Nagybánya és Vidéke, 1911 (37. évfolyam, 1-53. szám)
1911-02-26 / 9. szám
Nagybánya, 1911. X Február 26. — 9. szám. XXXVII. évfolyam. NAGYBÁNYA ES YIDEKE TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE 'EGJULBNIK FÜSTIDÉIN' ---------■■ ,es szám 20 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Révész János. Szerkesztő Egész évre 8 K. Fenyegető veszedelem. — Kiütéses tífusz Felsőfernezelyen. — Február elseje óta többször voltunk híradással arról a szomorú esetről, hogy a szomszédban, Felsőfernezelyen egy pár kiütéses tífusz- esetet állapítottak meg a doktorok. Köztudomású, hogy hozzánk Beregből, Szolyváról került ez a rettenetes baj, ahova pedig valószínűleg Oroszországból hurcolták be, ahol állandóan előfordul. A körülmények eleinte megnyugtatók voltak, őrséget állítottak a két betegház mellé, csendőrt rendeltek ki s az orvosok megtették a kellő intézkedéseket, a héten azonban a helyzet veszedelmesen megváltozott. Még a múlt szombaton azt az értesítést vettük illetékes helyről, hogy két ember gyanús volt ugyan 15-én, de ezekről kiderült, hogy berúgtak. Most azonban fájdalommal kell jelentenünk, hogy eddig húsz megbetegedés és több haláleset történt. Az igaz, hogy egyesek berúgtak, de igaz az is, hogy a tifuszban elhalt embernek a házánál halotti toron ittak, hova a csendőr is bement egy kvaterkára s nem az ital volt a fő baj, hanem az, hogy megkapták a betegséget mindnyájan, akik részt vettek az összejövetelen. A baj annyira súlyos, hogy maga dr. Aáron Sándor vármegyei főorvos is megkapta, aki kint volt a vizsgálatnál s ma súlyos betegen fekszik, 41 fokos lázban, nagykárolyi lakásán. Egyetemi tanárt hívtak hozzá. A városi egészségügyi bizottság Makray polgármester vezetése mellett intézkedéseket tett, figyelmezteti a lakosságot, hogy a Fernezelyröl jövő vizet ne igya, azzal ne mosakodjék, semmire se használja, hanem kizárólag vízvezetéki vizet használjon, táviratoztak az alispánnak s a belügyminiszternek járványorvos és egészségügyi felügyelő kiküldése iránt. Tegnap, febr. 24-én, meg is érkezett ide az alispán és Hajdú Imre miniszt. közegészség- ügyi felügyelő, kik Madarassy szolgabiróval, meg Gondos dr.-ral kimentek a helyszinére s megállapították, hogy a veszedelem bizony nagyon komoly. Nincs szándékunkban rémitgetni a lakosságot, bár attól még senki sem kapott kiütéses tífuszt, ha megijedt, de végre is a baj még nincs Nagybányán, legalább ki nem ütött, de nincs kizárva, hogy már itt ólálkodik a rém, amennyiben 5—20 napig is lappangani szokott. Azért a lehető legkomolyabban kell venni ennek a csúf, nagyon ragályos betegségnek közeli veszedelmét. Védjük meg városunkat minden intézkedéssel, bármibe kerül is, mint ,n*egvédte annak idején Turman polgármester a? kJblerátóI. Elsősorban a fernezelyi patakot őriztetni kell katonasággal, e célra legalább egy szakasz kirendelését kell kérni. Minden ócska vízvezetéki csövet, ami fernezelyi vizet szállít, irgalmatlanul szét kell rombolni. A nagyobb számú csendörség kérése Felsőferne- zelyre megtörtént, de annak kirendelését sürgősen követeljük. (Jelenleg 12 csendőr van már ott.) Nemcsak a főváros elete drága, drága a mienk is, drága egy 14,000 lakosú magyar város, azért elvárjuk a belügyminisztériumtól a legmesszebbmenő sürgős és alapos intézkedéseket. Külön járványorvosok kirendelését kérjük, hogy a mi orvosaink ne járjanak ki a vész helyére, esetleg teljhatalmú járványbiztost, aki irgalmatlanul intézkedik ebben a dologban. Elő kell készíteni Nagybányán is a járványkórházat, hogy ne akkor kapkodjunk, mikor már szükség van reá s akit elkülönítve nem lehet ápolni, kezeljék a járványkórházban. A kiütéses tífusz egyike a legragadósabb betegségeknek, igen súlyos baj ez, mely sok emberéletet követel és sok kint, szenvedést okoz, azért vegye mindenki komolyan. Aki nem fél a betegségtől maga, legyen óvatos másokért. Most még lehet remélnünk, hogy a várost megvédj ük a ragályozástól, ha azonban elég gyökeres és bátor intézkedéseket nem teszünk, az egész Nagybánya igen nagy veszedelembe kerülhet. ai-utca SO. szám alatt. lek. Kir. ____________ i csészét. A levéltetvek. A levéltetvek életében még egy sajátszerü jelenséget fogunk tapasztalni, amely nagyon sokszor teljesen helytelenül lett és lesz felfogva, de ha csak nagyon rövid ideig is megállunk egy fa mellett azonnal meggyőződhetünk a dolog valódi állásáról. Arra a viszonyra gondolok ugyanis, amely a hangyák, különösen a vörös erdei hangya és a levéltetvek családja közölt van, s amely viszony felüleles vizsgálása sok gyümölcsészt vezetett ama téves felfogásra, mintha a hangya a gyümölcsfában kárt okozna, ami azonban csak részben áll, amennyiben a hangya az érésnek induló gyümölcsöt kikezdi. Gyakran fogjuk Iá1 hat ni, hogy gyümölcsösünk némelyik fájának törzsén nagyon sok hangya szalad fel, s le s ezen vándorlásnak se vége, se hossza. A mellette lévő fán esetleg egyetlen hangya sincsen. Kövessünk útjában egy ily serény utazót s látni fogjuk, hogy az meg sem állapodik a fa koronájának külső pereméig, ahol a fiatal hajtások végén levél- tetvekre talál. Ha tovább figyelünk, látni fogjuk, hogy a hangya csapjával és első lábpárjaival gyöngéden megcsiklandja a legközelebbi levéltetű potrohút, mire annak poíroha hátsó részén levő s szabad szemmel is látható két tövisszerü nyúlványán egy-egy átlátszó nedvcseppecske jelenik meg, melyet a hangya azonnal, mohón felnyal s azután más levéltetühöz megyen. A természet ezen játékáért szokták mondani, hogy a levéltetvek a hangyák fejfis tehenei. Viszontszolgálatkép a hangyák törekszenek, — már amennyire erejükből kitelik, — teheneiket az ellenségek támadásai ellen megvédeni. A levéltetveket tárgyalva még egy jelenséggel kell foglalkoznunk s ez a mézharmat. Gyakran láthatjuk, hogy egyes levelek alján, vagy rügyek végén egy-egy csepp átlátszó, ragadós folyadék gyűl össze, mely gyönge eső vagy harmatszerü alakban szokott aláhullani s az ágak vagy levelek felületét ragacsossá teszi. Ezen folyadék édes és innét ered neve is, s onnét ered, hogy a levéltetvek a fából kiszívott felesleges nedvet aláhullatják, vagy az a megsértett zsenge ágacskából önként csergedezik tovább. Ebből is láthatjuk, hogy mily nagy méretű a levéltetvek kártétele. A védekezést illetőleg elsősorban is kímélnünk kell minden oly rovart, amely a levéltetű természetes ellensége. Ilyen első sorbin a gyermekek kedvenc bogara a katicabogár, valamint a szentjánosbogárka, valamint a levéltelüoroszlán csőrü légy lárvája. Éneklőmadaraink szintén hathatós segítségben részesítenek Dalok az irodából. I. Most már pihenhetsz csöndesen apám, A hangom halk egy szürke irodán, Igaz : szememben átsajog a könny, De a kenyér . . . apám, megbecsülöm. Igaz: nincs álmom s gyérül, fogy a dal, És szaporodik rég a ravatal: De nem baj az se, bár rajtuk pihen. Amit szerettél, rossz, beteg szivem. S nem szidom már a minisztereket, Enyém a csend, enyém a dermedet. Rim nem kacag a szürke irodán, Ha dal nem is, rang várhat még reám . Ne félj — pihenhetsz csendesen apám. II. Ne sirj te sem — szivemnek hangja Most is anyám, szivedbe dobban, S mig itt ülök az irodában, Szemed sugára ide lobban. Napom vagy a nehéz homályban, Didergő lelkem heve, lángja S ne haragudjék a miniszter, Te nagyobb vagy az irodába’. Mert itt vagy mindig óva, féltőn S ide adod szived malasztját S a miniszter csak kegyelemből Küldöz egy kis kenyérdarabkát . . . III. Legyen — kegyelmes, nagy uram, Egy kacagó porontyom, H dd hancurozzam el vele Mint bohócz a porondon. Hogy haladása is legyen S ne ölje annyi bánat: Meghívom önt kegyelmes ur Imé keresztapának. S nyugodtan halkul el szivem, Ha kong a síri óra, Hisz a fiam nagy ur leszen, Mert van — protekciója. Fliesz Henrik. Én meg a tenger. — írta : Varbély Ármánd dr. — A bizony! az öregek tengerre készülnek! Ott vannak a nagy szobában; az édes anyám pakolgat: épp most dugott egy préselt malacot a tarisznyába, a boldogult disznómama füstölt maradványai mellé. Az édes apám, meg Hörpints sógor ott ülnek az asztal mellett és szintén erősen készülnek, mert az í egyik pintes üveg már üres. Pedig alighanem bor volt benne, mert az édes apám nagyban simogatja az anyjukon! képit, — pedig hát 30 évi boldog házasság után a simogatáshoz már nemcsak kéz, hanem bor is ! kell ám! Hórpints koma, aki különben kisbiró, mellék- foglalkozásra nézve pedig a falu esze, már nagyjából I el is készült: úgy félrevágta a pipáját a szájában, ; mintha most menne sorozásra. — A bizony komám uram — szólt az édes apám ! és megivott egy pohár bort — tengörre mögyünk! Mán csak a mián a gézengúz mián is! (Alighanem engem értett e megtisztelő cim alatt!) El is mögyök a mestör uramhoz, meg kék tűnni egyet-mást Fiutná- I ról tű é. — Hát mán osztán mér mönne kigyelmed a ; mestör uramhoz, aki csak betűből esmeri jaz velágot I — szólt Hörpints sógor és megivott egy pohár bort. Olyanná beszéjék kigyelmed, aki járt is arra, mán mint, tisztösségve lögyön mondván, akár velem 1 — Hát Hörpints sógor, kee vót mán Fiumába ? — Nőm én! — de lőhettem vóna! Mer hát mög van annak a maga históriája. Amikor is engöm asz- szentáltak, aszonta a gyenerális: — de mán ezt a szip szál legényt hadd lássa az egész, világ 1 Besprútak egyszerre két regimenthöz: huszárékhoz, meg a marinához. Hát mán vagy 10 esztendeig abriktótak Ga- liczia mögyébe huszáréknál, amikor a a marinától Fiu- mából imák ám értem, hogy gyüjjek mán közibük, mer a burkussal nagy a veszödelem. Hát mán indul is sírva az egész regiment — mer hát minden áron el akartak kisérni — ágaskodtak a lovak, fújták az atakkot. Hej, még most is a fülembe a nótája: aki nem lép egyszerre, nem kap vacsorát estére ! Hát én kivágtattam a sorból épp az óbester ur elé, összeütöttem a bak- kancsomat, akarom mondani a sarkantyus csizmámat és aszontam, hogy : Mán óbester ur, ne sirj ék kigyelmed, mán én csak huszárnak maradok. Mikor ezt az óbester meghallotta, leugrott a lóról, örömében oda csapta a csákóját a földhöz, megölelt s aszonta: No gyerekek, olyan hejre legény, mint Hörpints, több sincs! Osztán levette a maga medáliáját és ide tűzte a mellemre. A medáliát azt később ellütték, de lássa kigyelmed, a helye még most is megvan ! — Azér mondtam, hogy Fiumába möhettem vóna, mer csak rajtam műt, mer hát Galiczovától Fiuma csak egy lóugrás; ha úgy neki ágaskodtam, hát bé- láttam az város közepibe. — Hörpints sógor! — szólt az édes apám és megivott egy pohár bort — osztán hol ütötte kigyelmed a sarkantyúját össze, mikor lovon vót? — Hol-e ? Látszik, hogy kigyelmed se szolgát ám a császárnál! Csak nem gondúja kee, hogy a fejem fölött ? Rövid vót a lovam, hát a lú alatt. Az a reglama ! Laptials raai Bzátnaa S old.stI.
