Nagybánya és Vidéke, 1909 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1909-12-25 / 52. szám

1909. December 25

Harminchárom év múlt azóta, Támár rég a Jonádáb felesége volt és gyönyörű erős asszony vált belőle. Két fia rég megházasodott. Egy szép nagy lánya otthon volt, a Jonádáb anyja is nála vala, de most mindhárman nagy betegek voltak, valami ragályos kórban szenvedtek, mely több áldozatot szedett ez időtájt Jeruzsálemben.

S mivelhogy péntek délután vala, Jonádáb a templomba ment. S bár szent József unokaöcscse vala, még sem volt Jézusnak határozott barátja és ma is mindenfelé lézengett és leskelődött. De már midőn az ostorozási levetkőztetést látta, dühbe jött és midőn a keresztrefeszités ideje közelgett, őt a templomban valami titkos félelem fogta el. Felnyitotta könyvét ezeket olvasá :

»Átlyuggatták kezeimet és lábaimat. Megszámlálták minden csontomat, elosztották magok közt ruháimat s öltönyömre sorsot vetettek.«

(21. Zsolt.)

Tovább lapozott s itt Kám bűnös nevetése Noé meztelensége felett volt leírva. Becsapta könyvét s egy ellenállhatatlan benső ösztönnek engedve, elhagyta a templomot Haza ment s kinyitva egy szekrényt, kivette belőle ama menyasszonyi leplet, mit Támár szőtt vala s melyet Támár az esküvő után neki ajándékozott. Gyors léptekkel, szinte lelkendezve sietett patyolatával a Golgota felé Undo- rodással lelkében gondolva Kám gyalázatára, ki Noé meztelenségét nevette s mint egy második Szém sietett, hogy a szüretelő meztelenségét betakarja. De a hóhérok Kám ivadékából valók voltak és Jézus taposta az uj üdvet hozó bor szőlőit, midőn Jonádáb őt betakarni sietett s ki ekkor ama szavakra gondolt, miket az Üdvözítő egyszer az ő jelenlétében mondott vala:

»Úgy kisajtolnak, mint az elsőizben kisajtolt bort, minden csepp véremet kisajtolják, mig a viz nem jön s a hajak fehérek lesznek«*')

Midőn Jonádáb a Golgotára lépett, a poroszlók éppen lerántották az Ur fehér gyapjú ruháját, melyet csattok tartottak össze, aztán fején át ráncigál- ták le hosszú, keskeny skapuláréját, mely varratlan vala, s még egy széles övét vettek róla s ott állott az ember fia vérrel, vérző folyó sebekkel, ostornyomokkal és foltokkal borítva, iszonyúan össze marcangolva, meztelenül, szemérmesen összehajolva. S éppen midőn a hóhérok megakarák fogni kezeit, melyekkel meztelenségét eltakarni iparkodék, hogy a keresztre rántsák őt, Jonádáb oda rohant s patyolat kendőjét az Üdvözítőnek nyujtá, melyet ez köszönettel fogadott s magaköré csavart.

Jonádáb egész lényében valami parancsolót mutatott, öklével fenyegette a hóhérokat s megrázó hangon kiáltá: »hogy békében hagyjátok ez embert, mig befödi magát**)' Senki mással nem szólt s oly gyorsan, ahogy jött, sietett megint el.

Jonádáb házában ez időben egy ifjú jelent meg, az ifjú vállai körül szárnyalaku fénysugarak voltak; nem valósággal, hanem csak úgy látszottak, hogy ebből angyali természetét megtudják. A Jonádáb anyja, felesége és leánya csodálkozva néztek a fenséges ifjúra, ki ünnepélyes hangon mondá:

— Keljetek föl és menjetek Jonádáb elébe: üdvözöljétek őt, mert ő egy meztelent betakart!

Az ifjú eltűnt, a nők tökéletesen meggyógyulva a Jonádáb üdvözlésére siettek.

*) Brentang »Les souffrances de Jesus-Christ.« p. 424 **) Brentano «Les souffrances de Jesus-Christ« p. 419.

— Kell. Volt a nyugodt, határozott válasz.

— Nem tehetem . .. én . . . nem tehetem — felelte a lány kétségbeesetten.

Sétálva a »Beehive« mellett haladtak el, hol »Brigham Young« lakott soktagu családjával. Kezével a ház felé mutatva :

— Azt hiszi, hogy ezt az ön és az én boldogságom elé fogom tenni ? — kérdezte, s ekkor árulta el érzelmeit először. — Oh Mauveline édes szivem, nem élhetek nélküled; nem mehetek haza, hogy léged itt hagyjalak. Kegyetlennek kell lennem irányodban, hogy kedves legyek. Vérzik a sz'vem éretted, hogy durvának kell látszanom veled szemben, de hidd el édesem, hogy minden tettem, minden szavam irányitója a szerelem, az irántad érzett szerelmem.

A nő szive oly erősen dobogott, mintha kalapácscsal ütötték volna. Egész lényében végtelen édes, kéjes melegség áradt szét.

— Oh, ha megtehetném, — ha csak megtudnám tenni! volt lelke visszhangja.

— Könnyebbnek fogod találni a véghezvitelt, mint a gondolatát, csak el kell rá határoznod magad.

Bucsuzáskor megmondta, hogy bányaüzleti ügyben Idahoba kell mennie. Egy hétig lesz távol. Mire visszatér, neki a házasságra készen kell lenni. ígéretet azonban nem kapott.

III.

Hallett püspök ez este a városban leányáról és az idegen keresztyénről igen nyugtalanító híreket hallott. Magához hivatta leányát és kényszeritette őt az igazság elmondására, s mikor azt megtudta, kiadta a parancsot, hogy készüljön az utazásra. Még azon éjjel Brigham városba vitte őt, Prendergát

NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE

W. R. Elza kedves húgomnak

»Izrael történeté ^-hez.

/

Oh még dalolnék széfen, lágyan,

De kobzom olyan ócska már! —

Hova is hívna régi vágyam I Körüliem óh bek más világ van! Elváltozott a szemhatár.

Hova lett, népem, büszkeséged ?

Letörte szolgáltédolat;

A nagyok mind a sírba tértek . . . Tülekedik a kapzsi érdek —

Sehol egy tiszta gondolat.

Megyek én messze — ősi korba Hallgatni szent idők szavát.

Kigyulad Mózes csipkebokra,

S szabad hős lesz a yyáva szolga,

Követve Isten szózatát.

Zeng, zeng felém az Úr csodája,

Ihletve csüggedt telkemet ... \

Hívón virul az üdv hazája,

S áthat a próféták szavára Az igaz istenismeret.

Oh itt gyógyító csodáin van,

Mi boldogít és f ölemel! —

Mit tárva láttam tisztán, nyíltan, Könyvembe, híven mind leírtam.

S szeretve néked küldöm el.

A bokor Ubigol és nem ég el.

Feléd is onnan zeng az Úr;

Ez új hitélethez vezérel,

Mig lelked Bethlehembe ér el,

S remélni, hinni megtanul.

Csengey Gusztáv.

A jó emberek.

(Keleti mese.)

— Irta: Londesz Elek. —

Nusireván sah a jócselekedetekről beszélgetett egyszer a vezéreivel.

— Szeretném tudni — mondotta — hogy kik a legjobb szivü emberek a fővárosomban?

A vezér gondolkodni kezdett, majd igy szólt:

— Azt hallottam, l ogy Abu Szaid, a kereskedő, Abdallah, a tevehajcsár és Resid, a koldus a legjobb emberek.

— Azt nem hallottad — kérdezte most a sah — hogy melyik a legjobb a három közül?

— Ezt nem tudom. De ha kívánod, majd megtudom azoktól, akik ismerik őket.

Nusirevánnak hirtelen az az ötlete támadt most, hogy majd maga fog meggyőződni a három ember jóságáról.

— Meglátogatjuk mind a három embert — mondotta a vezérjének — s majd meglátjuk, hogy hármójuk közül melyik a legjobb.

Álruhába öltözködtek ezután s szegény vándorok gyanánt indultak útnak a három jó ember megkeresésére. Ruhájuk rongyos és kopott volt s aki rájuk nézett, valóban nagy szánalmat érezhetett irántuk.

Nusireván megparancsolta a vezérének, hogy mindenütt tiz-husz lépésnyi távolságban kövesse őt és figyeljen meg jól mindent, ami vele történni fog.

egyik feleségéhez, látogatóba, ki egy farmon lakott közel a városhoz, hogy a közvetlen folytonos érintkezéssel megszokja jövőbeli környezetét és apostoltól való függését, magyarázta az apa lányának.

Szerencsétlenségükre Burton barátja, Clement Rogers is ugyanazon vonaton, ugyanazon kocsiban utazott és az apa zavarában alig tudta okát adni hirtelen elutazásuknak.

Tizedik napja volt már, hogy Mondeline Hallett Sail Lakéból távol volt. Prendergatt egy hetet töltött lenn a farmon és a legnagyobb figyelmet tanúsította harmadik feleségével szemben, talán, hogy kedvező szinben tüntesse fel magát előtte, mint jövendőbeli férje. Hosszú sétakocsizásokat tettek hármasban, egy- szer-kétszer a harmadik Prendergatté nélkül is. Ijesztően közeledett a nűülkérés ideje. Manveline a helyzetet borzasztónak és gyűlöletesnek találta, a régi szokások iránt érzéketlen lett és csak az tartotta vissza már a szakadástól, hogy az ö jó, becsületes népe, szülői és ismerősei gyalázatosnak tekintenék. S ha olykor benső énjének szava megszólalt, csodálkozva tapasztalta, hogy ő Zion makacs és lázadó leánya mennyire megőrizte, nyugodtságát.

Kedvetlenül, elcsigázva sétált a vörös-barnás hegyek közt húzódó kanyargós fehér utón. Fizikai és észbeli nyugalom után vágyott teljes szívvel. Kifáradt a folytonos izgalomban. Gyorsan közeledő kocsi kerekeinek zörgése hallatszott s ő anélkül, hogy hátratekintett volna, az ut szélére lépett. A kocsi hirtelen megállott, valaki a földre ugrott és mielőtt hátratekinthetett volna, egy pár erős kar ölelését érezte. Ijjedt kíváncsisággal hátraforditotta fejét és keresztény szerelmese forró csókjait érezte ajakán. Ellenállás nélkül engedte át magát az ölelésnek s oly jól esett fáA sah legelőször Abu Szaidot, a kereskedőt kereste meg.

Abu Szaid éppen a szomszéd városba készült, hogy megtekintse ott a vásárt. Lova már fölnyergelve álott előtte s ő éppen rá akart ülni, mikor Nusireván odalépett eléje és könyörgő hangon szólította meg:

— Jó ember, szegény vándor vagyok, messze útról jövök és sok nélkülözésben volt részem. Kérlek, segíts rajtam nagy nyomorúságomban.

Abu Szaid odasietett, megölelte őt s igy szólt hozzá:

— Isten hozott, szegény ember! Nesze itt van a lovam, neked adom, mert neked nagyobb szükséged van rá, mint nekem. Ülj rá és igy folytassad az utadat. Én majd a szamaram hátára ülök s úgy megyek a vásárra.

Nusireván megköszönte Abu Szaid jóságát, elfogadta a lovat és nagy hálálkodással távozott el.

Azután Abdallah tevehajcsárt látogatta meg. A lovat addig a vezérjére bízta.

A tevehajcsár éppen aludt s a szolgája igy szólt Nusirevánhoz:

— Jó ember, ne kívánd tőlem, hogy felébresz- szem az álmából az uramat. Nesze, adok neked egy aranyat a magaméból s távozzál Isten hírével.

Ahol a szolga ilyen jószivü — gondolta Nusireván — ott a gazdának is jó embernek kell lennie. Megköszönte az aranyat s éppen tovább akart menni, mikor a tevehajcsar felébredt és megkérdezte a szolgájától, hogy ki az a szegény ember, aki az ajtóban áll? A szolga elmondotta neki, hogy a szegény vándor alamizsnát kér.

— Vezesd elém azonnal! — kiáltotta a jószivü ember.

Nusireván elmondotta ezután a tevehajcsárnak hogy a szolgája milyen jószivüen bánt vele.

— Derék ember! — kiáltotta Abdallah. — Szabad emberré fogom tenni és két tevét adok neki, hogy a maga gazdája lehessen.

Ezután egy zacskó pénzt nyomott Nusireván markába.

— Nesze, szegény ember, vedd hasznát ennek a jószivből adott ajándéknak.

Nuseriván hálálkodva távozott el Abdallah házából és most már Residet, a koldust kereste meg.

A szegény Resid éppen akkor bujt elő a kunyhójából, hogy koldulni menjen a bazárba. Vatag botra támaszkodott és meggörnyedve lépegetett az utón.

Nusireván odalépett eléje és könyörgő hangon szólította meg:

— Jó ember, szegény vándor vagyok, messzi útról jöttem és nagyon sokat szenvedtem. Kérlek, segíts rajtam nagy nyomorúságomban.

Resid ránézett a rongyos ruháju vándorra, azután sírva fakadt nagy szánakozásában.

— Szegény ember, — mondotta, mialatt végig- fólytak ősz szakállán könnyei — nagyon szerencsétlennek érzem magamat, amiért nem segíthetek nyomorúságodon Még ma én sem kaptam alamizsnát s nincs egy fillérem sem, mit neked adhatnék. Nincs semmim, csak ez a botom, amire támaszkodom. Nesze, neked adom ezt a botot, jó hasznát fogod venni vándorutadban.

Nusireván könnyezni kezdett, annyira meghatotta őt a szegény koldus jósága. Odaintette ezután magához a vezérét és megkérdezte tőle:

— Melyik a három közül a legjobb ember?

A vezér rámutatott a koldusra.

Nusireván ekkor megparancsolta a vezérjének, hogy ajándékozza meg gazdagon a szegény koldust s a két jó embertől kapott ajándékokat is adja oda neki.

Abu Szaidot és Abdallah tevehajcsárt is megjutalmazta azután a jóságukért.

52. szám. (3)

radt fejét szerelmese széles vállán megpihentetni. Édes nyugalom szállta meg szivét.

— Jöjj szerelmem! mondta Burton és a lányka nem gondolt ellenkezésre.

Kocsiba ültek és gyorsan a vasútállomásra hajtattak. A legelső vonattal Salt-Lakere utaztak. A lány egy szóval sem kérdezte, hová mennek. Az ő jövőjének sorsa szélesebb vállakon nyugodott és a ő megnyugodott, hogy ennek úgy kell lenni. Salt-Lakeen Burton egy pap barátja lakására hajtatott s innen telefonált barátjáért Rogersért és feleségéért, hogyje- gyenek a tanuk. Az engedély már készen volt. 0 és Manveline Hallett egy órán belül törvényes férj és feleség volt. Mikor az esküvő után egyedül maradtak, Mauveline könnyezve vetette magát Burton karjaiba és szerelmében most már férje kebelén, oly boldognak érezte magát, majd átkarolva Burton nyakát, könnyektől csillogó szemekkel nézett szeme közé és zokogva mondta:

— Oh Gerald, légy jó hozzám . .. légy jó hozzám! Most már nincs se atyám, se anyám. Számüzöttje lettem népemnek és egyházamnak. E világon nincs senkim, csak te! Egyedül te!

S ezután mélyen elpirulva, hirtelen férje kabátjába rejté el arcát. Burton a szerelmesek finom tapintatával igyekezett csilapitani ifjú nejét, simitgatta, majd csókjai özönével árasztotta el puha, selymes haját, fülcimpája kilátszó pici csücskét, majd átérzett benső áhítattal mondta :

— Jó leszek hozzád édesem! Apád helyett atyád, anyád helyett anyád leszek s azok jóságával veszlek körül életünk hosszú pályáján és szivem szerelme fogja szivedben betölteni néped helyét. Isten engem úgy segéljen!