Nagybánya és Vidéke, 1913 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1913-06-22 / 25. szám

1 & 13. Junius 22. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 25. szám. (5) igy a várható összes jelentkezők helyet kaphatnak. Az igazgatóság a jövő évi beiratásra jelentkezést már f. évi julius 1—3 napján elfogad. Eme elő­zetes jelentkezés azért is fontos, mivel a rend­szeresített uj tanári állásra a pályázatot csak az esetben hirdeti meg a fenfartó testület, ha ezen jelentkesésből az újonnan megnyitandó párhuza­mos osztálynak legajább 40—45 ős létszáma biz­tosítottnak látszik. A Teozófia júniusi számában igen érdekesen fejtegeti C. W. Leadbeater a teozófiának a spiritizmussal szemben elfoglalt álláspontját Nem Ítéli el az utóbbit, sőt elismeri hasznosságát és szükségességét, de óva int a túlságos hiszékeny­ségtől, mely minden spiritisztikai fenomént azon­nal felsőbb kinyilatkoztatásnak tekint. Első fel­adatunk tehát, hogy helyes kritikát alkalmazzunk megfigyeléseinknél St. Alexy Elza »A Karmá­ról« értekezik igen szépen és tanulságosan. Ebben a számban fejeződik be Mabei Collins-nak »Vi­lágosság az ösvényen« c. gyönyörű misztikus munkája. A különfélék rovatában a modern psichologiai kutatások eredményeiről olvasunk. A tartalmas számot minden érdeklődőnek ingyen küldi a kiadóhivatal, Budapest, IV Ferencziek- tere 3, hova az előfizetési dijak küldendők. Előfizetés egy évre 6 K, félévre 3 K. A »Vasárnapi Újság« junius 15-iki száma gazdag és változatos sorát közli az érdekes ké­peknek a német császár huszonőíéves uralkodói jubileumáról, a készülő budapesti nemzetközi nőkongresszusrói. a budapesti regattáról, az uj miniszterekről, Erdőd Petőfi életében emléke­zetes helyeiről, a Szépművészeti Muzeum renais­sance metszetkiáilitásról, Mária Dorottya főher- czegnő válópöréről, Zeppelin bécsi útjáról, az epsomi derbykről, st Szépirodalmi olvasmányok : Kvassay Ede regénye. Bársony István vadász- képe, Schöpflin Aladár színházi czikke, Jakab Ödön verse, egy érdekes francia regény. Egyéb közlemények: az angol király és orosz czár együttes képe s a rendes heti rovatok : Irodalom és művészet, sakkjáték stb. A »Vasárnapi Újság« előfizetési ára negyedévre öt korona, a »Világ- króniká« val együtt hat korona. Megrendelhető a »Vasárnapi Újság« kiadóhivatalában (Budapest, IV., Egyetem-utca 4 sz ) Ugyanitt megrendelhető a »Képes Néplap«, a legolcsóbb újság a magyar nép számára, félévre két korona 40 fillér. Huszthy Mátyás műtermében a borús, sötét napokban villanyvilágításnál (az esti órákban is) készíttetnek fényképföl vételek. A vízvezetékhez és csatornázáshoz szükséges összes felszerelések, fürdőszoba és closett-beren- dezések, angol öntött vas, — ólom — és beton­csövek s mindennemű anyagok legjutányosabb árak mellett szerezhetők be Harácsek Vilmos Utódai czégnél Nagybányán. Menyasszonyi selyem 1 K 35 f-től kezdve méterenként, mindenféle színekben Bérmente­sen és vámmentesen lakáshoz szállítva. Gazdag mintaválaszték Henneberg G. a német császárné őfelségének udvari szállítója Családirtás A háziasszonynak nagy« örö­mére fog szolgálni az a hir, hogy a fővárosban próbák folytak különböző szerekkel a poloskák kiirtására Beigazolódott, hogy a »Löcherer Ci- mexin« nem csak a poloskákat, de ezek petéi is teljesen kiirtja. Mindenütt használható nem piszkit, szaga nincsen; sőt a nyárra eltett szőrme- ruhákat is megóvja a moly-kártól. Beszerezhető Boda Gyula füszerkeresícedóndl Nagybányán és a készítőnél »Löcherer Gyula gyógyszerész nél, Bártfa. SESS TELEFON-HÍREK ssss ■ ■— Budapest, 1913. junius 21. D. u 4. ó. 25 p. Ház. A ház elnöksége hétfőn délelőtt megy a király elé bemulató kihallgatásra. Arad. Az aradi választás rendkívül érdekesnek j ígérkezik. Tisza nem is megy le, mert nem j tartják szükségesnek, hogy lefáradjon, a győzel­met úgyis teljes bizonyosra veszik. Egyébként a munkapárt elhatározta, hogy mindennap 10—20 képviselő utazik le Aradra s a hét végén 80 an is lesznek lent munkapárti képviselők. Az ellenzék nagyon izgatoít erősen dolgo­zik Széchenyi mellett, utcai zavargásoktól is fél a hatóság, azért a főkapitány kiadta a rendele­tet falragaszokon, hogy mindenki tartózkodjék a kihágásoklól, mert a tanulók, gyermekek he­lyett a szülőket, főnököket is szigorán megfogja büntetni. Egy tanító rémtette. Brémában egy tanító megőrült Súlyos dol­gokat követett el, sok embert megsebesített, 5 kis leány haldoklik, a tanítót elfogták, az isko­lát bezárták A debreceni színházra nézve Beöthy bejelentette, hogy lemond arról. Erre Sebestyén azonnal jelentkezett az igazga­tóságra, pályázik a győri, kassai igazgatói is, sőt hir szerint Ditrói a Népszínház igazgatója is. Borzasztó gyilkosság. Reimsben egy munkás felesége ma éjjel 3 órakor megölte az urát. Sokat bántotta a férje, részeges, durva, kegyetlen volt. Erre az asszony elkeseredésében összekötözte a 37 éves embert s elébb borotvával elvágta a nyakát, majd bal­tával összevagdalta. Azután elment a legköze­lebbi rendőrhöz és följelentette rémes telték A gyilkost elfogták Időj áráss. 17° R. meleg Hűvösebb, esős idő várható. Kiváló minőségű, tisztán kezelt saját termésű kapható Veresvizi-ut 14. szám alatt, Égly Mihály házában, az udvari pinezében. Egfy liter ó-bor 1 K. Egfy 1. uj bor 80 fillér. bőratka, idült sömöröb, vérbajból származó kiütések és mindenféle bőrbajok sikerrel gyógyittatuak a csodás gyógyhatású szatmármegyei Vámfalu határában ma­gas bércek között, vadregónyeoen szép, pormentes, állandóan enyhe s üde levegőjű-MIÉI teljesen újonnan berendezve, kényelmes és olcsó szobák, fürdők. Kitűnő, házias el­látás. Meg van engedve a fürdőző közön­ségnek saját ágyneműjének használata, va­lamint élelmiszereinek készítése is. Vasúti állomás : Vámfalutól lóvonat közle- ! kedik a fürdőbe. Páratlan gyógy- hatásáról országhirü orvosok elismerő' nyilatkozatai tanúskodnak. Lapunk előfizetői a szobaárakból 20% engedményben részesülnek, a Szives látogatást kér és tájékozást bér­mentve küld: Faragó Gábor bérlő. il ______________ a g§ 3i kük aSKi jSföi eSZi áSfc Eladó butorot [. Szép ebédlő díván, 2 otto- mán, ebédlő székek, aszta­lok, csipkefüggönyök, virá­gok, fenyő fácskák, 2 drb tej szövetkezeti részvény, nagy és kis fürdőkád, ele­gáns előszoba-fal tükörrel, márvány mosdó, összerak­ható ágy stb. elköltözés ■ miatt eladó. ■ Ni tett HM 22. SZ. 1 m && eS&jg i$i8g aSSfc eJSSss »SK* fiSKfl sSEb eSZ tag* »aggS gaff» Pfijrejg soffit gflnr ^*3* ESdS wCT Kp visszavonult föld- birtokosok, bérlők, íj kereskedők, akik városba óhajtanának költözni, Deb- recz&nben biztos exisztencziát talál­hatnak egy 7000 k oronát jövedelmező nagytelkü bérház meg­vétele folytán. Vételhez kevés pénz igen kedvező fizetési feltételek. Bővebbet a « kiadóhivatalb an. prima birtokot veszek, esetleg kibériek. Cim a kiadóhivatalban. fostam első teüéipéiiiií 1 részvényekből I 20 drb volna elköltözés miatt eladó. 1 Olcsó áron megszerezhető. — Cim a kiadóhivatalban. Német nyelv tanítására vállalkozik egy képesített ta­nárnő. —- Levelek e lap kiadó- hivatalához cimzendők. ^ 6 lóerejü benzinmotoros [{ CSÉPLŐGÉP 7 A olcsó áron eladó részletfizetésre is. k ^ Bővebbet a kiadóhivatalban. ki 7 A ki 7 A k^ 7 A k^ 7 A

Next

/
Thumbnails
Contents