Nagybánya és Vidéke, 1910 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1910-02-20 / 8. szám

Nagybánya, 1910.

Február 20.

8. szám.

XXXVI. évfolyam.

NAGYBÁNYA ÉS YIDÉEE

TÁRSADALMI HETILAP.

A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE

megjelenik nliljidell vasárnap

ilö 1- 11

S

ív -Y

Előfizetési án

Egész évre 8 K. Félévre 4. K. N

*7es szám 20 fillér.

Felelős szerkesztő és laptulajdonos ;

Eévész János.

Szerkesztőség s kiadóhivatal : Fels oh anyai-utca 20. szám alatt.

—:---- . TELEFOS: NAGYBÁNYA 18. SZÁM. =^- .... —A gaz

Sszség

Debreczen

ji

A »Köztelek dolányi Antal kiva.

»Reflexiók Jeszenszky __________ •*

ci

men nagyon is figyelemre meito eszme- futtatás jelent meg.

Tartalmas és minden tekintetben a valóságot feltáró cikk keretében 50 éves jubileumát a legmelegebb elismerés mellett megült gazdasági iró mondhatjuk a legavatottabb tollal válaszol Jeszenszky István bárónak; magára a gazdaközönségre hárítja jórészt mindazokat a felhozott tévedéseket, melyeket a mezőgazdasági törvények és rendeletek megalkotásánál elkövetnek állítólag azon okból, hogy azok meghozatalánál csakis teoretikus emberek működnek, mig a praktikus gazdák abban nem vesznek részt.

Nagyon helyesen mutat rá Kodolányi, hogy az OMGE. minden fontosabb, a gazdákat érintő törvényjavaslat tervezet stb. tárgyalásának napját már gyakran hetejckel előbb közli a »Köztelek* utján, egyenesen felhivja a gazdákat az azokon való részvételre; hogy a tagok nem jelennek meg s nem vesznek részt az őket legközvetlenebbül érintő ügyek tárgyalásain, azért talán csak nem lehet okolni az OMGE-t s a gazdák részéről — ha még úgy is volna — a rólunk, nélkülünk vád jogosulatlan.

Jeszenszky báró ezután cikkében nehány újabban alkotott törvény hiányosságait s a gazdák érdekeit sértő intézkedéseit veszi bírálat alá s a szakértelem hiányával vádolja a volt füldmivelési minisztert.

Ez uttóbbira nézve nem tartom helyén valónak szerény lapunk hasábjain reflektálni, a felett napnál világosabb kritikát gyakorolt az

1909-i palicsi gazdagyülés, hol éppen a praktikus gazdáknak több mint 3000 jelenlevő tagja ünnepelte Darányit, még pedig nem úgy, mint a hatalom birtokosát — mert hiszen akkor már lemondott miniszter volt — hanem a hálának és ragaszkodásnak oly közvetlen megnyilvánu*) Jeszenszki báró cikke megjelent a »Köztelek« 8. számában »Újabb törvények és rendeletek« cimen.

lásával, mely csak a valódi érdem jutalma szokott lenni.

Nagyon helyesen írja Kodolányi: »Vájjon kik az okai elsősorban és tulajdonképen annak, hogy annyi, a mezőgazdák érdekeit sértő vagy azt teljesen figyelmen kívül hagyó törvény jött a múltban létre?« S rögtön megadja rá a feleletet : maguk a gazdák. Hát bizony ez igy van. Tudjuk, mindenki külföldön és itthon azt hangoztatja, hogy agrár állam vagyunk, ennek az országnak létét, jövőjét mint eddig, úgy a messze jövőben is az őstermelés biztosíthatja s azért mit látunk: akár a parlamentben, akár a parlamenti pártok gyűlésein egy szó sem hangzik el kezdeményezőleg a gazdák érdekében. A mi a gazdák érdekében eddigelé történt, az mind a földmivelésügyi miniszternek s a gazdatársadalom nagyon is számottevő szerveinek: az OMGE.-nek. GEOSZ.-nek, a Magyar Gazdaszövetségnek s igen sok esetben egyes vármegyei gazd. egyesületnek köszönhető.

De tovább megyek, a képviselőjelöltek programmbeszédeiben hallunk-e valami olyat, mely a gazda jövendő eredményesebb boldogulására legalább reményt nyújtana. Pedig azokba a programmbeszédeikbe nagyon szépen be lehetne venni a gazdák speciális viszonyainak istápolását is, elférne amellett a sok Ígéret mellett, a mi ilyen alkalomkor a legnagyobb választékban kerül elő.

Csodálatosnak tártját azt, hogy éppen az az elem. mely Magyarországon aránylag a legnagyobb számú képviselőt küldi a parlamentbe : a gazda elem választás előtt kifejezetten nem kivánja meg jelöltjétől, az ő speciális érdekeinek támogatását. Pedig még tovább is mehetne, szavazatával olyat támogatva, ki maga is az anyaföldet miveli s kiben meg van a tudás a birtokos osztály bajainak feltárásához s ki saját tapasztalataiból ismeri e bajok orvosságát.

Tagadhatatlan, ha gazdáink kezet fognának, nagy eredményeket érhetnének el, de ehez kellene az együvétartozás érzetének nemes és magasztos oly mérvű kifejlesztése, mely kis, közép és nagybirtokos között minden válaszfalat megszüntet, mely gazdatársában csak azt a

munkatársat keresi és látja, ki nemzetfentartó munkájában oly szeretettel és ragaszkodással műveli ezt az anyaföldet.

Csakhogy nagy baj a minden haladást megakadályozó közönyösség gazdáinknál, nem tömörülnek, mert hiszen saját érdekeikkel sem törődnek s nagyon találóan jegyzi meg Kodolányi : »Hát nem megdöbbentő jelenség-e például az, hogy az OMGE.-nek még ma sem üti meg létszáma az 5000-et, és hogy a megyei gazda- sági egyesületek tagjainak száma még ma is csak néhány megyében haladja meg a 200-at s az egyesületbe beiratkozott tagok közül is több a hátralékos, mint a fizető« ?

Ily körülmények között nem lehet csoda, ha egyes törvényes intézkedések bizonyos tekintetben a gyakorlatban nem váltak be úgy, amint az kívánatos lett volna.

Minden téren a tömörülést látjuk mindenki igyekszik érdekeinek megvédése, jövő boldogulásának biztosítása céljából munkatársával kezet fogni, csak épp a gazda tesz kivételt, pedig ő van leginkább magára utalva, ő neki volna legnagyobb szüksége, hogy tömör sorokba felvonulva kivívja s biztosítsa magának hazánkban azt a helyet, mely méltán megilleti. A szervezkedés keretei a gazdasági egyesületekben megvannak, csak sorakozni kell a zászló alá s- akkor a gazdatársadalom erős falanxán megtörik minden oly támadás, mely bármely oldalról is a nemzet gerincének, a gazdának érdekeit sérelmesen s hátrányosan érintené.

Érdeklődjenek tehát gazdáink első sorban saját sorsuk iránt, hagyjanak fel közönyösségükkel s akkor ez a föld, melyet Magyarországnak nevezünk, megmarad a magyar gazda kezében, övé lesz a vezető szerep a második évezredben is.

Városi közgyűlés.

— 1910. febr 16-án. —

Elnök: dr. Makray Mihály.

Jegyző: Égly Mihály főjegyző.

Hitelesítők: Torday Imre, Bay József, Almer Károly.

Hitelesítés ideje: febr. 23. d. e. 11 órakor.

Idil a falunkból.

■űE^ehérképii, szelíd kis oláh leány volt 'H' Griga Flóri s alig lett tizenhat éves ;

Nem is kérdezték: ha van-é kedve menni?

— Hogy kérője akadt, nyomban adták férjhez.

Nem is ellenkezett; tudta: ez a sorja . . .

Pedig valakiért várt voln’ továbh is még.

Könnyben úszott méla, két nefelejts-szeme,

Hogy egy szép őszi nap esküvőre vitték.

Visszagondolt talán a múlt évi őszre . . . Gyümölcs-szedni'együtt jártak el napszámba Az a sötét szemű, vidám kedvű suhinc És ő, Griga Petri egyetlen leánya.

Gyermek-szerelem volt, szép hajnali álom . . . Nem kötöttek hozzá se reményt, se vágyat ; Hamvas őszi szilvát egy kosárba szedni, Szedésközbe mosolyt, tekintetet váltni,

Együtt dalolgatni: ez volt, mire vágytak.

Vége lett az ősznek, vége az idilnek.

Nem volt többé hová eljárni napszámra;

S a lányhoz a fiú nem járhatott még el,

Hisz csak siheder volt, nem ment legényszámba.

Paraszt-leányt pedig korán férjhez adják ;

Flórinak is akadt tavaszra kérője.

Vége lett a dalnak, vége az álomnak,

Össze! a kis fátát vitték esketőre.

Diót vertek aznap egy gyümölcsös réten S a gyalogút mentén magas fa tetején Tüntető jó kedvvel, vígan fütyörészve Verte az ágakat fürge gyerek-legény.

Heccelődtek lentről a szedő-leányok :

»Hej Gyuri! esketik a régi szeretőd!«

Vállat vonva felelt: »mit! van leány elég!«

S fütyörészett tovább, hegyesen, mint előbb.

S hogy a nászvendégek arra szállingóztak,

Még inkább elkapta kedve a kis legényt ;

Egy arra menőhöz hetykén lekiáltott:

»Kívánok Flórinak sok jót, sok szerencsét!«

De füttye mindegyre gyanusabban halkult,

S mikor a nászmenet a réten elhaladt,

Ósszevillant egy kék és egy sötét szempár S két szívből elfojtott, titkos sóhaj fakadt.

Takács Ilus.

A tudás.

(Keleti mese.)

— Irta: Londesz Elek. —

Volt egyszer valahol Iszpahánban egy Kerim nevű gazdag ifjú, akit senki sem szeretett a gőgössége miatt, Éles ésszel áldotta meg az Isten s hamarosan nagy haladásról tett tanúságot a tudományokban, amelyeket a legbölcsebb emberektől tanulgatott. Messze földről magához hivatta a legnagyobb tudósokat és mindegyiktől ellesett valamit, amivel megművelte a maga tudományát.

A tudás azonban csak kárára volt, mert nem oltódott be vele a leikébe az emberszeretet és a jóság. Pedig a tanítómesterei, ezek a nagy bölcsek, vala- lamennyien jólelkü és alázatos emberek voltak. A sok elmélkedés, tanulás, könyvekben való búvárkodás rávezette őket az emberszeretetre, embertársainak megbecsülésére. A sok elmélkedés által megismerték azt az igazságot, hogy elnézöknek kell lennünk az emberek

gyöngeségeivel szemben s nem szabad lenéznünk senkit amiért alacsonyabb sors jutott számára ezen a földön. Hiszen mindenki egyforma hasznára válhatik a világnak, ha a maga kis körében becsületesen és jól teljesíti a kötelességét.

Az agg bölcsek sokszor mondogatták ezt az ifjú Kerimnek, akin azonban nem fogott a bölcs tanítás. Ö csak azokat az embereket becsülte meg, akik tengersok könyvet kutattak át s jártasok voltak mindenféle tudományban, megismerve még a csillagok titkait is.

Nagy gőgösségében lenézte az egyszerű embereket, akiknek nem volt módjuk a tudás megszerzéséhez.

Történt egyszer, hogy vadászatra ment egy kis kunyhó mellett haladt el s elébe állt ott egy fiúcska s könyörögve mondotta neki:

— Nagy nyomorúságba jutottunk, mert szegény apám megbetegedett és nem dolgozhatik. Segíts rajtunk jó ember, apám majd vissza fogja neked fizetni, amivel megsegíted nagy nyomorúságában.

— Miféle mestersége van apádnak ? — kérdezte Kerim a gyermektől.

— Favágással keresi a kenyerét.

Kerim ekkor gőgösen fordult el a gyermektől és szó nélkül folytatta az útját.

Néhány hét múlva ismét arra felé ment vadászatra s hosszas bolyongás után eltévedt az erdőben a kíséretével együtt. Két napig járt-kelt ide-oda, de nem találta meg az erdőből kivezető utat. Ezalatt csak gyümölcscsel táplálkozott.

Szomjúságát azonban nem oltotta el, mert nem találtak vizet. Végre sok keresés-kutatás után ráakadtak egy régi kútra, amelyből kereken függő vederrel lehetett felhúzni a vizet. A kerék azonban el volt ro-'