Nagybánya és Vidéke, 1909 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1909-10-24 / 43. szám
(4) 43. szám. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKÉ 1909. Október 24. lyamata. De fáj mégis a vesztés, a hirtelen elbu- csuzás. Óh mi Istenünk, nem tudunk hová lenni, hanem csak te reád néznek a mi szemeink. Hozzád fordulunk erőért, reménységért, vigaszért, bátorításért, hozzád könyörgünk e gyászos koporsó mellől: (Ima.) Az áldás után megszólalt a bányász kolomp, majd később zúgtak a harangok, fölhangzott a bányászzenekar gyászindulója, fölváltva az énekesek mélabús melódiáival s a Rákóczi téren, Hid- és Petőfi-utcákon keresztül kivonult az impozáns menet az evang. temetőbe. Itt lobogó fáklyák és szomorú mécsek fénye mellett Soltész Elemér lelkész mondott igen szép imát a sir mellett, mély érzéstől áthatott fohásza vigaszként hatott a sebzett szivekre. Utána Oblatek Béla kir. bányatanácsos beszélt szaktársai nevében. Beszédét ime hozzuk: Tisztelt gyászoló közönség! Szomorú kötelesség állított e helyre, midőn a nagybányai kir. bányaigazgatóság és az országos bányászati és kohászati egyesület Nagybánya vidéki osztálya nevében Szellemy Gézának végbúcsut mondok. Tűnő idők homok óráján kérlelhetetlenül peregnek alá a porszemek s minden lefutott szem a fogyatkozó élettartamra int, melynek véghatáránál kétség között állunk a lét és nem lét nagy problémájával szemben. Az idők forgataga évről-évre újabb áldozatokat kíván legjobbjaink közül, napról- napra fogy az a csapat, mely a régi hagyományokon nőtt fel, annak erejéből igen sok szépet, nemest és maradandót alkotott. Ennek a régi gárdának egyik rokonszenves tagja volt ő, akit még pár nappal előbb életvidor kedvében magunk között láttunk, most itt nyugszik némán, kihűlt szívvel, földi indulatoktól megtisztulva, készen a föld alatti utolsó beszállásra. Kihullott ismét annak a láncnak egy szeme, mely a régi bányász hagyományok vonzó erejével oly kartársi szellemet tudott fönntartani, mely minden időben a bányászokat, mint egy nagy család tagjait testvérekként egyesíteni képes volt. A boldogult közel 40 évi fáradhatatlan munkásságának legjava része e bányakerületre esik, itt élte életének legszebb napjait és neve — mint kiváló szakembernek, ügybuzgó tisztviselőnek, humánus főnöknek és az ifjúság barátjának e bányakerület történetében maradandó emléket biztosított. Mint a magyar bányászati és kohászati egyesület Nagybánya-vidéki osztályának alakulásától kezdve titkárja, lelkes szeretettel, értelmének és képességeinek egész erejével szolgálta az osztály érdekeit és csak kötelességünket teljesítjük, midőn elévülhetetlen érdemei előtt tisztelettel hajtjuk meg zászlónkat. De mint ember és mint jó barát is közel állott szivünkhöz. Az ő egyszerű egyénisége, nyájas modora, szolgálatkész természete, nemcsak a szaktársak körében, hanem azonkívül is széles körben számtalan jóbarátot és tisztelőt hódított magának. Távozó kedves barátunk! ez a szeretet és tisztelet elkísért téged most ide utolsó utadra, az utolsó műszakhoz, hogy tanúságot tegyen arról, hogy az az erkölcsi tőke, mit e földi életben szereztél, nem veszett el nyomtalanul, hogy bizonyítsa azt, hogy mit értelmi erőddel, szived melegével teremtettél: maradandó emléket állított nevednek azok szivében, kik téged ismerni és becsülni tanultak. A ki mindig fáradhatatlan tevékenységgel kutattad a föld rejtelmeit, hogy hazádnak és szakodnak szolgálatot tehess, most megtaláltad azokat a rejtett kincseket, melyeket gyarló földi ember szeme előtt mély homálylyal födött el a gondviselés. Az az örök világosság — melynek fényénél a mysteriumok elölted föltárulnak — fényeskedjék neked, legyen "álmod édes, a hant, mely rád borul könnyű, virrasszou fölötted a szeretet. Elhunyt barátunk! Isten veled! Jó szerencsét! A Teleki Társaság képviseletében ismét Soltész Elemér szólott, a ki az igaz barátnak szeretetteljes hangján búcsúzott el az irodalom munkásától. A zenekar bús hangjai és az egyházi ének után leeresztették a koporsót s az anyaföld kopogó rögei tompa dübörgéssel jelezték, hogy a mi barátunk immár végleg elvált tőlünk. Szellemy Geyza 1849. május 8-án született Ne- mes-Kosztolányban, Barsmegyében, bol atyja evang. lelkész esperes volt. Elemi iskolai tanulmányait Nemes- Kosztoiányban, a gimnáziumot Selmeczbányán végezte, hol 1867. junius 27-én tett érettségit. A jó ké- szültségü és zseniális fiatalember a bányászakadémiára ment s ott szakpályáját 1871. augusztus 1-én fejezte be. Nyelvismeretei széleskörűek voltak, amellett, hogy szerette a klasszikus nyelveket, beszélt magyarul, németül, tótul, kevéssé románul, elég jól franciául Miután egyéves önkéntesi kötelezettségének is eleget tett s mint hadapród tiszthelyettes került ki a kalonai szolgálatból, azonnal a kincstár kötelékébe lépett. Helyettes tanársegédként működött előbb a bányászakadémián Selmeczen 1871-ben, október 13-tól kezdve s 1872. december 1-én segédtanár lett ugyanott. Innen jött el 1875 ben Nagybányára, hogy mint bányagyakornok kezdje meg működését az üzemeknél. Három hónapig volt csak gyakornok, amennyiben 1876. január 1-én már bányatiszt lett Kapnik- bányán, a honnan 5 hónap múlva a helybeli m. kir. gép- és építészeti felügyelőséghez segédnek nevezték ki. E minőségben 8 évet és 7 hónapot töltött. Ez időre esik házassága is, amikor 1878. julius 8-án elvette sárospataki Pataky Gabriellát, kivel több mint harmincegy évig éltek boldog házasságban, volt egy leánykájuk is: Gabriella, aki azonban legszebb korában elhervadt, tüdővészben hunyt el Nagybányán. 1885. január 1-én az ó-radnai kir. bányahivatal főnökévé nevezték ki. Itt négy évig és 3 hónapig szolgált. 1889-ben kerületi bányamérnök, 1894-ben kerületi bányafőmérnök lett s ilyen minőségében két ízben lépett elő a fizetési fokozatokban. 1907. szept. 22-én kapta a bányatanácsosi címet s 1909. február 10-én valóságos bányatanácsos lett. Nagy irodalmi munkásságot fejtett ki szaklapokban, ebben a mi lapunkban is, melynek egy időben gyönyörű bányász-tárcákat irt, külön szakművei is megjelentek, résztvett a párisi, budapesti kiállítások bányászati osztályának rendezésében. Haláláról tudomásunk szerint öt ggászlapot adtak ki. Ezek a következők: Szellemy Geyzáné sárospataki Pataky Gabriella neje, Szellemy László és Szellemy Ida testvérei az összes rokonok és jóbarátok nevében is mély fájdalommal tudatják, hogy a felejthetetlen jó férj és szeretett testvér Szellemg Geyza m. kir. bányatanácsos, • a m. kir. bányászati és kohászati egyesület titkára, városi képviselő, az ág. ev. egyház gondnoka és jegyzője, a Teleki-Társaság tagja, az állami polgári és elemi iskolák gondnoksági tagja stb. folyó hó 17-én délelőtt 12 órakor, tevékeny és fáradhatatlan életének 59-ik és boldog házassága 32-ik évében, agyszélbüdésben váratlanul elhunyt. Drága halottunk hült tetemét folyó hó 19-én délután 5 órakor fogjuk ág. ev. vallásu szertartás szerint a Magyar- utcza 2. számú gyászházból örök nyugalomra helyeztetni. Nagybánya, 1909. okt. hó 17-én. Legyen áldott emléke! A nagybányai m. kir. bányaigazgatóság fájdalommal tudatja, hogy Szellemy Geyza m. kir. bánya- tanácsos, kerületi bányamérnök folyó hó 17-én, déli 12 órakor váratlanul elhunyt. A megboldogult elhalálozásával — ki ügybuzgó tisztviselő, lelkes bányász és a régi hagyományok ápolója volt — úgy e bányakerület, mint a bányászati szak érzékeny veszteséget szenvedett. Temetése folyó hó 19 én d. u. 5 órakor lesz. Nagybánya, 1909. október 18-án. Áldott legyen emlékezete! . . . Alig egy lépés van köztem és a halál közt. (1. Sám. 20, 3.) A nagybányai evangélikus egyház igaz fájdalommal jelenti, hogy évtizedek óta fáradhatatlan jegyzője és gondnoka Szellemy Geyza m. kir. bányatanácsos folyó évi október hó 17-én délben meghalt. A hűséges sáfár földi részét e hó 19-én délután 5 órakor kisérjük utolsó útjára. Nagybánya, 1909. október 18. Az igaznak emlékezete áldott! Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagybányavidéki Osztálya fájdalommal tudatja, hogy ügybuzgó titkára Szellemy Geyza m. kir. bányatanácsos,-kerületi bányamérnök folyó hó 17-én, déli 12 órakor váratlanul elhunyt. A megboldogult — ki az Osztálynak alakulása óta fáradhatat[an titkára volt — munkássága és az Osztály érdekeinek lelkiismeretes gondozása által elévülhetetlen érdemeket szerzett. Nagybánya, 1909. október hó 18 án. Áldás legyen emlékén ! A Teleki-Társaság mély fájdalommal tudatja, hogy szeretett tagja Szellemg Geyza m. kir. bánya- tanácsos folyó hó 17-én, agyszélhüdésben váratlanul elhunyt. Nagybánya, 1909. október hó 17-én. Áldás emlékére! A nagy veszteség tudatában, szivünk őszinte meleg érzetével búcsúzunk el mi is váratlanul elhunyt kedves, feledhetetlen barátunktól. Hol oly sokat dolgozott, az anyaföld ölében pihenjen csendesen s maradjon köztünk áldásban emlékezete! A repülő ember. Egész Budapest lázban volt. Tizenkét órától kezdve minden villamoson ott virított a rózsaszínű papírlap »Blériot felszállásához« meg a táblácska, azzal a bosszantó, kiállhatatlan szóval: »Megtelt.» Hihetetlen mozgolódás az egész vonalon. Bizony csak gyalog kellett az érdeklődők legtöbbjének az utat megtenni. Láttam elegáns dámákat, nagyságos urakat, sőt méltóságosokat is gyalog tülekedni az Üllői utón kifelé a nagy porban. Némelyek 200, mások 300 ezer emberre teszik a jelenvoltak számát. Én egy jó barátommal az Üllői-ut területét, az időtartamot és a gyorsaságot figyelembe véve, 500 ezer főre számítottam ki az össze- sereglett tömeget. Ezért magáért érdemes volt oda elfáradni. Ennyi embert talán soha az életben nem fogok többé együtt látni. A tribünökön úgy festett a sok fekete ember, mint mikor Debreczenben a Csanakház tetejét vagy a kétemeletes Kaszinót megszállják a (debreczeni, tehát) kálvinista varjak. Az óriás mezőt körülvevő mérhetlen embertömegek pedig legjobban hasonlítottak a Fekete-tengerhez. A türelmetlenség nagyfokú. 1/2 3 (órára tűzték ki a felszállást, V2 4 is elmúlt s még se történik semmi. A katonabandák unott kintorna-zenéjére nem figyelt senki. — Mi lesz Bleriot-val? — Mi lesz a fölszálással ? Csupán csak ez egy dolog érdekelte a nyüzsgő közönséget. A bejárat előtt »Bleriot-körtéket« »Blériot-pereceket« »Bleriot-sört« kínáltak. Sokan levelezőlapokat árultak ezzel a kiáltással: — Blériot hivatalos emléklapja. Osztogatták a Tolnai Világlapját repülő clichékkel, meg a jelzések céduláját a zászlók jelentőségéről. A szél erősen fújt dél-északi irányban. Bleriot- nak pedig nyugat-keleti vonalban kellett fölrepülnie, mert a két tribün vonal között, a József főherceg piros páholyánál kellett megkezdenie az útját. Ä szél tehát éppen nem volt kedvező. Meg is jelent csakhamar a fehér zászló, ami azt jelezte, hogy »a szél tulerős.« A közönség ré- mitően bosszankodott, hogy hiába gyalogolt két órát, pedig a felbocsátott kis léggömböcskék gyors rohanása mutatta, hogy a szél bizony csakugyan nagy, fent még erősebb, mint a tribünök közt. De a bátor franczia ennek dacára betartotta szavát, nem telt bele pár perc s a fekete fehér után a fehér piros zászló tűnt föl az árbocon, jeléül annate, hogy nemsokára repülni fog. Egyszer csak felsiklott a piros lobogó: — Most indul! És mindenki felugrott az ülőhelye tetejére. E pillanatban megszűnt minden ülőhely a repülőtéren, csak Iábujhegyen álló, nyújtózkodó alakok meredtek az égnek siri csendben, mintha megnémult volna mindenki. Blériot pedig ott ült a gépje tetejének közepén besüllyesztett ládikóban, jobbra balra tőle a két vízszintes mozdulatlan szárny, a gép alatt három kis kerék, a két első fölött egy-egy szélvitorla, elől az orron egy nagy propeller csavarformáju vitorla, hátul a kis kerék fölött két kisebb mozgatható szárny a kormányzás kedvéért. Maga Blériot úgy nézett ki, mint egy kéményseprő testhez simuló ruhájában, mely még a fejéhez is egészen hozzátapadt, csupán a szeme, orra és szája maradt fedetlen, autó szemüveget nem használt. A motor működni, a két kis vitorla az első keréknél forogni kezdett, kifutott 50—60 lépésre a gép, fölemelkedett először a hátulsó kerék, aztán az első kettő egy kissé, mintha még a földön járna, majd egy arasznyira, egy méternyire, kettőre, 8—10 másodperc alatt fent automobilozott a zseniális franczia a levegőben, mintha csak a Hadak utján járna, az angyalok titkos kövezetén, a szellemek vasutján. Isteneknek való látvány az a kis fekete emberkoponya ott az óriás szitakötő közepén, melynek mozdulatlan kormányára rohan előre őrült sebességgel az alatta való alkotmány. Víziónak gondolná az ember az egészet, ha nem hallaná közelről a gép gólyaszerü kelepelését, meg azokat az egethasogató harsány éljeneket onnan különösen az állóhelyekről, a nép köréből. Blériot teljesen uralkodik a levegőn. Háromszor szállott föl. Először bemutatta a gyorsaságot. Egy perc s nehány másodperc kellett neki, hogy a kilometer átmérőjű kört egyszer körülrepülje s megtette ezt az utat egy versben ötször nyolc perc alatt. És leszállott oly simán, oly kecsesen, mint egy versenygalamb, mindig közelebb jött a földhöz, már csak egy méter, már csak egy arasz, csak egy ujjnyi — ime, a kerekek a zöld pázsiton futnak! Második repülése alkalmával a kormányozha- tóságot mutatta be, kanyarodott, fordult, kis helyen irányt változtatott, magasra ment, mint az éneklő pacsirta, aztán lecsapott, mint a héja. Egy Ízben neki rohant egész alacsonyan a tilosba benyomult közönségnek, s mikor azok megriadtak, akkor hirtelen fölemelkedett megint a magasba, szóval játszott, mint akinek a szép verőfényes időben pajzán jó kedve van, még integetett is a gépből a jobb kezével a felséges népnek, melyhez legjobban vonzódott, mint aféle köztársasági. Harmadik fölszállása a magasságot mutatta be. 50—60 méterre emelkedett föl. A gőzmalom kémények, az erdő eltörpültek az ő merész ive alatt. Ekkor már csak két kört tett meg. A nap éppen nyugovóra szállott, megaranyozta a nagy szárnyakat és glóriát vont a fekete ember feje fölé, nehány alkonyi varjú próbált lassú szárny csattogással versenyre kelni az uj kollegával, de bizony olybá tűntek föl, mint mikor a hangyák akarnak a nyullal versenyt futni. Odakint a tribünön kívül, az ingyenesek között, a mezőn csakugyan egy nyúl ugrott elő valahonnan. Nosza, utána, neki az egész sereg, kézzel igyekezett elfogni az ős állatot. Sokáig nem sikerült, végre is egy társzekér kocsis megkapta a két hátsó lábát. Ezen mulattak. Oh jámbor egyszerűség! Mit tudják ők, hogy az az égi masina ott uj korszak hírnöke, mit értik ők azt, mi az, hogy az ember most már tud repülni! A rendőrök lovai, a középen fekvő dombon toporzékoltak, füleltek, még a sörényök is ég felé állott, mikor a masina először röpült el fölöttük. Alig bírták a legények megfékezni a tüzes állatokat. Később aztán oly okosan nézték ők is a merész franciát, mintha szégyelték volna, hogy ezután nem ők fogják vinni a csatában a főszerepet. Blériot gépe olcsó és Blériot gépe nem madár, azért bízom a jövőjében. Milyen furcsa lett volna, ha gőzgép helyett annak idején vaslovat, vagy vas ökröt talált volna föl Stefenson. A biztos repüléshez nem madár, hanem gép
