Nagybánya és Vidéke, 1912 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1912-11-17 / 46. szám
(2) 46. szám. NAGYBANYA ES VIDÉKÉ 1912. November 17. lakosaival sokszor az idegentől, sokszor a testvértől. Bontsunk ma fátyolt a múltakra és örüljünk, fogjunk kezet mindnyájan a testvérszeretetben s legyen őszinte óhajunk, hogy ez a végvidéki magyar templom sokáig hirdesse nekünk az igét, a szent Isten nagyságát és végtelen hatalmát. A szigeti jogakadémia sorsa. Irta: Gergely György dr. Második közlemény. (Valódi közérdek é a jog- akadémia fentartása?) Az akadémia fentartása legalább is oly mértékben, mint nekünk tanároknak, érdeke azoknak a kisvagyonu máramarosi családoknak is, akiknek fiai helyben levő főiskolán jókeresetet Ígérő oklevelek megszerzésére nyernek olcsó alkalmat. Érdeke ama máramarosi iparosoknak, lakás és kenyéradóknak, kereskedőknek, akiknek zsebébe folyik az a pénz, amit a vidékről s más megyékből való ifjak szüleiktől hoznak s itt költenek el, s amit a helybeli fiuk nem visznek Debrecenbe, Budapestre, Kolozsvárra. Átlag száz ifjúnak 8—10 hónapi kiadása csak 50—70 koronával számítva is, evenkint 50—60 ezer koronát, a hét itt lakó — többnyire ^családos — tanáré 20—25 ezer koronát tesz ki. Évenként 70—80 ezer koronát vesztene tehát a város az akadémia megszüntetésével! Pedig ez csak a közvetlen veszteség. Mennyi volna a város szellemi vesztesége, ezt számokkal kifejezni nem lehet. Hány jelesebb tisztviselő marad közöttünk vagy kéri magát Máramarosszigetre helyeztetni inkább, mint akár Szabadkára, Szegedre, vagy Temesvárra, csak azért mert fiai itt főiskolát végezhetnek ? De mennyit veszítenének a hivatalok, melyekben képzett fiatelemherek oly olcsón végeznek dijnoki teendőket, s az ügyvédek, kik való- ságes gnnyáron kapnak ügyes Írnokokat, a praxis eltanulása reményéhen buzgón dolgozó jogászokban. Mennyit veszítené a magyarság, a magyar szellemű társasélet . . . annak a hét tanárnak s családjaiknak, egyesületek, kulturmozgalmak, sajtó, városi, megyei, önkormányzati, iskolai és jogászi közélet munkásainak s annak a 80—100 jókedvű lelkes táncos ifjúnak eltávozásával ? Hiszen igaz, a legtöbbet a kisded református egyház veszítene, melynek kiváló szerepét e megye életében, múltban és jelenben, jórészt épen e főiskola fennállása magyarázza meg. De meg kell adni, hogy e kicsiny hivősereg csekély anyagi erejét eléggé igénybe veszik az elemi iskolák és a gymnasium fenntartása. S ez a reformálusság az akadémiáért is áldoz. Az egész iskolát református ősök alapították s tartották fenn, sok csapás után megújítva azt, mostanában nagy erőfeszítéssel fejlesztették a tápintézetet, s adakoznak a legátusok honorálásával. Református uraink adogatják a kisebb-nagyobb alapítványokat, pálya- dijakat s egyéb jutalmakat. (Kik menthetnék meg az akadémiát?) Ám, ha iskolánk történetének lapjait forgatjuk, alig találunk az akadémiáért — speciálisan ezért — áldozó megyebeli urakat, családokat, vállalkozókat, részvénytársaságokat, intézeteket, birtokos közönségeket, testületeket, önálló- kezelésű vagyonnal rendelkező hatóságokat. Más akadémiák jórészt ily adományokból létesültek s tartatnak fenn. A mienknek is volt egykor u. n. »párífogósága«, de valljuk meg, ennek tagjai az utóbbi időkben alig járultak valamivel az akadémia fenntartásához. E lyceumot főiskolává erdélyi fejedelmek, református mágnáscsaládok fejlesztették, kik pedig annak hasznát nem látíák. S viszont —megfordítva— mily szép számmal volnának olyanok, akik áldozhatnának ezért, mert ezáltal jutottak jól jövedelmező állásokhoz, dúsan fizető sőt vagyont hozó oklevélhez, hogy akadémiánkon végezhettek, vizsgázhattak.*) Bizony nem megokolatlan a nyáron megjelent iyceumi értesítőből olvasható amaz óhaj, amely intézet vezetői részéről arra irányul, hogy esetleg az erdészeti kincstár vegye melegebb pártfogás alá e főiskolát. Elvégre e mi iskolánk adott alkalmat évtizedek nagyon hosszú során át egyedül, hogy a máramarosi kincstári tisztviselők fiaikat 15 éves korukon tnl is taníttathassák. A legmagasabb, pályákra is képezhessék. A mi jogakadémiánk nevelte azt a haladást- szerető, de egyben minden forradalmi felforgatástól idegenkedő, államhü, sőt a jelenlegi rendhez hü jogászelemet, mely a máramarosi közigazgatást intézi s e mai jogrendet védi s mely védelemnek nyugalmában aránylag olcsó, hűséges, békés munkáselem áll a legnagyob birtokosnak, a leggazdagabb munkaadónak, a kincstárnak rendelkezésére. Igaz, e társadalmi konzervativizmus fen- tartásáhan igen sokai köszönhet a kincstár a katholikus egyházakul, papoknak is. Ámde viszont, e szolgálatot honorálja is busásan! Pátró- nusi címen százezreket áldoz a máramarosi erdőkincstár több milliónyi évi jövedelméből a katholikus egyházi intézmények, templomok, iskolák fentaríására, papok, tanítók fizetésére. Illik is ezt tennie, mint legelső birlökosnak e megye területén. Azaz pardon ezt tennie — ugyebár — törvényes kötelessége is ? De vájjon az 1848 ban alkotott XX-ik törvénycikk meghozátala után 64 évvel nem volna-é itt az ideje annak, hogy miként az állam s a városok *) Hálás érzelemmel jegyzem ide, amiről e sorok megírása után értesültem, hogy néhai Szabó Aurél ügyvédnek, az iskola egykori kiváló tanítványának, a szigeti református egyház egykori főgondnokának özvegye 1000 koronát adott nemrégiben a joghallgatói diákasztal javára. teszik, az állami gazdálkodásnak eme speciális ágazata is tegye. — vegye aránylagosan gondozásába a nem katholikus felekezeteket is s kivált azt, a melyik a legszebb egyházi s egyben állami hivatásnak, a magyar művelődés térjesztésének oly nagy szolgálatokat tett. Az egyenlőségi elv honorálásául aligha elég egy nehány öl fát adományozni ! Ez akadémia sohasem tett hallgatói között semmiféle megkülönböztetést, azon a cimen, hogy az egyik ilyen, a másik amolyan felekezetű. Végzettjei között több is volt a katholikus rendesen a református ifjúnál. S a társadalmi egység érdekében még nemzetiségi megkülönböztetést sem tett. S ép ezen módon szolgálta legjobban a magyar nemzet magasabb érdekeit . . . Vájjon nem álihatna-é az élére az erdészeii kincstár annak az akciónak, melynek célja az akadémia teljes kiépítése volna ? O a legnagyobb birtokos, ő megcsinálhatná a nyolcadik tanszéket — esetleg kikötvén, hogy ennek tanárát az ő minisztere nevezze ki s vele a közgazdasági jellegű tantárgyakat taníttassa. A vármegye többi nagybirtokos testületéi, csaiádai, intézetei, — a tőkepénzes részvénytársaságok, gyárosok, — nagyjövedelmü magányosok pedig csinálhatnának jogászsegélyző alapot, könyvtárat, olvasótermet, mensát, internátust, stipendiumokat, pályadijalapot, tanulmányuti, kirándulási alapot, megteremthetnék a gyakorlati és elméleti semináriumi oktatás külső feltételeit stb. Lehetne alapítani akár kilencedik tanszéket is a filozófiai jellegű siudiumok előadására, mint ahogyan Pozsonyban, Debreczenben, Sárospatakon is van ilyen. Szóval az adakozásra a címek közül bőven válogathatnak azok, akik az akadémia fejlesztésére áldozni képesek és hajlandók. Nem is kell valami rettenetes nagy summákra gondolni. Sok és következetesen ismételt adakozás sokra megy. Évi pár ezer korona elég volna az akadémia megmentésére. Hisszen arra, hogy a csonka javadalom tanárok fizetését az állam kiegészítse, — már garanciát vállalt a kormány. Ha csak 10—12 birtokos vagy intézet egyenként egy-egy száz korona évi járadékot biztosítana, vége volna az aggodalomnak! És én most, mikor e sorokat irom, s amikor lelki szemeim előtt van e sok viszontagságot kibírt jogakadémiánk története, melynek tanulmányozása közben jöttem épen a fent leirt gondolatokra, valahogy úgy képzelem, be fog igazolódni a régi közmondás: »Ahol a szükség a legnagyobb, — ott van legközelebb az Isten segítsége!« II. (Hogyan lett a szigeti schola főiskolává?) Hetvenöt esztendeje annak, hogy a mára- marosszigeti Lyceumban rendszeres jogi oktatás folyik és 40 esztendeje annak, hogy az akadémiai vasárnapon, mint az egyházi év utolsó vasárnapján, 1808-ban nov. 20 án. Azonban még 1808-ban is sok tenni való volt a templomban. Ekkor festette az oltárképet L. Holzhammer 40 ftért, ké- sziették a padokat, szószéket, építették a közfalat a templom és a papiak között, kitatarozták az orgonát, megépítették a karzatot. 1809-ben díszítették aranyozásokkal a szószéket. megfestették a négy evangélistát a szószék oldalaira, festegették az ajtókat. Az oltárképnek keretet csináltak, padokat stb. A nők, negyvennyolczan elhatározták, hogy feldíszítik a templomot szentelés előtt. Pénzt adtak össze; a begyült összegből vettek Theodor helybeli kereskedőtől 5 rőf sziléziai vásznat 2 f. 30 krjával oltárteritőnek, 14 rőföt a karzat beteritésére, ugyanattól a kereskedőtől 12 rőf zöld posztót az oltár alapjának beteritésére 32 garasával] Néznerné Róza arany rojtot ajándékozott az oltár talapzatának beboritására és egy térdeplő párnácskát készített as oltár elé. Lázasan folyt a munka s fölszentelés előtt egész szombaton díszítéssel foglalkoztak a nők. A superintendens a franczia háború miatt nem jöhetett személyesen, — vészes időkben nem ntazhatott ilyen messze földre — hanem a nyíregyházi ifjú lelkészt, Nagy Sámuelt küldte, aki káplánjával Bodltzky Anrással, az orgonistával: Királylyal és a nyíregyházi kurátorral szept. 23-án, Nyíregyháza város fogatán, a legnagyobb esőben és igen rossz utakon ide érkezett. Nagybánya városa »az ünneplés diszesitésére öszve hivandó Úri személyek megvendcgeltetésére« a N. város pinczéjéből 20 veder bort ajándékozott. (Az egyházi jegyzőkönyv azt is megjegyzi, hogy a bor jó volt) Az ünnepélyre az egyház meghívta a városi magistratust, a lelkészeket, a magas kincstári tisztviselőket, s el is jöttek úgy a templomba, mint az ebédhez. A templom és a sekrestye zsúfolva volt evangélikusokkal és idegen vallásuakkal, Az istentisztelet 1809. szept. 24-én, Szentháromság ünnepe után 17 vasárnapon reggel 8 órakor kezdődött a »Jövel Szent lélek ur Isten« kezdedü szép énekkel, akkor mind a három lelkész az oltár elé ment, Nagy a collectába kezdett, a cantor felelt rá. Nagy térdelve imádkozott a két pappal együtt és felolvasta az epistolát. A gyülekezet énekelte a »Dicséret tisztesség légyen a nagy és jó Istennek« kezdetű megható éneket, majd felolvasta a szentelő lelkész az evangéliumot, erre az énekvezér rázendítette »Téged Isten dicsérünk« melynek hangjai alatt Nagy Sámuel a szószékre lépett és előfohász után szépen kidolgozott, a viszonyoknak meglelelö beszédet mondott. Utána imádkozott. Praedicatio végeztével mindhárman az oltár elé mentek, hol előbb térdepelve imádkoztak, aztán a fölszentelő lelkész áldást osztott. Közének után Mateják helybeli lelkész fohászkodott s beszélt Luk. XIX. 45.46. alapján »A keresztények között levő templomoknak az Isten előtt való nagy dicsőségekről és méltóságokról s kedvességekről au ■■ ■■ ■■ ■■ au Modernül berendezett ■a ■■ BB «9 étterem és sörcsarnok ■ ■ ■■ ■■ am a Oebreczeni Első Tak; rékHfi ■■ ■■ ■■ ■ pénztár palotájában. ■ BB ■■ ■ ■ ■■ ■ ■ ■■ Figyelmes, pontos és ■■ ■■ ■■ ■■ előzékeny kiszolgálás 1 PlbSEDl SORHÁZ Debreczen, sarkán. Vidékiek találkozó ■■ ■■ helye! ■■ ■■ BB ■■ BB Bfl HH ■■ ■a BB Bfl ■■ Kitűnő magyar és ■ francia konyha. ■ Iisztán Hezelt italoh. Uaiódi pílseni sör. ■■ ■■ Bfl flfl ■■ ■■ ■■ Bfl ■■ Bfl ■■ BB BB BH Előre megrendelt tár- _ ■ „ sas ebéd, vacsora mér- *eieton sékelt áron. 958. BB Bfl Bfl BB BB Bfl BB BB
