Nagybánya és Vidéke, 1912 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1912-05-19 / 20. szám
(2) 20. szám. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 1912. Május 19. nem hisznek, jobb annak, hogy malomkő köttessék a nyakára és a tenger mélységébe me- rittessék«. 19. század óta milliók és 100 milliók hallják eme szavakat hivő lélekkel, mint isteni szózatot. Még elgondolni is nehéz, bármily gyönyörű a dolog perspektívája: mennyi irgalmat, jót, Patronage nevelést és praeventiót eredményezett az első szó, mennyi csábítást, lélekrontást, züllést és bűntényt akadályozott meg a második. Mindezt el lehet gondolni, mindezt át lehet érezni, de nem lehet ennek kimerítő történetét megírni. De ha nincs is és nem is lehetséges a keresztény Caritás kimerítő története, az összeállítható morzsák és töredékek is elegendők arra, hogy kötet számra tárják elénk az emberi kultúra történetének legszebb és legrokonszenvesebb lapjait. Sok időbe kerülne kategóriák szerint is elszámlálni a keresztény Caritas azon tényeit és intézményeit, melyek a bűntények megelőzésének nagy elvét, a prophylaxiot, a praeventiót szolgálják. A részletek helyett egy általános nagy szolgálatot emelek ki, melyet a 19. század egyik legnagyobb bölcselője Spanyolországnak a múlt században legragyogóbb elméje Balmes Jakab látott meg és helyezett kellő világításba. Ezen nagy szolgálat, a praeventio ezen világra szóló ténye, az egész erkölcsi légkör megtisztítása, a erkölcsös közvéleménynek, a közlel- kiismeretnek kialakítása. Azon jelek közé, melyek a keresztény civilizációt minden mástól megkülönböztetik, Balmes joggal sorolja azon csodálatos nyilvános lelkiismeretet, mely gazdag, fenséges elvekben, igaz és méltányos szabályokban, a tisztesség és szeméremérzeteiben, nyilvános lelkiismeretet, mely túl éli az egyén erkölcsének hajótörését és meg nem engedi, hogy a romlottság elérje a régieknét birt fokát b) A börtön lakóinak látogatása mindig kiváló jó cselekedet számba ment a keresztény vallásban, melynek alapitója maga mondotta, hogy a nagy ítélet napján azt fogja mondani az örök élet dicsőségére választottaknak: »A börtönben voltam és hozzám jöttetek«, mert, amit a legkisebbel cselekedtek testvéreim közül, azt velem cselekedtétek (Máté 25, 36 K). Ettől a perctől keresztény hivő a börtön rabjában Krisztus helyettesét látja; Krisztust támogattam, ha börtönt látogattam, ezen látogatás lesz örök életem egyik záloga, örök koronámnak egyik drágaköve. És mióta Isten Fia, maga is egy éjjelt töltött Jeruzsálem börtöneiben — földi életének utolsó éjjelét — azóta nekünk a börtön is szentély, szentélye a bü- nás bánatának és oltára a jótevő lelkek felebaráti szeretetének. A három első keresztény század megható jelenetek ezreinek emlékét őrizte meg a mártírok börtönéből a hívek szerető gondoskodásáról és hősies önfeláldozásáról testvéreik látogatásában és gondozásában. Sienkiexvicz ragyogó tolla ezen pontban nem poezist irt hanem valóságot, jobban mondva a valóság ezredrészét. A felszabadult kereszténység első világra szóló manifesztációja a nioeai zsinat volt, mely 325-ben, az egész Imperium püspökeit egybe- gyüjtötte, S ezen legelső nagy manifestáció nem múlt el anélkül, hogy a rabokról ne történt volna külön gondoskodás: a zsinat a püspökök kötelességévé tette a börtönök látogatását s a rabok testi-lelki gondozását. S ha a minden tekintetben acélidegzetü és vaskemény középkor rettenetes is volt az ő igazságszolgáltatásában : évtizedről-évtizedre felhangzott az evangélium szelíd szava egy-egy uj canonban; felcsillámlik egy legendás szép, de való igaz kép megható szeretetröl és irgalomról, hősies megtérésről, igaz, őszinte bünbánat- ról. De nem folytatom a történeti szemlét, csak egy nevet nem szabad elhallgatnom, melynek fénye beragyog egészen a mi napjainkba. Ez Don Boseo János turini pap neve, ki félszázados papi életének minden percét az ifjúság megmentésének szentelte, a lakását és asztalát mind végig megosztva az utcáról felszedett gyermekekkel, egy nagy intézménynek lett megalapítója, mely ma közel 300 intézetben 3000 szerzetes taggal végzi 100 000 re menő ifjaknál és gyermekeknél a Patronage munkát. Tudom, hogy nagyon halvány a kép, melyet a múltnak a Patronage tevékenységéről festettem. De bármily halvány legyen is a kép, bármennyire is maradjon el a fényes valóság felett: az előadottakból is világos, hogy a Patronage eszméje ott aratta legfényesebb diadalait, a hol az mint a lélek nevelése, a lélek bajainak orvoslása, mint lelki gondozás — mint lelki pásztorság a legtágabb értelemben — lépett a szintérre. A Waigandt jubileum. Waigandt Anna polgári iskolai igazgató 25 éves jubileuma igen kedves, emlékezetes nap volt Nagybánya történetében. A r. k. templomban tartott hálaadó isten- tisztelet után fél 11 órakor kezdődött az ünnepély az iskola tornacsarnokában, mely ez alkalomra gyönyörűen föl volt díszítve. Itt azonban a közönségnek fele sem fért el, akik szerencsések voltak bent lehetni, azok rendületle- I nül végig is ülték az ünnepélyt, a kint maradottak legfeljebb egy egy eltévedt hangot hallottak, de azért ezek nagy része is kitartott hűségesen, az ünnepség végéig. A növendékek négy szólamu énekével kezdődött az ünnepség Ezt Borbás tanár tanította be művésziesen Bodnár György kir. tanfelügyelő átnyújtotta Zichy miniszternek elismerő levelét, majd igen szép tartalmú beszédben üdvözölte Waigandt Anna igazgatót. Stoll Béla elnök a polgári leányiskola gondnoksága nevében tartott lelkes beszédet, fejtegetve, mivé lett az iskola Waigandt vezetése mellett. Waigandt Anna felelt ezután meghatottan, majd Böszner Valéria a tanítótestület, Stiglioz Laura a volt tanítványok Kondor Adél IV. o. tanuló a jelenlegi tanítványok nevében beszélt, talán mondanunk is fölösleges, hogy a beszédek mind szépek és igazak voltak. A kis Kondor Adélnak gyermeki leikéből eredő szép beszédét emlékezetnek okáért itt közöljük : Szeretett jó Igazgató Nénink ! A mi kicsi életünk eddig, jóformán csak tavaszt látott, magcsirázást, rügypattanást, virágfakadást. A mi lelkűnkbe magot hintettek, amely csírázásnak indult; szivünkbe virágot ültetlek, amely bimbót hajt! Hány ifjú leányszivnek voltál Te már a kertésze, hány léleknek láttad, irányítottad fakadását, hogy az olyan lehessen mindig, mint a fehérvirágba borult fa ? Boldog, aki csak tavaszban éli A Te életpályád az, mely bármilyen hosszúra is fusson, mindig csak virágok, — gyermekek közé vezet. Igen, itt vagy közöttünk, — a Te »leányaid« között — ahogy mondani szoktad — s ártatlan szivek tavasz kertjébe hinted jóságodnak magvait, ügy érezzük mi a Te melegítő szived közelségét, derűjét, mely rólad át- sugárzik iskolánkra s mindnyájunkra, kik benne élünk. Azért olyan virágos, tiszta az, mert Te teszed azzá, hogy az nekünk ne csupán hideg iskolánk, hanem édes otthonunk legyen! Adjad jó Isten, hogy a kikelet varázsa még soká lengjen körötte, zavartalan tavaszi ültetésből állhasson továbbra is munkája, melyre harmatként áldásodat hullasd óh Atyánk! Erre ismét felelt Waigandt hálás köszönetét mondva az ünneplésért. Ezután Steinfeld Elza és Steinfeld Erzsi Liszt Partoraléját adták elő zongorán Jancsovits Jolán Schubert daldkat énekelt. Zongorán Gurszky Lujza kisérte. Glück Ilonka II. o. tanuló Henselt Im- promtuját és Schubert Die Port-ját játszotta. Az énekkar Sz Nagy József Merengés cimü darabját énekelte. Vetter Mariska Szepessy László »Szent Erzsébet« cimü költeményét szavalta Gurszky Lujza kísérete mellett. dr. Lakatos Mihályné Liszt »Polonaise E dur«-ját adta elő zongorán záradékul Délben bankett következett az István király szállóban, melynek ára bor nélkül 5 korona volt. Díszes előkelő társaság vett résst az ebéden. Soltész Elemér az ünnepeltett, Stoll Béla Bodnár tanfelügyelőt, Bodnár a tanítótestületet, Czaich Gilbert az igazgatónő rokonait, Székely n.rpád, Szőke Béla a jubilánst éltette. Csak röviden vázoltuk az ünnepélyt, mivel egyik laptársunk oldalszámra menő részletességgel már ismertette azt, de úgy hisszük, ebből a pár sorbol is látszik, hogy a népszerű, közkedvelt igazgatót, Waigandt Annát egész közön ségünk őszinte tisztelettel és ragaszkodással vette körül s mi is kívánjuk, hogy a magyar tanügy javára további odaadással, jó kedvben, jó egészségben legalább még egy negyedszázadot mun- kálkodhassék. »Hazugság ma minden a világon I Egy igaz csak : a szülő szive 1 Veszni hagyja mindenét a földön, Ha veszélyben van a gyermeke. Kis leányom 1 Te szív a szivemből 1 Bárki mondjon esküszót neked, Soha senki nem fog úgy szeretni, Mint a hogyan én szerettelek 1« És különös! Pszichológiai tény, hogy az örömnek kevesebb a szava, mint a panasznak, fájdalomnak. És 5sz poétánk örömj mégis olyan változatos, sokszínű, hangon szólal meg I Csak a Remény és Valóság ciklus 64. dala, (hogy számokban beszéljek) mely a legszebb költeményről szól, a teremtő erő és érzésvilág micsoda gazdaságát tárja elénk! Különben a hangskála néhány egyszerű hangjából is mennyi és milyen változatos melódiát csal ki a hozzáértő és érző lelke, keze. De elborul az apa lelke, ha a jövőre gondol. »Későn fakadt bimbó korhadó faágon« ez a kis vendég Mi lesz vele, »ha e fa kidülne...?« Sajgó fájdalmában fölkiált: »Mindenütt, mindenben a lelkem ott lészen . . . Telistele sírom a nagy Mindenséget: Ne hagyjátok árván az én Erzsikémet !< (Válasz Zempléni Árpád levelére). Ez a mindent feláldozó szülői szeretet fövo- nása költésének. De ez aztán kitágul és mindent, az egész világot átfogó szeretetté válik benne. Az emberszeretet, a lelki béke másik fővonása költészetének. »0 lehet akármily setét, Fényt ad a lelki békeség! Hisz' a legzordabb éjbe már Elég egy csöppnyi fénysugár!« . . . (Béke,). E^ete voltaképen a csöndes családi körben telik el. Nagyobb indulatok szele nem kavarja fel ezt a boldogságot. Azok közé az egészséges lelkek közé tartozik, akik magukba mélyedő természetüknél fogva a külvilággal kevés érintkezési pontot tartanak fenn, ennél fogva kevés helyen sebezhetők. De annál mélyebben! Panaszolja is egy helyen : »Az emberi szív melegétől Azt hittem, hogy majd megfagyok 1« ^Emlékkönyvbe). De van, ami fölemelje: a hit. A mély, nem fanatikus vallásosság is megható hangon szólal meg lantján. Imádja a Mindenhatót, a fönséges, nagy természetnek, a rajongva szeretett természetnek fon tartóját. Ugyancsak rajongással csüng ezen az áldott magyar földön, melyet elcserélni nem tudna soha. Szereti a falut, melyben kis lánya született, a templomot, melyben keresztelték, szeret mindent azóta, amióta élte fájának ifjú hajtása nőtt, amely tartalmat, célt ad életének, ragyogást, meleget öreg napjainak. Utóbbi éveiben a merengő lélek az élet rejtelmein tűnődik el. Mélyül, súlyosabbá lesz poésise. A ragyogást, a fényt szelidebb, de melegebb, mélyebb tónusok váltják fel. Akár a haza múltján vagy jövőjén borong, akár gyermekének sorsán tépelőd k, a mai lira legértékesebbje közé tartozik, amit ir. Azóta elmélázó borongás, merengő panasz lengi át újabban költészetét, mely technikájában is egyre könnyedebbé válik s finom mivü csipkére emlékeztet Ez a szelíd elmélázás vezeti át a román poézis rokon területére, hogy Cosbuc, Eminescu, Goga stb. költésének javát tolmácsolja nyelvünkön. Műfordítói készségével a német lyra termékeiből is ültetett át néhányat, bányásztársait pedig a selmeci Bursch-dalok magyar fordításával ajándékozta meg. Mindent összevéve hangja nem erős, de melegség remeg minden szaván, mely szivünkben lágyan rezonál. Költészetét a hárfához hasonlítom legszívesebben, mely szelíd hangjával nem dinamikus hatásra számit, hanem témáinak melodikus feldolgozásában, variálásában szivének és fantáziájának gazdagságáról tesz szép tanúságot. S most, amikor a múzsa szolgálatában eltöltött negyven évi múltra tekint vissza a szerénységével is annál rokonszenvesebb ősz lantos, akit az Erdélyi Irodalmi Társaság tagságával s a nagybányai Teleki Társaság elnökségével némi elismerésben részesítettek kortársai, önkéntelen
