Nagybánya és Vidéke, 1908 (34. évfolyam, 2-52. szám)

1908-11-01 / 44. szám

1908. November 1.

Kinevezés. A fóldmivelési m, kir. miniszter Jam- nik Istvánt a kolozsvári erdöigazgatósághoz erdőgyakornokká nevezte ki.

Tanügyi látogatás. Báró Barkóczy Sándor vall. és közokt. min. tanácsos, Gönczy Jenő dr. fogalmazó ,és Morvay. Győző dr. igazgató kíséretében okt. 29-én este 10 órakor városunkba érkezett. A min. tanácsos, aki Szőke Béla plébánosnak volt a vehdége, tegnap okt. 30-án meglátogatta, a nevezettek kíséretében, a főgimnáziumot, annak minden egyes helyiségét szemügyre vette s az V. VII. és VIII. osztályokban az előadás alatt is látogatást tett. Megtekintették a fő- gimnázumi uj telket szintén s a szemle után dr. Mak- ray polgármesternél szükkörü ebéd volt. Tegnap délelőtt 8 órakor a tanárkar dr Rentz igazgató vezetése alatt tisztelgett a min. tanácsosnál, aki Rentz beszédére meghatottan válaszolt. A kedves vendégek 30 án d. u. 4 órakor utaztak vissza Budapestre, azzal a benyomással, hogy a főgimnáziumnak csakugyan uj hajlék kell és hogy a klastrommezöi építkezés ideális dolog volna.

Az állami iskolák átvétele Megtörtént oki. hó 26-án s a rendes tanítás okt. 29-én kezdetét vette. Az építkezés és berendezkedés nincs ugyan még teljesen befejezve, örvendünk mégis, hogy a tanítást végre valahára meg lehetett kezdeni. Az iskolák ünnepélyes megnyitása később fog megtörténni.

A lebontott kis ház. Múlt számunkban a régi ref. papiakról pár történelmi vonatkozású sort hoztunk egy hírben, most a másik házra nézve, t. i. a kántori lakra vonatkozólag illetékes kezekből a következő érdekes történeti adatokat kaptuk: A »Nagybánya és Vidéke« múlt vasárnapi számában egy kis nekrológot hozott a most lebontott ref. papiak épülete és annak egykori illustris lakói felöl. Ezzel kapcsolatban megemlítjük, hogy a szomszéd — szintén lebontott — kis kántor- házban látta meg a napvilágot Schönherr Gyula 1864. szeptember 26-án. Szülei ugyanis mint uj házasok három évig ott laktak és a család emlékei között kedves szerepe volt a »kis ház«-nak, a hol pár év alatt az országnak nem egy nevezetes embere fordult meg. Ott látták vendégül Lonovics Hollósy Kornéliát, a hírneves énekmüvésznőt 1863. november havában, a ki akkor, mint a Csanádi főispán neje egy hangverseny körúton vett búcsút a művészi pályától. Továbbá ifj. Lendvay Márton, Feleki Miklós jeles színművészeket, Reményi Edét sat. és 1867-ben midőn Teleki Sándor az emigrációból megtért, nagybányai látogatása al- 1 kalmával legelső útja a »kis ház«-ba vezette. Legelsőnek a Schönherr Gyula szüleit látogatta meg, a kiknek családjához régi baráti kötelék fűzte. Mint minden háznak, úgy ennek a »kis ház»-nak is megvan a maga története és mert minden e világon múlandó és az idők homályában éveken és századokon át elmerül minden a mi egykor élt, hatott és alktott, úgy eltűnt ez is a föld színéről és nem maradt kő kövön abból a »kis ház«-ból, a hol naponta szívesen volt látva mindaz, a mi a szellemi életet uralja és a hol négy évtized előtt egy kis család kebeléből szárnyra kelt egy fényes elme, Nagybányának oly hőn szerető és oly ifjan elvesztett hü fia, a kinek emlékét immár nem fogja megőrizni kisded szülőháza az eltűnt »kis ház«;

Színészet. Krémer Sándor társulata eltávozott a héten. A színészek általában igen megnyerték a közön ség tetszését s többnyire zsúfolt ház előtt játszottak- sőt az a hallatlan dolog is megtörtént végre Nagybányán, hogy egy és ugyanazon darabot négyszer lehetett szép pártolás mellett előadni.

Szombaton, október 24-én Szávay Szép Ilonkája ment jól és csinosan, már amint ezt az érzelgős és sokszor émelygős, tartalom nélkül való darabot elő lehet adni.

— Emmácska, szeretem magát az őrjöngésig! — mondá lángoló hévvel a fiú.

Emmácska megdöbbent; de arcát kellemes pir borította el. E pillanatban szemeit zavarában tanácstalanul hordotta szét a teremben. Azt nem vette észre, hogy sok asszony- és leányszem mily guny-szikrákat szór feléje; de észrevette mamája mosolygó, bátorító tekintetét. És nyomban tájékozva volt, mit kell tennie. A legtermészetesebb hangon igy szólt hát szemét lesütve :

— Én is magát!

— Emmácska igazat mond ?! Beszéljen, az Istenre kérem!

A leány csak intett. Vérpiros, kigyuladt arca annál többet beszélt.

Kovách Kálmán nem tudott hamarjában hova lenni a bámulattól.

— Miért volt hát hozzám olyan hideg, tartózkodó, olyan fel nem vevő eddig?

A leány diadalmasan mosolygott. És megvono- gatta hófehér vállait.

— Hát én nem tudom. De nekem úgy jött, hogy inkább megszeret maga is, akit olyan módfelett elkényeztettek a többi leányok.

Kovách Kálmánnak még valami szorongatta a torkát. Egy féltékeny tekintetet vetett a terem közepén táncoló nyurga pesti ur felé.

— És az az ember mit keres maguknál ?

— Az . . . nagybácsim. Ugyan Kálmán, csak nem gondolja, hogy . . .

A boldog fiú jókedvűen kacagott fel:

— Hálával tartozom neki, mert amilyen hideg

volt Emmácska hozzám, talán soha se mertem volna bevallani féltve őrzött titkomat, hogy én magát nagyon szeretem . . . Hamvai Sándor.

NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE

Vasárnap délután a. Tatárjárás negyedszer hozott össze óriási közönséget. Este a Koldus gróf kevésbé népszerű és vonzó operette.

Hétfőn Vidor József jutalmául szép, sikerült előadásban nagy közönség előtt a »Vetélytárs« színmű, a jutalmazandót értékes ajándékkal lepték meg

Kedden. Jánosvitéz.

Szerdán, Sziklay Jenő jutalmául a »Postás fiú és Húga.« Természetesen az általunk már többször megdicsért főszereplők, a héten is derekasan megállották a helyüket.

Csütörtökön nagy Cabaret, mely alkalommal a karzati közönség élénk eszmecserét folytatott a con- ferenicer úrral, de úgy látszik ez a Cabaret különlegessége.

Sándor Ferenc iszonyú lámpalázzal adta elő szerény kis kupléját. Bárodi Kató sem tudott »Asz- szony szeretnék lenni« cimü monológjával senkit megnevettetni. Annál kedvesebb volt a primadonna. Ja- kabfy, aki táncaival elragadta a közönséget. Deák Kornél a komikus az ő »Anyósával« sok tapsot aratott. Halmos Gyula meghatóan énekelte a száz szál gyertyát. Hasonló sikert aratott Tihanyi Torreádor dalával. Galgóczy Anna egy újdonsággal lepett meg bennünket. Deák »Karrikaturái« fényponlja volt az estélynek stb. stb. A sikerült előadás után a társaság egy része összegyűlt az étteremben, hol cigányzene mellett a reggeli órákig együtt mulatott, A színtársulat másnap Désre utazott, hol jó sikert és szerencsét kívánunk további müködéséhöz.

Uj lap. Rátz Lajos ipar- és keresk. kamara tit- I kár »Műhely és üzlet« cim alatt uj folyóiratot indított. Előfizetés egy évre 6 K. Kiadóhivatal: Debrecen, Fő-utca 69. I. em. A hézagpótló pompás lapra felhívjuk a figyelmet.

Mai számunkhoz Werner hírneves regényének, a Havasok Tündérének 193-196. lapját mellékeltük s ezzel a két kötetes regényt befejeztük Napoleon és Josefine cimü szenzációs mellékletünk közlését a jövő hónapban kezdjük.

Halottak napja. Az idő még mindig kedvez, a napsugár előtör s megaranyozza a sárgult leveleket, mintha nem is ősz volna, hanem csak amolyan nyárutó. Ám azért itt van, beköszöntött a szomorú nap, a halottak emléke. Megvilágosodnak holnap és holnapután a sírok. Mily különös, hogy még itt sem lehetünk egyetértők. Régente elsején világítottak s a katholikusok szokását átvették a protestánsok is, most már a protestánsok ott maradtak elsején, mert a r. katholikusok másodikén világítanak a temetőben, Tehát még a halálban sem lehet egyetértés ! Benépesülnek a temetők, a szizegő avar, a hulló levelek, a hideg metsző szél, megannyi »memento móri.« Emlékezzünk régiekről, gyújtsuk meg a szeretet mécsesét. A kegyelet könnyei megszentelik kedveseink sirhalmát s mig ők csendben, békében porladoznak odalenn, mi küzdünk, huzzuk az igát, harcolunk, járjuk a siralom völgyének kálváriáját tovább, tovább . ..

Reformáció ünnepe. Ma d. e. 9 órakor kegyeletes ünnepség volt a helybeli ág. h. ev. templomban, hol tanáraik, tanítóik, lelkészeik vezetése mellett 1 az összes protestáns növendékek összegyülekeztek. Révész János imája után Homola Viktor VIII. o. t. felolvasást tartott a protestantizmus jövőjéről, Stella Aranka polgári iskolai növendék Szabolcskának »Hegyi beszéd« cimü költeményét szavalta. Szabó Károly VII. o. t. egy igen érdekes történelmi elbeszélést olvasott föl Szatmári Paksi Dániel debreceni püspökről, Révész Zoltán IV. o gimn. tanuló Vojtkó Pálnak »Luther« cimü költeményét szavalta. Ezután az »Erős várunk« éneklésével a szép ünnepély véget ért. Ez alkalomból az összes prot. növendékek egész napi szünetet kaptak.

A nagybányai városi múzeumot értékes gyüjte- ménynyel gyarapította a m. kir. bányaigazgatóság. Ugyanis á bányakerületben található különböző fémeket tartalmazó kőzetekből összeállított ásványgyüjte- ményt ajándékozott a múzeumnak. A gyűjtemény elhelyezése és rendezése most van folyamatban, miért is vasárnap, nov. 1-én a muzeum zárva lesz.

Érdekes döntés a város javára. Nagybánya városának egy igen érdekes és nagyon is kétes perében döntött a nápokban a kúria és pedig a város javára. Steinfeld Mór és neje ugyanis a vásárvám bérletet éveken át tartották és kezelték s ez után járadék adót nem fizettek. A város azonban a pénzügyi igazgatóság kivetése alapján kumulative kifizette a 15000 korona járadékadót, holott a szerződés szerint minden adót bérlők tartoztak fizetni. A város beperelte Stein- feldéket a befizetett adó visszatérítéséért. A közigazgatási bíróság kimondta, hogy a vásárvám után járadékadó nem jár. A kir. járásbíróság és a törvényszék ezen az alapon a várost elutasította keresetével azzal, hogy miért nem ügyelt a város, minek fizetett be olyan adót, amivel nem tartozott volna. Dr Stoll Tibor városi t. ügyész felfolyamodással élt a kúriához, mint felülvizsgáló bírósághoz s 24 oldalon fejtette ki a város igazát. A kúria most, tekintettel arra, hogy Steinfeldnek épp oly érdeke volt, sőt még nagyobb, mint a városnak, hogy törődjék ezzel a dologgal, a város javára a 15000 koronát megállapította, vagyis a város a pert megnyerte. Jogászi körökben általános feltűnést kelt ez az Ítélet, mivel többnyire mindenki azt hitte, hogy a városnak veszett pere van.

A Lendvay szobor megkoszorúzása, az általunk előre jelzett sorrend szerint e hó 26-án ment végbe. A színészek gyönyörű babérkoszorút helyeztek a szobor talapzatára ezzel a felirattal: »Halhatatlan uttörönk dicső emlékének 1908. okt. 26-án, Krémer Sándor színtársulata.« Bizony kegyeletes dolog volna, ha halottak emlékén a szobor körül, a nagy férfiú szülővárosa kivilágítást rendezne.

Több világosságot! Most, hogy a villámos vezetékeket lázas gyorsasággal készítik s szép, egyenes póznák és a haladást hirdető sodrony csoportok mintegy varázsütésre benépesítik az utcákat, még’ inkább elkeserednek azok, akik olyan utcákban laknak, hogy eddig nem részesültek a világítás áldásaiban s fájdalom, ezután sincs kilátásuk reá, hogy a közjónak ez az intézménye reájuk is ki lesz tetjesztve. A Felsőbányai-utcában csak Thorma János házáig tartanak az utcai lámpák, azután egy félkilométernyire uralkodni fog tovább is a sürü sötétség. Ennek az utcának felső részén járda sincsen, falusi módon, az országút közepén, sárban kell botorkálniok télviz idején a lakóknak, ugyanez a panasz pl. a Pallóköz- utcában, mely a polgári iskola háta mögött egyen- közüen halad a felsőbányai-utcával. Ebben sincs sem lámpa, sem kövezet, holott a lakók, nálunk tett panaszuk szerint épp úgy járulnak a közterhek viseléséhez, mint bárki más. A Vízpart utcában lakók szintén nézhetik ezután is a nagy gátat, mely házuk elől elveszi a kilátást, anélkül, hogy legalább 1—2 villámos lámpát kapnának a mélység kivilágítására. Fölhívjuk a képviselet figyelmét ezekre a komoly hiányokra, van még több is, de azokat fölemlegetnünk szükségtelen, kiki kipótolhatja a sötéten maradó utcák statisztikáját. Ha többe kerülne a városnak évenként a világítás, ám pótolja hozzá, de ne legyen igazságtalan a lakóival szemben s ne igyekezzék a haladást monopolizálni, miért ne fejlődjék Nagybánya szélesebb alapokon s miért emelkedjék értékben csak a fő-utcai, meg a piaci ház ? A tanács és a képviselet bizonyára megszívleli az illetők jogos panaszait és segíteni fog azokon most, amikor az általános berendezkedés nagy munkája folyik.

Jogos fegyverhasználat. Tegnap a kora délutáni órákban elterjedt hamarosan a hire, hogy a csendőrök súlyosan megsebesítettek egy embert, hogy ártatlan vér folyt stb. A kedélyek megnyugtatása végett utána jártunk a dolognak s a leghitelesebb forrásból vett értesülések alapján, a kósza és ferdített hírekkel szemben közöljük itt az egész esetet úgy, amint az valósággal megtörtént. Pénteken d. u. 2 órakor a Hid-utca sarkán Koszorús Mihály szolgálatot teljesítő csendőr észrevette, hogy egy vidéki ember többed- magával pityókos állapottban elállja a járdát s akadályozza a közlekedést. A csendőr egész higgadtan, de komoly hangon odaszólott a leghangosabb atyafinak, hogy menjen le a járdáról, vagy menjen tovább, de ne akadályozza a közlekedést. Mire az illető azt felelte, hogy a csendőrnek semmi köze hozzá. A szolgálatot tevő csendőr látva, hogy hetivásári hangulatban levő emberrel van dolga, felszólította, hogy kövesse a városházára. Előzetes őrizetbe akarta tenni, mint ittas egyént. Erre az durva és itt le nem irható aljas kifejezésekkel illette a csendőrt, majd többször feléje ugrott, meglökle, sőt mellen fogta s egy Pap János nevű misz'tmogyorósi ember bujtogatására a csendőr oldalfegyverét is elakarta venni. Közben összegyülekeztek sokan, részeg és kevésbé részeg emberek s mind csendőrellenes elveket kezdtek hirdetni, mire nem volt más menekvése a szolgálattevő csendőrnek, mint hogy kardot rántott s fejen csapta a vitézkedőt. A kard bal arcán sértette meg súlyosan a randallirozó embert, akiről kiderült, hogy az Kosztin Mihály misztmogyorósi biró. A sérültet természetesen a kórházba vitték, ahol Kádár főorvos és Nagy János orvos bevarrták a sebet s csendőri őrizet mellett nyugalomban tartották egész délután az atyafit, Pap Jánost szintén elfogták, aki bujtogatás miatt első vizsgálati fogságban van. Értesülésünk szerint a csendőr egészen jogosan használta a fegyverét, mivel a csendőrségi szervezeti utasítás 11. §-ának 3 pontja értelmében: »aki a szolgálatot teljesítő csendőr felhívásának az engedelmességet megtagadja, tettleg, habár puszta kézzel is, ellenszegül, jogosítva van az illető csendőr fegyverének használatára.«

Huszthy Mátyás fényképész díszes emeletes műterme nemsokára készen lesz, a t. közönség azonban addig sem szenved semmi rövidséget, mert a földszintes műteremben felvételek most is bármikor esz közölhetők.

Érdekes beszámolás. A XXII. magyar kir. szabadalmazott osztálysorsjáték az imént véget ért. A közönség jogosán kiváncsi rá, hogy a főnyeremények kikhez jutottak. Csakhogy nálunk a főnyeremények nyertesei valósággal menekülnek a nyilvánosság elől. A sorsjegyek föelárusitóinak könnyen érthető okokból a legszigorúbb diszkréciót megőrzik. A 600,000 koronás nagy jutalomdijat, továbbá a 400,000, 200,000, 100,000, 90,000, 80,000 koronás stb. főnyereményeket, szóval a XXII. sorsjájék összes nagy nyereményeit ismét hazánkban nyerték. A legszigorúbb diszkréció sem akadályozhatja meg azt, hogy néha egy-egy főnyeremény sorsáról közelebb adatok nyilvánvalókká ne legyenek : olyankor, amikor maguk a nyertesek nem tartják szükségesnek, hogy titokban maradjanak. Ezúttal például nem maradt titoknak, hogy a 600,000 koronás jutalom egy negyedét — 150,000 koronát — Tormássy Imre, a Városi Villamos Vasút kalauza nyerte meg. Egy másik negyede egy állás nélkül levő pincér két nyolczad sorsjegyére esett. A boldog nyertesnél albérletben lakik egy szegény asszony, s neki a szerencse az osztálysorsjáték jutalmának egy nyolcadát (75,000 koronát) juttatta. Ugyanennyit

44. szám. (3)