Nagybánya és Vidéke, 1908 (34. évfolyam, 2-52. szám)

1908-11-01 / 44. szám

Nagybánya, 1908.

TÁRSADALMI HETILAP.

A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE

MEGJELENIK IMHHNTIDBlNr VASÁRNAP

Előfizetési árak :

Egész évre 8 K. Félévre L K. Negyedévre 2 K. Egyes szám 20 fillér.

Felelős szerkesztő és laptulajdonos ; Eévész János.

Szerkesztőség és kiadóhivatal : Felsöbányai-utca 30. szám ala.. üzleti hirdetések négyzetcentiméter, hivatalos hirdetések díjszabás szzrint.

Utóhangok a cionizmusról.

Válasz a »Nagybányádnak í3-ik számában megjelent válaszra.

Amidőn még egyszer válaszadásra szánjuk magunkat a »Nagybányádban megjelent támadásokkal szemben, tesszük ezt azon elhatározással, hogy több választ a nevezett lap cikkeire nem adunk. Nem pedig azért, mert látjuk, hogy a hangoztatott tárgyilagosság dacára a sikamlós személyeskedés pályájára terelődik az ügy.

Ha pusztán egy vidéki lap hasábjain eldönt- hetnők egy világkérdés helyes vagy helytelen voltát, úgy a replilcázó cikkek özönéből talán mi sem fogynánk ki egyhamar. De mi tudjuk, hogy az ily vita célra nem vezet s csupán a békés egyetértés megzavarását idézi elő, ami pedig — legalább minekünk — nem célunk,

Mi már elérkezettnek látjuk a vitát egyelőre berekeszteni jelen cikkünkkel, melyben a hirtelené- ben támasztott hírlapi polémia végeredménye fölött mintegy szémlét tartunk.

Érdemi válasz előtt legelébb is kijelentjük, hogy mi egyetlen szóval sem mondottuk, mintha a támadó cikkek Íróját »egyéni cél« vezérelné s éppen ezért szükségtelen is volt ez ellen védekezni. Mi csak azt állítottuk, hogy egyéni véleményét tényekkel nem igazolta. Nem mi gyanúsítottunk, hanem épen a cikkíró, midőn ifjainkat azzal vádolta, hogy »feltűnési viszketegségből« és anyagi haszonért vesznek részt a mozgalomban. Midőn mi ez ellen jogosan tiltakoztunk, azt »vakmerő gyanúsításának nevezte. íme a sokat emlegetett tárgyilagosság!

Lényegesebb vádjai a következők voltak: a hazaellenesség, nemzetköziség, ehez járult később az újonnan fölfedezett kétféle cionizmus, a fölösleg, utópia és államalkotó képesség kérdéseir ---Lá

ssuk ezekre egyenként az eddigi vita eredményét.

A hazaellenesség vádját jogilag cáfoltuk meg és tényekkel is beigazoltuk, hogy a cionisták mindig jó hazafiak voltak és mások is annak tartották. Hivatkoztunk nevezetesen a nagyhatalmaknak, a pápának a mozgalommal szemben tanúsított jóindulatára, O felsége leiratára stb. Gondolja-e cikkíró, hogy egy oly mozgalom, melyet a koronás magyar király leirattal megtisztel, — hazafiatlan? Mindezekkel foglalkoznia kellett volna a válasznak s illetve ezeket is meg kellett volna cáfolnia, holott ezt meg sem kísérelte.

Ellenben foglalkozott egyik ténybeli bizonyítékunkkal, azzal t. i., hogy a cionista országos értekezlet a Vajda-féle nemzetiségi államhoz való csatlakozást megtagadta. E hazafias és férfias kijelentésre az a válasza, hogy »az csak a cionisták ügyességére vall, hogy helyesen tudnak alkalmazkodni a helyzethez.« Megjegyezzük, hogy e »tárgyilagos« érvelése a puszta egyéni gyanún kívül semmivel sincs támogatva ! De jó példát nyújt arra, hogyan kell bánni azokkal, akik a haza ellenségeivel szövetkezni nem akarnak!

Azt irja a »Nagybánya« cikkírója továbbá, hogy mig jódarabon át tiltakoztunk a nemzetköziség vádja ellen, »suba alatt« megváltottuk azt, mert azzal védekeztünk, hogy minden eszme először internacionális s csak aztán lesz nacionalissá. Ez nem áll! Mi nem ezt mondtuk. A hűség kedvéért idézzük ide vágó szavainkat: »Ha igaz is volna ezen állítólagos módosulás, amit ugyan tagadunk, akkor sem lehetne azt hibánkul felróni.« Miután pedig a történelemből vett példákkal támogattuk ezt, következtetésünk igy szólott: »Tehát nem volna valami uj dolog, ha a cionizmussal is ugyanez történnék.« Ez nem beismerés, hanem éppen tagadás.

Múlt heti cikkünkben a cionizmus mély igazságának bebizonyítására idéztük két nagy ember mondását. Ezen idézeteket a »Nagybánya« cikkírója helyeseknek és szépeknek találja, de azt mondja, hogy semmi közük a cionizmushoz. Igaz, hogy ezek akkor írattak, midőn a politikai cioizmusnak nyoma sem volt. Annál jobban bizonyítja a cionizmus igazságát az a körülmény, hogy az idézetekben foglaltak mindenben ráillenek a cionizmusra, amint múltkori cikkünkben kifejtettük.

Ami pedig a cikkírónak azt az állítását illeti, hogy kétféle cionizmus volna, ismételten tagadjuk. Az egész félreértésből származik.

Az ügy helyesebb megértése végett szükségesnek tartjuk megemlíteni, hogy mivel Beregi beszéde csak egy kiszakított rész ama számos előadás közül,

amelyeket a szónok különböző alkalmakkor tartott, annak mintegy kiegészítéséül tartotta meg jóval a »Nagybányá«-ban megjelent támadó cikkek előtt Lázár Bertalan már ismert beszédét. Midőn pedig egyes kételyek merültek fel a Beregi beszédének nyomán, ezeknek eloszlatása végett lett az a »Nagy- bányá« nak közlés végett átadva. Hogy ezt egy ellenünk intézett támadó cikkbe foglalva vitte a nagyközönség elé a »Nagybánya«, szerintünk nem volt tárgyilagos eljárás.

Lázár Bertalan beszédében az foglaltatik, hogy szükséges az üldözött orosz- és oláhországí zsidók kitelepítésére a nagyhatalmak beleegyezésével egy békés otthon, mely ha közjogi biztosítékot nyerne, ezzel egyszer s mindenkorra meg lenne oldva a zsidó kérdés.^ Előadja továbbá, hogy ehez nekünk hozzá kell járulnunk, sőt egyenesen a mi feladatunkká teszi ezt számukra megszerezni.

Ezen beszédre azt mondja a cikkíró, hogy »valóban humánitárius.« Tehát ezen pontig a cionista törekvéseket helyesnek tartja; a hazaellenességet abban látja, hogy mi és Beregi fölöslegről beszélünk, Lázár Bertalan ellenben egy privát beszélgetés alkalmával kijelentette, hogy ő fölösleget nem ismer.

íme, ezzé zsugorodott össze a hazaellenesség vádja.

De mivel ez a részletkérdés, vájjon a letelepített orosz- és oláhországi zsidók mellett helyet szorit- sunk-e azoknak a zsidóknak is, akik más országokban nem tudnak megélni, — nem elég erős a vádolásra : nagyobb hatás kedvéért a cikkíró a Szózatnak mintegy nemzeti imánkká lett sorait belekeveri e profán vitatkozásba, másrészt pedig a jogelvonásoknak a törvényekkel egyenesen ellenkező elvét szegezi ellenünk, hogy igy két tűz közzé szorítva

Ilyen fenyegetésekkel azonban mi nem hagyjuk magunkat igazunktól eltántorítani.

Már dr. Herzl Tivadar következőleg fejtette ki a zsidó kérdés megoldásának módját: Ha elképzelünk egy területet, mely magánjogilag (telekkönyvileg) csupa zsidók kezén van, de a föld közjogilag másé, a főhatalom idegen népé: a zsidó kérdés nincs megoldva, mert a közhatalom bármikor elveheti a magán- tulajdont. Ellenben ha van egy föld, melyen egyetlen zsidó sem lakik, de az közjogilag a zsidóké: megvan oldva a zsidó kérdés, hogy miért, az a fentiek megfordításából s a nemzetközi jogi retorsio fogalmából összeállítható.

Tehát Herzl elképzelte, hogy egyetlen zfdó se mozduljon ki szülőföldjéről a közjogilag biztosított otthon megszerzése után sem mindaddig, mig a szülőföld mostoha bánásmódja rá nem kényszeríti.

Sőt Magyarországot egyenesen kivétel gyanánt állítja oda ezzel a mondásával: »Két oázis van az antiszemita világban: Anglia és Magyarország.« E liberális államok zsidóságának az a főfeladata, hogy szellemileg és anyagilag támogassa az eszmét s megnyerje az emberiség jóindulatát az üldözöttek millióinak sorsa iránt.

Ez a célja a cionizmusnak, ez a lényeg, a többi csak mellékkérdés, melyben az egyesek között lehetnek nézeteltérések.

Ilyen részletkérdés a fölösleg kitelepítésének a kérdése is. Megjegyezzük, hogy már e szó »fölösleg«, azt jelenti hogy oly embercsoportról van szó, melyre itt szükség nincs. Ha ellenben ily fölösleg nincs az országban, akkor eo ipso megszűnik a kitelepítés szüksége is.

Sajnos azonban, a magyar zsidók között óriási számban van ily inproduktiv elem, amilyen a múltkori cikkünkben példaként említett zsidó szatócsok, kiket a szövetkezetek behozatala és általános elterjedése fosztott meg keresetüktől.

De nemcsak nálunk, hanem bármely más államban is előfordulhat, hogy a viszonyok szerencsétlen alakulása következtében egész társadalmi osztályok kenyér nélkül maradnak. Ilyenkor beáll a legborzasztóbb jelenség: a tömegnyomor. Egyeseken segíthetnek embertársaik könyöradományokkal, de mikor az emberek ezrei éheznek, családok kenyér nélkül vannak, akkor előlép az emberi ösztön, az élni vágyás, mely erősebb, mint bármily más érzés. Ezek többnyire idegenben próbálnak szerencsét. Példa reá az alföldi szinmagyarságnak Amerikába való tömeges kivándorlása, amely — sajnos — nem egészen úgy történik, mint a cikkíró állítja, hanem úgy, hogy a meggazdagodottak nagy része hajójegyet küld családjának is, hogy ők is kimenjenek,

vissza pedig többnyire csak azok jönnek, akik odaát sem tudnak megélni.

így áll a< dolog a zsidó szatócsokkal és korcs- márosokkal is, akik a szövetkezetek tömeges alakulása folytán keresetük forrásától estek el. Nem a szabad verseny tette őket tönkre. Erről csak akkor szólhatnánk, ha egyenlő erőkkel küzdők állanak egymással szemben. Ellenben itt egy egész falu szövetkezik a kiskereskedő ellen, akinek üzleti forgalmánál egyéb vagyona nincs. Ha a fogyasztók maguk üzletet állítanak fel, bizonyára azt fogják pártolni s igy az eredmény biztos Most előáll a t. cikkíró ur s azt mondja nekik, hogy szabad a pálya- választás, menjenek más pályára. Szép tanács! Menjenek a családapák, álljanak be inasoknak, iratkozzanak be gymnasiumba, kezdjék élőiről azt, amit már egyszer végig küzdöttek, válasszanak uj pályát, amitől egy intézkedés ismét megfoszthatja őket Ezt lehetne azoknak ajánlani, akik most választanak életpályát, de nem olyanoknak, akik kenyérkereseti pályájuktól megfosztattak.

Ezek nem a Malthus féle természetes szaporulat, hanem természetellenes társadalmi konjuktúrák következtében előálló fölösleget képeznek. Ezeknek kitelepítése tehát nem produktiv elemeknek elvonása, hanem egy oly társadalmi elemnek segélyezése, mely önhibáján kívül és kártalanítás nélkül lett kenyerétől megfosztva, amely itt nem tud megélni s a többi lakosság kegyelem-kenyerén tengeti életét, ami rájuk nézve is lealacsonyító, de meg a többiekre szükségtelen terhet ró. Ezek nem adóalanyok, ellenkezőleg a társadalom eltartottjai, akiknek innen való elvonása csak üdvös lehet.

Különben is, ha ily fölösleg létezik, az ki fog vándqrolni anélkül is, ha nem Palesztinába, akkor

a 'Kanafnf'mefyerU'vafaKí'szuíötoTdjeí,*8eké’s "eteteí elhagyja.

Az ellenünk felhozott vádak alaptalanságát már maga a cikkíró is érezni kezdte s azért rátért a mozgalom lekicsinylésére, azt mondja, hogy »a cio- nismus -eltörpülő kicsinyke kérdés«, a cionismus utópia, a zsidók nem államalkotó nép.

Mindezideig úgy tüntette fel a mozgalmat, mint egy újabb jelszót, melyet beledobtunk az eszmék chaoszába, úgy festette’ le, hogy az hatalmas és kiterjedt szervezettel bir, mely az államokra egyenesen veszélyt rejt magában. Ma csak »eltörpülő kicsinyke kérdés«. Csak azt nem értjük, miért foglalkozik akkor vele már hetek, hónapok óta oly hévvel és kitartással ?

A cionismus utópistikus, — mondja másutt. Anglia, a praktikus állam, nem ilyennek tekintette, midőn felajánlotta Uganda tartományt és annak felderítésére saját kormányának és a cionistáknak kiküldötteiből álló expedíciót indított útnak, majd pedig további jóakaratu támogatását kifejezetten megígérte. Mindezen érveknél azonban fontosabbnak tünteti fel cikkíró azt, hogy- a zsidók nem államalkotó nép. Már talán elengedné a hazaellenesség, a-nemzetköziség vádját, talán beletörődnék abba is, hogy a cionismus nem utópia, csak attól fél, hogy ha megkapják a zsidók a jogot, nem fognak vele élni tudni, mert hisz nincs államalkotó képességük. A balkáni államok apró-cseprő népei, a kultúra legalacsonyabb fokán álló pásztornép képes reá;< ellenben a legcivilizáltabb népek egyike, a zsidó nem! Tudja-e azt cikkíró, hogy az ókori zsidó ország m íjdnem kétezer éven át virágzott akkor, mikor még az európai népek és nemzetek talán csecsemőkorukat sem élték ?

A zsidók, akik vallást, hitet erkölcsöt adtak az emberiségnek, akinek valláserkölcsi elvei szerint alakultak és állanak fenn a modern államok, akiknek története a világ szent könyve s akik ma is oroszlánrészt vesznek más népek állam és nemzetfentartó munkájában, azok a zsidók ne bírnának a társulás amaz ösztönével, amely minden népnek a sajátsága '!

Téved, veszedelmesen téved a cikkíró, midőn ezt állítja s e tévedését nem menü az sem, ha azt Flesch Árminnal igazolja, akit-e célból mohácsi rabbiból Kecskemét rabbijává nevez ki. Zangvill, br. Eötvös s más világhírű nagy emberek müveivel szemben Flesch Ármin művét ajánlja elolvasásra, oly embernek a müvét, akiről csak a napokban tárgyalták a lapok, hogy a szó szoros értelmében — plágizált; Ily iró munkáját ajánja nekünk a cikkíró ? Csodálkozunk !

Azt, hogy a hithü vallásossággal nem fér meg a cionismus, egyrészt cikkiró nincs hivatva megXjSLp-anlc mai száma S old.a.1.