokká Kovács Gyulát és jegyzővé Pásztor Istvánt választotta meg. Az alsókapniki áll. elemi iskolában f. hó 17-én végződtek a vizsgálatok- 18 án volt az ünnepélyes hálaadás. Emelőleg hatott a mostani nehéz világban, hogy az a szerény jóságos kéz, mely egész éven át áldozott a magyar nevelésügynek, vizsgái jutalmakra újból 20 koronát adott. Sőt, mint értesültünk a krácsfalusi állami és gör. kel. iskoláknak is a magyar nyelv jutalmazására adakozott Isten áldja! Szekeres János, gond. elnök Uránia kinema-szkeccs. A Lendvay-szinház- ben 1913. junius hó 21-én szombaton és 22-én vasárnap este 8 órakor változatos előadást rendez Király Pál fővárosi iró, szerző és előadó, továbbá Margarette Wilson európai hirü mezitlábos táncmüvésznő, K. Dalton Irén japán táncmüvésznő közreműködésével. Színre kerül »a századok legendái«. (A szerelem és a tánc történere.) Uránia kinema-szkeccs. Kritikai tanulmány 10 részben, 150 színesen vetített világhírű festménnyel, eredeti mozgófényképekkel, klasszikus és modrn tánc- művésznők közreműködésével és történelmi zene- kisérettel. Szövegét irta és előadja Király Pál fővárosi iró, a »Föld története«, Férfi és a nő« és a »Zsidók története« Uránia darabok szerzője. I. rész. Nyitány és bevezetés. Zichy Mihály festményeivel. II. rész. Az emberiség bölcsője. Os- Egyptom, médek, perzsák zsidók, assyrok és ba- byloniak legendái. III. rész. Hellász földjén. A múzsák, satyrok, nymphák világa. Terpsichore, Lais, Phryne, Sapho és a plátói szerelem története. IV. rész. Régi görög táncok. (Élő szám, kinema-szkeccs.) Lejti: Miss Wilson európai hirü mezitlábos művésznő, Miss Duncan tanítványa. Eredeti régi rekonstruált zenével. V. rész. Róma rejtelmei. Bacchus és Messalina császárnő orgiái. Néró császár rémnapjai, bysanci orgiák VI. rész. A zsidók története. Jeruzsálem pusztulása. Titus kegyetlenségei, egymillió rabszolga bevonulása Rómába a jeruzsálemi szent edényekkel, ötezer zsidó szabadsághős halála, Izráel allegóriája Raphael és Dendemann világhírű festményeivel. VII. rész. Judith és Holoffernesz, Szenzációs sláger Napierowska közreműködésével. (Színes mozgó.) VIII. rész Mohamed paradicsoma. (Allegória) IX rész. Gutenberg, Columbus és Luther. X. rész Kuruc-korszak. Caraffa és Kolonics bűnei, Rákóczi és neje, Kuruc tábornokok és brigadérosok, a kuruc vitézség aranykora, as ármány és árulás. XI. rész. Amerikai szabadságharc. XII. rész. A rokokó-világ rejtelmei. A versaillesi élet ragyogása. XIII. rész. A francia forradalom. A világosság százada. »Fegyverre!« Bastile bevétele, Danton véres násza, XVI. Lajos. Murat, Danton, Corday Sarolta és a girondisták végzete. XIV. rész. Napoleon. Wereschagain eredeti festményeinek sorozata. XV. Az orosz-japán háború XVI. A japán nő eszményi világa Eredeti Japánországban készült képsorozattal. XVII rész. Japán táncok. (Elő szám) Lejti K. Dalton Irén. XVIII. rész. Asszony őfelsége. A legújabb vérkereszteződések eredményei a világ minden részéből. XIX, rész. Modern táncok. (Elő szám) Lejti Margarette Wilson. — Ezt követi: Exotikus táncok. Szines mozgó. 40,000 mérföld vitorlával és gőzzel. Szines mozgókép. Női divat története Szines mozgó. Helyárak: Középpáhnly 8 K, oldalpáholy 6 K Kispáholy 5 K, Támlásszék I—IV. sor 60 fillér, Körszék V—VIII. sor 90 fillér, Zártszék IX—XIII. sor 120 ftilér, Földszinti álló 50 fillér, Deiák-jegy 30 fillér, Karzati ülőhely 50 fillér, Karzati állóhely 30 fillér. Jegyek előre válthatók Glavitzky Károly ur üzletében. ■ A kereskedő tanoncziskolában az évzáró vizsgálat f. hó 22 én (vasárnap) délelőtt V411 órakor lesz a Felsőbányai-u áll. el. iskolában. Az érdeklődőket szívesen látja az igazgatóság. Időjárás A legutóbbi napokban szokatlanul abnormális időjárás volt az egész országban, néhol még dér, sőt fagy is jelentkezett. Nálunk nagyon lehűlt ugyan hétfőn és kedden a levegő, de a fagypontig nem süllyedt. A hivatalos kimutatás szerint a minimális hőfok táblázata a következő : NAGYBANYA ÉS VIDÉKE Szombaton, j Vasárnap, uniu » s 14-én - 15 én f 71 50 Hétfőn, > 16-án 3T Kedden, » 17-én 3-4 Szerdán. » 18-án 10 0 Csütörtökön » 19-én 94 Pénteken, > 20-án 135 Szombaton, . * 2l-én 13 1 A 3 fok bizony nagyon rosszul esett a 10 nap előtti 28 — 30 C. fok meleg után, úgy hogy pár napig a melegebb vérüek fűtöttek is Nagybányán, Az állami elemi iskolák értésitője megjelent, négy nyomtatott ivén, szép nyomással (Nánásy István nyomása), csinos kiállításban. Az 1912—13. évről szóló igazgatói jelentés nagy részét mai számunkban hozzuk. A tanitótestestület működését Imre Károly ismerteti. As évzáró vizsgálatok sorrendjét múlt számunkban hoztuk. A tanító, hitoktató és kisdedóvó személyzet 43 tagból áll. Mindennapi tanuló volt az iskolában 1549. És pedig a Kossuth-utcai iskolában 327 fiú, 281 leány, a felsöbányai-utcai iskolában 247 fiú, 217 1913. Junius 22 leány, Vcresvizen 159 fiú, 137 leány, Borpatakon 40 fiú, 42 leány, Kőbányán 28 fiú, 27 leány, Feketepatakon 30 fiú, 16 leány. Az év végén maradt összesen mindennapi növendék vallás sserint r. kath. 514, g. kath. 460, ref. 208. izr. 201. ág. ev. 20, g. kel. 5. Magyar 1181. Oláh 227. Helybeli 1706 vidéki 103, A 3 kisdedóvóban összesen 427 gyermek volt. Körülbelül 2000 gyermeket gondoztak az idén ezek az intézetek. Valóban nagy kulturális föllendülés a községi iskolák után. A növendékek száma megháromszorozódott. A derek tanító testületnek, kisdedóvóknak őszinte elismerésünket fejezzük ki az elért szép eredményért, ök most Nagybánya jövő alapjait rakják le. Pályázati hirdetmény. A m kir. posta és távirda műszaki főfelügyelőség javítóműhelyénél kereskedelemügyi m. kir miniszter ur 1912. év szeptember hó 11-én, 65493. szám alatt kelt rendelete értelmében rendszeresített tanonciskola első évfolyamán 12 tanonc állása kerül betöltésre. A felvétel egy évi próbaidőre történik, mely — ha a tanonc azt sikeresen tölti el — a négy évban megállapított tanidőbe beszámíttatni. A próbaéven belül a meg nem felelő tanonc bármikor elbocsátható A tanoncok a javítóműhely mellett létesített tanoncotthon- ban kötelesek lakni és a tanításért, felügyeletéit továbbá az ellátásért, mely utóbbi magában fog latja az élelmezést, mosást, fűtést, világítást, fürdőt, az otthonban kezelhető betegségek orvosi kezelését, előzetes havi részle:ekben évi 480 koronát kötelesek fizetni- A. m. kir. posta és távirda vezérigazgatóság szorgalmas, jó maga- viseletű tanoncokat, elsősorban a posta és táv. alkalmazottak fiait, az említett dij egész összegének vagy felének fizetése alól felmentheti. Á tanoncok könyveket, rajztáblát, vonalzót és rajzeszközt használatra ingyen kapnak, füzeteket, papirost, festéket és egyéb fogyasztási anyagot azonban a tanoncok saját költségükön szerzik be, mely célra a szorgalmas és jó magavi- seletü tanoncok a m. kir. postától 2 korona havi zsebpénzt kapnak. Tanoncul felvehető, aki az elemi népiskolának hat, vagy a közép - avagy polgári iskolának legalább két osztályát sikerrel elvégezte, élete 12-ik évét már betöltötte és korának megfelelő, kifejlett ép testalkattal bir. A tanoncokat a feltételeknek megfelelő folyamodók közül a m. kir. posta és távirda igazgatóság jelöli ki. A felvételhez a tanoncul való felvételt kérő, sajátkezüleg Írott bélyegte- len folyamodvány mellett be kell mutatni: a) a születési anyakönyvi kivonatot, b) az iskolai bizonyítványt, c) a kornak megfelelő kifejlett, ép egészséges testalkatot igazoló hatósági orvosi bizonyítványt, d) ujraoltás megtörténtéről szóló bizonylatot, e) a szülő vagy gyám beleegyezését tartalmazó nyilatkozatot, melyben kifeje zendő annak kötelezettsége is, hogy folyamodó — a szabályzatban megállapított eseteket kivéve — a tanidő teljes tartamát bevégzi A tanoncul kijelölt folyamodók szülőjével vagy gyámjával a javítóműhely tanoncszerződést köt A tanonc iskola szabályzatát, tantervét, a tanoncotthon házirendjét és a szülő vagy gyám által aláírandó és a folyamodványhoz csatolandó nyilatkozat mintáját érdeklődők a m. kir. posta és távirda- vezérigazgatózág segédhivatalában, a kerületi m. kir. posta és távirda igazgatóságoknál, a m. kir. posta és távirda műszaki főfelügyelőségnél és a főfelügyelőség javítóműhelyénél díjtalanul megkaphatják A folyamodványok a fentemli- tett mellékletekkel fölszerelve legkésőbb f. évi julius hó 10 ig a m kir. posta és távirda műszaki főfelügyelőség javítóműhelyéhez (Budapest, IX kér. Gyáli ut 20. sz.) nyújtandók be. Budapest iol-3. május 26. A m kir. posta és távida vezérigazgatóság. Iskolai hírek. A szatmárnémeti ref. főgimnázium fentartó testületé legutóbbi közgyűlésén elhatározta, hogy az 1912. évi szeptember hóban megnyilt I b. párhuzamos osztályt folytatólag a jövő évre a második osztályban is fentartja, emellett f. évi szeptemberben az első osztályban uj párhuzamos osztályt nyit s a többlet munka ellátására egy történet-földrajz szakos uj tanári tanári állást rendszeresít. Amilyen jóleső érzéssel töltheti el ez a hir a szat. németi ref. főgimnázium fejlődése iránt érdeklődő közönséget, éppoly meg- nyugvázsal vehetik tudomásul a taníttató szülők, mert mig az eddigi egyes osztályok maximális 68-as létszámán fölül jelentkezőket az igazgatóság kénytelen volt elutasítani, most az alsó két osztály mindenikébe 120—130 növendék vehető föl,