Nagybánya és Vidéke, 1911 (37. évfolyam, 1-53. szám)
1911-03-12 / 11. szám
Nagybánya, 1911. Március 12. 11. szám. / XXXVII. évfolyam. NAGYBANYA ES YIDEKE ,j7 TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE megjelenik N/riisriDiEJsr vasárnap Előfizetési árak . Egész évre 8 K. Félévre 4 K. Negyedévre 2 K. Egyes szám 20 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : jRévész CTé/nos. Szerkesztőség s kiadóhivatal : Felsőbányai-utca 20. szám alatt.- - ..........^-------- TELEFON: NAGYBÁNYA 18. SZÁM. = - • A nagy nap megint elérkezik. Küszöbön a szép március idusa. Ne a nagyhangú műhazafiság szempontjából üdvözöljük és fogjuk föl annak világtörténeti jelentőségét, hanem gondolkozzunk kissé mélyebben s végre- valahára értsük meg, hogy március 15. Magyarország uj korszakának a kezdete. Ha az eseményekben és megkapó vonásokban gazdag »Magyar törté- netc<-et tekintjük is, még abban sem találunk ezer év alatt március idusához hasonlítható óriási mozzanatot. Mi volt egyéb a nemesség intézménye, mint az uraság és rabszolgaság törvénybe iktatása. Hasztalan hangsúlyozta a keresztyénség az egyenlőséget, a humanizmus az emberies szempontokat, a jobbágy olyan földhöz kötött féreg volt, akár a vakondok s a kormányzásban 900 éven át hiányzott a felelős minisztérium, sokszor csak az uralkodók kegyétől függött minden. A sajtó hiába volt föltalálva 400 év óta. Láncra verték a könyveket és nem egyszer azokat is, akik a könyveket Írták. Mint mikor az Ur szavára világosság támadt, úgy világított be ezután a szabad sajtó a közéletnek minden zeg-zugába. De nincs szándékunkban ennek az örökké nevezetes napnak minden vívmányát ma- gyarázgatni, föltesszük, hogy a népiélek eme hatalmas megnyilatkozását ismeri minden igaz magyar ember. Ám ha ismeri, akkor ne unjuk el, ne kicsinyeljük az ünneplést, legyen elismeréssel, hálával az utókor 48-nak dicső napjai iránt s munkálkodjék az ember-jogok kiszélesítésén, a megkezdett bölcs és igaz alapon. Március 15-ödike a népfenség napja, az egyetértés napja, távol legyen hát tőlünk minden osztályérdek és minden pártoskodás. A hazaíiságot egy párt vagy egy osztály sem foglalhatja le monopóliumul magának, szorítsunk testvér kezet mindenkiéi szívesen, aki a magyar állameszmének hűséges hive. Oly sok az élet gondja, a hazafias aggodalom, sokszor nehéz nyomás ül lidércként a közvéleményen, legyen ez a nap igazi örömünnepe a polgároknak s a jövő Magyarország tényezőinek: az ifjúságnak és az iskolás gyermekeknek is. Itt a tavasz, lesz még uj tavasz a haza történetében is! Révész János. Gyümölcsünk foltosodásáról. Nemcsak a múlt évi, hanem nehány előző évi gyümölcstermésünket is, leginkább az almánál észlelt apró fekete foltokban jelentkező gombabetegség, az u. n. Fusiklaudiutn tette értéktelenné. Aki almaelraktározással foglalkozik, sajnosán tapasztalhatta, hogy az egyébként fejlett gyümölcs a pincében szokatlan mérvben elrothadt E rothadást a fent- nevezett gombabetegség okozta. S ha ellene nem védekezünk, évről-évre hatványozott mérvben fog ez elterjedni s termésünket tönkre teszi. E gombabetegség kezdetben megtámadja a leveleket. Ezek megbámulnák, elszáradnak és lehullanak; ez meg- gyengiti a fát Maga a betegség átragad a termésre, részben megrepeszti a gyümölcsöt s az apró, fejletlen marad, részben feketefoltos lesz, ez pedig fejlődik ugyan, de íze kesernyés és a kamrában belülről kifelé rothadni kezd, úgy, hogy termésünk teljesen értéktelenné válik. Aki a dolog iránt érdeklődött, tapasztalta, hogy a gombabetegség nem minden fajtát egyformán támadott meg. Sőt tapasztalhatta, hogy mig egyik fajta egy évben kevésbbé volt megtámadva, a következő évben éppen e fajta egész termése szenvedett és megfordítva. Ebből azt lehet következtetni, hogy e gombafaj terjedésére az időjárás is befolyással van. Már most kérdés, védekezhetünk-e e betegség ellen s ha igen, mivel és mikor? Ismerjük a rézgálic — kékkő — gombaölő hatását. Ezt a peronospora elleni védekezésnél eléggé tapasztalhattuk s igy a védekezésre meg van adva a mód. Városunkban is több gazda jó sikerrel alkalmazta a bordói lével való permetezést. Gyümölcsének túlnyomó része tiszta maradt. Az ép gyümölcsöt pedig az idén igen szép árbeli lehetett értékesíteni. Önként előáll azonban a kérdés, hogy mikor védekezzünk ? A fát alvó, leveletlen, vagy pedig kilevelezett állapotában permetezzük-é meg? Némely gazda gyümölcsfáit ősszel, lombhullás után azonnal és rügy- fakadás után, másik pedig csak a kötődött gyümölcsöt permetezi meg. Miután mindkét védekezési mód egymást kiegészíteni látszik, azt hisszük, az a gazda jár el leghelyesebben, ki őszszel, tavaszszal és nyáron permetez, még pedig az őszi és tavaszi permetezéshez legalább 2% folyadékot, a nyári védekezéshez azonban csak 0 5 —0 75’/o bordói levet használ, mert az erősebb bordói lé a gyenge, fiatal levelet megperzseli s az lehull. Ha az őszi permetezést bármely oknál fogva elmulasztottuk, siessünk azt lehetőleg mielőbb helyrepótolni s két hét múlva ismételni. De minden esetre rügyfakadás előtt legalább egyszer permetezzünk. A szabadság ünnepén. Zászlók lobognak, szónokok beszélnek, A honfiérzés im hogy fölhevül ! De a szabadság örök Istenének Csak szóban áldoz rendületlenül . . . Merő szokássá lett a szent imádság, Népét a költő ettül óvta bár, S melynek rég lessük büszke szárnyalását, Szabadságunk csak tört szárnyú madár... Mig himnuszt zengünk hőseink korának, Arcunkba vág a szégyen ostora ; S mig örök vágyunk megújulva árad, Lelkűnkbe zúg egy zordon szó: soha! . . . — Szállhatsz a múltba, szent emlékezetre, Rajongva léted szent eszményiért: De rút valóság kacag a szemedbe, Hogy ünnepelned, népem, nincs miért . . . Majd egyszer ! . . . majd ha ösvényedre gátul Zord tilalomfa többé nem kerül, Ha szived, mely most titkolt búra fájdul, Tud majd akarni rendületlenül, Ha majd a vágy, mely örökül maradt rád, Erőt is ad, hogy bátrabb tettre kelj, S valóság lesz az álmodott szabadság, Én nemzetem, majd akkor ünnepelj! . . . Dal a parasztról. Tavasz zsendül.odakint a rónán, Élet sarjad barna porhanyóján, Föld illattá párállik a légben, Kerek égbolt kéklő tengerében. Hadd megyek ki viruló határba, Megfürödni nevető sugárba; Urak dolgán ki annyit panaszlok, Lássak újra jó magyar parasztot . . . Szerelmével a magyar göröngynek, Jó parasztom, szivemből köszöntlek ! Azt se bánom, ha jöttmentnek nézel, — Annál jobban magadhoz igézel. Hangos urak az öklüket rázzák, — Te nyugodtan szántod a barázdát; — Búsan, büszkén, szántóvető gondba’ Nem hallgatsz a sok futóbolondra . . . Megnyugvása csüggeted szivemnek: Tied a föld, — te vagy itt a nemzet; Bízva látom kezedben a sorsát: Mig te itt vagy, — magyar ez az ország ! — Adjon Isten jó napot, jó munkát 1 Vetőmagnak kalászba borultát, — Gazdag nyarát mosolygó tavasznak, — Jó aratást a magyar parasztnak! _____ Sajó Sándor. A tevehajtók. (Mese.) — Irt i: Loiulesz Elek. — Abbász sah idejében kegyetlen szigorúsággal büntettek meg mindenfele rossz cselekedetet. A sáh nem ismert kegyelmet, amikor valami gonosztevő megbüntetéséről volt szó, mert azt hitte, hogy csak kegyetlen ítéletekkel lehet megjavítani az embereket. Nem hallgatott a bölcseire, kik mindig arra intették, hogy szelídséggel, szeretettel és tanitgatással kell kipusztitania a vadságot azokból az emberekből, akiket leginkább a tudatlanság és a műveltség hiánya visz bele a bűnbe. Ha pallérozva volna a lelkűk, akkor uralkodni tudnának magukon és irtóznának a rossz cselekedektöl, amelyek állattá aljasitják a nemes cselekedetekre hivatott embert. Abbász sáh csak kegyetlenséggel akarta elriasztani az alattvalóit a gonoszságoktól. Történt egyszer, hogy egy gazda sírva futott elébe és elpanaszolta neki, hogy elveszett egy juha. — Kire gyanakodol ? — kérdezte tőle a sáh. — Egy karaván tanyázott éjjel a juhaim közelében s azt hiszem, hogy valamelyik tevehajtó követte el a lopást. A sáh azonnal összefogdostatta a karaván teve- hajtóit és maga elébe vitette őket. Hárman voltak s mindegyik égre-földre esküdö- zött, hogy nem ő követte el a lopást. A gazda azonban szintén megesküdött, hogy ő látta éjjel a tolvajt s megismerte benne a ruhájáról a tevehajtót. Ezek között kell tehát lennie a tolvajnak. A sáh nem sokáig okoskodott: kimondotta az ítéletet. — Minthogy egyikötök sem akarja magára vállalni a lopást, a sors döntse el, hogy ki bűnhődjék meg érte. Hárman vagytok, egynek közületek meg kell halnia. Intett azután az egyik írástudónak, hogy Írja fel egy papirdarabkára ezt a szót: »Halál«, kettőre pedig ezt a másikat: »Eiet«. Ledobta azután a földre az összegöugyölt papírdarabokat és rákiáltott a három tevehajtóra: — Válasszatok ! A tevehajtók reszkető kézzel választottak egyet- egyet a papirdarabkákból. Azután mindegyik megnézte a magáét, hogy mi van ráírva. Xj&pvuaií: mai száma Q old.a.1. Évforduló.
