Nagybánya és Vidéke, 1908 (34. évfolyam, 2-52. szám)
1908-11-29 / 48. szám
Nagybánya, 1908. November 29. — 48. szám. XXXIV. évfolyam. NAGYBÁNYA ES YIDEKE TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE Egész évre 8 K. Félév ■^NIK nVHIYSTIDZEINr -V^S Felelős szerkesztő és laptulajdonos ; Eévész CTános. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Felsőhányai-utca 20. szám ala„ Üzleti hirdetések négyzetcentiméter, hivatalos hirdetések díjszabás szerint. S7atmár-e vagy Nagykároly? ez a kérdések kérdése. Első tekintetre Nagybányát kevéssé érdekli, de ha a dolgok mélyére tekintünk, bizony be kell látnunk, hogy városunkra nézve is előnyösebb volna, ha Szatmáron székelne a vármegye s nem a véletlen dolga, hogy mikor annak idején Nagy László föllépett alispánnak a szatmári székhely lobogójával, hogy akkor az egész Nagybánya és vidéke Szatmár mellett foglalt állást egyhangúlag. Meglepő, hogy ma senki sem vett részt Nagybányáról a budapesti küldöttségben. Talán nem bíznak már benne, talán elfáradtak az évek óta tartó küzdelemben ? Pedig bizonyos az, hogy természetes földrajzi központja az egész vármegyének Szatmár, Nagykároly nyugat felé messze esik, keletfelé pl. Kapnikbányát lehet vele szembeállítani. A vármegyei tisztviselők Szatmár húsz iskolájában és egyéb közintézményeiben erősebb támaszt nyernének, mint az ősi elmaradottságban sinylődő Nagykárolyban. A gyűléseken inkább részt vehetne mindenki ott, ahova különben is évenként többször elmegy, mint egy másik helyen, ahova külön kirándulást kell tennie tisztán a törvényhatósági gyűlés kedvéért. Szatmár városa maga önálló törvényhatóság, tehát közönyös terület, ahol nem jöhetnének be a helybeliek dönteni a távolság miatt otthon maradt bizottsági tagok nevében, mint ez most sokszor megtörténik. Semmi kétség benne, Szatmár nem érdemli | meg azt, hogy a róla elnevezett megyének központja ne lehessen. Másrészt az is igaz, hogy a megyét szétdarabolni nem szabad. Ma a magyarság aránya 200000 szemben a 100 ezerrel. Uj alakításnál ez nem lehet meg semmi esetre sem. Ugocsa nem áldozza föl magát. Ezer esztendős múltat összetörni nem lehet csak úgy kedvtelésből, az olyan, mintht valakit hazájától nának meg. Az ugocsai embernek fáj az, többé nem lehet ugocsai. Szilágy nem enged egy talpalatnyit sem s a Wesselényiek bírnak annyi befolyással, hogy az ő megyéjüket ugyan meg nem csonkítják. Nem rég történt, hogy Szabolcstól csak három községet akartak elvenn: s az egész Tuhutum vármegye felzúdult, mint egy ember s még ő követelte Hajdumegyét mindenestől fogva. Most, amikor az uj választási törvény hatása még ismeretlen s nagyon is kétes értékű, a vármegyékre kell számítanunk a jövőben is, mint a magyarság bástyáira, a megalakult földrajzi területek megcsonkitása tehát, ki tudja mily nagy veszedelmekkel járna éppen korunkban. Általános a vélemény, hogy a megye határai maradjanak meg úgy, amint eddig voltak, de a központ jöjjön Szatmárra. Egyetlen érv volna Nagykároly mellett az, hogy vészit a forgalmából, nehány családnak átköltözése által, ezt azonban lehet kárpótolni, ha a kormány valami életrevaló intézménnyel gazdagítja a várost. Egy város némi forgalmi emelkedéséért bizony nem igazságos dolog egy egész vármegye komoly érdekeit háttérbe szorítani és áldozatul odadobni. A vármegyében 370-en írták alá azt, hogy nekik Szatmár kell, tehat a nagy többség. A tegnapelőtt Budapesten árt küldöttség előtt mégis egyedül Justh Gyula házelnök hangsúlyozta ennek nagy jelentőségét. Előtte annyira tisztelt a vármegyei önkormányzat értéke, hogy ezek után vita tárgyát nem képezheti, miszerint a megyei székhelynek Szatmáron kell lennie. Wekerle, Andrássy hűvösen fogadták a tisztelgőket, szerintük ez a kérdés nem sürgős, a miniszterelnök nyilatkozata értelmében meg éppen nem is tartozik az ő hatáskörébe stb. Igaz, hogy mindössze húsz év óta hangoztatjuk állandóan, tehát nem sürgős s igaz az is. hogy minden beterjesztett törvényjavaslathoz hozzá kell járulnia a miniszterelnöknek már előzőleg, de ez mind mellékes, mikor a dédelgetett Nagykároly érdekéről van szó. Már most igazán nem értjük, hogy Nagykároly van-e a vármegyéért, vagy a vármegye létezik Károly kedvéért, hogy a megye rendelkezik-e a maga dolgában, vagy Nagykároly vazallusának teremtetett-e eleitől fogva? Meggyőződésünk, hogy a vármegye mégis csak fölötte áll Nagykárolynak s majd eligazítja a maga dolgát. Ez a kérdés megérett, ideig-óráig lehet ugyan halogatni, de ennek most már el kell dőlnie és pedig nem Nagykároly, de a vármegye javára. A főgimnázium segélyző-egyesülete. A Teleki Géza gróf v. b. t. t. elnöklete mellett működő főgimn. segélyző-egyesület jövő kedden tartja közgyűlését d. u. 5 órakor, a főgimnázium igazgatói irodájában. Előzőleg 4 és '/* órakor ugyanott választmányi ülés lesz. A közgyűlésen a titkár jelentését, a múlt isk. évzárószámadását fogják tárgyalni,továbbá az 1908—9. év költségelőirányzatát. Csendben, zajtalanul, de eredményesen és em- beriesen működik ez az egyesület, mely évről-évre izmosodik ugyan, de a nemes célt tekintve, bizony nagyobb pártolást is érdemelne. Szerény eszközökkel, csekély anyagi erővel, de állandóan gyámolitja az intézet szegénysorsu tanítványait, kik közül e gyámolitás nélkül nem egy volna kénytelen megválni a tanulói pályától. Az 1907-8. tanévben az egyesület két választmányi és egy közgyűlést tartott. Az 1907. nov. 26-án tartott közgyűlésen az alapszabály értelmében a tisztikar visszaadta a megbízást az egyesület kezébe s a közgyűlés megválasztotta három évre az uj tisztikart. Elnök lett: gróf Teleki Géza v. b. t. t., alelnök : Neubauer Ferencz mint. tan, ügyész: Stoll Béla ügyvéd, titkár: Fülep Imre főgimn. tanár, pénztárnok : ! Halmai József főgimn. tanár. Választmányi tagok : a) Az alapitó tagok közül: Farkas Jenő Felsőbánya polgármestere, Madán Ferenc bányakapitány, Mol- csány Gábor erdőtanácsos, Révész János ev. lelkész, Soltész Elemér ref. lelkész, Szőke Béla r. k. helyettes lelkész, b) A rendes tagok közül: Csüdör Lajos városi tanácsos, Fábián Lajos bányafőmernök, dr. Kádár Antal kincst. főorvos, dr. Makray Mihály Nagybánya város polgármestere, Moldován László : bankigazgató, Újhelyi Hugó kincst. jogügyi tanácsos. Az urnti előtt. Az urna olt áll; öble még üres, Várja, hazám, szavazó csereped, Melylyel szabadságodnak Istenét Imádod újra vagy számkiveted. Boldog lesz a haza, ha milliók Szive együtt a szabadságért érez ! Szegény ezerszer bűnhődött honom, Térj vissza a szabadság Istenéhez ! Az urna ott áll; fennen sorsod az, Amit kezed sötét öblébe vett . . . Magadra vess, ha önzés, gyávaság Elnyomják azt, miért lángol szived 1 Te rajtad áll. hogy enyhed föltaláld, Vagy uj kínok között továbbra vérzesz Szegény, sokat megszenvedett honom, Térj vissza a szabadság Istenéhez ! Az urna ott áll! Átkozott legyen, Ki szennnyes érdekből közeleg felé, Hogy a nemzet — halálnak magvait Bűnös kezjkkel vesse most belé! Honáruló, ki újabb vészt szerez, A tornyosuló, nemzetsöprő vészhez . . , Szegény, tévedve vétkezett honom, Térj vissza a szabadság Istenéhez ! Az urna ott áll! Tiszla honfi szív Szent honszerelme gyűjtsön fel köré, A nép emelje esküre kezét, Mely börtönének zárát feltöré : »Akarjuk, esküszünk !« és a pokol Ezer ármánya löbbé meg nem fékez ! Oh én erős, hatalmas nemzetem, Térj vissza a szabadság Istenéhez ! Az Urna ott áll ! Népem fegyvered Egy szó, melyet most kell kimondanod 8 e bűvös ige szebb jövőt teremt, Újjá alkotja megvénült honod Szent lesz az ajk, amelynek szózati Ilyen magaszlos honfimunkát végez. Imádkozzunk forrón e napon, Ä szent szabadság édes Istenéhez ! Zempléni Árpád. A selyem-fiu. — Irta: dr. Gutlii Soma. — A budapesti policia legügyesebb kópéja : Tuzár Mihály, a detektivfőnök tudta nélkül hosszabb idő óta figyelemmel kisérte az Olympia-kávéház egyik törzsvendégét, Töppler Ivánt. Nyúlánk termetű, borotvált képű fiatal ember. Feltűnő elegánciával öltözködik. Ujjain drágaköves gyűrűk, nyakkendőjén nagy brilliáns melltü Délután három óra tájban számozatlan bérkocsi hozza a kávéház elé, a kocsit elküldi és botjára támaszkodva, álmos képpel nyit be a kávéházba. Látszik róla, hogy csak nemrég ugrott ki az ágyból. Egy ablakmélyedésbe ül, elolvassa az újságok apróhirdetéseit, aztán fixirozza a szembenülő hölgyeket. Pontban hat órakor eljön érte a gummirádlis, kihajtat a Stefánia- utra s ott kocsikázik, amig egészen be nem sötétedik. A vén kopó árnyékként követi mindenüvé. Nem veszti el türelmét, bizonyosra veszi, hogy egyszer csak rajta éri, amint a titkos forásból merit. Tudja róla, hogy már évek óta foglalkozás nélkül van. Valamikor kereskedő segéd volt, de ráunt a dologra s fölcsapott gavallérnak. Atyja vidéki néptanító, akinek rajta kívül öt apró gyermeke van. Kétségtelen tehát, hogy Töppler Iván bűnös utón szerzi a pénzt, amit aztán könnyelműen elprédál . . . A detektív most is ott ül az Olympiában. Azt hinnék róla, hogy újságolvasásba mélyed, pedig csak azt az ingyenélőt figyeli ... A gyanútlan fiatal ember levelet ir, gondosan beragasztja azt, majd hordárt szólít elő s jó ideig magyarázgatja neki, hogy mit tegyen a levellel. A hordár véve a parancsot, alázatosan meghajol és eliramodik. Tuzár utána. .. A Károly- köruton eléri s mint régi ismerősét üdvözli. — Hová siet, barátom? — A kiadóhivatalba. . — Ki küldi ? — Bocsánat 1 Azt meg nem mondhatom. — Bolond beszéd! Maga nagyon jól tudja, hogy nem puszta kíváncsiságból kérdezősködöm. És fontoskodó arccal, jelentős mozdulat kíséretében jegyzi meg: — Nagy, igen nagy dologról van szó! — Csakugyan ? — A maga érdekében ajánlom, hogy ne titkolózzék. Egyébiránt jól tudom, hogy ki küldi a levelet. Töppler Iván ur. Az cn emberem, akinek már hetek óta nyomában vagyok . . . Azt a levelet el kell olvasnom. — Hová gondol, Tuzár ur! . . . Elveszik a számomat. — Ne tartson semmitől. A hatóság emberével áll szemben Ha nem engedelmeskedik, bajba kerülhet . . , Ide azt a levelet! . . . — De., . — Semmi »de« 1 Vagy inkább a rendőrségen adja át . . . Jöjjön hát velem. — Nem, nem ! Inkább itt adom át. XiStpianJs: mai száma © oldal.
