Nagybánya és Vidéke, 1912 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1912-05-26 / 21. szám

(3) 21. szám. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 1912. Május 26. natban hálás szivemben érzek. Hogy 40 éves irói munkásságom ily elismerő kitüntetésben részesül a Teleki Társaság s a kedves nagybá­nyai közönség részéről, az nekem azt a köteles­séget irja elő, hogy szivem utolsó dobbanásáig azon a szennytelen iiszta utón haladjak, amelyen eddig jártam, ápoljam szivemben a szépnek, jó­nak, nemesnek s a törhetetlen magyar hazafias érzésnek csiráit, melyeket az isteni gondviselés lelkembe ültetett. Negyven év óta irok! Megizleltem az édes mérget s azóta élvezem ennek a méregnek gyönyörét. Olyan a költészet, mint az alkohol; ki egyszer megizleli, — nem szabadul soha többé annak mámoritó hatásától. Ó, ez az alkohol járja ' át minden izemet s ringat negyven év óta a 1 legbűvösebb gyönyörbe. Mélyen tisztelt közönség! Miként fejezzem í ki a legmélységesebb hálát, amit e pillanatban j érzek ? Hiszen az irás nem érdem! írnom kell, ! mert nem hagy pihenni az a belső tűz, mely j negyven év eiőtt először adott toliat a kezembe, i S ha van valami csekély értéke írásaimnak, úgy j azt csak abban találom, hogy soha a tisztesség, becsület és hazafiság hangján kívül más zavaró akkordok nem csendültek föl szerény lantomon. Midőn még egyszer hálásan megköszönném j e végtelenül megtisztelő kitüntetést, — enged- j jék meg, hogy a letűnt 40 évről egy-két dalt most felolvassak ! A felolvasott értékes költemények közül 1 álljon legalább egy-kettő itt ismertetésül: Dalok a negyven évről. Amint a múltnak homálya derül, Bűvös emlékek rajzanak körül: Negyven év előtt, valamelyik nap’ Nagy álma volt egy szöszke fiúnak. Körül rajongta sok tündérleány, Kik kopogtattak szive ajtaján; Hiába vert eleje tilalomfát: Ki-s beszaladtak a kacagó nimfák. Mig remegett az epedő legény, Bujócskát játsztak szive rejtekén S csicseregve szóltak: »Kiért szived érez, Ha megfogod, — őrökre a tied lesz !< Az egyik — talán a legpajkosabb, — Öntötte rá a pillantásokat; Csókmuzsikáját szüntelen ujrázta S kacsingatott a szépséges parázna. S mig riadt szemen föllángolt a fény, Csak elszédült a buksi kis legény E lány azóta leikéhez van nőve. .,. Ó, szent költészet bűvös istennője! II. Jártam mezőkön, Virágot szedtem ; Dalos pacsirta Ringott felettem. Futottam völgybe, Törtettem hegynek, Bolondja voltam Ennek az egynek. S mig fönn a légben Vert szakadatlan: Pacsirta szóra Viszhangot adtam. Dalaim, mint a Hófehér lepkék, Amerre jártam Utam belepték. Néha, mint hollók, — Feketén jártak. Nyomán a fénynek Szálltak az árnyak Voltam erős vár, Ostromot álltam! Tövis-záporban Babért találtam. .. . Negyven év múltán Itt áll a várfal, Romján nehány szál Aszott virággal. Szivem már fárad Mind jobban-jobban S egy végső dalban Csak összeroppan . .. Az ünnepség hivatalos részét Pásztor István alelnök rövid, velős zárszóval fejezte be. Ezután összejövetel volt az István király éttermében, a hol egész a reggeli órákig mula- j tolt a jókedvű közönség Dula Jani zenéje mel­lett. Itt meleg ovációkban részesítették Zemplénit, Révait s Szerencsy József és Geliért Béla pohár- köszöntőket is mondtak. Ugyanitt olvasták föl a sok üdvözlő leve­let és sürgönyt is, a mi az ünnepedhez a mai alkalomból érkezett. Az egész ünnepség közmegelégedésre, na­gyon szépen sikerült, magas nívón állott, igazi irodalmi est volt ez, melybe a legkisebb disszo­náns hang sem vegyült. Révai iránt való őszinte elismerésünknek óhajtunk azzal is kifejezést adni, hogy mai szá­munkban jól sikerült arcképét hozzuk, de viszont hálánkat fejezzük ki Zempléni iránt is, a ki messze földről fáradt ide, hogy igazán lekötelező áldozatot hozzon a magyar múzsának. A Révai emléket Tarján Oszkár iparmű­vészeli tanár készítette, ugyanaz, a ki a Petőfi tái’saság serlegét is mintázta. A debreceni müipar kiállítás. A Müpártoló Egyesület, e hó 16-án nyitotta meg műremekeinek kiállítását. A kiállításon a legszebb iparművészeti dolgok vannak kiállítva s a közönség igen nagy számban keresi fel a kiállítás helyiségét, gyönyörködvén a szebbnél- szebb tárgyakban, iiletde műremekekben. A kiálitott tárgyak mindegyike küiön-külön megérdemli a legnagyobb figyelmet s elismerést. Azonban a kiállító müiparosok közül két kiváló buíorgyáros érdemel leginkább említést. Killer Ede butorgyáros cs. és kir. udvari szállító Piac u. 68. sz., Girtsis József és Társa- cég Boldogfalva-utca 6. sz. a. Killer Ede Debrecen egyik legrégibb s legtekintélyesebb butorgyárosa. Feltűnést keltő szép szobát rendezett be a kiállításon. Az ő ki­válóan szép, ízléses, művészies bútorait már so­kan ismerik országszerte. A kiállított elsőrangú kivitelű magyar stiiu munkákon meglátszik, hogy a tervezőnek minden gondolatát megértette a bútorok készítője. Az igazi úri elegáncia benyomását keltő szobában könyvszekrény, Íróasztal, zsöiye bőr- garnitúra, úri asztal stb. van. E bútorok nemes fából valók. A faanyag kidolgozáson észlelhető, hogy mesteri hozzáértő kézből került ki. Kiválóan jól sikerült a bútorokon a kárpitos munka. As összes kiállítás a legkisebb részletekig tökéletes s igy gyönyörűen kidolgozottak a görbe felületek, úgyszintén a nagy sima feiületek is. A művészi őszhangot és hatást emelik a magyar stilü faragások, melyek elkészítése szintén mű­vészi mesteri kézre vall. Művészet, ízlés, elegancia, komolyság, kitűnő precíz szép munka ezek jellemzik Killer Ede ki­állított úri szobaberendezését, melynek csodálói méltán adóznak a legnagyobb elismeréssel az igazán szép tárgyak kiállítójának. Girtsis József és Társai cég szobája, egy remek háló-szoba berendezés, melynek minden egyes darabja a legszebb műremek. A finom ki­dolgozás, a stilus, a szépségnek a praktikussal * való összefüzése s a magyaros önállóan eredeti gondolat lebilincselően lepi meg a nézőt, a ki szinte csodálattal áll meg a szoba előtt: íme ez debreceni műiparos munkája. Küzdelem. A Napisten haraggal dőlt nyugvóra ; bibor palástjának vérszin sugarai vörösre festették az eget. Apró bárányfelhők remegve simultak egy­máshoz s fázósan fonták összébb ezüst ruhájokat és a még imént derülten kéklö mennybolt ón- szinre vált ijedtében. Vihar lesz holnap! . . . * Sápadt arcáöól csak szemei látszottak élni, csillogott a láz gyémántja bennök . . . Sötét bö pongyolája, mint a bánat leple takarta testét, egészen elveszett, eltűnt e puha fátyolban. Fáradtan dűlt az ablakhoz és lenézett az emeletnyi mélységbe nyüzsgő éppoly nyomo­rult, mint — ha a gond csak pillanatra leveszi súlyos kezét róluk — pimasz férgekre az em­berekre. Jól tudta, kandi, üres lelkek szokása ki­nézni az utcára s most szeretett volna mindakettő lenni, hogy elűzze gondolatait. Szerette volna magára aggatni a kíváncsi­ság tarka üveggyöngyeit és ledobni a sárba a lélek virágait, e fehér rózsákat, amelyek csak nagy szenvedésekre nyílnak ki. Könny a har- matjok, bánat az éltetadó napjok és a vigasz, részvét, enyhítő balzsamát rejtik kelyheikben. Ha­nem a balzsam illata elszáll más rokon lelkek felé, de marad a könny, a bánat. Bohó jó kedvből, vidám kacajból szőtt ró­zsaszín álarczot letette, maga mellé, a párkányra. Még nem is olyan régen véréből való vér, húsából való hús volt mindakettő s hogy az Irigység kaján keze s az emberek »szeretetteljes jóakaratai — mint a hogy az önzést kiöltözte­tik e jóhangzásu szavak cifra mezébe — meg­mérgezte, megölte őket, visszajáró leikök selyem fonalából szövögette a kis maszkot, hogy komé­diát játszhasson ö is az Élet színpadán, a hol csak a mosolyért fizetnek nagy árat, mindent, de durván kigunyolják a könnyeket. Botor fér­gek, szegény emberek 1 Mégis valamennyieteknek van a lelkében, avagy szivében egy-egy rejtett zug, ahol szerényen meghúzódnak ez igaz gyön­gyök s ha eljönnek a magány csüggedt órái, aláperegnek a fáradt, barázdás arcon, mint az ákácz hó szirmai, éltetve a but és halódásukkal uj erőt adva; pedig a megszületett erő szé- gyenli, megtagadja teremtőjét, egyébbel is vau ez igy az életben. Kihajolt, hogy jobban lásson. Alatta küzdött, nevetett, ravaszkodott az élet, de főleg küzdött. Megrokkant férfi nehezen vonszolta kicsi, butorszállitó kocsiját; viharverte ágy, törött lá­bú székek, ócska lim lommal volt tetejesen te­lítve. Ráncos képű, töpörödött anyóka tipegett utána, olcsó lámpát és két összedrótozott tányért vitt erőtlen, fonyadt kezében. Hurcolták a nyo­mort egyik odúból a másba. Minden lépésök küzdelem, minden pillantások félelem, a jövő perc rettegése, mit hoz, mit visz el? Szemben két kis fiú verekedett egy falat zsemlyén: »Ne bánd, az enyém 1« ordított és ütött az erősebb, mig a másik reszketve huzó­Van szerencsém a m. t. közönség szives tudomására hozni, hogy évek óta fennálló Uridivat szabó és egyenruházati intézetemet Széchényi-u. 34. sz. alól Hunyadi-u. 20. sz. alá* helyeztem at. Meiy alkalommal szives figyelmét felhívom, hogy üzletemet a legmodernebbül berendeztem úgy, hogy a legkényesebb igényeket is kielégít­hetem. — Készítek hazai és külföldi szövetekből minták után a legelegánsabb ,férfi öltönyöket. — Elvállalok: katonai, csendőrségi, vasúti, valamint egyéves önkéntesek teljes felszerelését a legolcsóbb versenyárban. — Állandóan raktáron vannak a legjobb minőségű^ hazai és kül­földi szövetek. — Dús választék csendőrségi, katonai vasúti felszerelési cikkekből. — Saját érdekében áll mielőbb ezen cikkekből szükségleté­nek beszerzése végett üzletemet felkeresni, amidőn minden igyekezetem oda fog hatni, hogy a m. t. közönség a legjobb megelégedésben ré­szesüljön. — Nagybecsű pártfogását kérve maradtam kiváló tisztelettel KQROS SÁNDOR uriszabó és egyenruházati intézete, Debrecsen.

Next

/
Thumbnails
Contents