Nagybánya és Vidéke, 1911 (37. évfolyam, 1-53. szám)
1911-12-03 / 49. szám
(2) 49. szám. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 1911. December 3. Az esztendő végét járja, több elseje nem adatik már 1911-ben. Eszünkbe juttatja ez azt a körülményt, hogy egy-két ezer koronára menő hátralékunk van kint a m. t. közönségnél. Most már igazán itt az utolsó terminus, kérjük figyelembe venni azt, hogy nekünk is nehéz és nagy anyagi kötelezettségeink vannak s ingyen nem adhatjuk azt, ami sok pénzünkbe és sok idegölő, testet, lelket emésztő munkánkban van. Tisztelettel A NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE kiadóhivatala. A szilvafa-paizstetü irtásáról. (A gyümölcskerlész 1910. évi 3-ik számából átvéve.) Az utóbbi időben egyre több helyről érkeznek a panaszok, hogy az ország északibb fekvésű szilvásaiban a szilvafa tavaszszal nem hajt ki és elszárad. Vannak esetek, amikor a szilvafa azért nem hajt ki, mert előző nyáron levélzetét a különféle gombák lepték el és emiatt a fa fája (galya, hajtása) éretlen maradt és télen megfagy, de igen gyakori az eset, hogy a szilvafák tömeges pusztulását a szilvafa paizs- tetüjének (Lecanium prunastri Fonsb.) elszaporodása okozza. E paizstelü nyomát felette könnyen láthatjuk meg a szilvafán. Az ujjnyi vastag, vagy ennél vékonyabb hajtások felszíne tele van az esztendőnek minden szakában fél bors-nagyságu, barna szinü és kis paizsfurmáju testecskékkel. Julius derekától őszig ezek a testecskék legtöbbször szárazok könnyen válnak le az ágról és belülről tele vannak fthéres, sárgás porral, amely a finom korpa színére emlékeztet. Ha az ilyen kis paizsot korábban, azaz junius derekától kezdve julius közepéig le akarjuk az ágról választani, ez nehezebben sikerül, alatta ilyenkor finom, a búzadara pici szemecskéire emlékeztető és hamvas-zsiros felszíne miatt igen könnyen szétpergő fehér port találunk. Ez a szétpergő, porszerü apróság nem egyéb, mint a szilvafa paizstetüjének a tojása, holott az e tojást boritó kis, paizsalaku félgömböcske, mely néha kis teknő alakkal is bir, nem egyéb mint a nőstény- paizstetü teste. Ez a felül teknőszerüleg felpuposodott alul lapos, nagy öblös testű anya addig él és takarja az alatta levő 2—3000 és több tojását, amig azok (felvidéken) julius második felében ki nem kelnek és a szilvafa levélzetén el nem szélednek. E kikelés után a nőstény elhal, teste kiszárad, de azért legtöbbször még a jövő év végén, vagy még hosszab ideig is rajta marad a fán. Belsejében azonban már csak az előbb említett üres, korpaszerü tojáshéjakat találjuk. Egy-egy hajtáson néha csak kevés anya-paizstetü marad, de nem ritka, hogy az száz- és ezerszámra lepi meg a hajtásokat s azokat olyan sűrűn borítja, hogy a hajtás, vagy galy színét teljesen betakarja. Ez a paizstelü a szilvafákra azért veszedelmes, mert annak nedvét szívja ki. Tudnunk kell ugyanis a paizstetüről, hogy az nem rágja a szivafát, vagy levelét. mint pl. a hernyók, hanem finom, lüformáju és emberi szemmel nem lá'haló szivószájjal kiszívja a nedvét és a fát annyira meggyöngiti, hogy az, ha az ember nem siet idejében segítségére, a legközelebbi tavasszal elpusztulhat. Hogy ez a paizstelü miként bántja a szilvafát, Fehér éj. — Irta; Szobor Károly. — Csikorgó hideg van. O'yan, amilyent csak Oroszország zord éghajlata alatt találhatunk. A Moszkva és Szent Pétervár közötti vasut-vonal egy kisebb állomásán vagyuok. A pályaudvaron idegesen jár föl s alá egy 18 — 19 évesnek látszó fiatal ember, aki észrevehetőig sehogy sem lehetett megelégedve sorsával, aminek hangos morgással adott kifejezést. Krisztusra. Jobb lett volna otthon a meleg szobában anyámmal kártyázni, mint itt tölteni át az éjszakát ilyen farkasorditó hidegben. Oh az a vonat, az az átkozott vonat! Volt is oka a káromkodásra. A vonatnak, amelynek egy óra múlva kellett volna indulnia, érkezését másnap reggel négy órára jelezték. A beállott óriási havazások miatt, hat órát késett. Még egy ideig idegesen járkált a perronon kezeivel folyton hadonázva, azután mintha jobbat gondolt volna, elszántan tartott a váróterem felé. Ott barátságtalan hideg szoba várta; az alacsony menyezetröl porlepte füstös lámpa terjesztett gyér világot, mely az alatta levő asztalt sem világította meg kellőképpen. A szoba egyik sarkában ócska kályha állott, mellette, a falmentén egy rozoga pad húzódott. Az ifjú egyenesen a padnak tartott s miután pár széndarabot a kályhába dobott, elhelyezkedett azon. Úti tarisznyáját a feje alá téve, lábait, a melyek nem éppen kifogástalannak mondható cipőiben átfáztak, maga alá huzva, azt a benyomást keltette, mintha rászánta volna magát, hogy igy várja be a vonat indulását. Merengéséből azonban csakhamar éles csengettyű szó verte föl. Uj utas érkezett, hallotta, amint leszállván a szánkáról, megparancsolta a kocsisnak, hogy térjen vissza. Hallotta, hogy az ujjonnau jött bemegy az azt legjobban megértjük akkor, ha ismerjük annak életmódját, amely a következő lefolyású. Ha felvidéken julius derekán (Zsolna vidékén pl. 1909-ben julius 20-a táján) megvizsgáljuk a paizstetves fát, a pizstelü nősténye alatt a tojások legnagyobb része még kikeletlenül található, bár kis része egyes melegebb fekvésekben már kikelhetett. Ezek a julius végén, augusztus folyamán kikelt parányi tetvek elhagyják a védő paizsul szolgáló anyatestet és az illető galy levélzetére vándorolnak és az egyes levelek fonákján telepednek le. E kicsi és csak jó szemmel látható állatkák vándorolhatnak, mert meg van a 3 pár lábuk Színük olyan sárgás mint a tiszta viasz és nagyságuk alig nagyobb mint a varrótű szúrása. Ha e kis telü a levélen megtalálta a helyét, letelepszik és parányi szívó sertéjét beszúrja a levélbe és élősködik rajta. Egy-egy levélen akadhat sok ilyen apró állat és egy-egy fán a száma sok millió is lehet és ebben a nagy számban rejlik a szilvafa egyik veszedelme. Hisz ha pici is a szívó rovar, de annak sok milliója éppen akkor rabolja el a fától az életnedvét, amikor neki arra nemcsak a termése megérleléséhez, hanem az idei növekedésű hajtások teljes kifejtéséhez és ugyancsak megérleléséhez szüksége van. Ez okból a fa annál inkább szenved, mennél több a tetü rajta és annél könnyebben is elpuszztulhat tavaszig, mennél inkább szenvedett az előző nyár és ősz folyamán. Ha közeledik a fa levelének hullás ideje, a kis paizstelü jól tudja, hogy az reá nagy baj volna, ha a lehulló levéllel földre esnék és ott a zsáraz, rohadt levéllel hóba, sárba kerülne. Hogy e veszedelmet kikerülje, elhagyja a levelet már hullása előtt és átvándorol a szilvafa vastagabb részeire és azokon ott telepedig le, ahol a széltől, az esőtől és a télen át majd a fagytól is mennél kevesebbet szenved. Itt marad mozdulatlanul a télen át. Ha azután tavaszszal a fák kihajtásának ideje közeledik a paizstetü téli nyugalmából fel ocsúdik és ismét vándorol, Most azonban csak az ujjnyi vastag és sima kérgü ágakra, galyakra vándorol és vastag, kemény, cserepeseden kérgü ágakon nem marad, vagy csak akkor, ha rajtuk repedések vannak. A vékony kérgü ágak és repedésekbe azért vándorol, mert most is alig nagyobb, mint amilyen volt a múlt őszszel és pici, gyenge szivószájával a vastag kemény kéregbe nem tudna behatolni, holott a vékonyabb hajtások és repedések puha és engedékenyebb kéregbe behatolhat. Ha úgy tavaszszal valahova letelepedett, onnan a nőstény paizstetü életében többé el nem mozdul. Itt szivogatja a fa nedvét és ez a fára most a második veszedelem. Ha az őszi támadás még el nem gyöngítette teljesen a fát és nem ölte meg, könnyen meges- hetik ez a baj most. A fa hajtani kezd, hogy a gyökeréből feltóduló nedvétől duzzadjanak, hajtsanak ki a rügyek és fejlődjenek a bimbók is és a levélzet is. Ámde a sok apró paizstetü éppen ezt a szükséges nedvet szívja és a fának alig hagy annyit, hogy életben maradhasson. Hogy a fakadása rendes idejében történhessék meg, arról szó sem lehet. Ha azonban a fa 10 — 15 nappal későbben is hajtana ki, az még kisebb baj volna. De következhetik még nagyobb baj akkor, ha a fát a tavaszi fagy éri. Ilyenkor elpusztulhat még az a fa is, amely az őszi megtámadást valahogyan csak kibírta. E szerint a szilvafa-paizstetüje azért veszedelmes a szilvafára, hogy az egyszer a nyár második felében, illetőleg őszszel és másodszor kora tavaszszal, a faka- dás idején az illető fa nedvét annál nagyobb mértékben kiszívja, mennél nagyobb számban van rajta. Lássuk azonban mi történik azzal a kis paizs- tetüvel, amely tavaszszal a vékony hajtásokon telepedett le. Mondtuk, hogy a nősténye helyéből ki nem irodába, ahonnan nemsokára — bizonyosan nem lévén megelégedve a vonat késésével — hangosan becsapva maga után az ajtót, kijön. Az idegen mikor meggyőződést szerzett arról, hogy szánja már messze jár, bement a váróterembe. Alacsony, jól táplált, javakorbeli ur volt. Tetőtől-talpig prémes bundába burkolva. Az arcáról lerítt a jóság és a meg- elégedéttség, kezében hatalmas bőröndöt tartott. Barátságosan üdvözölte az ifjút, amit az szívélyesen viszonozott s egészen otthoniasan levetette bundáját, bőröndjét az asztalon helyezte el. O pedig leült egy asztal melletti székre s sokáig bámult a lámpa világába. Végre rászánta magát, hogy beszélgetésbe egyeledjék a fiatal emberrel. — Moszkvába utazik? — Igen, uram! — Messze lakik ? — Nem, uram 1 Itt egy közeli faluban lakom édesanyámmal. — Atyja? — Atyám rég meghalt, kevés nyugdijat hagyva anyámra. — Üzletileg utazik ? — Nem. Az egyetemre megyek Orvos akarok lenni. — Erez hivatást e pályára ? — Valóban nem tudom, de a húgom már régen betegeskeddik és az orvosok nem tudnak rajta segíteni. Elhatároztam, hogy addig nem nyugszom, amig ki nem gyógyítom. Az öreg ur ezalatt kipakolt a fenéktelennek látszó bőröndjéből mindenféle sültet és a fiatal embert is megkínálta. A mi ifjúnk visszautasította eleinte, de mégis elfogadta szives hangú meghívását. Jó izüen fogtak hozzá a falatozáshoz, mikor jól laktak, az idegen ur kivett egy palackot és megkínálta borral az ifjút. Ö azonban visszautasította, arra hivatkozván, hogy ' mozdul, lábát többé már nem használja. Vékony bőrét többször egymás után leveti és mindig nagyobb és nagyobb lesz. Az a kis paizstetü, melyből a nőstény fog kifejlődni, lapos és tojásdad alakú, mig az amelyből a him lesz, kissé hosszukásabb. Junius és julius elején akadhat him, amely parányi legyecske alakú. Ez megtermékenyíti a nőstényt, mire az a testében fejlődő 2—3 ezer tojástól egyszerre duzzadozni, pupo- sodni kezd és színe, amely tavasz óta barnás sárga volt és nem olyan fehéres, világos sárga, mint előző őszszel, most fényes, sötétbarna lesz és fölszinén itt- ott fehéres por látható. Az igy megduzzadt nőstény azután maga alá tojja tojását és azt mint gondos anya, testével addig takarja, mig a fiatal pajzstetvek ki nem kelnek. Hogy azután a paizstetü miként él tovább azt már előbb láttuk. Hogy szilvafáinkon ez a paizstetü előfordul, ezt nemcsak a duzzadt, száraz, vagy éllettelen paizsok árulják el, hanem elárulja ezt a fára még nagyobb számban vándorló hangya, valamint az is, hogy a paizstetves fa levélzete nyáron olyan piszkos fekete, mintha azt valaki bekormozta volna. E két jelenségnek oka a következő. Ha a paizstetü májusban és későbben szívja a fát, az igen pazarolja a fa nedvét és azt testéből mint édes ürüléket bőven kifecskendezi A hangyák ezért az édes ürülékért keresik fel a paizstetüket és az illető telü végéről felszürcsölik. Nem bántják a hangyák ilyenkor a fát és a telül sem, hanem egyedül ezen édes váladékért járnak-kelnek fel és alá a fán. Ha azonban a tetü igen sok ürüléket választ ki és az a mellette levő levélzetre hull, ez utóbbi csakhamar olyan lesz, mintha valami fényes mázzal bevonták volna. Olyan fényes, zsíros ilyenkor a levél, mintha olajos volna. Aki az ilyen fényes olajos levelet érinti, érzi, hogy e váladék édes Ez a pajzstetvek mézharmatja, noha kiválasztják azt más rovarok (pl. levehetve!) is. Eleinte tiszta ez a váladék, de csakhamar belepi a gomba, amely rohamosan fejlődve, elterjed az egész mézharmafos levélen. Minthogy pedig ezen gombának szabad szemmel nem látható szálai feketék és sűrűn behálózzák az illető levél egész felszínét, azért az ilyen levél csakhamar olyan szinü lesz, mintha korommal bemázolták volna. Innen van, hogy ezt a feketeséget okozó gombát korompenésznek is szokás nevezni. Ez a gomba, habár csak édes ürülékből, tehát a mézharmatból él és a fa levelének nedvét nem vonja el, mégis ártalmára van a szilva- fanak, mert a fekete mázos levél nem működhetik úgy, mint a tiszta felszinü. Tehát ez is súlyosbítja a paizstetü munkáját. Ez a szilvafa-paizstetü szilvafásainkban igen régi és gyakori ellenség, de hogy rossz következményei nem mindig egyformán és minden évben mutatkoznak, annak oka az, hogy egyrészt a paizstetünek is vannak ellenségei (gombák és rovarok), amelyek azt pusztítják és káros munkájokban korlátozzák és másrészt, hogy a meggyöngült fa sem szenved mindig a tél és tavasz fagyától annyit, hogy e kettős támadás miatt el kelljen pusztulnia. Ha azonban az ilyen paizstetves fa még a fagytól is szenved, akkor a halála biztos. Hogy a paizstetü rossz következményeit kikerülhessük, ezt két utón érhetjük el, úgymint, vagy úgy, hogy a fát erősítjük a támadással szemben, vagy, hogy a paizstetüt magát irtjuk. Ami az elsőt illeti, tapasztalásból tudjuk, bogy a paizstetütől leginkább azok a fák szenvednek, mely«-k zuzmóval, mohával, oldal-, valamint tősarjakkal vannak borítva és amelyek sovány, kiélt, vagy vizes földben és igen sűrűén állanak. Ezeken a bajokon segíteni kell. Ezhugy érjük el( soha bort nem ivott és nem is akar hozzá fogni, mert akkor nem jutna ki a jövedelméből. Abból a harminc rubelből, amit havonta tanítás fejében kapni fog, legalább 10 rubelt édes anyjának kell küldenie. Az öreg miután az üveget félretette, elővett egy pakk kártyát és mosolyogva szólt: — Kártyázni talán csak mégis szokott? — Igen! Esténkint édes anyámmal szoktam játszani pointját egy fél kópojkában. Dimitreovits Péter számlájára. — Ha ha, ha. — Dimitreovits számlájára? — Szóval nem pénzbe! — Tudja mit, játszunk mi is a Dimitreovits számlájára. Legyen pointja 10 rubel. Hozzáfogták a játékhoz. A szerencse az öreg urnák kedvezett, de a játék csakhamar megfordult, úgy, hogy a fiatal embernek már 70 point előnye volt. A fiatal ember örvendve kiáltott fel: — Milyen nagy összeget nyertem volna, ha pointját 100 rubelbe játszottuk volna! — Jó! Játszunk hát úgy. Reggelre, mikor az őr lejött jelenteni, hogy a vonat mindjárt megérkezik, az ifjú már roppant nagy előnyben volt. összeszámoltak. Az ifjúnak 850 point előnye volt. Az őr mosolyogva jegyezte meg, bizonyára a Dimitreovits Péter számlájára játszottak. A fiatal ember erre mosolygott, mennyire megkopasz- totta volna a nábob Dimitreovits Pétert. De a mosoly megállóit ajkukon. Az öreg ur zsebébe nyúlt, ahonnan kövér erszényt vett elő és az asztalra számolt 85 000 rubelt és az ifjú felé tolta. Az ifjú elámult, de nem nyúlt a pénzhez. — Atyuska, hiszen mi a Dimitreovits Péter számlájára játszottunk! — Igen 1 Én Dimitreovits Péter vagyok s én meg szoktam fizetni tartozásomat. A reggeli vonat két boldog embert vitt Moszkvába.
