Nagybánya és Vidéke, 1910 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1910-04-03 / 14. szám
r Április 3. — 14. szám. XXXVI. évfolyam. Nagybánya, 1910. / NAGYBANYA ES VIHETTE TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE IVCEOKTIBLIE] INTIK IVEIINT IDEIÉT VASÁRNAP ...... - - ~ Előfizi Eg ész évre 8 K. Félévre 4 K. A. l.gy;8s szám 20 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Révész J"ános. Szerkesztőség s kiadóhivatal : Felsöbányai-utca 20. szám alatt. = ====== TELEFON: NAGYBÁNYA IS. SZÁM. =—..... # Gyászos hí ét. A mi vármegyénkben, itt a szomszédban történt a hajmeresztő, vérfagyasztó dolog. 300 derék, fiatal magyarnak tűzhalála. Nem emlékezünk hasonló rémes esetre. A történelem nem tudja párját felmutatni. Gyermekbetegségek elviszik öt éves korig a szülöttek ötven százalékát. Kivándorlás, szegénység, egyke-rendszer útjában áll a nemzet megerősödésének s ime a negyedik elem, a tűz is ellenünk szegült, hogy siralom tanyájává tegyen egy népes, munkás községet. A legnagyobb és a legőszintébb részvét fordul Ököritó népe felé nemcsak e hazában, de a külföld emberiesen gondolkozó nagyjai részéről is. Szegény árva gyermekek, támasz nélkül maradt öregek, szegény sebesültek, szegény őrültek, ki volna képes titeket megvigasztalni? Szegény máglyára került mulatozók, kik eleven fáklyákként kéztördeléssel, jajveszékeléssel, a menekülés minden reménye nélkül ros- kadlatok össze és hamvadtatok el, kicsoda adhatja vissza önmagatoknak, a családnak, a nemzetnek a ti drága élteteket? Valóban őrüleles állapot, hogy ilyesmi meg- eshetik. S mit érünk vele, ha kutatjuk az okokat. A hatósági lanyha ellenőrzés, a községi képviselet s a szolgabiróság nemtörődömsége, a tüzrendészeti intézkedések teljes mellőzése, a paraszti elfogultság, mely a szegényebbeket kizárta, a mámoros fejveszteltség volt-e az oka? Mit érünk vele, ha meg is tudnánk felelni e kérdésekre, a szörnyű esetet megnem történtté nem varázsolhatjuk: hogy egy negyedóra alatt annyi ember halt el, amennyi rendes körülmények között tizenkét év alatt szokott elhalni. Annyi azonban bizonyos, hogy rettenetesen intő példa marad ez az eset a jövendőben is. A szegény községi lakosok is mulatni akarnak, (noha az igazat megvallva, ünnep első napján nem illik mulatságot rendezni) ők századok óta járják a »csűrdöngölőt« meg a »kuffercest« a pajtákban, mert nincs más alkalmas helyiségük. Szórakozásra, mulatásra szükség van, a nép nem arra való, hogy csak az igát huzza, fizesse az adót s nyomorogjon, az a boldog ország hol dalolni, táncolni, mulatni is tudnak. De itt az ideje annak, hogy az állam beleavatkozzék a falusi mulatságok rendezésébe s megkövetelje a teljes élet és tüzbiztosságot. Néhány évvel ezelőtt egy olyan falusi mulatságban volt részem, ahol egy ócska magtár első emeletén táncolt a felséges nép s a földszinten a »holvolé.« Észrevettük, hogy az egész emelet mint a hullámzó tenger úgy inog, s hamarosan egy jelenvolt mérnök konstatálta is, hogy az épület összedül, ha ki nem ürítik az emeletet. A csendőrség ezt megtette, s lehet, hogy elejét vette nehány száz ember agyon- lapitásának. Az sem volna olyan nehéz dolog, ha a községek mulató termeket építenének s azt talán éppen mulatságokkal törlesztenék. Nem kerül ez olyan végtelenül sokba, hogy könnyen meg ne bírnák. Itt az ideje annak is, hogy szervezni kell a falusi tűzoltóságokat. Egy-két kád viz, egy kis fecskendő, egy-két balta, csákány Ököritón is sokat segített volna, ha kéznél van, még többet, ha az ajtókba czí/vekek helyett csendőröket, vagy komoly rendezőket állítanak. Hogy ezt felülről kell rendezni törvény- hozásilag, vagy egyelőre rendeletileg, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a komlódtótfalusiak viselkedése, akik a rémséges katasztrófa tő- szomszédságában másnap épen olyan bált rendeztek, nem törődve sem a veszélylyel, sem a kegyelettel. Fiatalság-bolondság, szokás mondani, fékezzék hát meg az öregebbek a tüzes arany-ifjúságot bölcs, előrelátó szabályokkal, miknek átlépését a legerélyesebb karhatalommal is meg kell akadályozni. Szüksége van-e a falunak pénzbeli segítségre, ma még nem tudjuk, de ha megállapítják, hogy igen, akkor bizonyára, mi nagybányaiak is tudni fogjuk kötelességünket, ma még e részben egészen ellentétesek az értesüléseink. Ma inkább együttérző, résztvevő szivekre van szüksége annak a kegyetlenül sulytolt, szomorú községnek s lakói meg lehetnek győződve róla, hogy mi itt a megye keleti szélén is együtt érzünk, együtt gyászolunk, együtt sírunk velők s ha a nagy országos részvét enyhítheti legalább némileg a borzasztó gyászt, akkor az ő lelkűk is lassan-lassan meg fogja találni az enyhületet. A tavasz csendesen bontogatja szárnyait, a vetések vigan zöldéinek, leveledzik a fűz, virít a barack, a cseresznyefa, pacsirta szó hangzik a mezőn, jön a gólya is, vissza az üszkös, szomorú hazába, a siró község üres, nádfedelü házikóira. Odakint a nagy természetben, vidulás, öröm, élet; bent a házakban siralom, gyász, halál. Áldozzatok egy könnyet a nem rég boldog falunak, ma bús temetőnek: szegény, szegény Ököritónak! A nagybánya—magyarláposi vasút. — A debreceni kamara határozata. — A magyarláposi vasút ügyét március hó 17 ón tárgyalta a debreceni kereskedelmi és iparkamara. A gyűlésről fölvett jegyzőkönyv e pontnak tárgyalásáról a következőket hozza: Nagybánya város közönsége, ugyanannak tanácsa, az ottani ipartestület és kereskedők egyesülete, valamint tagjaink, úgyszintén Felsőbánya egész érdekeltsége egyidejűleg fordulnak a kamarához azzal a kérelemmel, hogy a tervbe vett nagybánya— láposvölgyi vasút rendes nyomtávú vasút kiépítését a kamara erkölcsileg támogassa s a m. kir. kormánynál ez ügyben támogatólag közbejárjon. Ez a minden oldalról jelentkező beható érdeklődés már maga is mintegy biztosítéka annak, hogy Bocskai éneke. Turulmadár, de megszelídültél 1 Szennyes porba jaj de elmerültél! Zord hatalom nyűgözi a szárnyad, — Turulmadár, de gyönge madár vagy! Jött-ment az úr Magyarország földjén, Zsákmány a hit, erőszak a törvény ; Ősi nemzet egyre fonnyad, gyérül, Mint fa lombja hideg őszi széltül. Gazba pusztul a halom, a róna, — Aki lakta, puszták bujdosója ; Templomoknak oltára bedőlve, Magyar vallás kiűzve belőle . . . Magyar népem, könnyes szemmel látom Vergődésed kemény nyoszolyádon ; Rád zúduló tengernyi gyálázal Szívem mélyén dacos búra lázad. Dacos búval szent eskümet mondom : Tépett zászlónk véres harcra bontom ! Jog a kardom, ős törvény a vértem : Követelem, amit eddig kértem! . . . — Éltünk eddig, búnkat panaszolva, Alázatban, mint a hitvány szolga; Már ezután, halld meg, osztrák császár: Tölgyfa leszünk, nem hajlongó nádszál ! Turulmadár, bontsd ki büszke szárnyad, Repülj, repülj, ha magyar madár vagy 1 Bitangba vert, züllött, rongyos népem, Nosza harcra, — Isten s hon nevében ! Gyülemlett búnk, régi nagy türelmünk, Gyulladj bátor, elszánt tettre bennünk! Szabadságért nosza kardra, vérre: Vagy kivívjuk, — vagy elveszünk érte! Sajó Sándor. A kétféle étrend. — Irta : Henri Lavedan, a francia akadémia tagja. — Franciából fordította: E. Biró Irén. FérjS^° } v'^s reggelihez ülnek. Férj; Igazán el vagyok ragadtatva az uj étrendemtől. Feleség: Én is az enyémtől, nagyszerűen érzem magam, mióta az enyémet folytatom. Férj: Túlságosan kövér is voltam már. Pompás eszme volt ez a soványitó kúra. Feleség : Nemcsak, hogy kövér voltál, de piheg- tél már. Férj: Annál inkább rámfér a soványitó kúra. l'eleség: Bizonynyal. Éppen igy vagyok én is. Igazán nem értem, hogy is viseltethettem éveken keresztül olyan előszeretettel a karcsúság iránt. Férj : Hisz ez közös vonásuk az asszonyoknak. Feleség: Na, de ma kiteszek magamért; már is egy kissé meghíztam és amellett kitünően érzem magam. Férj: És mellesleg nagyszerűen áll neked, sokkal jobban nézesz ki. Nem olyan bájos és elegáns egy sovány, szegletes asszony, mint ahogy azt sokan képzelik. Feleség: Éppen, mint egy nagyon kövér férfi. Férj: Rám célzasz ezzel? Feleség: Oh nem, mint ahogy te se rám értetted »a, sovány asszonyt.* Férj: Milyen érzékeny vagy ! Feleség: Egy bizonyos irányban igen. De együnk. Férj: Ahoz kellene ételnek lenni az asztalon. Miért vár Józsi a tálalással? Feleség: Várja, hogy Mari kész legyen vele. Férj: S ha nincs készen, miért jelenti, hogy tálalva van ? Feleség: Légy egy kissé elnéző ez iránt a szegény lány iránt. Férj: Mindig a régi nóta. Sohasem tud pontos lenni. Én mindig az vagyok. Az irodában ülök, olvasok vagy Írok ; de ahogy jelentik a tálalást, azonnal félbehagyok mindent és jövök. Aztán még nincs itt semmi. Csak elpocsékoljuk az időt. F’eleség: Mindjárt hozzák. Te elfelejtkezel arról, barátom, hogy két reggelit kell készítenie. Férj: Két külön reggelit ? Hogyan ? Hiszen csak mi ketten vagyunk. Feleség: Igen, de mióta mindketten különböző kúrát folytatunk, több időbe kerül az ételek elkészítése. Teneked külön fogásokat készít, nekem szintén. Fis igy kétféle reggelit kell készítenie, egyet neked, egyet nekem. Érted már ? Férj : Miért nem fog hozzá akkor hamarabb ? F'eleség: Mert vásárolni valója volt. Férj: Menjen el bevásárolni egy órával hamarabb. Tudom, látom, azt akarod mondani, hogy akkor meg más dolga van és hogy egy kissé komplikált a főzés dolga. De ha az igy van, már megbocsáss, ez némileg a te hibád. Feleség: Az én hibám i Férj: Igen. a tiéd. Mikor én megkezdtem uj étrendemet, minden a régi mederben folyt tovább és pontosan ettünk a rendes időben. Te, látva engem soványodni, kedvet kaptál a hizó-kurához. Persze, a soványitó-kura étrendje mellett célhoz nem juthattál volna, más fogásokat rendeltél és ezek elkészítése rémitö hosszú időbe kerül. Ez az egész, kedvesem. Szinte túlterheled azt a szegény lányt. Feleség: Szegény lány! Még az előbb úgy beszéltél róla, mint egy kutyáról és most mint az én áldozatomat tünteted föl. (Az inas bejön.) Na, itt van József. Együnk inkább és ne kötődjünk. Férj: Hiszen ez nem árt. Mit hozott ? Mi van ? József: Önagyságának hoztam... Lap tan.le mai száma S oldal.
