Nagybánya és Vidéke, 1909 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1909-11-21 / 47. szám
(2) 47. szám. 1909. November 21 A Polgári Olvasókör negyvenéves jubileuma. Ezelőtt negyven évvel, 1869. év szeptember havában, mintegy harminc negyven puritán polgár kezdeményezésére, városszerte megindult az agitáció s már néhány hét leforgása után, október hó 9-én megtartják az alakuló közgyűlést, melyen a jubiláló egyesület felállítását nagy lelkesedéssel elhatározzák. így született meg a nagybányai polgári olvasókör, mely városunknak ha nem is a legrégibb, de mindenesetre a legnépesebb és egyik legjelentősebb kulluregye- sülete. Negyven esztendő, nemcsak az egyén, de egy társas intézmény életében is számottevő idő, határjelző állomás. Ennek megünneplésére gyűlt össze f. hó 14-én, vasárnap délután Nagybánya nagy és előkelő közönsége a polgári kör dísztermében. Az ünnepségen a helyi egyesületek küldöttségein és képviseletén kívül megjelentek az olvasókör alapítóinak még életben lévő tagjai, kiket a jelenlévők meleg ovációban részesítettek. A nagyterem falai szűknek bizonyullak az ünnepi közönség befogadására. A Hymnus szép akkordjainak elhangzása után, melyet a dalegyesület adott elő fényes készültséggel, Torday Imre, a kör ezidei elnöke a díszközgyűlést a következő lelkes szavak kíséretében nyitotta meg: Mélyen tisztelt díszközgyűlés! Legyetek üdvözölve kedves vendégeim, üdv nektek tagtársaim! A szentirás magasztos szavaival kezdem, ha Isten velünk, ki ellenünk, — igen a Gondviselés ereje, — a város nemes gondolkodású polgárainak lelkesedése, az együtt élés és érzés utáni nemes törekvés teremtette e kullur- egyesületet, hogy szolgálja a tiszta igazságot, művelje édes hazánk zengzetes nyelvét, megbecsülje a művészetet, pártfogolja az irodalmat, legyen ur a magyar e vérrel szerzett hazában; a bérczeken, az arany-kalászu rónán, palotában és kunyhóban egyaránt az édes magyar szó zengjen, — ez a hivatása olvasó körünknek is, ezen csillag jegyében lett az boldog emlékű elődeink által alapítva, hogy polgárai között a barátságos, bizalmas egyetértést megszilárdítsa, fejlessze s a jövő nemzedékét hazafias gondolkodásra oktassa, a közművelődést terjessze, az ízlést nemesítse! Nagyon örvendek, hogy ünnepségünket megtisztelni kegyesek voltak, — a mai napra meghívott disz-közgyülést ezennel megnyitom és fölkérem lncze Lajos főgimnáziumi tanár urat az emlékbeszéd megtartására. Az elnöki megnyitó nyomán felzugó éljenzés csillapultával az egyesület megbízásából lncze Lajos gondos és lelkiismeretes tanulmány alapján nagy részletességgel ismertette a kör negyvenéves történetét. Az érdekes felolvasást az egybegyűltek mindvégig feszült figyelemmel kisérték. Az ismertetés alapján megtudjuk, hogy a kör első fészke Gellért Béla jelenlegi házában volt. 1870. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE év tavaszán eladóvá vált a Bónis József és neje tulajdonában volt Kossuth Lajos-utcai házastelek, a mostani Katholikus Legényegyesület helyisége. A kör Turman Olivér polgármester, akkori elnök kezdeményezése folytán, a Gellért László elnöksége alatt e célra alakult részvénytársaság segélyével megvásárolja e telket 3200 írtért és 1870. év október 1-én az egyesület már saját helyiségébe költözik ál. E helyiségben murád a kör 24 éven át. 1893 év junius hó 3-án megveszik a Vásárhelyi Mihály telkét, melyen a következő év április 7-én nagy ünnepség keretében leteszik az alapkövet. Az építkezés lázas gyorsasággal halad előre, mert már december 1-én beköltözik a kör mostani fényes palotájába, melynek célszerű berendezése, különösen mióta a villamvilágitást is bevezették, a legmodernebb igényeknek is pompásan megfelel. A kör szellemi téren is vezető szerepet játszott az elmúlt 40 év alatt. Minden hazafias mozgalomban részt vesz. 1872. évben megalapítja könyvtárát, mely most 36 éves és 2249 kötetet számlál. Az egyesület tagjai a közművelődés terjesztéséi felolvasások és haza fias ünnepségek rendezése által mozdították elő. Hogy a kör hű marad múltjához s a jövőben is híven fogja szolgálni az eddigi hazafias és kulturális célokat, garanciát szolgáltat a kör szelleme és az a körülmény, hogy a kör vagyonilag időközben erősen megizmosodott, a tiszta vagyon ugyanis most 30 678 korona 96 fillért tesz ki. lncze Lajos felolvasását az ünneplő közönség zajosan megtapsolta. Ezután az elnök a közönséghez intézett köszönő szavak után a díszközgyűlést berekesztette, mire a dalegyesület a szózatot énekelte el. Este. az ünnepség folytatásaként, társasvacsora volt a polgári olvasókör nagytermében. A résztvevők száma |óval meghaladta a százat. A vacsora jókedvben folyt le s több lelkes felköszöntő hangzott el. Torday’ Imre elnök az alapiló tagok érdemeit méltatva, a kör további fejlődésére és felvirágozására iiri lelte serlegét. Stoll Béla a kaszinó-egyesület képviseletében magas szárnyalásu beszédben köszöntötte föl a jubiláló társegyesületet. Beszédet mondottak még Kupás Mihály az iparos ifjak önképzőköre nevében, Szerencsy József, Glaviczky Károly. Miskolczy Sándor dr. Makrav Mihály dr. polgármestert éltette; Égly Mihály pedig tartalmas beszédjében kiemelte, hogy azt a szellemet, mely a kört létrehozta, gondosan tovább kell ápolni és fejleszteni, mert annak éltető eleme. A jubiláris egyesület vezetőségéhez üdvözlő táviratot küldtek Eöldes Béla dr. orsz. képviselő s Barkas Jenő polgármester. E táviratokat a vacsora alatt fölolvasták. A közönség lelkes hangulatban majdnem kora reggelig együttmaradt. A nőkérdés. Alig múlik el egy két nap anélkül, hogy a lapokból ne olvasnánk valamit a divatos nőkérdésről. Különösen sokat beszéltetnek maguktól az angol és amerikai szüffrazsettek, kik apróbb erőszakoskodásoktól és csinytevésektől sem riadnak vissza, hogy a nők teljes társadalmi és politikai egyenjogúságát a zsarnokoskodó férfiaktól valamikép kicsikarják, így legutóbb Londonban, a tüntetés és rendzavarás miatt elzárásra Ítélt nőapostolok éhségsztreikba kezdtek, s a fogház igazgatóságnak nagy gondot okozott, hogy az eszme e fanatikusainak életét mikép mentse meg a biztos végpusztulástól! Ily körülmények között nem érdektelen a felszínen lévő kérdéssel, melynek kevés hijján már-már vértanúi is akadtak, behatóbban foglalkoznunk. Kétségtelen, hogy ma még jóval nagyobb azoknak a száma, kik a nők törekvése fölött rosszalólag pálcát törnek. Tévedés azonban azt hinnünk, hogy az ellentábort kizárólag a »gyűlölt« férfiak alkotják, mert bizony, még napjainkban a legtöbb nő meg van elégedve sorsával s boldog örömmel és odaadással tölti be a családi tűzhelynél neki osztályrészül jutó magasztos szerepkört; viszont nagyon sok férfi a nőmancipáció lelkes harcosa és fáradhatatlan zászlósa. Mindezt csak azért bocsátottam előre, hogy a szegény férfiakat megvédjem amaz igaztalan váddal szemben, mintha ők a női törekvéseknek született ellenségei lennének. De nézzük előbb, mik is azok a sérelmek, melyek a nők egy részét oly elszánt és erélyes fellépésre késztetik? Az emancipáció hívei a XX. századnak égbekiáltó, legnagyobb igazságtalansága gyanánt azt hozzák fői, hogy a nők sem a családban, sem a társadalomban, sem pedig gazdasági és politikai téren nem élvezik azt a szabadságot, előjogot és kiváltságot, amit a férfiak. A családalapítás merőben a férfi elhatározásától függ. O lép föl kezdeményezőleg, választja ki magának élettársát; a nő e téren passzív szerepre van kárhoztatva, várnia kell türelemmé, mig a sokat emlegetett mesebeli királyfi megjelenik, aki őt az oltárhoz, onnan pedig a családi tűzhely bűvkörébe vezeti. A családi életben a férfi játsza a vezetőszerepet; a gyermeknevelésnél és sok más fontos kér- désnál az ő elhatározása döntő s mindez külsőleg is kifejezést nyer abban, hogy az egész család a férfi nevét viseli. A társas érintkezésnek gyakorlati utón kijege- cesedett elvei, amiket közönségesen illemszabályoknak nevezünk, ismét a férfiaknak kedveznek s a nőkre nézve terhesek. A mi a férfinak szabad, a nőnek tilos; ami a férfiaknál erényszámba megy, az a nőknél esetleg már főbenjáró bűn lehet. Sok tekintetben a nők társadalmi gyámsága oly messzire terjed, hogy szinte személyes szabadságukban is korlátozva vannak. Nem egy helyen még azt a hölgyet is erősen elitélik, ki dolga után látva, este egyedül, vagy nem hozzátartozója kíséretében sétál végig a fényesen kivilágított, népes utcán ! Gazdasági téren meg épen sok kiváltságot élveznek a férfiak: előttük minden kenyérkereső pálya nyitva áll s bármely irányban szabadon érvényesíthetik tehetségüket. Habár a nő a férfival teljesen egyenrangú fél, munkája fölött még sem rendelkezhetik szabadon, mert az rendszerint másnak, a férjnek vagy családfőnek tulajdona és a mit esetleg kiérdemel, az nem munkájától, szorgalmától, hanem annak a másiknak akaratától és önkényétől mes szive azonnal vonzódott hozzánk, megismerte a magyar nép jellemét, fölismerte fajunk nemes, lovagias tulajdonait. Eles szeme csakhamar meglátta, hogy nemzetünk a Habsburg uralkodó házra nézve valóságos kincs, melyet azonban sem erőszakkal, sem csellel, hanem egyedül őszinte, szívből fakadó jóindulattal lehet szak birtokba ejteni. Még mindig nem láthatjuk teljes világossággal: mit köszönhet hazánk Erzsébetnek, mit Mt válságos időben Magyarországért. S e felséges gyermekasz- szonynak volt ehez való bátorsága, nem riadt vissza attól a kilátástól sem, hogy ezzel ellenségeinek amúgy sem csekély számát tetemesen növelni fogja. De az a gondolat, hogy ezzel egy kitűnő fejedelemnek, kit férjének nevezhetett, újra megerősítse trónját, mely az 1859—60. csatavesztések után már is roskadozni látszott, erőt öntött belé, hogy bátran szembeszálljon minden nehézséggel, akadálylyal. Megtanulta nyelvünket, hogy megértse, amit beszélünk, amit írunk s hogy a mi édes anyanyelvűnkön szólhasson hozzunk. Tudta jól, hogy a magyart fegyverrel Ieigázni nem lehet. Tudta, hogy minket csak szeretettel lehet meghódítani. Es ami századokon keresztül a fegyverek erejének nem sikerült, Erzsébet véghezvitte az ő jóságos szerető szivével. Szeretete nem volt gyorsan ellobbanó láng, hanem tartós, meleg parázs- tüz, amely barátainkká bűvölte ellenségeinket. Házasságának harmadik évében már fölemelte értünk szavát királyi férje előtt s akárhányszor könyezve védte népünk érdekeit. S midőn 1857-ben először lépett hazánk földjére, midőn először jelent meg közöttünk, a szabadság lehelletét hozta magával: megnyíltak a börtönök ajtói s lehullottak politikai foglyainkról, szabadságharcunk dicső hőseiről a rabláncok. Jóságos mosolyára felolvad a jégkéreg a magyarok szive körül s egy nemzet néz újult reménynyel a trón felé. Az erre következő 10 év alatt, a 67-iki kiegyezésig is szakadatlanul vigasztaló angyalként őrködik nemzetünk felett. Erzsébet királyné szive önzetlenül, mellékcélok nélkül, állandóan értűnk dobogott; egvütt érzett a magyarokkal már akkor, mikor még bűn volt Bécs- ben a magyar nemzetről beszélni. Erzsébet királyné kezdettől fogva magyar udvarhölgyekkel vétette magát körül, magyarul társalgóit, magyar könyveket olvasott s gyermekeit: Gizellát, Rudolf trónörököst és Mária Valériát magyar nevelőkkel, magyarnak nevelte. Ama romok fölött pedig, amelyek 1849. és 67., — a debreceni függetlenségi nyilatkozat és a budavári koronázás között voltak, ő építette fel a kölcsönös bizalomnak és szeretetnek azt az aranyhidját, melyen a király és a nemzet találkozott s nem nyugodott mindaddig, amig az uralkodóház és a magyar nemzet között a kibékülés, a kiegyezés létre nem jött. Életének az volt a legszebb ünnepe, amikor szt. István koronájával apostoli magyar királylyá koronázták felséges férjét s a szent koronávai a budavári Mátyás-templomban az ő vállát is érintették. »Áldom az isteni gondviselést, hogy ezt a magasztos percet megérnem engedte« —- szólt a felséges asszony az országgyűlés küldöttségéhez. Az alkotmányos korszak beköszöntése után legjobban szeretett köztünk időzni A nyári hónapokat rendesen Gödöllőn töltötte s a magányt kedvelő felséges asszonynak éveken át ez volt a legkedvesebb tartózkodási helye. S amidőn orvosainak tanácsára már enyhébb éghajlatú vidéket kellett felkeresni, a német császárné meghívására azt felelte, hogyha nem orvosai rendelkeznének vele, »csak haza, menne Magyarországba, ahol nagy lelki gyönyörűséget okoz neki az újra élő nemzet munkássága, haladása izmosodása. Boldog emlékű királynénk — a magyar asszony, mint ahogy őt, a bécsiek nevezték — tüntetett magyarságával. O, mint a kiengesztelődés géniusa, anyai pátfogásába vette azokat, akik előbb politikai hitükért meg voltak bélyegezve. Horváth Mihály, jeles történettudósunk számára például ő eszközölte ki, hogy hazájába visszatérhetett. Résztvett bánatunkban, örömünkben egyaránt. Midőn a polgári erények mintaképe, a haza bölcse: Deák Ferenc jobblétre szenderült, ő koszoruzta meg ravatalát. Legnagyobb politikusunk : Andrássy Gyula gróf s a minden nemes eszméért lelkesedő Eötvös József halálakor ő személyesen jelent meg a gyászoló családnál: vigasztaló, áldott szavával. De minden koszotúja között a legtöbb könyet arra hullatta, amelyet egyetlen fiának: Rudolf trónörökösnek ravatalára helyezett. E pillanattól örökös gyökeret vert szivében a fájdalom. A derű, a mosoly örökre eltűnt arcáról, elveszítette lelke vidámságát, életkedvét, amelyet hiába keresett azután Gödöllő árnyas pagonyaiban, a Kárpátok fenyőkoszoruzta bércei közt, Göröghon mosolygó kék ege alatt, tengereken nem találta meg sehol. Saját naplója szerint egyetlenegyszer sugárzott még ki az öröm szeméből, akkor, amikor az ezred- évi ünnepek alkalmával az országgyűlés mindkét házának hódoló tisztelgését fogadta. A felzugó éljenzés, az érzelmeknek kitörő ereje rózsapirt varázsolt Erzsébet királyné halavány arcára s egy drága forró könycseppet csalt ki szeméből De felszáradt a köny, eltűnt a rózsapir nyoma, helyet adva újra a szomorúság, a gyász borújának, mely ott honolt, mig meg nem nyílt lábai előtt a sir, melybe a gyilkos kéz alászállani kényszerűé. Magyar kéz fogta le óriási áradon dósaiéi
