Nagybánya és Vidéke, 1908 (34. évfolyam, 2-52. szám)
1908-11-01 / 44. szám
NAGYBANYA ÉS VIDÉKE 1908. November 1. (2i 44. szám. bírálni, másrészt nem is jól végzi azt, mert egy neolog rabbi állításaival akarja meggyőzni a nagybányai hithü zsidókat. A honvédelem kérdésével múlt cikkünkben bővebben foglalkoztunk, előhoztuk, hogy egy egyén mint katona oly helyzetbe kerülhet, hogy szüleire testvéreire kell lőnie. És mégsem tiltanak ki senkit sem a honvédelemből. Hivatkoztunk egy középkori példára is Megállapítjuk, hogy a cikkíró ez állításainkat sem cáfolta meg, hanem mint előbb, úgy most is Romániára hivatkozik. Micsoda fejlett kul- tur érzékre mutat Romániának folytonosan követendő példaként való odaállitása ? ! S ha mostan végig tekintünk az eddigi vita eredménye felett, arra az érdekes tapasztalatra jutunk, hogy a ’Nagybányádban megjelent cikkek ^ írója vádjait tényekkel bizonyítani meg sem kísérelte, ellenkezőleg a bizonyítás egész terhét ránk tolta át. Holott ha vádakat adott elő, azokat bizonyítania kellett volna. S épen ezért kissé furcsán hangzik, ha azzal dicsekszik, hogy mi nem voltunk képesek megingatni az ő vádjait. Megjegyezzük, hogy ezzel még nem szabadult meg a bizonyítási kötelezettségtől, melyet eddig érthető okból mellőzött. Hogy ennek dacára mi a vádak ellenkezője bizonyításának nehéz feladatát magunkra vállaltuk, azt nem a cikkíró felfogásának megingatása céljából tettük, hanem azért, hogy a müveit közönséget azok alaptalanságáról tájékoztassuk. S hogy e célt megközelítenünk sikerült, mutatja az a számos elismerő nyilatkozat, melylyel hazafias és nyílt válaszunkért úgy a zsidó, mint nem zsidó polgártársaink bennünket részesítettek. És mi, igazunk tudatában bátran folytatjuk ama munkánkat, melynek alapja a legemberibb érzés: az elnyomottak és üldözöttek támogatása. A nagybányai »Hatikvali« cionista asztaltársaság. „Női élet.“ A nő társadalmi pozíciójának kérdésében két ellentétes áramlat küzd egymással. A maradiak táborából felhangzó vélemény a házitüzhelyhez köti a nőt és önmaga s mások érzékeinek és önzésének rabszolgájává akarja tenni; a reformisták mindent igérö, de csak Önbecsmérlésről tanúskodó hangos szózata (»Tagadjuk meg nemünket s legyünk egyenlőek a férfiakkal ! — Rajta, vívjuk ki a velük való szociális és erkölcsi egyenjogokat !<) pedig a feministák harciasán lobogó zászlaja alá hiv. E két ellenáramlat vészesen összecsapó hullámai mcguwiívcoov»! a larsauaiim íciiucc, azért szükségessé vált, hogy az önmegismerésre törekvő igaz női érzésekben és részrehajlatlan reális tudásban gyökeredző szellem kiegyenlítse torlódásaikat. E szellemet képviseli a *Nöi élet« cimü szépirodalmi és társadalomtudományi folyóirat. A művészies, díszes kiállítású újság szerkesztője Alba Nevis az ismert és kedvelt regényirónö. Köréje csoportosulnak hazánk legjelesebb Írónői. Név szerint: Ábrányiné, Katona Klementin, Albisy Katalin, Alexander Erzsi, B. Büttner Julia, B. Zalay Masa, Czóbel Minka, De Gerando Antonina, Ego, (dr Rózsa- völgyiné), Erdős Reuée, F. Kaffka Margit, Faylné, Hentaller Mária, Gajári Böske, Gáspárné Dávid Margit, Geőcze Sarolta, Gineverné Győry Ilona, Göm- bösné Galamb Margit, H. Szederkényi Anikó, Halmi Piroska, Harasztiné Récsi Jolán, Hermann Ottóné, Holló Sárika, Horváth Böske, Isaák Mártha, Janda Matild, Jászai Mari, Jörgné Draskóczy Ilma, Kordina Lilly, Kövér Ilma, Krüzselyi Erzsiké, L. Ady Mariska, Lengyel Gizella, M. Hrabovszky Julia, M. Korniss Aranka, Miklós Jutka, O, Donnel Henrikné grófnő, Ritoók Emma, Szendéné Dárdai Olga, Szerelemhegyiné Móczár Jolán, Szikra (gróf Teleki Sándorné), Tormay Cecil, Tutsekné Bexheft Lilly. Ujfalussy Amadil, Vé- cseyné Jankovits Lujza, Zemplény P. Gyuláné. Mint e gazdag névsorból kitűnik a »Női élet« célja Magyarország kiváló gondolkozónöinek eszmesugarait egy közös gócpontban összegyűjteni, tökéletes egészszé alakítani, hogy az érzelmek és gondolatok e gyújtópontjából kortársnőinkre az önmegismerés világossága áradjon, mely által majd felismerik egyéni tehetségeik, valamint a természettől és társadalomtól számukra kijelölt ama munkakört, hol sikerrel és meg elégedéssel működhetnek. Ideálunk a helyes értelemben felvilágosodott asszony; de nem az, ki tehetségeit és érdemeit túlbecsülvén, fellázad a természet rendje ellen, sem a múlt szemlesütve érzelgő leánya, ki a hazug pongyola- irodalom és a gondos nagynéninek jóhiszemű suttogása által csak arról lett felvilágosítva, hogy és hol keresse a férfit, a szépséget s a könnyű és kellemes megélhetési módot. A »Női élet« célja, hogy e torzalakok felburjánzását megszüntesse s oly magyar leányokat és asszonyokat neveljen, kik női egyéniségük, hivatásuk és tehetségeik teljes öntudatában ne külsőségekre nézve, hanem belső értékben törekedjenek egyenlőek lenni a férfival. Mert hisz a józan ész diktálja, hogy csak az számíthat egyenlő becsülésre, ki bár nem egyforma, de egyenlő értékű munkát képes produkálni, ki noha más működési téren, de egyenértékű eredményeket tud fűzni a tovafejlödés láncszemeihez. A »Női élet eszménye« csak úgy ölthet testet, ha nemünk egyéniségét tökéletesbitjük. Ez áldásos, de nagy feladat megoldásához azonban nem elég az egyesek buzgó törekvése és munkálkodása; összes honleányainknak is akarniok kell, hogy tervünk minél hamarább megvalósuljon. Kik osztoznak közös óhajunkban, azok kérem szíveskedjenek az előfizetési dijat mielőbb beküldeni a »Női élet« kiadóhivatalába (Budapest, IX-, Angyal-u. 15. sz. I. emelet 5. a.) A hetenként megjelenő tartalmas képes folyóirat ára egy évre 20 K, félévre 10 K, negyedévre 5 K. A »Női élet« olvasóközönsége hazánk leggazdagabb szellemű nőinek leikével érintkezhetik, azonkívül kiváló gazdasszonyok üdvös tanácsai szerint vezetheti háztartását, végül pedig szövegben és kópékban értesülnek a világ legújabb eseményeiről. Szóval o. íVJjtA:"ar ~ lom mint- q turíorr»áuyolr és a háztartás köréből annyit nyújt,, hogy valósággal bűnt követ el önmaga ellen az a nö, ki nem igyekszik az önmegismerésre törekvő társnői csoportjába lépni. A »Női élet« nem a férfiak vetélytársainak avagy bűntársainak számát akarja szaporítani, hanem ama törekvésben összpontosítja szellemi erőit, hogy a nö valódi egyéniségének megismertetése által a férfival egyenlő értékűvé tegye a nőt, ki mint a társadalom becsületes munkása pótolhatatlanul megállja helyét urának nemcsak kedvese, de barátnője, indulatainak gyöngéd fékezője és segítőtársa lehessen. Ki érdeklődik a ■»Női élet akciója iránt, az forduljon nevezett folyóirat szerkesztőségéhez (Budapest, IX. Angyal-utca 15. I. e, 5.) mely szívesen szolgál majd mutatványszámmal. Alexv Elza Heti krónika. Huszonhét napig volt itt Krémer színtársulata, ezalatt mintegy harminc előadást tartottak színészeink s pénzügyekkel foglalkozó szakemberek állítása szerint elvittek legalább is hatezer koronát. Részemről nem igy fogom fel a dolgot. Nem vittek ők el, szegények, semmit sem, elment az mind fűtésre, világításra, élelemre, kellékekre, sőt rendesen egy kis adósság is szokott utánuk maradni, annak bizonyságául, hogy a színészek pénze mind elment, az ezreseket nem szállítják át a határon. Csupán forgalmat csináltak ők, egyik zsebből a másikba vándorolt át a kincs, ennyi az egész. Anyagilag tehát nem tesz kárt a színész, szellemileg pedig nagy pezsgést idéz elő a városi életben, azért méltán sajnáljuk, hogy ilyen hamar elmentek Thália papjai. Máskor eluntuk s odakivántuk őket, ahol a citrom virul, mikor afféle malacbandák boldogították jobb sorsra méltó városunkat, most azonban abból, hogy mindenki rövidnek tartotta a szezont, okvetlenül és önkéntelenül következik, hogy megkedvelte a közönség a társulatot. Hátha még a szűkös helyiséggel nem kellett volna küzdeni. No, de reméljük a legjobbat, jövőre már a tulipános páholyok előtt titokzatos sülyesztők és zsinór padlások tömkelegében, kőszinházban ra- gyogtatják majd fényes tehetségeiket, hiszen a nemes város végre kihirdette a pályázatot a nagyszállóra és társaira, tehát a színházra is. Ez a hirdetésünk képezi mai számunk legérdekesebb cikkét s a hét legnevezetesebb mozzanatát. De legyünk igazságosak tanügyi szempontból is történt két figyelemre méltó, nem mindennapi esemény. Egyik az, hogy az állami iskolák némi csekély késéssel megnyíltak, másik, hogy a minisztérium kiszállott az építendő nagybányai minta gimnázium ügyében. Három, a nemzeti közművelődésnek szánt nagy méretű paloták van már, mily felséges dolog volna, ha már a negyedik is ott emelkednék a klast- rom mezőn, szép hegyek alján, jó levegőben, tágas térségen. Fenkölt csarnoka a tudománynak hadd üdvözöljünk már most, azok a jó emberek, a kik itt jártak a fővárosból, úgy sem akarhatnak mást, minthogy a düledező agg építménytől búcsút vegyenek a múzsák Eloszlik, elavul, rombadől minden e világon, a mi gyenge porsátorunk is. Hívogat a néma birodalom, a fejfák és keresztek hazája, szomorú, egyelőre csak ünnepre, fáklyafényre, lobogó lángra, az ősök, a családtagok, a kedvesek sirjához, ahol a modern kegyelet holnap mind nagyobb méretű versenyre kél egymással, később örök pihenésre oda, ahol minden hét- neK története, olyan borzasztóan egyforma. Borostyánt, téli zöldet, czirbolyát, virágot, koszorút adnak-vesznek az emberek, pár perc alatt elké- minden, aztán újra kezdődik élűiről, kinálgatja kiki mennél magasabb áron. Vásár lett belőle, megint csak vásár, a huszadik század nem tagadhatja meg magát, az egész élet úgysem egyéb, mint egy nagy vásár s milyen furcsa, hogy ebben az üzleti zajban elegiákat próbál zengedezni ____ a króniáks. Szem élyi hir. Oblatek Béla kir. bányatanácsos és Hullán János fernezelyi kohófőnök holnap d. u. németországi tanulmányutjokró! hazaérkeznek. Kinevezés. Dr Geley Lajos radnai kincstári orvost, a pénzügyminiszter zalatnai bánya főorvossá nevezte ki. Boronkay Béla zilahi h. lelkészt a pelei ref. egyház rendes lelkésszé választotta. Emmácska taktikája. — Folytatás, de azért igy külön is teljesen érthető. — III. Ámhogy a történelmi igazsághoz hivek legyünk, még is volt egy leány Nagyalmáson, akit a Kovách Kálmán-kultusz érintetlenül hagyott s aki hideg büszkeséggel nézte az egész »játszmát«, amely az almási leányok, azok szülei és Kovách Kálmán között lefolyt. Ez a leány pedig a bankdirektorék barna szépsége, Móricz Emmácska volt. Hogy és mint történt, mi sem tudnánk számot adni róla, ám, annyi bizonyos, hogy a kis Emmácska mindjárt az első perctől kezde olyan föl sem vevő, rátarti modorban fogadta a Kovách Kálmán közeledését, ami annak hiúságát nagy mértékben sérthette. Maguk a szülők is előkelő hidegséggel, hűvös udvariassággal viszonozták az albiró udvariaskodását. Még utóbb a zsurozó társaságtól is visszavonultak. Ennek lehetett aztán tulajdonítani, hogy Kovách Kálmán is mindig lehető legkevesebbet foglalkozott a szép Emmácskával. Alig járt hozzájuk. Az utcán találkozva a leánynyal, udvariasan köszöntötte, de soha hozzá nem csatlakozott. A házi bálokon Emmácskával táncolt legkevesebbet . . . Szóval akárki észrevehette, hogy a két fiatal lélek nagyon idegenkedik egymástól .. . így aztán a leányok, kik Kálmán előtt bizalmasan elszólották egymást, Emmácskában ellenfelet nem látva, azt csak dicsérőleg emlegették , . . . . . Egyszer aztán hire szaladt a városban, hogy Emmácskának, ki közelebb Budapesten bálozott, gazdag, előkelő kérője akadt. S csakugyan éppen a nagy- almási jótékony nöegylet bálja előtt finom, elegáns cilinderes úrral látták megjelenni Emmácskát a kaszinó előtti korzón. — Ahá, könnyű neki . . , Ezért nem kellett hát Kovách Kálmán i! A mamák s leányok megállapították maguk között, hogy a fiatal ember Emmácska jövendőbelije. Akkor éjjel, mikor ez történt, a nagyalmási cigány zenekar tizenkét nótából álló szerenáddal tisztelte meg Emmácskát. Csupa szomorú nótákat húztak a barna gyerekek. A cimbalom, a klarinét, a hegedű úgy zokogott, hogy majd megszakadt a szive a kis Emmácskának. Kivált mikor ezt húzták : >. . . Elmondanom, hogy csöndes éjszakákon, Midőn a földön mindent béke fed, . Az én szememről messze száll az álom, Nyugalmat még akkor sem lelhetek! Ha biztat is egy percre a reménység, Mint űzi azt el százezernyi kétség! Elmondanám ... De hasztalan beszéd, Hideg szobor vagy, meg sero értenéd!« . . . Az ablak alatt egy Ferencz József kabátos fiatal ur, fehér battiszt zsebkendőjébe temetve arcát, keservesen fújta a bánatos nótákat . . . Aztán eltámoly- gott a nagy bőgős karján . . . . . , A rossz nyelvek azt beszélték, hogy az az ur Kovách Kálmán volt. IV. Persze, hogy Ö volt. Tisztán Ö. Másnap a bálban elegáns frakkban, lakkcipősen ott állt ugyan a rendezőség élén, de arcán látszott az átvirrasztott éjszaka. Szemei alatt sötét karikák, a. fájdalom és korhelység nyoma, ajakán keserű mosoly Hát még mikor Emmácska pehelykönnyű báli belépőjével gömbölyű vállain, annak a tegnapi elegáns fiatal embernek a karján, a mosolygó papa és mama kíséretében lebbent az ez alkalomra felvixolt nagyvendéglői szállóba! . . . Kovách Kálmánnak mintha csak tört döftek volna szivébe ! Elszántan vetette magát Emmácska és az ifjú ur közzé. Karját nyújtva minden botrányra készen ; — Szabad kérnem ! . . . De hangjából ez érzett ki: szeretném látni, hogy ne akard! . . . Szinte bámult rajta, olyan simán ment a dolog. A nyurga fiatal ember visszavonult és igy Emmácskát ö röpíthette be a terembe. S mert mindjárt kezdetét vette a tánc, hát együtt lejtették az első csárdást is . . . És pedig hogyan ! Csupa tűzzel, lánggal, hévvel! És együtt járták a második négyest is . . . És a souper-csárdást is . . . Kálmán úgy forgott szüntelen, mint egy őrjöngő dervis. És . . , egyszerre csak, egy önfeledt pillanatban valahol a terem rejtett zugában, ahol bokrokból és pálmákból hevenyészett pihenő volt fe'állítva a táncban kimerült párok számára, Kovách Kálmán szenvedélyes hangon, szemeit merően szegezve —- mint a kigyóbüvölők áldozatukra — a kis Emmára, igy tört ki: — Emmácska, akarja, hogy életben maradjak ?! — Mondja akarja? ! — Hogy kérdhet ilyen bolondot f — szólt Emmácska megdöbbenve. — Feleljen, az Istenre kérem, akarja-e, hogy holnapig éljek f! . . . — Furcsa beszéd . . , Éljen holnap is, holnapután is és mindig . . . sokáig. — Akkor mondja, hogy nem lesz azé a hosszú űré, akivel tegnap is láttuk és akivel ma idejött . . . — Ha önnek örömet szerezhetek vele, szívesen! A Kovách Kálmán arca kigyult az örömtől. — Szavára mondja ezt? — Itt a kezem! És a leány puha kis kezét oda csapta a fiú kezébe, aki szenvedélyesen szorította ajkaihoz.
