Nagybánya és Vidéke, 1912 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1912-01-21 / 3. szám
(2) 3. szám. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 1912. Január 21. tényleg felvetődött véleményt, hogy eljutottunk oda, hogy most már nem annyira a közérdek, hanem valóban a nagyon is tultengésre törekvő magánérdek igyekszik minden közszükséglet nélkül az egyéni magánérdek előmozdítására alkotni lázas sietséggel uj és uj intézményeket, melyek nem a közérdek előmozdításával, hanem a különféle módokon megszerezni igyekvő hitelnek az uzsorába ütköző hasznosításával törekszenek egyesek javát előmozdítani a közönség károsításával. »Szép a szabadság!« ezen magasztos gondolattól áthatva, tette az 1868-iki szabadabb éra szabadabbá a pénz hasznosítását a szabad uzsorát, nem gondolva, hogy az visszaélésekre fog szolgálni, de fájdalom, ha az azt követő törvénykezéseket figyelemmel kisértük, láttuk, mily romboló hatása volt a szabad uzsorának, annyira, hogy a jóhiszemű közönség mentésére kellett a pénz szabadságát korlátozni, megszüntetni a szabad uzsorát s felállítani a kamatkorlátokat. Ha általánosságban az uj pénzintézményeket figyelemmel kisérjük, azt tapasztaljuk, hogy a szabad váltó és a vett kamat tulhajtása a törvényes korlátokat sok helyt túllépik, márpedig a szabad uzsora megszűnte nem csak az évtizedek előtt működött egyéni uzsorásokat kell hogy tegye lehetetlenné, hanem a törvényes kamatkorlátokat a gyakorlati élet viszonyai szerint a pénzintézeteknél is hivatva lesz korlátozni, mert ami tiltva van az egyénnek, az tiltva kell hogy legyen intézeteknek is s igy csak felháborodással vehetjük, hogy igen sok vidéki intézet a törvényes kamatkorlátokat túllépve már az uzsora mezején sarlóz azon téves bírói elnézés folytán, hogy a törvényes kamatot bár túlhaladó nagyobb kamat nem büntethető, mert a hitelező közvetlen anyagi romlására nem birt kényszerítő hatással. Ez nem maradhat igy, azért van a törvényes kamatláb, hogy az ezen felül bármily módon szedett jövedelem uzsorahaladást mutat. Az elemi iskolákban tanulják úgy a latin, mint ciril betűvetést. Az összes elemi tanulók száma kereken 39,000. A tanitószemélyzet az ott divatos vallásfelekezetek koréból kerül ki. Reform-mekteb most már összesen 92 van, amelyek közül 83 a fiú, 9 pedig a lányok részére van felállítva; tanulóik összes száma 7362, a tanítóké pedig 207. Az elemi iskolákon kivül vannak közép- és szakiskolák is s ezek sorában először is a kereskedelmi iskolákat kell felemlítenünk, amelyek ma már nemcsak a két tartományi fővárosban, hanem több más nagyobb városban is találhatók, még pedig úgy, hogy Sarajevo, Mostar és Tuzla a mi kereskedelmi iskoláinknak megfelelő szervezetű, hat más város pedig u. n. alsó- foku kereskedelmi iskolával bir. Felsőbb leányiskola három helyen, még pedig Sarajevóban, Mostarban és Banjalukán állami létezik, több városban pedig kath. vagy egyéb felekezeti. Van azonkívül tartományi tanitónóképző-intézet is, amelyet egy sarajevoi apácarend tart fenn s összesen 79 látogatóval bir. Állami gimnáziumok Sarajevóban, Mostarban és Tuzlán találhatók s mind igen jól vannak felszerelve. Ezeken kívül vannak katholikus főgimnáziumok is, mig reáliskola Sarajevóban és Banjalukán van, ugyanolyan szervezettel, mint nálunk. A bosnyák középiskolákban a magyar és a német nyelv fakultativ tárgy és pedig akként, hogy a növendékeknek vagy magyarul, vagy németül kell tanulniok. Természetes, hogy ma inkább tanulnak németül, miután ebből több hasznot remélnek, mint a magyar nyelv elsajátításából. Nekünk azonbao — nézetem szerint — mindent el kell követnünk arra, hogy ott a magyar nyelvet az eddiginél sokkal nagyobb mértékben tanulják meg, mert a mi történeti jogaink, amelyekkel kérkedni szeretünk, csak akkor leszként sujtassék a bíróság által; s ha sújtva volt ezért a magán egyén, sujtassanak az intézetek is s legyen biztosítva a törvény közgazdaság és közigazság érdekében a törvényes kamatot túllépő intézmények ellen ,is. Nagy hordereje lett volna, ha Wekerle Sándor indítványa érvényesül az uj adótörvénynél, hogy a törvényes kamat korlátokat átlépő intézetek nagyobb adóval sujtassanak, mert igy nemcsak ki lett volna tüntetve, kik sértik a törvényes kamat korlátot s nemcsak meg lett volna különböztetve a tisztességes intézet az ellenkezőtől, de hogy a megbélyegzés ne érje, tértek volna a megtévedtek a törvényes kamat korlátok közé a közgazdaság nem kis hasznára, vagy nem keletkezett volna az alapítási láz, miként az Osztrák-Magyar bank az újabb alakítás jelenségeit nevezi. A pénzintézet már megszűnt csak magánspekuláció lenni; annak sorsa nemcsak a részvényesek érdekét képviseli, hanem annak erőssége a vidéki föld, ház és minden vagyon értékének biztonságában nyilvánul. A nyugodt pénzviszony az árak emelkedését mozdítja elő, ellenben ahol csak egy intézet is veszélybe jön, ott az általános árak hanyatlását, a forgalom csökkenését, tehát közvagyonbeli pusztulást hoz a részvényesek és betevők pénzbeli veszteségén felül — magával. S mig a kamat korlátot túlhaladó intézet filoxeraként szívja ki a hitelét igénybevevők gazdasági életerejét, addig a bukásba menő intézet egész vidéket ránt romlásba s akaszt meg hosszú időre fejlődésében, miként Sziget, Szent- gotthárd, Tapolcsány stb. körzetei igazolták. Az ily tapasztalatok kell hogy előidézzék a teljes autonómia jogkörével uj törvény alkotását, mely szerint minden láz nélkül keletkezhessen és fejlődhessen minden uj, vagy régi intézet, de ne fajulhasson a törvényes kamat átlépésével a társadalomnak annyi kárt tett régi magánuzsorások utódjává. Meg kell találni a módot törvényileg, hogy a pénzintézet bukása szigorú preventív intézkedésekkel korlátolnék igazán élő joggá, ha a bosnyák néppel mi közvetlen összeköttetésbe kerülünk. Bátran merem állítani, hogy a mai bosnyák teljesen távol áll s magyar eszméjétől, nem azért, mint hogyha annak ellensége volna, hanem azért, mert fogalma sincs annak lényegéről. Igyekeznünk kell azon, hogy érzelmileg és gazdaságilag jobban magunkhoz kapcsoljuk őket, ennek pedig alapfeltétele az, hogy nyelvileg egymással érintkezni tudjunk. Az a magyar ifjú, aki iskolái végeztével Boszniában vállal állást, tulajdonképen a hazájának tesz ezzel szolgálatot, mert hozzájárul az ő munkájával ahhoz, hogy az az elszomoritóan csekély százalék, amelyet ma az ott alkalmazott magyarok képviselnek, javuljon, de viszont arra is kell törekednünk, hogy a boszniai ifjakat Magyar- országba csalogassuk, mert mennyivel kedvezőbb lesz annak a bosnyáknak a politikai felfogása, aki egy magyar főiskolán végezte tanulmányait, mint annak, aki horvát vagy osztrák egyetemen nyerte magasabb kiképzését. Zágrábba a nyelv azonossága miatt könnyen jut el a bosnyák ifjú, mig az osztrák egyetemeken — mint általában a szláv ifjakat — őket is dédelgetik s ezzel szemben mi magyarok semmit sem tettünk eddig arra, hogy megkedveltessük velük a Magyarországon való tanulás eszméjét. Nézetem szerint pedig erre is volna mód és pedig azáltal, hogy ösztöndíjakkal vagy egyéb jutalmakkal kedvet ébresztenénk a bosnyák tanulóifjúságban a magyar nyelv elsajátítására, az érittségit tettek részére pedig a magyar főiskolákon létesítenénk ösztöndíjas helyeket. Magyarország a maga 1700 milliós évi költség- vetésével annyi mindenféle kiadást folyósít évente, hogy azt az összeget, amelyet a bosnyák ifjak megnyerésére fordítanánk, busásan behozná az általuk férfikorban folytatandó magyarbarát politika. Mert nem szabad elfoledkaznünk arról, hogy tassék s ha már oly sorsra jut, meg kell hogy állapíttassák a mód, hogy az a közgazdaságra károsan ki ne hasson, hanem maradjon a kellő óvatossággal el nem járt részvényesek kára és fájdalma. Ha a törvény igy gondozásába veszi a pénzintézeteket, de eltiltja az ussorától, nem lesz akkor meg az alapítási láz, mert nem alakulhat jogtalan egyéni haszonra. A nagybányai régi intézetek nyugodtan szolgálják a valódi közérdeket s a takarékosság s egyéni nagy munkakészség mellett a nagy forgalomból a törvényes kamat korlátok betartásával igyekeznek érdekeiket vatóban közérdekűvé tenni, miért is látva működésűk helyes voltát fenntartva egyenként számadásaikhoz való hozzászólási jogunkat a fenti elvek hatása alatt üdvözöljük mindnyájuknak a közérdeknek megfelelő működését. Gondoljunk az éhező madarakra! A szánalom és irgalom működésének tere különösen télen igen nagy, mert rengeteg szegény és szerencsétlen ember sínylődik a hideg téli napokon, amikor sok keresetforrás kiapad, s a napszámosmunka nagyobbára szünetel. Ha segítettünk éhező felebarátaink nyomorán, ne feledkezzünk meg az Istennek többi teremtményeiről sem, mert a hideg és az éhség minden élő lénynek fáj s igy a hasznos kis éneklő madaraknak is. Különben a madárkák iránt kifejtett gondoskodásunkkal, tulajdonképpen csak irántuk való köteles hálánkat lóvjuk le. Hányszor megörvendeztettek, felvidítottak kedves énekük által, mennyi kiszám thatatlan hasznot okoznak azzal, hogy a kertekben erdőkön, réten, mezőn a káros rovarokat pusztítják 1 Mily kevés kell ahhoz, hogy tollas barátainkat a télen át etessük, ha úgy a városokban mint a falvakon mindenki hozzájárul adományaival. Mennyi hulladékot és morzsát szolgáltat a konyha, mennyi napraforgómagot, bogyót és el nem használt veteménymagot nyújt a kert, mező és rét s ha éppen szükséges, nagyon kevés költséggel madáreleséget is beszerezhetünk. Falun és kisebb városokban a madarak gondozása különösen szükséges, minden föld - birtokos, erdész és kertbarát a maga érdekében lassanként, a bosnyák intelligencia növekedésév 1, minden közhivatal ott lent általuk lesz majd betöltve. Egyáltalában nem közömbös tehát reánk nézve az, hogy vájjon azokat magyarbarát emberek, vagy velünk ellenséges lábon álló bosnyá- kok fogják-e betölteni ? Már pedig csak azokról lehetünk biztosak, akiknek kulturális kiképzésére mi magyarok tettük reá a koronát. E téren különben örvendetesen kell megállapítanunk azt a tényt, hogy a magyar közoktatásügyi minisztérium e hónapban (1911. szeptemberben) megtette már a kezdeményező lépéseket, amennyiben két bosnyák ifjú számára a budapesti egyetemen ösztöndíjas helyet biztosított. Bízunk benne, hogy ennek a szerény kezdetnek mihamar nagyobb arányú folytatása lesz! A középiskolát végzett bosnyák ifjaknak a magyar főiskolákra való felvétele tárgyában többször hangoztatott s a sajtó befolyásával hirlapilag is sürgetett óhaj pedig valóságra vált Zichy János gróf vallás- és közoktatásügyi miniszternek 1911. évi julius hó 31-én 90,544. sz. a. kelt rendeletével, mely igy hangzik: »Abból a célból, hogy a főiskolákat látogató boszniai és hercegovinai ifjaknak magyar főiskolákra leendő felvétele megkönnyittessék, ezennel megengedem, hogy a bosnyák gimnáziumok, vagy reáliskolák érettségi bizonyítványaival felvételre jelentkező ifjak a magyar főiskolák bármelyikére, illetve azok bármely karára, a sarajevoi sériát- birói iskola végbizonyítványával felvételt kérő ifjak pedig a tudomány-egyetemek jog- és állam- tudományi karára, illetve a jogakadémiákra minden felvételi vizsga nélkül, rendes hallgat kul, akadálytalanul felvétessenek. Jelen rendelet ,.11. évi szeptember hó 1-én hatályba lép,« Ez a nagyjelentőségű rendelet tehát megnyitja a bosnyák fiatalság előtt a magyar egye-
