Nagybánya és Vidéke, 1913 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1913-06-22 / 25. szám
Nagybánya, 1913. Junius 22. — 25. szám XXXIX. évfolyam. TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK NdlIlSTTDELsT -VASÁRNAP Előfizetési árak : Egész évre 8 K. Félévre 4 K. Negyedévre 2 K. - -----Egyes szám 20 fillér.-------- = Me sék. — Irta: Papolczyné Bartók lila. — I. Tündérszép kertben, sok-sok csodás növény társaságában két különös fajtájú virág díszelgett. Az egyik mindjárt a kapu bejáratánál. Óriási sötétzöld, húsos levelek alkották karcsú törzsén díszelgő pompás koronáját s e sötét levelek között barna, hosszúkás, fényes tüskék húzódtak meg, mig virágai hatalmas vörös tölcséreket képeztek és mámoritó illatot terjesztettek. A másik virág a kert ellenkező végén kapott helyet, csaknem elrejtve a kiváncsi szemektől. Növése, virágának illata, alakja és színe még szebbé tették őt társánál, de bár nyilvános kertben volt, mégis alig tűnt szemébe valakinek. Egy este, mikor a hold szelíd fénye bűvös ragyogással hintette be a tündérkert minden zugát s a virágok kelyhei szinte lélekzeni látszottak, mikor a madarak halk altató éneke hallatszott a harmatos csalitok között, mikor e tündérbirodalom minden lakója boldog volt és megelégedett, ez édes, harmonikus csöndességet egy mély sóhaj zavarta meg. A bejáratnál díszelgő virág figyelmes lett a neszre, sejtette, hogy ez feléje száll és mikor a sóhaj megismétlődött, az irányból is megtudta, hogy a kert elrejtett zugába ültetett virág küldi feléje panaszait. — Te sóhajtasz ? — szólt. — Én, én — mondta a gyönyörű virág. Itt Felelős szerkesztő és laptulajdonos: RÉVÉSZ T-A-InTOS. e zugban eldugva szerencsétlennek érzem magamat. Elégedetlen vagyok a helyemmel, Hisz szépségemet senki sem látja, illatomat senki sem szívja. Te ott díszelegsz a legfőbb helyen, boldog vagy és megelégedett, pedig te korántsem vagy olyan szép, mint én vagyok . .. — Balga te . . . mondá neki a másik —jöjj hát ide, én szívesen helyet cserélek veled, csak aztán meg ne bánd elhamarkodott és hiúságodból származó tettedet! És aztán helyet cseréltek. Alig telt el egy hét, a virág ismét hallani vélte az ismerős panaszos sóhajtásokat, — Nos ? — kérdé — mi a bajod ismét, hogy sóhajtásaiddal zavarod édes álmomat ? — Oh — mondá a másik — igazán balga voltam! Balga, hiú és szamár: — csöndes, nyugalmas helyemet ime fölcseréltem e zajos hellyel itt. Igaz, hogy a napfény többször csókol, a szellő gyakrabban leng körül és az emberek inkább csodálnak itt, de a napsugár jobban perzsel, a szellő megszaggatja lombjaimat és az emberek letépik virágaimat! Csak néhány napja vagyok itt és úgy tönkre vagyok téve, hogy alig ismerek magamra. — Lásd — mondá a másik — ime bűnhődtél elégedetlenségedért. Tanuld meg, hogy nyugodjál meg sorsodban és a helyzet ellen, amit a végzeted rendel számodra, soha ne zúgolódjál. II. A sors őfelségéhez bekocogott egyszer egy j toprongyos koldus. Szerkesztőség s kiadóhivatal : nrr= Eelsőbányai-utca 30. szám alatt. TELEFON: NAGYBÁNYA 18. SZÁM. = sz' HiV‘ os 'lénk hétköznapi .köznapi embe- ----- _ aivnl van tele. Te rmészetes'dolog, hogy ezek közül a lege andősabb — a hűtlenség, a megcsalt férj, a diadalmas szerető — a leggyakoribb . . Úgy, hogy a társadalom tisztább érzésű része meg is undorodott ettől a sok asszonycsábitástól. Mások meg kezdtek filozofálni. Alkottak iskolákat neki. Kezdték rendszeresen tanítani a szabadszerelem tételeit. Mig ismét mások szemüket dörzsölve, keresték maguk körül az indító okokat. S ma már egy fölkorbácsolt idegesség lett az egész, színházat látogató társadalom. Utóbb akadtak egyesek, akik egy merész gesztussal fényt vetettek a mélységekbe, ahol látták, hogy az egész színművészet a pornographiába sülyedt. Vegyük például a józan kritikusok legjózanabbját: Ambrus Zoltánt. Ambrus a következőkben foglalja össze az egészet: »A mi időnknek a kötelességérzet hiánya után, a felelősségérzet hiánya a legjellegzetesebb s igazán uralkodó vonása. Ha másképen volna, nem kellene bizonyítgatni, hogy a pornographia sohasem válhatik veszedelmesebbé, mintha az üzleti számítás, mely a közerkölcsiség ügyét a nagyharangra bízza, a pornographia számára passepar- tout-t szerez a színházakba is . . . Itt-ott igyekszünk hangsúlyozni, hogy Mivel őfelsége tűrhető kedvében volt, szóba is állott a szegény emberrel. — Mi járatban vagy ? — kérdé biztató hangon. Hadd halljam. — Szeretnék gazdag lenni, mérhetlen gazdag — mondá a koldus — olyan gazdag, mint . . . és itt megnevezett egy grófot, aki köztudomás szerint a leggazdagabb halandó volt az egész világon. — Jól van, mondá kegyesen a sors, miközben gúnyosan mosolygott, kívánságod teljesítve lesz. — Szedd fel magad és eredj el az általad emlitett leggazdagabb emberhez. Mondd, hogy én küldtelek és parancsolom, hogy adja át neked mindama dolgokat-eszközöket és tárgyakat a mikkel ő bir és amelyek őt a te hited szerint nemcsak gazdaggá, hanem boldoggá is teszik. A szegény ember sem mondatta ezt kétszer magának: Tudta, hogy a sors szeszélyes, azonnal megbánja amit igér. Elindult tehát és a grófhoz kért bebocsáttatást. — Beszélj, mit kívánsz ? — szólott ez hozzá — én felső parancsot kaptam és kívánságodat, ha módomban áll, teljesíteni fogom. A koldus megszólalt: — Add nekem kincseidet, birtokaidat, minden vagyonodat, amelyekkel te bírsz és ami téged oly mérhetetlen gazdaggá tett 1 — Én azokkal nem törődöm, nem tudom mennyivel bírok. Tiszttartóim, ispánjaim, tartják számon, mert én egy különös családi átok folytán, ha ezekkel a dolgokkal foglalkozom, azonnal megbolondulok 1 Színház, meg a mozgófénykép. i. Abban az európai tülekedésben, melyet a színház, meg a mozi folytat egymással a hegemióniáért, okvetlenül fölszinre vetődik az a kérdés, hogy a kettő közül melyik jogosult az általános műveltséget előbbre vinni, bele, a jövő századokba. A színháznak tradicionális jogai vannak a közönséggel szemben. A magyar színház pláne úttörője volt a kultúrának még a legutóbbi időkig. Hatása csak ott tompult el, ahol az üzleti érdek kezdett fölülemelkedni az ideális célon. Itt következett egy csomó átmeneti szezon. Egyes részek kivilágosodtak és kölcsön- csönzött reflex fényükkel tovább forogtak a társadalom szeme előtt. Az üzleti szellem persze ezeket is függetlenítette és lettek, születtek az orfeumok. Ma már egy bizonyos adag léhaság vegyült bele az egész intézménybe. Aféle csemege számba megy a közönség előtt, amely esetleg arra jó, hogy gyomorrontást okozzon. Ma a közönség nem tud ítélni. Legkevésbé az a közönség amely benne van, amely látja, amely elbódul a fénytől a színtől. így támadnak azután a laikus kritikusok,akik dicshimnusokat zengenek — dehogy pénzért — csupa bódulatos lelkesedésből. A színház ma annyira komplikált szervezetté bővült, hogy vázát, szervezetét csak a logika Röntgen-sugaraival lehetne megszemlélni. Ezzel dolgoznak pedig, a hivatásos kritikusok. Nem csoda hát, ha a magyarszinházat csak a kritikusokon keresztül lehet valóságosan megismerni. Állítsuk csak fel azt a bizonyos „bárium platin-ciamürt“. aminek háta mögött ott a színpad. Kisérjük figyelemmel — csak a közelmúlt színházi eseményeit és párhuzamot vonhatunk közte és a mozi között. Első kérdés az, hogy mi volt a magyar színpadon a kezdet? Ugy-e a világ és nemzeltörténelmi nagy események; országokat alkotó és bomlasztó hősök kerültek a deszkákra! Ezeknek hatása azután kiszóródolt a művelődni vágyó társadalom minden rétegébe. A színpadon játszó események, eszmények voltak éveken keresztül a társadalom gondolat-világában. Megdöbbentettek, avagy fölemeltek; lelkesítettek, vagy pedig megtérítettek azok. És ma mi van a színpadon ? Radványi Kálmán szavaival felelek: „A naturalizmus, amely a színpadot még ma sem bocsátotta ki körmei közül, tulon-tul hozzászoktatta a szemünket a szürkeséghez. Kezdtük természetesnek tartani, hogy a színpad kis emberkék, kis ügyesbajos dolgainak szolgáljon piacául. Hogy a »dráma* a fények fakó világát tárja elénk, hétköznapi emberek, hétköznapi szavainak
