Nagybánya és Vidéke, 1908 (34. évfolyam, 2-52. szám)
1908-04-26 / 17. szám
Nagybánya, 1908. Április 26. — 17. szám. / tf XXXI Előfizetési árak : Egész évre 8 K. Félévre 4 K. Negyedévre 2 K. Egyes szám 20 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos ; Révész CTátnos. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Felsőhányai-utca 20. szám alatt. Üzleti hirdetések négyzetcentiméter, hivatalos hirdetések díjszabás szerint. Kétségbeejtő maradiság. Megjelent a szamosvölgyi vasat menetrendje is. Tavaszszal minden megújul s a vasutak is kellemes meglepetésekkel kedveskednek rendesen a közönségnek ilyenkor. Egy-egy pompás csatlakozás, egy-egy uj vonat jelzi az elhaladást a világforgalom felé. Úgy is köll annak lenni, hiszen ha évről-évre nem javítanának a közlekedés berendezésén, akkor még ma is »remesz«-szel járnánk Budapestre és Szolnoknál volna a magyar államvasutak végállomása. A szamosvölgyi vasút, fájdalom, semmi újítást nem hozott, tehát ezt az esztendőt is egy vonattal fogja végigdöcögni Kolozsvár és Nagybánya közölt az ország egyik legéletrevalóbb vasútja. Az igazgatóság megelégedett annyi változtatással, hogy Kolozsvárról 29 perccel később fog reggel indulni a vonat Nagybányára s 23 perccel később érkezik. Viszont Nagybányáról 22 perccel előbb indul s Kolozsvárra 31 perccel előbb érkezik. Bizony elég csapás reánk nézve, hogy csak ennyit látott szükségesnek és jónak változtatni a menetrenden. Nem sokára a világ tizedik csodája lesz ez a zsibói vasút, mely még a vicinálisok közt is hátul kullog, a fernezelyivel egy kategóriába tartozik, egyszer indul és egyszer érkezik huszonnégy óra alatt. Még a tenger is kétszer apad és kétszer dagad minden napon, pedig annak nehezebb megmozdulni, mint egy erdélyi kávédarálónak. Panaszkodnak a közönségre és eszünkbe jut a rósz cigány, aki igy gondolkozik, nem érdemes fárasztani magam, mert a közönség nem fizet, pedig sokkal inkább igaza van a közönségnek, amely azt tartja, hogy nem fizetek, mert a cigány nem jó. Egy-egy hetivásári vonat tömve van utasokkal. Nem volna jó megkísérteni még egy járatot berendezni Kolozsvár és Nagybánya közölt, hátha akkor azok is tömve volnának? Régi igazság, hogy a vonatok élénk forgalma fokozza a személyforgalmat. Berozsdált vasúti axióma, hogy csak a teheráru jövedelmez, a személyforgalom nem. Szörnyű, ócska tévedés; a sűrű személyforgalom csinálja a sűrű teherforgalmat, adás-vevés, üzletkötés csak igy lehetséges. Jön három marhakereskedő a vonaton és utánok megy 10 waggon ökör, érkezik két vigéc és pár nap múlva érkezik egy csomó cséplőgép, szelelő rosta, gőzeke stb. Szóval egyik irányú forgalom szüli a másikat. Hírlik, hogy a debreceni kereskedelmi és iparkamara is szóvá fogja tenni ezt az állapotot, mely a XX. században már tarthatatlan. Az igazgatóság, úgy látszik, félti a kerekeket, hogy elkopnak s kíméli az alkalmazottait, akik boldog Szent-heverdel napokat élnek. Több elevenséget, több kereskedelmi szellemet várnánk, a különben kifogástalannak ismert igazgatóságtól. Kezökben a kés is, meg a kenyér is és nem tudnak enni. Kérnénk a nyári évadra egy újabb megfejelt menetrendet. Az alkoholizmus rémuralma. Ha részeg ember tántorog az utcán, mint hitvány játéka a bevett alkoholnak, a gyermekek csapatosan körülállják s mulatnak rajta a felnőttekkel együtt. Pedig az alkoholokozta bűzzel csak úgy dűl szájából a sok ocsmány beszéd és maholnap némely helyen a hét bizonyos napjain az ember nejével vagy felnőtt leányával arcpirulás s ökölbe szorított kéz nóiuüi alig raohwc vefíig._a^a,tc^n ilyenkor érti meg az ember a költő ama szavait. |e szemecj hogy ember vagy!« Igazán sajátszerüen könnyelmű e tárgyban és léha még a műveltebb emberek felfogása is. Sértésszámba megy jóformán, ha egy bő lakomáról valaki józanon távozik s a szives házigazda öröme annál nagyobb, minél jobban be vannak nyalva vendégei. A vasárnap az ur napja; de az az ur, akit e napon mindenek imádnak: az alkohol. Mig e napon minden üzlet zárva van, addig az alkohol és nikotin áruhelyeit késő estig nyitva kell tartani a törvény szerint. Egy zsemlyét nem vásárolhat az éhes ember, de pálinkára lépten-nyomon hívja a cégér, hogy valamikor tömlöceink ki ne ürüljenek. Valamennyi kolerajárványról föl van jegyezve, hogy vasár-, ünnep- s a rákövetkező napokon szaporodtak a megbetegedések. Az egész hazában följegyzett bűnesetekről tudjuk, hogy a fejszének, késnek, fütykösnek ünnepen van a legnagyobb szerepe. Rosegger, steier szomszédaink népszerű költője, erre nézve ezt móndja: »Az ördög kegyes, jámbor férfiú. Istennek minden temploma mellé a maga számára is épit kápolnát, de véletlenül mindig korcsma lesz belőle. A csapszék asztala benne az oltár, a ledér csaplárosné a papnő, koccintás a csengetése, a vén korcsmáros zsebje a perselye, a kontóskönyv az imakönyve, kártya a bibliája s ha a részegek összevesznek, mindig van áldozati bárány — néha több is.« t Ennek megtanulásává-azonban nem kell a szomszédba mennünk. Nézzünk körül Itthon! Hány tántorgó alakot látni ünnepen az utcán! Tekintsünk be az ilyennek — otthonába. A kép, amely elénk tárul, többnyire egyforma. Szegénység és piszok; gyenge beesett szemű, rosszul táplált gyermekek; vérszegény, bánatos, halvány asszony — s néhány nélkülözhetlen, kopott bútordarab — a mit látunk. Egy kartársunk egyszer az egyik növendékétől erősen tudakolta, hogy miért nem tanulta meg a leckéjét? Mire a szegény gyermek sírva igy válaszolt: »Apám megint részeg volt, megverte édesanyámat, összetörte a lámpát, minket meg kidobott, hát ezért nem tanultam.« Az is megesik, hogy férj és feleség, mint File- mon és Baucis, szép egyetértésben költik el a csapszékben keserves napi keresményüket és egymást gyengéden támogatják az elvesztett súlypont keresésében. Bizonyosan nem ilyen asszonyra gondolt Salamon, mikor megírta a Példabeszédek XXXI-ik részét. (10—31-ig.) Dr. Hilty, a hires svájci tanár, ezt mondja: A házastársak között a perpatvar kilenc tizedrésze az alkohol következménye. És még hagyján, ha csak maguk a szülők bűnhődnének, de gyermekeik is öröklik összes gyengéiket. Gyenge szervezettel születnek, egy részök kis korában görcsökkel múlik ki, másrészük vérbetegségbe (scrofula) esik, ismét máfelfogésuak; az emberiség átka, ha egy ilyen terhelt gyermek kivételesen kiváló tehetségű. Demme tanár tanulmányozta tiz olyan család szaporodását, a hol az atya (esetleg az anya is) alkoholista volt és más 10 józan családét is. Az első csoportból (ivók) 57 gyermek származott, ebből születés után meghalt 12, idióta volt 28, hibás testalkatú 8 és csak 9 fejlődött ki testileg-lelkileg rendesen. A másik (józan) csoportban született 61 gyermek. ebből korán elhalt 7, testi hibája volt 2-nek, gyengébb felfogású volt 2, normálisan fejlődött 50. Morei szerint az első nemzedéknél alkoholkihágások és erkölcsi eldurvulás; a másodiknál iszá- kosság, paralysis, delirium ; a harmadiknál képzelődés öngyilkosság és gyilkossági eszmék ; a negyedik nemzedéknél gyengeelméjűség, hülyeség, agybántal-mak és meddőség áll be. így teljesedik aztán be Jehova Hársfák alatt. Itt járok újra, hosszú évek múltán Ide csábit a lombos kikelet: Nem változott itt meg azóta semmi ! Még itt a pad és rajt’ nevem s neved. Az öreg csősz is mindig erre járkál S mint egykor, most is kérdi jámborul; Ke'l-e virág ? Szakitok urfi, lelkem . . . Csodálkozik, hogy arcom elborul. Odább tipeg s a hársak messzi végén Fejét csóválva, tűnődve megáll; Egész virágmező terül elette! De nekemvalót többé nem talál. Pálmai Józaef. Utazás Rómába, — Irta: Révai Károly. — Szegénysorsu kis hivatalnoknak, ki szerencsére falun lakik, — nem sok jut ki az élvezetekből! Értvén ezalatt a lelkiekben való gyarapodást, mert ami a gyomrot illeti, nem panaszkodhatik senki az elhanyagolás miatt. Falun nincs színház, nem tartanak matinékat, fényes bálokat; legfönnebb van egy-egy Ízletes disznótor, vagy valami vegyes táncmulatság, hol az ember a tulajdon szakácsnéját megtáncoltatja. De azután az is igaz, hogy tavaszszal és nyáron pazar módon élvezi a természet fenséges áldásait. A zugó fenyvesek és tölgyesek magasztos templomában, vagy künn a mezők virágtengerében bolyongva, sokszor lesajnáljuk a nagy városok lakóit, kik por és kőszénfüsttől eltikkadtan zárkóznak el a lefüggönyözött sötét szobákba, s verejtékes homlokkal álmodoznak a falusi élet gyönyöreiről. Azoknak gyönyör, — nekünk megszokott köz- napiasság. Nem tagadom, nekünk is gyakran jutnak eszünkbe a nagyvárosi szellemi élvezetek. A zsoltár szavaival sóhajtozunk néha: »Mint a szép hűvös patakra a szarvas kívánkozik«, úgy vágyódunk magunk is néhanapján a színház után. No még egyéb lelki élvezetek után is! Mily irigykedéssel gondolunk az irodalmi felolvasásokra, hol a nemzet költőinek és Íróinak szine- java a legjobbat adja a közönségnek! Emlékszem például, hogy egyszer sorsom fölvitt Budapestre s feleségemmel a Nemzeti Színházba mentünk Seksz- pir darabot nézni. Rómeó és Júliát adták Markus Emíliával és Beregivel. Mikor aztán hazakerültünk csöndes kis falunkba, — egyébről nem beszéltünk két esztendeig, mint arról az isteni élvezetről, melyben akkor részesültünk. Két esztendeig éltünk Rómeó és Júliából! mig ismét a véletlen valami egyebet juttatott szomjas lelkűnknek. Be sokszor emlegettük Kukoricza Jancsit, kit mi csak az újságokból ismertünk, holott a boldog pestiek 200 előadást nézhettek végig. Talán a verebek is azt csiripelték: »Kukoricza Jancsi becsületes nevem, Egy kissé parasztos, de én nem szégyenlern !« Ne busulj asszony! — mondtam a feleségemnek, — előveszszük Petőfit, abból a gyönyörök még zuhogóbb forrása fogja felüditeni a mi szomjuhozó lelkünket. Egy szó mint száz! Falusi ember, kinek nincs meg a módja és alkalma hozzá, hogy bejárja a nagyvilágot, csakis az áldott sajtó embereiből táplálkoz- hatik vagyis olvas. Igen! mi olvasunk és olvasunk szakadatlanul, fáradhatatlanul, hogy a közművelődésben némiképen felszínen tarthassuk magukat. Esténként, ha az Ave Mária áhitatos hangja elnémul, az egyszerű zöld ernyős lámpa világánál felnyitjuk könyveinket és lapjainkat, s mentjük azokból a szellemi kincseket, miket az irók fantasztikus lelke számunkra teremtett. Nagy gyönyörűséget találunk a lyrában s az izzó hazafias magyar elbeszélésekben, melyekben ott lüktet az igazi magyar vér, az ezeréves boldogtalan magyar nemzetnek minden öröme, bánata. Időnként, változatosság okáért, elkalandozunk külföldre is. Bejárjuk a Rajna vidékét s csodálattal — de némi irigységgel is, — gyönyörködünk a nagy német nemzet egységes hatalmában s félelmetes erejében. De aztán föl is vetjük a kérdést: ugyan miért irigyelik mégis ők, a kicsiny magyar nemzet sokat szenvedett hazáját? Mit sajnálnak tőlünk? A szép alföldet, a ragyogó ékes délibábot, a végtelen pusztákat vitorlás szélmalmainkkal vagy a felvidéket s Erdély havas ormait? Nem hiszem! Van nekik százszor szebb földjük a mienknél. Egyéb indító oka van az irigységLapianlc mai száma © old.a-1.
