Nagybánya és Vidéke, 1911 (37. évfolyam, 1-53. szám)
1911-12-03 / 49. szám
Nagybánya, 1911. December 3. — 49. szám. XXXVII. évfolyam. TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK JVC IINT ID ZEHNT VASÁRNi Előfizet . árak: Sgész évre 8 K. Félévre 4 K. Negyedévre 2 K. Egyes szám 20 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Eévész János. Szerkesztőség s kiadi. =■-■ ........... —.............. TE LE Ft 'b ányai-utca 20. szám alatt. v VA 18. SZÁM. =-------------^ A szivekhez. — Irta: Rákosi Jenő. — Az első szóra, az első kiáltásra szárnya nőit a legszebb gondolatnak : a beteg gyermekről való gondoskodás gondolatának. Szárnya nőtt és a gondolat szárnyát csattogtatva berepülte a haza téréit és ahol megcsapott egy szivet, a szív kinyílt s befogadta a gondolatot. És a munka egyet lépett, s nagyot lépett. Varázsütésre tetté vált a szándék és ma már nem kezdeni, hanem csak folytatni kell a dicső müvet, amely a tavalyi esztendőnek egy históriai lényévé leve. Hiszen mentő révet építettünk az élet, a szenvedés", tengerén tehetetlenül vergődő telkeknek. — A gyermekvilág a nemzet éleiének a forrása. Amily bőven fakad, amily zavartalanul folyik, amily épen csörgedez: abban a mértékben vetődik fény, öröm, remény arra az útra, amelyen a nemzet a maga jövőjének titkai felé vándorol. A nemzet ereje, a nemzet hatalma, a nemzet dicsősége lélekzik a bölcsőkben, szólal meg a gyermekszobák vidám zajában és dobog fel a gyermekek szivében. A gyermekvilágon kell a nemzet szemének pihennie, mert a maga jövőjének a képét szemléli benne. Jusson eszetekbe a Krisztusi mondás: Bo- csássálok hozzám a kisdedeket, mert övék a mennyednek országa. A Nemzet pedig, Krisztus szavával ezt mondja: Jertek velem a kisdedekhez, mert ők az én Menyországom. És nem a boldog gyermekről van a szó, amikor én a Ti szivetek ajtaján zörgetek. Nem a gazdag vagy jómódú emberek gyermekeiről, akikért a szülék képesek mindarra az áldozatra, amely szeretetüknek megfelel; nem is az ép és egészséges gyermekekhez hívlak ezúttal benneteket, akiknek vidám zaja, csengő nevetése a világ legdicsőbb és legédesebb muzsikája; — hanem viszlek benneteket a szegénység és a betegség tanyáira, ahol ez a leglelketlenebb zsarnokpár a gyermekvilágot fojtogatja. Letörli nedves kezével arca szép színét; ujjával megérintvén szemét, elveszi ragyogását; irtóztató szájával elfujja örökre kicsi ajakáról a mosolyt. Akinek a szive e gondolatokra össze nem facsarodik, aki még nem látott boldogtalan szülőt, ki beteg gyermekén nem csak segíteni nem, de nem tud szenvedésein csak enyhíteni is; aki nem látott kisded koporsót, amelyet szegénységgel szövetkezeit betegség ácsolt; aki nem látott tehetetlenül vergődő anyai szivet megszakadni, nem látott gondban kimerüli atyát bomlott elmével vagy megronlott erkölcscsel; aki a szenvedések szenvedését, a kínok kínját, a gyötrelmek gyötrelmét a nyomorban pusztuló gyermeksereget nem látta: az ám zárja el beszédem elül a szívét. De aki Krisztus örökét, a gyermeket szereli, a maga gyermeke boldogságáért abban hálás, hogy italt, ételt és orvosságot kíván nyújtani az elhagyottak és elesettek ártatlan gyermekeinek; aki bé akar menni a boldog szív, a nyugodt elme és a békés lelkiismeret földi paradicsomába; aki szereti gyermekét, istenét és az álmát, melyben testi és lelki ereje megújul: az jöjjön, az tárja ki szive kapuját szózatom előtt és áldozzon az oltáron, melyet papokként nemzetünk legszebb, legdicsőbb, legnemesebb asszony^ és legtiszteletreméllóbb, jegfönkeltebb, érzésben, gondolatban és cselekedetben legfényesebb fér- tiai vesznek körül. Az áldozati tűz meg van gyújtva, a láng ég, füstje égnek száll: hozza el ki-ki azt a hasáb fát, emelytől a legtisztább, legideálisabb oltár tüze messze világitó máglyatüzzé lesz; abban égjen el ezrek nyomora, százezrek gondja, milliók elhagyottsága. És a Nemzet szeretete gyermekei iránt, hite önmagában és reménye jövőjében szálljon égre a füsttel, mely az Istennek kedves áldozati oszlopként emelkedik a magasba. Uj lángok, uj hitek ... — A festőiskola kiállítása elé. — >Uj lángok, uj hitek, uj kohók, uj szentek, Vagy vagytok, vagy ismét semmi ködbe [mentek.« Ady E. Ezek az uj lángok csapkodnak a mi ereinkben is, ezek az hitek lelkesítenek minket is. Ezekben az uj kohókban izzik, forr ki a mi tehetségünk is; ha talmi: hamuba roskad kiforratlanul, ha arany, csengő, érces hanggal fog diadalmasan előállni nem is sokára a kiforrott zseni. Merem ezt leírni, minden lelkiismereti furdalás nélkül, mert nem a fiatalos elbizakodottság Íratja velem, hanem erős hitem és bizalmam azokban a kiforratlan zsenikben, akikkel szerencsés vagyok együtt munkálkodni, együtt tanulni a festőiskolában. Ez a hit a mi erőnk, ez az önbizalom a buzdítónk, mert távol a szerepléstől, távol a nagyközönség erős, támogató anyagi karjától, csöndes, vértelen, lázas harcokban ég el a lelkünk fiatalos ereje, hogy küzdve, sok súlyos stáción át eljussunk ideáljainkhoz, céljainkhoz, vágyaink teljesüléséhez. Most még a természet erős szemlélésében telnek el napjaink. Stúdiumokban, nagy kompozíciók tapogatódzó megjelenítésében edződik acélos akaratú erőnk. Ezekről a stúdiumokról számolunk be — a kritikára első sorban hivatott közönségnek egy kis kiállítás keretében, kiállítva — igen alacsony áru — festményeinket is, amik az iskola falain kívül készültek. Remélve, bízva a közönség jóakaratu sze- retetében, nyitjuk meg a kiállítást f. hó 8-án. Huzella Ödön, festőnövendék. Búcsú. Vándorbotom a kézüg.yemben, A búcsudalt zokogva zengem, Hogy itt kell hagynom otthonom : Hisz itten minden olyan kedves És úgy odanőtt a szivemhez, Hogy elszakítni nem tudom. Szép Tiszapart, füzeseiddel, Róna, hol aranykalászt hint el A nyár: sajnálsz-e engemet ? Lásd, nekem elszakadni úgy fáj: Hogy ha te tán érezni tudnál, Kisírnád értem szivedet! Rajtad születtem drága földem, Itt szállt a gyermekkor fölöttem, Te tettél azzá: mi vagyok; Az édes anya dajkaságát Tejjel, kenyérrel bőven áldád, Hogy megtarthasd a magzatot. Itt lettem ifjú, férfi, költő, Szerelmes, hivatást betöltő, Emberjogokért harczoló; Ami ide köt, minden emlék, Bárhol lennék, bármerre mennék, Soha, soha nem múlható. Kis porszemed is drága nékem: Temetődben sok jó testvérem S a munkában megtört apa, Kik a törekvő csemetécskét Úgy gondozták, védték, beczézték, Mint maga az ég angyala. Oh mért is kell hát elszakadnom ? Mért nem lehet itten maradnom Család s barátok karja közt, Hol a munkának, szorgalomnak Jó fizetője mindenik nap S a kín könnyekben nem füröszt?! Dicsőségvágy fészkelt szivembe, Az késztet mostan idegenbe Eszmékért, czélért küzdeni. Tudom, hogy lesz sok rosszba’ részem, De küzködésem, már is érzem, A legszebb jutalmat nyeri. Törhet utamba gát, irigység, A hatalom, erőszak, Ínség : Nem állok meg a célomig — Hogy lásd, mikor mijd visszatérek: Becsesebb már az emberélet S hazánk fölött hajnalodik . . . De addig, addig, én szerelmem, Oh lesz-e, aki úgy szeressen, Mint a hogy én szerettelek? Ki énekli meg hervadásod? S a mint a nyárt pompádba’ várod, Ki fogja föl szépségedet ? Oh nincs ember pótolhatatlan, De van ám szív, mely megszakadtan Is többet ér a többinél ! Más téged nem fog így szerelni! Mig képedet magába rejti, Az én szivem csak addig él! Isten veled ! Ki el nem pártol, Ne feledkezz meg jó anyámról, Helyettem véled ő marad; Neki add nekem szánt szerelmed, Egészséget, erőt, jó kedvet És minden igaz javadat. Isten veled! Maradj virágzó S legyen napod mindig sugárzó, Az életed homálytalan — Hogyha koldus jön tájaidra, De még a kis féreg is tadj i, Hogy édes jó dajkája van! Isten veled! . . . Még leborúlva Megcsókolom kebledet újra, Aztán veszem vándorbotom. Gondolj rám, ki a nagyvilágba’ — De a vonat zakatolása Már túlharsog a dalomon. Dura Máté. ITRAK FIGYELMÉBE! jjjH Hazai g-yáirtixiéLiayxx ingek, gallérok, kézelők, nyakkendők és harisnyák nagy választékiban, szolid árak: mellett KALAPOK, MAYERNÉh, BB 4 szám. BB Xjap-a.xs-.tr mai »ccá-xnas. S oldsl.
