Nagybánya és Vidéke, 1908 (34. évfolyam, 2-52. szám)
1908-10-04 / 40. szám
(2) 40. szám. 1908. Október 4. retetének jelei, s typussa eredeti harcziasságának, mit csak öröm ’s büszkeséggel tekintheténk. — **) G. Miko Imre.« Közli Kemény Dénes álladalmi titkár. Valami az utcák fásításáról. Ideges, lázas gyorsasággal élnek napjainkban az emberek, aki folyton aludt és életre ébred. Mindenki rövidnek látja az életet, azért siet is azt kihasználni. Jól teszi-e ezt vagy nem jól? Azt döntse el kiki belátása szerint. Itt amiről szó esik, csak az, hogy ha építkezünk, ha utakat készítünk, ha maradandó becsüt akarunk létesíteni, úgy csináljuk azt, hogy abban öröme teljék az utódoknak is ; persze azt könnyű mondani, de nehéz véghez vinni, mert legtöbbször kevés az anyagi erő. Ha jobban meggondoljuk azonban a dolgot, reájövünk, hogy nem is az anyagi részen törik meg a dolog, hanem a tájékozatlanságon, mert ugyanazon az összegen, amibe egy nagy, célszerűtlen, rósz beosztású, gyarló ornementikáju épület kerül; ügyes tervező, Ízléses, szép, célszerű épületet tud készíteni; azért is nem kárba veszett, sőt nagyon is kiadós, hogy egy épületre több szakvéleményt kérünk ki és több tervet készíttetünk. Persze, egy ilyen sok tekintetben elmaradt városba — mely elmaradottság egyedül a félreeső fekvésnek következménye — ha valaki egy újabb dolognak kezdeményezője, azt igán gyakran félreértik, holott esetleg amit ő produkál, az már másutt rég elfogadott s megszokott dolog, amin senki sem ütközik meg. No, de az utóbbi évnek építkezései pár kivétellel már jobb irányban haladnak és maguk után fogják vonni azt. hogy a rosszakból megtanuljuk a jobbnak készítését. Most, hogy rövid idő múlva villamos világításban éleszthetjük a város szépségeit, miként más villamos világitásu városoknál, úgy itt is teli ültették irtóztató póznákkal egyébként csinos utcáinkat, bizony kissé nehéz ezt megszokni, de ha már muszáj volt, megtenni, úgy javasolnám, hogy valamikép enyhítsük a kellemetlen kilátást. Régi óhaja az úgy is sok embernek, hogy fá- sitani kell a várost, de eddig mindig kifogásolták, keresztülvihetetlennek tartották az utcák szűk volta miatt. Lám a leveletlen nagy fáknak mily hamar lehetett helyet szorítani? Most már nekünk ebbe a ténybe kell bele kapaszkodnunk és ezek a nagy póznák fogják megmutatni, hol lehet fákat ültetni és ezek mindjárt meg is védik a fiatal fákat a szekerek elgázolása ellen. Igaz, nagy kérdés az utcák talajviszonya. Láttuk a póznagödrökből előkerülő földet, illetve kővel vegyes hulladék-törmeléket, stb. nagyon kétessé teszi, hogy abban magamagában bármily fa is gyökeret tudjon verni és táplálékot nyerjen, ‘de ez nem szabad, hogy mégis akadálya legyen a fásításnak. Tudjuk, hogy a város sok-sok mindenre költ, sok a terhe, de azért ha nem is egyszerre, de évről évre bizonyos összeget áldozhatna az utcák fásítására. Tapasztalom azt is, hogy még az ily rossz talajban is diszlik egy-némelyik fa, pl. a gömbjuhar, a galagonya stb. Az ilyen csinos fácskák végtelen barátságosokká teszik az utcákat és a villamos póznákat is eltakarnák. Van még egy igen szívós fa: az eper — ennek több díszfája divatos, ilyen a Morus fegyvernekiana, ezt nemesíteni kell. Csanád megyében, Apáczán gyönyörűek ettől az utcák, ezek Az illendőség legvégső határán Túlmégy és arcod nem pirul belé! Éva: Ah! Én ? Marázy: Igen, te. És ez tűrhetetlen! A gróf estélyén tegnap is táncközben Mily olvadékony és kacér valál. A táncosoknak sértő hízelgését Látszó örömmel hallgattad s szemed Égett tüzében — csábos, biztatón. Ez sok! Tisztes nő igy nem tesz soha! Éva: Beszéded nem fáj. Nem! Csak sért csupán : Igaztalan vagy és gyöngédtelen! Nem léptem át határát az illemnek. Vidámságot erőltetek magamra Mások ha látnak, hogy ne szánjanak. És hogy mosolyg az arcom, bár a szivem Tenger bánattal telve, az igaz. Való az is, hogy az ifjak beszédét, Bohó tréfáit öröm hallanom, Mert gondtalan leánykorom emlékét Varázslóm vissza olykor s gondolom. Hogy ez csak nem bűn. Mért sértesz tehát? Marázy: Ép az, mi bánt, hogy másokkal vidám vagy, Itthon pedig, mint árva, szomorú, Az ifjak társasága felvidámit S szavad közöttük egyre hallani, Velem pedig szót is alig cserélsz! Mint sziklagát az árvíz erejének, Hogy ellentáll, te vélem úgy teszel, Vulkánként égő szerelmes szivemnek Nem hallgatod meg esdeklő szavát, Szoborként néma és hideg vagy hozzám, A ifjak között meg vidáman csacsogsz. Éva: Taníts ki kérlek, akkor mit tegyek, Ha igy sem jó és úgy is gáncsod ér ?! Marázy: A gerle mit tesz, hogyha párja hozzá, NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE kisebb, de igen szép szabályos koronát növesztenek, mint a kugli-akác — és hozzá soha sem kell nyírni — az eper törzseket vadon kellene elültetni és mikor megfakadtak, asután oltani. Az akác alföldi fa, hegyvidékre nem való, későn rügyezik, korán sárgul, mi sokkal kedvesebb, szebb fákat honosíthatnánk meg. Kényesebb gyökérzetü fákhoz négv-öt szekér rossz föld kiemelése és ugyanannyi jó föld hordása volna szükséges, de ettől sem szabad visszarettenni, mert semmivel sem szépíthető jobban a város, mint a fásítással. Euszthy Mátyás. Heti krónika. Bányászatunk jó hírnevét mutatja, hogy külföldről, Németországból is idezarándokolnak tanulmányútra. A héten három napot töltöttek itt német ifjak s geológiával egyvelges schachttagot tartottak. A német udvarias, hamarosan visszaadta nekünk a vizitet, mert a mi fiaink is szoktak oda kijárni. És úgy megtetszett az aachenieknek Nagybánya, hogy alig tudtak tőlünk megválni. Ezzel fejeződött be csattanósan szeptember. Október pedig, szokás szerint, uj vasúti menetrenddel kezdődött. Csütörtökön lépett életbe a téli rendszer, Nálunk azonban semmi változás nincs, annyira kipróbált már vasúti állapotunk, hogy semmi újításra nem szorult. Én azt hiszem, hogy az udvarias igazgatóság meg akart kímélni minket attól, hogy uj menetrendet vegyünk s 30 fillér a zsebünkben maradt, a sok megtakarított 30 fillér tekintélyes összeget képvisel s bizony szükség van reá napjainkban, amikor a meglehetős szép gyümölcstermést alig tudjuk értékesíteni. Kitüntetést azt kapunk bőven, az aranyérmeket csak úgy ontják Nagybányának, most is Budapestről elhalmoztak mindenféle dicsőséggel, de vevő az mennél kevesebb érkezik. Baj biz ez a színészeknek is, ha fizethetnénk őket Dili vajonczczal, Jonathánnal, Parmennel, aszalt szilvával, meg Bergamot körtével, akkor népesebb volna a szinterem, de ilyen időben ők is többre becsülik a készpénzt. A pártolás tehát egyelőre hézagos, dacára annak, hogy hónap elején vagyunk, pedig Krémer olyan rokonszenves, ügyes ember, hogy igazán megérdemelné a pártolást. Majd másképen lesz az, az alma árának emelkedésével egyenes arányban fog emelkedni a színházlátogatók száma is. Ismerem én már a mi közönségünket, mikor belemelegszik, akkor aztán erővel sem lehet viszatartani a színi pártolástól. Az is baj, hogy közönségünk egyrésze megvan rémülve. Két félelmetes betegség kisértget a láthatáron, a veszettség és a kolera. Még ugyan nincsen itt, — és ne is legyen — de az ilyen rossz hangzású szavaknak már a hirök is rontja a kedvet és a közhangulatot. A doktorok azt tartják, hogy jobb félni, mint megijedni s azért a városi hatóságokkal rendeleteket adatnak ki, amelyeket kétségkívül elismeréssel és köszönettel kell fogadnunk. Egyébiránt verőfényes szép napokat élünk, akárcsak májusban s a hétköznapi hangulatba ünnepek is vegyülnek, holnap őfelsége nevenapja, kedden az aradi gyásznap következik, mint biztos forrásból értesültem, mindkettőt meg fogja ünnepelni méltóan Nagybánya is, mint minden esztendőben, ezeket a nagy Dapokat azonban már másutt fogja megérni a krónikás. Fészkébe este megpihenni lér? Ujjong látásán s ajkát édes csókban Füröszti s, hozzá vidáman csacsog . . . Szeress! Óh nyisd meg szivedet szivemnek! Hallasd kacajtól zengő szózatod Előttem is és mosolygó arcoddal Mosolygj reám is. Űzd el bánatom, S száműzd el ajkadról a némaságot. Mint zord telet az edes szép tavasz. Csókolj meg Éva, Óh egy csókodért Szomjúzik szivem olthatatlanul . . . Szeress! Könyörgöm . . . kérlek ... óh szeress! Éva: Mivel nem bírunk, azt nem adhatunk, Szerelmet néked soha sem hazudtam, Sőt megmondám, hogy szivem nem szabad. Hagyd hát e tárgyat . . . Kínos az nekem! Marázy: Igaz . . . tudtam, hogy mást választott szived ! Azért szerelmem nőttön-nőtt tovább, Miként a széltől felvert óceán . . . És folyton égett bennem az a szent láng, Amely eléget. Hittem, hogy szived A házas élet nyugodt, szent éjében Felém fordul és majd boldog leszek És boldogitni foglak téged is. Elérhetetlen ábránd . . . most tudom már! Óh bár csak olyan tudna lenni szivem, Tied amilyen, dermesztő, hideg, Óh bár ne volna arcodnak varázsa Igézettel rám, áldnám végzetem . .. De igy ... óh igy rettentőn szenvedek! Boldogtalanná lett az életem ! Éva: Hát én nékem tán boldogság az élet ? S te tetted olyanná, amilyen most az ! Marázy: Én... én... és te. Az Isten tudja ki! (Eltávozik a másik szobába.) Éva: (Levelet vesz elő ruhájából és olvassa.) Őfelsége I. Ferenc József legalkotmányosabb uralkodó királyunknak holnap névünnepe van. Ez alkalomból a templomokban istentiszteletek lesznek, melyeken a különböző hivatalok testületileg fognak részt venni. Neubauer Ferenc min. tanácsos, kerületi bányaigazgató szabadságáról városunkba visszaérkezett. Kinevezés. A helybeli minorita rendház főnökévé Lakatos Ottó tartományi főnök Brogyányi Kázmér aradi min. r. áldozárt nevezte ki. Révész János ev. lelkészt az a kitüntetés érte, hogy az egyetemes gyűlésre képviselőnek küldötte ki a tiszai kerület. Ez alkalomból e hó 4-én Budapestre utazik s pár napig a fővárosban fog tartózkodni. 5-én bizottsági ülések lesznek, okt. 6 án délután 3 órakor a tiszai kerület előértekezlete s 7-én reggel kezdődik az egyetemes gyűlés. Eljegyzés. Vettük a következő értesítést: Károlyi Etelka Nagybánya és Demjén Endre Szinérváralja, jegyesek. 1908. szeptember hó. A Teleki-körről a hétfalusi »Csángó Újság« meleg hangon emlékezik meg. Hasonlóképen ir róla hosz- szabb cikkben a kolozsvári »Erdélyi Újság« is. A szatmári lapok szintén rokonszenvesen fogadják a nagybányai Teleki-kör eszméjét. A nagybányai gazdák kitüntetései. Az országos gyümölcs- és szőlő-kiállitáson Nagybányáról és vidékéről elismerő oklevelet nyert: a nagybányai gazdasági egyesület. Gyümölcscsomagolásért állami aranyérmet nyert Korponay Kornél, Feketefalu. Egyesületi aranyérmet nyert: Szász József Nagybánya. Nagybányai gazdasági egyesület gyümölcsértékesitő részvénytársasága. Gyűjteményes gyümölcs kiállításáért állami aranyérmet nyertek : Korponay Kornél Feketefalu, Gerber Ödön Szinérváralja. Egyesületi aranyérmet nyert Vásárhelyi Gyula Nagybánya. Állami ezüst-érmet nyert Szász József Nagybánya. Egyesületi ezüstérmet nyert Glaviczky Károly Nagybánya. Állami ezüstérmet nyert Lakos Imréné Nagybánya, hullott gyümölcsökből készített Ízletes süteményekért. Okt. 6. Az aradi gyásznap alkalmából a templomokban istentiszteletek lesznek. Okt. 4-én vasárnap d. e. 9 órakor Miszti Mihály s. lelkész a ref. templomban okt. 6-ra emlékeztető beszédet fog tartani, -okt. 6-án pedig a ref. templomban Soltész Elemér lelkész mond alkalmi imát. A r. k. templomban okt. 6-án d. e. 10 órakor lesz a gyászmise. Az áll. főgimnázium Petőfi önképzőkére kedden, okt. 6-án, a tornacsarnokban a zene és énekkar közreműködésével 11 órakor diszgyülést tart. Az aacheni bányászakadémia hallgatói közül tizen- ketten egy miniszteri tanácsos vezetése alatt hétfőn, kedden, és szerdán városunkban jártak geologia- tanulmányuton. Kirándultak a vidékre, megtekinteti ték a bányákat, a hol Dr. Szokol Pál kir. bánya- tanácsos, geológus kalauzolta őket. A kincstár nevében Kápolnai Pauer Viktor fogadta. A németországi kirándulók nagy elismeréssel beszéltek az itteni bányászati viszonyokról s gazdag ismeretekkel megrakva tértek vissza hazájukba. A nagybányai ref. egyházmegyének egyik jeles, tevékeny és tekintélyes tagja hunyt el a napokban a Szatmár melletti Ombódon, Soltész János ref .lelkész személyében, aki helybeli ref. lelkészünknek, Soltész Elemérnek édes atyja volt. A boldogult éles eszü, nemes szivü, józan életű, lelkes és karakteres vezető férfiú volt, akinek elvesztését széles körben sajnálják. 1838. jul. 6-án született Nyírbátorban, ősi lelkészi családból, iskoláit ott, Sárospatakon, Debreczenben végezte. A collégiumnak közszeretetben állott alakja volt, hatalmas, erőteljes, szál legény, mint ilyen, a »Lelkem bálványa, édes szép szerelmen, Megérkezém, hogy lássalak megint, Talán utolszor. Este a színházban Várlak. Jöjj el! Kér hű szerelmesed! Feltétlen jöjj el! Vár imádód, Bélád !« (Éva megcsókolja a levelet.) Itt van közelben, ebben a városban, Szivemtől mégis tenger messzire ! Édes levélke . . . Drága szép szerelmem, Szivem királya: Elek irt tele. El. .. elmegyek, hisz boldoggá teszen bár Rövidke percre halljam is szavát, Megyek, röpülök villám szárnyakon, Csak meg ne ölj te ujjongó öröm ! (Gondolkodás után.) Gyötrő, irtóztató kin ! Nem megyek ! Asszony vagyok, esküm már máshoz köt le, Az eskü szent! Az Isten megveri A hamis esküvőt. Hiába minden : Szivem szerelme, vágyam tengere! Rabbá lettem, mint elfogott madárka, Tűröm hát sorsom. Oka én vagyok! Inkább a metsző fájdalom kínozzon, Mintsem gyalázat érje homlokom! Még egyszer hogyha soká vele lennék S érezném csókja perzselő tüzét, A kárhozatba esném; jól tudom S én becstelenné nem leszek soha! (Papirt, tollat vesz elő s levelet ir s azt az asztalon hagyja, az Elek levelét pedig az ablaknál olvassa és csókolja) HARMADIK JELENET. (Éva és Marázy.) Marázy (Hirtelen benyit.) Mi az, mit csókolsz ? Éva: Semmi . . . Egy levél! Marázy : Mutasd azonnal! Soltész János.
