Nagybánya és Vidéke, 1913 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1913-01-19 / 3. szám
(2) 3. szám. NAGYBANYA ÉS VIDÉKE 1913. Január 19. midőn éppen azért fokozottabb tevékenységet kívánunk és várunk tisztviselőinktől, nagy hiba lenne őket tulajdonképeni hivatásuktól bármily rövid időre is szükségtelenül elvonni. Visszaemlékezés a „Victoire II“-re Szegény s még mindig a gyermekkorát élő magyar aviatikánkat a mostoha sors a legkérlel- hetetlenebbül üldözi . . . Aviatikánk kezdete már baljóslatú volt. Gondoljunk csak vissza Zsélyi borzalmas bukására s Horváth tanár szerencsétlenségére, kik a magyar aviatika első úttörői voltak, csak az isteni gondviselés különös kegyének köszönhetik, hogy merész vállalkozásokat életükkel nem fizették meg. Ezen szomorú baleset után a szerencsétlenségek, bukások, géptörések hosszu-hosszu sorozata jön, mig végre a magyar géni, a pilóták halálmegvető küzdelme elér ahhoz a figyelmeztető határkőhöz, mely óva inti pilótáinkat és construc- teurjainkat, hogy »megállj, nem magyarnak való az aviatika! . ..« Nem pedig azért, mert nem mintha nem volna bennünk is elég rátermettség gépépitésre s az aviatikával való tudományos foglalkozásra, hanem azért, mert a mi publikumunk absolut közönye szánalmas megvetéssel nézi — ha egyáltalán csak nézi is — a magyar aviaticus-gárda tiszteletre méltó küzdelmét. Ezen óriási közönyt s az aviatikától való teljes tartózkodást nagy- részben — fájdalom — a fővárosi nagy lapok még táplálják azon cikkeikkel, melyeket bizony igen sokszor oly munkatársukkal iratnak meg, kinek az aviatikáról s annak követelményeiről halvány sejtelme siucs. Mert az csak tagadhatatlan, hogy ezek között egyetlen egy szakképzett aviaticus nincs s véleményük csak laikus-számba mehet. Ilyen »pártfogás« mellett azután tftrn csoda, ha a magyar aviatika nemcsak hogy nem fejlődik, de sőt ott áll, hogy az elsőrendű con- structeurok is kényszerítve vannak ezen legújabb tudomány átívelésének felhagyására, mert saját erejökből gépet építeni nem tudnak, hiszen egy gép röpképes állapotba való hozatala a legtakarékosabb számítás mellett is 10.000 usque 15 000 koronába kerül. Ilyen nagy összeggel manapság vajmi kevés ember rendelkezik, legkevésbé szegény aviaticu- saink. Ha a közvélemény oly mostohául bánik el velük, mint azt eddig tette, akkor magyar aviatika soha sem lesz 1 Nézzük csak meg a szomszéd Ausztria, vagy Németország aviatikáját. A franciákról nem is beszélve ! Hol vannak ma azok 1 Mikor leszünk mi ott ? És kik fejlesztették oda ? Bizonyára, ha a Hosszú sorba’, kusza sorba’, Jönnek, mennek, futva, szállva, Ködgomolyba összefolyva, Űzött rajjá szétzilálva. Holdfénykardjok csillog-villog, Holdsugár az ijj idegje, Meg-megrebben egy-egy csillag, Ha fellőnek az egekbe. Néma ajkak szóra nyílnak : — »Haj, előre! csak előre!« — Arany csillag, ezüst nyilak Hullanak a hó-mezőkre. Ülnek Kincső kocsijára,* Mint a darázs úgy belepik. Felhérczére, oldalára Száz meg száz hős telepedik. S a nagy kocsi lassan indul Emberekkel tömve, szegve. Haj, előre, mindenen túl! Haj, előre uj egekbe! — Hadak utján legelészik Fűre csapva paripájok. Gazdáikat busán nézik S felnyeritnek még utánok , . . Földtül égig mind kevés tér, Száll a harezos mint a polyva. Észak és dél, tavasz és tél Ontja népét, ontja, ontja . . , ♦ Zug a katlan csillapodva, Hamvadoznak már az üszkök. Néz a lány a lovasokra: Vőlegénye nincs-e köztük? Emberszóval a halálfő És a lófej szól nyerítve: * Gönczöl szekere. Nagymedve-csillagzat. társadalom nem siet ezen magasztos ügy segítségére, akkor még ma is Montgolfier korában lennénk. Mi szatmármegyeiek azonban bizonyos önérzettel beszélhetünk erről a thémáról, mert bár első számbavehetö aviaticusainkat ugyan szerényen, de mégis támogattuk. Még élénk emlékezetünkben van Csók Károly »Victoire« gépje, melylyel kísérleteit Da- mahidy Victor nagybirtokos által részére átengedett s mintegy repiiíö-térré alakított hatalmas legelőjén kezdette meg. Hogy Csók gépjével még akkor sikert nem ért el, az elsősorban annak tulajdonítható, hogy a részvény-aláírásokból mindössze 5000 korona jött céljaira össze, melynek elégnek kellett lennie egy gép teljes felépítéséhez ! Könnyen belátható, hogy csekély 5000 koronából még csak megfelelő motort sem lehet beszerezni. Kénytelen volt tehát a lehető legolcsóbb motort megvenni, ami csak 24 lóerejü volt s bizony csak huszadrendü, rövid lélekzetü motor-consturctio. Eltekintve ettől, Csók Károly a 24 H. P. motorjában s az elérendő eredményben bízott, mert mint tapasztalt aviaticus, ki evvel a tudománynyal még Blériot előtt foglalkozott, tudta azt, hogy az aviaticus rendelkezésére még ma is csak a kísérletezés áll. Tehát az Angyalosban tartott próbák alatt szerzett észrevételei arra késztették, hogy jobb, illetőleg erősebb hatásfokú szárnyakat (profil) kell szerkeszteni, mit Szaímárra való költözködése után azonnal meg is kezdett s mire már másodszor is próbára került a sor, betegsége teljesen útját állotta annak, hogy páratlan energiával és sokat érő ambitióval megépített gépjét kipróbálhassa, álmait megvalósíthassa. Belátva azt, hogy egészségi állapotának helyreállítása igen sok időt vesz igénybe, elhatározta, hogy a saját költségén itt Szatmáron a Gözfürész mellett építtetett hangárját lebontatja s gépét Pestre szállíttatja fel, hol azt egy arra alkalmas pilóta kezeire bízza, ki a géphez jogosan fűzött várakozásnak megfelelően bemutatja, hogy a helyes elvek alapján megconstruált gép a levegő meghódításának harcában számottevő helyet foglal el. Azonban ilyen pilótát nem lalált, mert megfelelő óvadék nélkül repülő-gépjét nem adhatta át, pénze pedig melyik pilótának van ? Csók Károly még ma is szabadságon van, betegsége miatt aviatikával nem foglalkozhatott. Hát várt. Várt pedig addig, mig a sorscsapás, melyből minden magyar aviatikusnak bőven jut, őt is lehetetlenné tette. Részletekkel szívesen szolgái az aviatikus, ki jelenleg Budapesten, Dohány-utca 39. szám alatt lakik. Ismeretes a fővárosi lapokból az a tüzeset, mely a rákosi hangárvárost november hó 20 án — »Mostaniadul I már jő ! már jő ! Mindjárt itt lesz, itt helyedbe’.« — Üstje alatt, a tűz alatt Mozdulnak az égett hantok. Nő sirdombnyi domborulat, Mintha nyomná száz vakandok. Porzik a tűz, dől a katlan, Kél a földből lovas szellem. Féllábatlan, félkaratlan, Maga, lova is fejetlen. Földre nyújtja kopja-nyelét A félkezü lovas árnyék És fölveszi lova fejét, És fölveszi a magáét. És felkapja menyasszonyát Maga mellé a nyeregbe. Holdfényen át, liósikon át Messze vágtat megeredve. De a fényben, de az éjben Szó kavarog körülöttük. Szőke szellem hófehérben Kisérgeti rémes röptűk’. — »A holdvilág felhőn vigyáz, Huszárai lovagolnak. Holthoz menő eleven gyász, Lányka, nem félsz: mi lesz holnap?« Hólován a szőke szellem Újra suttog oldaluknál: — »Megvédnélek hősöd ellen, Kezéből ha szökni tudnál.« — Kul nem vette ottan észre, Csak a lányka, barna Élet. Néz szorongva Kul vitézre S kérve hozzá igy beszélget: — »Mért sietsz úgy ? hová viszel ? Kíméld lovad, kíméld magad!« — — »Oda, a hol enyém leszel, Oda, a hol a part szakad . . . érte, melyről szóló tüzvizsgálati jegyzőkönyvet minden részvényes megkapott. Ezen a nevezetes napon egyszerre három aviatikus vált teljesen képtelenné nemes feladatuk folytatására : Csók Károly, Zsemlye Elemér és Wallyon Ferencz. Mindegyiknek teljesen kész, motorral fölszerelt gépjük lett a lángok martaléka s egész vagyont érő szerszámkészlet pusztult el. így tehát a »Viktoire II.«-nek is egyelőre semmi szerepe sem jut a levegő meghódításában, de csak egyelőre, . . , mert tudomásunk szerint Csók Károly aviatikus-constructed amint egészségi állapota helyreáll s megfelelő anyagiakkal fog rendelkezni, ép oly ambícióval és kitartással fog uj gépjének megépítéséhez, mint amilyennel a »Viktoire II«-t alkotta. Ismételten hangsúlyozzuk, hogy Csók Károly csak ideiglenesen hagyott fel az aviatikával, mert az a társadalom, mely rövid két hét alatt képes volt annyi áldozatot összehozni, a melyből egy aeroplánt lehet építeni, — hasonló rokonszenvvel Magyarország egyetlen megyéjének társadalma sem viseltetett a repülőgép-cultura iránt, mint épen Szatmárvármegye — el sem is képzelhető, hogy filléreivel ne támogassa azt az aviatikust, aki minden tudását, ambícióját adta cserébe a nemes jóindulatért, pártfogásért. Úgyis kevés a számottevő magyar aviatiku- sok száma. Az olyan embert, ki a szakbizottság által is helyesnek talált gépet épitett, ki az építés alatt is rengeteg tapasztalatokat szerzett, de a- wienerneustadti aerodromban is sokat járt, ki csak ép a hozzáfűzött várakozásnak akart eleget tenni, melyben azonban őt egészségi s a bekövetkezett tüzeset akadályozták meg, kár volna további támogatásunktól megfosztani, hiszen épen csak a gép újraépítéséhez szükséges 2000-2500 korona kellene, mert ha már a gép készen áll s a szakbizottság azt ismét helyesnek találja, a most használatban fevő s az állam által egyes jobb aviatikusoknak adott kölcsön motorokból igen könnyű szerrel lehet egyet kölcsön kapni s akkor egy-két repüléssel az egész befektetett tőkét minden egyes résztjegyzö, gyűjtő visszakapja. Ezen utolsó kísérlet fogja a »Victoire III.« szerencséjét teljesen megalapozni, melynek céljaira adandó nemes adományokat (filléreket is) hírlapi nyugtázás mellett köszönettel elfogadunk és rendeltetési helyére továbbítjuk. A tüzelőanyag megtakarításának módja. Sokszor volt már alkalmam hallhatni e panaszt: a fa és szén csakúgy repül a kéményen át, anélkül, hogy a szobában kellemes meleg volna. »Lét s Nemlét közt van egy árok, Messze-messze világ-végen, Azontúl ház, fala vályog, Oda viszlek, feleségem.« — — »Jaj, énnekem arany ház kell! Eressz vissza!« — »Nem eresztlek !<— — »Adj egy csókot és bocsáss el!«— »Majd csak otthon, majd csak ezret ! »Nem egy csókért jöttem ennyit Vámpir-vágytól fulladozva: Ezret adjon, százezernyit Napok sora, évek hossza! »Te csak szeress földi lánggal, Élő vággyal, ifjú Élet; Siri szomjjal, tőr-fulánkkal Szívom én ki a te véred’. »Feihabzsolom lényed lényét, Húsod éltet, véred itat; Kicsókolom szemed fényét, Lecsókolom ajkaidat.« — — »Jaj, bocsáss el !< — »Mig vihetlek, Nem bocsállak !« — »Nem szeretlek ! A te rémes hüllő lelked Szörnnyé teszi a szerelmet!« — — »Úgy teszek ha jót, ha rosszat, Mint velem bánt az ellenség. Magam’, lovam’, feláldoztak, Fejünk’ vették, szivünk1 ették.« — Sir a lányka, lángban égve; — »Csókot! Bocsáss! Jaj, ha mondom!« — — »Közel már a világ vége, Majd csak ezret, majd csak otthon!« — Mint húfuvó téli sárkány, Fut a lánnyal messze, messze! . . . Átugrattak nem lét árkán . . . Veszve élet I . . veszve! .. veszve! . . Nagy sir tátog dombközépen, Kopár szikla szelet zugát.
