Nagybánya és Vidéke, 1908 (34. évfolyam, 2-52. szám)
1908-11-29 / 48. szám
NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 1908. November 29. (2) 48. szám. A közgyűlés Kiss Gábor főgimn. tanár titkárnak, ki az egyesületben tiz évig viselt hivatalának betöltésére tovább nem vállalkozott, sok évi buzgó működéséért, legközelebb is az egyesületnek alapításától lefolyt tiz évi működéséről szóló részletes áttekintéséért jegyzőkönyvileg mondott köszönetét. Halmai József pénztárnok évi számadását s a szám- vizsgáló bizottság jelentését tudomásul vette s elfogadta az 1907 — 8. év költségvetését, melynek értelmében 550 K segély kiosztását határozta el. Segélyben részesültek a következő tanulók: Deák Lajos II. o. 30 K, Imreh István II. o. 20 K, Szegedi János II. o. 30 K, Lőwi Lajos III. o. 20 K, Mik László III. o. 20 K, Szigyártó Pál III. o. 30 K, Vetter Vince III. o. 30 K, Keresztesi Ernő IV. o. 20 K, Babirák József V o. 40 K, Csurai Károly V. o. 40 K, Koza Aurél V.' o. 30 K, Fiktusz Gábor VI. o. 40 K, Kovács Károly VI. o. 20 K, Lebovics Izsák VII. O.20 K, Vajai Imre VII. o 40 K, Búd Aurél VIII. o. 30 K, Kiss Gyula VIII. o. 30 K, Zupka Vilmos VIII. o. 40 K. Az 550 koronát kitevő pénzbeli segélyen kívül az egyesület 65 tanulót 380 drb tankönyvvel, illetőleg tanszerrel segített. Súlyos veszteség érte az egyesületet két kiváló alapitó tagjának : dr. Lovrich Gyula kerületi főorvosnak s dr. Schönherr Gyula nemz. muz. igazgatóőrnek halálával. Áldott legyen emlékük szerény körünkben is. A lefolyt tanév folyamán beléptek a egyesületbe alapitó tagokul: Szőke Béla h. lelkész, Varga Lipót keresk., Farkas Jenő polgármester, Lakatos Ottó min. r. tart. főnök, Dergáts Sándor főgimn. tanár, Pokol Elek bányabirtokos, Pályi Ede esperes-plebános; rendes tagokul: Glück Sámuel, Svaiczer István, Mándy Zoltán, Bommersbach Péter, Marosán Viktor, dr. Makray Mihály, Uj Gyula, Egy névtelen, Péter Pál, dr. Hercinger Ferenc, Nánásy István, Kovács Gyula. A vagyoni állapot következő adatokban foglalható össze: A múlt évről maradt 591 K 80 f, az 1907—8. évi segélyezésre szolgáló forgó tőke. Ebből kiadás 574 K 84 f, tehát maradt a következő év javára 17 K 06 f. Ezt hozzáadva az 1907—8. évi jövedelemhez, t. i. az alapitó tagsági dijak s egyéb jövedelmekből az alaptőkéhez csatolt 207»-nak levonásával befolyt 514 K 02 f-hez, a jövő év kiadásainak fedezetére 531 K 08 f forgótőke szolgál. Az alaptőke, mely a múlt év lezárásakor 4998 K volt, 338 K-val gyarapodott, tehát az 1907—8. iskolai év végén 5336 K. A pénztár bevételeinek és kiadásainak főbb tételei a következők voltak: Pénztári maradvány az 1906—7. évről . 5589 K 90 f Alapitó tagoktól befolyt . . . 210 K — f Rendes tagoktól befolyt . . . 165 K — f Pártoló tagok adománya . . . 15 K — f Időközi tőke-kamat .... 262 K 02 f A m. kir. bányaigazg. segélye az 1908. évre 200 K — f Összes bevétel 6441 K 92 f 19 tanuló segélyezésére fordítottak . 550 K — f Szolgának . . . . 20 K — f Egyéb kezelési költségre . . . 4 K 84 f Összes kiadás 574 K 84 f Pénztári maradvány az 1907 — 8. év végén 5867- K 84 f Úgy halljuk, hogy most a régi segélyző-alap- nak Szintén ez összeghez való csatolását dr. Rencz János igazgató sürgetésére végre megengedte a minisztérium s igy ez évben szépen fog növekedni a tőke. De mi ez annyi szegény gyermeknek! Valóban megérdemelné az egyesület a hathatósabb pártolást is, hiszen a mi gimnáziumunk, mint állami intézmény még fiatal s igy alapítványai egyáltalán nincsenek. Más intézetekben ezreket fordítanak ösztöndíjakra és segélyezésekre. Pártoljuk mi legalább ezt a szerény kis segély-egyesületet, amely már megvan s ez utón is sok jót tehetünk. Az adóreform. — Fővárosi levél. — Budapest, nov. 25. Vasárnap virradóra kellemes meglepetés érte a főváros kereskedő közönségét. Estefelé már a vidék is megtudta s hétfőig az ország legtávolibb zugolyáig elterjedt a megnyugvás és öröm érzése, Aggódok homlokán elsimufi a ránc, kételkedők elhallgattak. Hogyne, mikor megszólalt az adóreform ügyében egy »mértékadó személy.« Egy illetékes, talán a legilletékesebb egyén hallatta szavát a N. P. J. hasábjain. S mit mondott amaz illetékes személyiség? Előkotort egy csinos, bár régi teóriát, megtisztogatta és kedvenc csemetéjének, az uj adóreformnak vállára illesztette, Mondhatom, gyönyörűen fest benne! Arról van szó, hogy annak idején az adóreform-javaslatok beterjesztésénél a kereskedelem és ipar szószólói erősen méltatlankodtak igazságtalanul súlyos megterheltetésük miatt. Panaszkodtak külön, aztán gyűlésre gyülekeztek s ott együtt folytatták tovább a panaszkodást. Csináltak közös emlék iratokat, feliratokat, szakszerűen és szivhezszólón. Elmondták, hogy ezzel az adóreformmal befellegzett az ország ipari és kereskedelmi haladásának. Annyiszor ismételték ezt, hogy a kő is meglágyult volna panaszukra. A pénzügyminiszter szive pedig nincsen kőből, segített hát, — miként ama fent idézett cikkből olvassuk, — segített gyökeresen a kereskedők baján. A segítésnek ugyan lett volna több módja is: leszállíthatta volna a javaslat szerzője pl. a kereseti adó kulcsát az osztrák mértékig. A pénzügyminisz- tér azonban ezt a módot nem választotta. Ösak hadd vegye fel a versenyt az osztrákkal szemben gyámoltalan iparunk,, és kereskedelmünk jóval magasabb adóteherrel. Ő jobb megoldást keresett. Mellőzhette volna Wekerle a lakbérre alapított minimális tételek fokozását is, avagy a jutalmak és utazási általányok súlyos adóterhét. Egyszerűbbé és humánusabbá tehette volna az adókivetésnél követendő eljárást. Azt az inkvizíciót is, amelyet a reform tervez, kiirthatta volna Wekerle. A pénzintézeteknek is sok-sok sérelme várt orvoslásra, azonban ezek a hatásos megoldási módok mind nem tetszettek a pénzügyminiszter urnák. Másképen, radikálisabban akarta ő boldoggá tenni az ipart és a kereskedelmet. Meg kell adnunk, a megoldás igazán oly egyszerű, mint a Kolumbus tojása. A kormány úgy segít az iparon és a kereskedelmen, hogy — a leszállított földadót felfelé korlátozza. Vagyis meghatározza azt a legnagyobb összeget, amelynél többet nem szabad beszedni a földbirtokosoktól. Ha mégis több földadó folynék be : akkor újra lejebb szállítja ennek az adónak a kulcsát. Ebben a rendelkezésben mindenki egy újabb — immár eléggé megszokott kedvezést lát a birtokos-osztály javára. Nem úgy Wekerle. A fent idézett cikk megvigasztalja a kereskedőket, hogy annál a kölcsönhatásnál fogva, amelyet az egyes társadalmi osztályok egymásra gyakorolnak, az egyik osztálynak nyújtott könnyítések közvetve a többi osztályoknak is előnyére szolgálnak.« íme itt van a — Menjünk hát egy kapu alá. . . Csak éppen hogy elolvassam a levelet, aztán viheti tovább, — Fölbontva ? — Sőt ellenkezőleg ! Maga sem fogja észrevenni, hogy kinyitották. Különben nem lehet valami nagy titok benne, mert a kiadóhivatalnak szól. Holnap már olvashatjuk az újságokban is. — Az igaz. — No látja! ,. . . Figyelmeztetem, hogy Töppler urnák ne szóljon a dologról, különben a rendőrséggel gyűlik meg a baja. A detektív nem törődik azzal, hogy túllépte a nyomozás megengedett határát s a levéltitok megsértésével büntetendő cselekményt követ el. Megragad minden eszközt, hogy célhoz jusson. Tollkésével csodálatos ügyességgel kinyitja a levelet és elolvassa, íme egy apróhirdetésnek szánt közlemény 1 Tuzár leragasztja a levelet és visszadja a hordárnak. — Járt ön máskor is a kiadóhivatalban Töppler ur megbízásából ? — Régen. Nagyon régen, amikor még én voltam a »leibhordárja«. — No hát, csak siessen a kiadóhivatalba. Ezért a koronáért pedig vegyen magának egy-két jó szivart. — Kérem, Tuzár ur, ne mondja meg Töppler urnák . , . — Nyugodt lehet . . . A detektív gondolatokba merülve ment végig a Károly-köruton. — Azt hiszem, a gazfickó maholnap hurokra kerül. Ügyesen kivetette a hálót, de most az egyszer ő maga esik bele . . . Terringettét 1 írni fogok az elhanyagolt asszonykának és elküldöm neki a fotográfiámat. Ha megtudja, hogy dúsgazdag vidéki földbirtokos vagyok, kapva-kap rajtam, hogy elűzzem unalmát. Fődolog, hogy az az apróhirdetés megjelenjen. És Tuzár sietett a detektivfőnökhöz, hogy értesítse a történtekről. A rendőrtanácsos mosolyogva tette föl a kérdést: — Hátha csakugyan valami feltűnően szép asz- szonynyal kerül szembe ? — Nagyobb veszéllyel is szembenéztem már. Ne féltsen engem, tanácsos uram . .. II. Másnap megjelent az apróhirdetés s Tuzár sietve irta meg levelét, hogy első legyen az ajánlkozók között. Jól vigyázott, hogy ajánlatával gyanút ne keltsen A detektív jól számitott. Az apróhirdetés megjelenését követő napon már kezében volt ‘az elhanyagolt asszonyka illatos kis levélkéje: »Ma este 10 órakor várom. Aggteleki utca 29. II. emelet 7. Bejárat a lépcsőházban.« Mi sem természetesebb, mint hogy Tuzár Mihály pontban tiz órakor becsöngetett az elhanyagolt asszonyka lakásába. Ráncosképü anyóka nyitotta ki az ajtót: — Itthon van ? — Űhüm! — Merre ? — Arra 1 — Jelentsen be ! — Nem kő . . . Tessék csak besétálni. A detektív tágas, egyszerűen bútorozott utcai szobába nyitott be. Nem volt odabenn senki. Leült egy karosszékbe és nyugodtan várakozott. A szép asszony bizonyosan abban a másik szobában van, amelynek ajtaját vastag függöny takarta el. Tuzár, mint afféle ibrányi földesgazdához illik, rövidszáru csibukot vett elő zsebéből, megtöltötte jófele muskotály-dohány- nyal és rágyújtott. Jól hallotta, hogy háta mögött kimeglepetés, az ajándék, a kárpótlás az ország kereskedő osztályai számára. Tessék ezt jól megérteni. A kereskedelem a panaszok, a sérelmek özönével fordult az érdekeit mélyen sértő reform-mű ellen. Kimutatta, mily igazságtalan az egyes egyenes adóknak egy kalap alá foglalása, a kereseti és jövedelmi _adó magas összegben fölvett minimum-megállapitása, a páratlanul zaklató adókivetési rendszer. Utalt ezzel szemben a földbirtok helyzetére, arra, hogy a reform a földjövedelemmel szemben egyáltalán nem helyezkedik a fitogtatott adókulcs álláspontjára, hanem változatlanul megmarad az elavult és hazug adókataszter alapján. Minderre az a válasz, hogy Wekerle a föld- birtokosoknak újabb engedményeket ad, mert ez az előny »kölcsönhatást fog gyakorolni a többi társadalmi osztályok helyzetére is.« Ezzel a logikával egyszerűen adómentessé lehetett volna tenni a hit- bizományokat és az ezer holdon felüli földbirtokokat. Hiszen világos dolog! Ha- a nagybirtokosnak nem kell adót fizetni, akkor nagyobb az ő vásárló képessége. Többet vesz a boltban, több nyereségre ad módot a kereskedőnek, tehát a kereskedő köny- nyebben megfizetheti a maga adóját. A magyar kereskedők készséggel elfogadják a kölcsönhatás elméletét, ha előbb a tisztelt agráriusok magukon kezdik az alkalmazását. Miért nem jut eszébe a pénzügyminiszternek, hogy ha a kereskedők és iparosok megadóztatását enyhíti, ezzel olcsóbbá tesz egy sereg portékát a földmiveíő, a gazda számára ? Haj, de az más. A »kölcsönhatás« fogalmát azok az »illetékes és legilletékesebb« körök úgy értelmezik, amint némely adósok szokták : egyik fél adja a kölcsönt s a másik fél sohasem gondol a visszaadásra. Nos, a magyar kereskedelem nagyon szépen köszöni ezt a kölcsönhatási elméletet. Azzal, hogy a földbirtok jövedelmének adózatlanul hagyása egy biztos adóalapról való lemondást jelent: mit sem törődik a mostani irányzat. Hogy az adómegtakaritott jövedelem a földbirtokos kezéből nem mindig a hazai ipar és kereskedelem pénzszekrényébe ,folyik: ez sem aggasztja pénzügyeink vezetőségét Ok jót akarnak a kereskedelemnek s ezért leszállítják — a földbirtok adóját. Magyarország kereskedői hálásak lehetnek ezért a jóakaratért. K. E. Heti krónika. Változatosság kedvéért elhatároztam, hogy ma kérdések és feleletek alakjában irom meg a krónikámat. Talán rövidebb lesz igy és velősebb, a sok beszéd már kezd kimenni a divatból még az országházban is. Mit csinál a vármegye? A vármegye szorgalmatosán egyengeti útját a ! szatmári székhelynek, csütörtökön is nagy küldött- ■ séggel járt a minisztereknél, igaz, hogy csak har- mincketten voltak mindössze, de nem csodálkozunk rajta, mert némelyek keddre, mások csütörtökre ígérkeztek s igy részletekben nem lehet valami ijjesztő tömeget összehozni. Sokan félnek az összeütközésektől is s inkább lemondanak Szatmárról, mint az életről. Mit csinál a város? A város szorgalmasan készül a költségelőirányzat tárgyalására. Ma délutánra volt kitűzve a gazd. és pénzügyi bizottság ülése, sokan készültek rá, élesítették a kardokat, vitőröket, pisztolyokat, a főszámvevő 26 kg. írást szedett össze s azzal akart nyílik az elfüggönyözött ajtó, de meg se fordult. Ké nyelmesen hátradőlt a karosszékben, két lábát keresztbe rakta és csibukjából jóízűen eregette a füstfelhőt, mintha csak odahaza lett volna a saját portáján . . . Egyszerre csak ott állt előtte az elhanyagolt asszonyka, igéző pongyolában. Harapnivalóan csinos. Szeme mint a kár- bunkulus, piros a két orcája (alighanem a festéktől). Dús fekete haja szétomlik a vállán. — Nini, Maga már itt van? A detektív felugrik s a szép asszony keze után kap. — Csókolom a kezét nassád! . . . Hát elgyüt- tem . . . Jaj, eszem a lelkét, ne nézzen rám olyan hamiskásan, mert elszédülök. — Az istenért! tegye el azt a csibukot! — Nem állja a dohányfüstöt, nassád ? Pedig nem kincstári dohány. Magam termelem. — Nem is a dohányt kifogásolom, hanem a füstjét .. . Mit gondol! . . . Ha férjem megérzi a dohányfüstöt, mindjárt gyanupörrel él. Megtudja, hogy vendéget fogadtam. — Hát itthun van a kedves férje ura ? — Nincs. De ma nem kaptam levelet tőle és félek, hogy hazafelé tart. Minden pillanatban itthon teremhet, — Jaj, lelkem galambom, akkor hát vége a mulatságnak. Jó lesz, ha elpárolgók, És Tuzár Mihály lassú léptekkel kifelé indul. E pillanatban megszólalt a villamos-csengő. — Jézus Mária! . . . Talán az uram! . ... Végem van ! Végem van ! — Ne féljen, nassád, amig engem lát. Megvédem én egy regiment ellen is. — Igen, igen ... ö az! . . . Gyorsan! Rejtőzzék abba a szobába és meg ne mukkanjon, ha kedves az élete . . . Megöl mind a kettőnket.
