Nagybánya és Vidéke, 1909 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1909-03-21 / 12. szám
TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE 3 IBGJELBNIK VASÁBNAP Előfizetési » -----------------------------------------------------Eg ész évre 8 K. Félévre 4. K. Negyedévre 2 K. Egyes szám 20 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Eévész CTános. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Felsöbányai-utca 30. szám ala.. Üzleti hirdetések négyzetcentiméter, hivatalos hirdetések díjszabás szerint. A városét helyzete. Régi idők óta sokat panaszkodnak a városok, hogy súlyos közterhek nehezednek reá- jok s hogy ők tulajdonképpen nemcsak önmagukért, de a vidékért és országért is nagy áldozatokat hoznak. A közvélemény ma már be is látja, hogy ezen a téren tenni kell valamit, maga a kormány jóakarattal siet a nemzet legerősebb bástyáinak a támogatására. Domány János Komárom város polgármestere elérkezettnek látta az időt, hogy füzetet adjon ki, melyben egybefoglalja mindazt, amit szerinte e kérdésben tenni kellene. Javaslata minket is közelről érdekel, azért szükségesnek tartjuk röviden ismertetni a zseniális polgármester véleményét, noha azzal nem mindenben értünk egyet. Követeli a városok önkormányzatának szélesebb alapokra való fektetését, de meghagyja a bizottsági tagok mai létszámát és az érték- képviselő-rendszert. A városi tisztviselőket élethossziglan válasszák és fegyelmi ügyeikben a közigazgatási biróság határozzon. A városok fejlődése érdekében szükségesnek tartja a városok határainak kikerekitését, hogy a szomszédos falvak lakói, akik a városok fejlődésével járó közintézmények hasznát közvetetle- nül élvezik, a közterhek viselésében is részi vegyenek. Szükségesnek tartja a községi takarék- pénztárak fölállítását, a kötelező városi tüzkár- biztositást, a vásárok országos rendezését. Nagy sérelemnek mondja az iskolai terhek viselését és a kegyúri kiadásokat. Követeli a szegényügy országos rendezését, hogy az aggokról, elszegényedettekről és munkaképtelenekről az állam gondoskodjék. Sürgeti a katonai beszállásolási törvény revízióját. Nem helyesli, hogy a kormány által tervbevett segítséget a községi adó arányában osszák meg, hanem azt kívánja, hogy a segítséget abban az arányban adják, amilyen mértékben az illető város fejlődésre képes. Legelső föladatnak árpái tisztviselők fizetésének rendezését tarFja. Legjobban szeretné, ha a városi tisztviselők is az állampénztárból kapnák a fizetésüket. A fogyasztási adók jövedelméből való átutalás mai rendszerét a legélesebben elitéli és a bor- és husfogyasztási adót egészen át akarja engedni a városoknak. Nagyjából ezekkel mi is egyetértünk, de nem helyeseljük azt, hogy vásár csak a megye székhelyén legyen. Ezzel ugyan jól néznénk ki mi szatmármegyeiek, ha némely helyről 100 km. távolságra kellene vásárokra járnunk. Valamint az sem volna célszerű, ha a tisztviselők a fizetésüket az állampénztárból kapnák. Gondoljunk csak a nemzeti ellentállásra! Az iskolai terheket sem tartjuk olyan nagyon sérelmeseknek, mert hiszen minden községnek első sorban, legszebb és legkomolyabb kötelessége iskolák létesítése, noha a feladat kétségkívül megoszlik az állam és község között, a magasabb oktatás terén. A füzetke írója merészen kijelenti, hogy az orsz. gy. képviselők javaslata »a már elviselhetetlen közterhek súlya alatt görnyedő adózó polgárság elégedetlenségét olyan mértékben fogja fokozni, hogy tartani lehet attól, hogy a folyton fokozódó közterhekke szemben, látva a városi polgárság, hogy sérelmei meghallgatásra nem találnak, jogos igényei kielégítést sehol nem nyernek, elkeseredésében az adófizető sztrájkszervezetet fogja megalakítani.« E kijelentése azt mutatja, hogy talán nagyon is sötét szemüvegen nézi a helyzetet, de hogy főbb vonásokban igazán fején találta a szöget, az kétségtelen. Refleksziók az Adizmusról.-- Válasz dr. Vietorisz Józsefnek. — Őszintén sajnálom, hogy a »Czinka Panna« szerzőjével is elvi ellentétbe kerültem abban az irodalmi ügyben, mely városunkban nem rég élénk vita tárgyát képezte. E sorok írója, mint a vitatott ügy egyik ekszponense, kötelezve érzem magam az újabb támadással szemben igazolni azt az elvi álláspontot, mely már előbb is arra ösztönzött, hogy a sokat támadott »Holnap« kötet poétáinak irodalmi irányát a támadók egyoldalú világításával szemben elfogulatlanabb világításba állítsam, bár talán túlontúl sok szó is esett már erről az irodalmi ügyről. Terjedelmes cikkére kimerítő választ nem adhatok, hiszen az érvelés mindig több fejtegetést igényel, mint valamely nézet egyszerű leszögezése, s igy cikkem végtelen arányokat öltene; csakis egyes összevontabb nézőpontját kívánom elfogulatlanabb világításba helyezni. Több tekintetben egyetértek cikkíróval a modernek irányának kifogásolható árnyalataira nézve; ebben mindenki megegyezik, aki nem barátja a túlzott szélsőségeknek. Erre az álláspontra utaltam múltkori két cikkemben, melyben ugyanezen tárgy mellett foglaltam állást. Tisztelem mindenkinek jóhiszemű véleményét, de nagyon csodálom, hogy azokat a kivetendőnek minősített jelenségeket, (melyek közül egynémely tényleg kivetendő) melyeket azzal a célzattal ostoroznak az elfogultak, hogy elfordítsák az embereket e jelenségektőléppen ezeket olyan halmazba tálalják fel, hogy maga ez a szervirozás méltán kelthet visszatetszést. Hiszen ezek a jelenségek, mint dudvák, ha nagy mennyiségben lennének is találhatók, — de vannak közöttük olyan költészeti virágok is, melyeknek pompázó szépsége nagy írónkat, Rákosi Jenőt erre a kijelentésre ösztönözte: »Egy-egy versök a legjobbak közé tartozik, melyet költők valaha írtak. Ezek a versek elmennek a Mából a Holnapba, a Holnapból az ezerszeres holnaputánba.« — Ezt irta Rákosi a »Holnap« kötet költőiről, kiknek különben tagadhatatlan különczsegeiket erősen ostorozta. De uttörés nem megy kisiklások, tévedések nélkül. Hogy Ady pedig kétségtelenül úttörő munkát végzett, annak legnagyobb bizonysága az, hogy a legerősebb Modernek nyíltan vallják mesteröknek. Miklós Jutka igy ir úttörő munkájáról: »Bazaltba vésett, széditő ösvény, Alatta szakadék, tajtékos örvény. Annyi megtépett, szétroncsolt idegszál, Ahány lépés, e szörnyű, zord utón . . . Előttem az ut, merészen előtör .. . Nézem, csodálom, leborulok rája: Ki törte hát? Ki járt itt legelőször? Ezt a költőnőt is nagyon tájékozatlanul ítélte meg cikkíró; erre később még visszatérek. A székely-muzsnai önkéntes honvédszázadhoz. »Csak nem fajult el még a székely vér, Minden kis csöppje drága gyöngyöt ér !♦ Kevély sasok ! Elszánt székely fiuk, lsmeritek-e Petőfi dalát? Nehéz idők nagy viharai közt Dalolta el ez ihlet szózatát . . . A székely katonákról szólt e dal : Sugárzó gyöngyök Erdély homlokán ! Ádáz küzdésből hatvan év előtt, Nékik jutott legtöbb a harc során. Dicső nagyapák méltó unokái, Oly szép a fogadás — mit tettetek. Reátok néz most az ország szeme, Milliók szive dobban értetek . . . Kik »életet s vagyont» áldozni — készen S hivő szóra vártok egyedül . . . Önként indultok, nem parancs szavára, Védni a hazát — büszkén, legeiül! Nem szájhősködés, — komoly, szent fogadás Mit a hon védelmére tettetek, Erős szándékkal, — egyszerű szavakkal . . . — Isten kegyelme óvja léptetek ! * Nehéz felhő tolul hazánk egére ; Mi nem kerestük, nem a mi hibánk.] Balkán farkas vérre áhítozva Csattogtatja éles fogát mi ránk. Magyar oroszlán ősi büszkeséggel A ki-hivást, ha elfogadja majd ; írjátok a történelem lapjára Az ősi jelszót: ne bántsd a magyart! Hiszem, — lesznek széles magyar hazában, Kiket példátok követésre int : A hires ősi magyar vitézséget Nehéz próbán tüntetni ki megint. De érdemetek mindig kimagaslik; Kik első sorban példát adtatok, Hogy nem kell a magyart kötéllel fogni, Ha édes hazánk veszélyben forog Tartsatok össze, ha tettre kerül a sor ! Követve az érdemes vezetőt, Ki nevetekben nagy Ígéretet tőn Isten s egész Magyarország előtt. Mert »nem fajult el még a székely vér: Minden kis csöppje drága gyöngyöt ér!« T. I. A krasznahorkai hős. — Irta: Tömöri Jenő. — A tárogató régen elhallgatott már. A vitézi mente sem lobog az öreg krasznahorkai várról. Minden csöndes ott. Békén szendereg a nagy generális és a drága jó nagyasszony nyugodtan alussza örök álmát. Nem forgat buzogányt a kuruc levente sem, csak a szelleme él még a vadregényes gömöri bércek várkastélyában. Az Andrássyak ősrégi fészkének élő ura, Andrássy Dénes gróf, nagy kegyelettel gondozza Krasznahorka várát, a régi dicsőség e fényes emlékét, s gyönyörű múzeummá alakította át. Rozsnyót, a régi bányavárost és annak remek vidékét pedig fölékesitette a magyar kultúra legszebb gyöngyeivel. Iskolát, kórházat, óvodát, árvaházat építtetett nekik, mellyel ércnél maradandóbb emléket emelt magának a nemesszivü főur. * Gvárdián nélkül maradtak a füleki barátok az 1703. év őszén. Nagy volt a gyász, a szomorúság az egész klastrombán, valósággal megsiratták az árvaságra jutott atyák főtisztelendö Andrássy Miklóst, mikor fivérei látogatásáról többé vissza sem tért. Staféta jött csak, pecsétes izenetével, hogy nagyobb szüksége van fiaira a szegény hazának, mint a jó Istennek. Fölszakadtak ismét a nemes magyar nemzetnek régi sebei, s a nyomorúságos bajok orvoslására hazasietett a várva-várt nagyságos fejedelem. A krasznahorkai várfokon Rákóczi-szineket lenget a kárpáti szél. Az Andrássy-fiuk mind egy szálig kibontották a szabadság zászlóját, nem tehetett Miklós páter sem máskép : kardot kötött, széles, ősi fringiát az olvasó mellé. Gyönyörű, szép szál férfi volt a füleki gvárdián. Hatalmas alakja még félelmesebben izmosnak látszott a bő barátcsuha redöi alatt. Inkább Hadistennek nézett ki, mint jámbor szerzetesnek, pedig igazában ez a hivatás illett gyermeki, jó leikéhez. Az óriás testben gyönge galambsziv dobogott, irgalmas, föltétien megbocsátó. Ezért imádták nemcsak társai, hanem az egész felvidék, ahol a legtöbb alázatos hive Miklós páternek volt. Azon a szép dicsőséges őszön árvaságra jutott a nyáj. Gondos pásztora szilaj, fekete ménen robogott az Alföldön végig, s nyomában a győzhetetlen kuruc- sereg. A tüzkeresztelö kicserélte Miklós pátert. A jám- ber, lágyszívű papból kiváltotta a rettenthetetlen, félelmes hőst. Mikor visszatért a szétvert labanchad üldözéséből, sokkal jobban hasonlított a pokol, mint az Ég szolgájához. Arcát vastagon befogta a lőporfüst s a fekete kérgen ijesztő vörös csikók barázdáltak: az odaszáradt német vér. XjStpu.xxlc ma,i száma S old.a.1.
