Nagybánya és Vidéke, 1908 (34. évfolyam, 2-52. szám)

1908-02-09 / 6. szám

(2) 6. szám.

NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE

1908. Február 9.

nőül vette Firenzében Bonaparte Matild hercegnőt, Jerome király leányát. Ugyancsak alatta nyerte a család a toscanai nagyhercegtől a san-donatoi hercegi rangot.

Halála alkalmával megszámlálhatatlan részvétsürgöny érkezett a családhoz, s a ravatalt koszorúk özönével borították el.

Lapunk szerkesztője szintén sürgönyileg fejezte ki részvétét a gyászoló családnak.

A család gyászlapja következő:

Thaisz Péter mint férje, özv. Robelly Lajosné szül. Thaisz Fanny mint sógornője a maguk, valamint az alulírottak és az összes rokonság nevében mély fájdalommal tudatják, hogy forrón szeretett, felejthetetlen jó hitvese, illetőleg sógornője, nagy- nénjük és rokonuk: Thaisz Péterné szül. Demidoff Kornélia hercegnő ez évi február hó 5-én déli 7*1 órakor, áldásdus és jótékony életének 78-ik évében, rövid szenvedés után az Urban csendesen elhunyt. A drága halott hült teteme folyó hó 7-én délután 3 órakor fog a gyászházban: V. kér., Deák Ferenc- utca 12. szám alatt, a róm. kath. egyház szertartása szerint beszenteltetni és a Kerepesi-uti temetőben, a családi sírboltba örök nyugalomra helyeztetni. Az engesztelő szentmise-áldozat folyó hó 8-án délelőtt 10 órakor fog a terézvárosi plébánia templomban a Mindenhatónak bemutattatni. Budapest, 1908. évi február hó 5-én. Áldás emlékén ! Thaisz Béla és neje szül. Jánossy Irén, Thaisz László és neje szül. Pod- hraczky Adrienne és leányuk, Thaisz Lajos, Thaisz Géza és neje szül. Szentes Anna és gyermekeik, Török Gézáné szül. Thaisz Irma és férje, unoka- öcscsei és húgai.

A boldogultnak temetése tegnap délután 4 órakor volt Budapesten a Deák Ferenc utcai 12. számú gyászházból, általános nagy részvét mellettA jótékonycélu intézetek, egyesületek testületileg jelentek meg, ezeknek a fenkölt lelkületű, előkelő nő többnyire alapitója s nagyrészt támogatója is volt Valósággal úgy temették, mint a bibliai Thabitát.

A gyászpompával díszített lépcsőházat és emeleti lakást zsúfolásig megtöltötte a gyászoló közönség, amely részben az elhunyt nagyszámú rokonsága és tisztelői köréből gyűlt egybe. A megboldogultat Kovács Kálmán lipótvárosi plébános szentelte be, majd a koszorúkkal gazdagon elhalmozott gyászkocsira tették a koporsót és a gyászmenet a Kere- pesi-ut melletti temetőbe indult, ahol a hazájából már régen elszakadt hercegnőt örök nyugvóhelyére tették, akit sok igaz könnyel sirattak meg, s akire tenger sok áldást mondanak a nyomorgók, a szenvedők, a szegények, az elhagyottak. Magyarrá lett hazánkban, szivében, lelkében, egész lényében, legyen pihenése csendes a magyar föld ölében, róla igazán el lehet mondani, hogy:

Áldásban marad emlékezete!

Misik i bányászainál a múltban is a jelenben.

i

Irta: Szellemy Geyza.

Gondtalan független élet a természet ölén: ez az emberiség kiirthatatlan ösztöne. A trópusoknak évenként kétszer is termő vidékein henyélhet holtig még ma is az ember anélkül, hogy szükséget szenvedne. A történelem előtti időben, a mikor városokról, földkeserve, lehet nagyobb is, mint a tied, mégsem hajtja sírba fejét egyik sem, hanem mind egy cél felé tart, egy utón haladva, mely Istenhez vezet s a halhatatlanságba emel, jöjj te is emez útra és imádkozzál, hogy szüleid és a föld meg ne tagadjon téged a harag éjjelén az Ur színe előtt ! Jöjj, tehát jöjj!

Elindulnak a templom felé. A leány sóhajtozva, a szerzetes imádkozva. A szent férfiú most önként jobbra tekint s látja, hogy árnyaik összefonódva merülnek a suhatagba, mely mellett elhaladnak. Oneziphor megrendül s egy lépéssel távolabb megy a lánytól, mintha irtóznék tőle. A templomhoz érve, ismét a leány felé fordul, mondván:

— Bánd meg előbbi szörnyű szándékodat s

csak azután lépd át a szent hajlék küszöbét!

*

Tizennégy éjszaka kezdetén kell Oneziphornak »Ákáthisztosz<-t végeznie a hegyi kápolnában s mindannyiszor a fehérruhás leány tévőiről követi az imára menő szép szerzetest. Á templomban meg a freskós pillér mellett áll mozdulatlanul, mintha álmodnék, le nem véve tekintetét a fiatal szerzetesről, ki a szentélyben az oltár jobboldalán imádkozik. Úgy nézi őt, mint valami tökéletes, fenséges képet, melynek varázsa kimeríthetetlen.

Oneziphor látja a csodálatos leányt, bár nem tekint a nők csarnoka felé, érzi, hogy az csak őt szemléli; tudja, hogy őt szereti s e tudat egy pillanatig megrendíti szivét, amit rendesen végtelen bus sóhaj vált fel, miközben arca egészen elborul s szemöldei összehuzódnak, mert bár nagyon fiatal és nagyon tapasztalatlan, de szigorú és hajlithatatlan meggyőződéssel bir.

tnivelésről, iparról és kereskedelemről szó sem volt, mindenki gondtalanul és függetlenül élhetett.

Az emberiség szaporodásával és a civilizáció kezdetével megszűnt az arany élet, a szabadság, függetlenség és az egyenlőség. Részint a szükség, részint a hatalmasok parancsa munkára kényszeritette az embert.

Az akkori és jelenlegi társadalmi élet különösen abban különbözik egymástól, hogy jelenleg már sikerült az emberiségnek a természeti erőket szolgálatába befogni, a mennyiben a szél, viz, gőz, gáz. és villámosság a munkánál óriási erőt fejtenek ki, mig a régi kor csak emberi és állati erőt ismert.

A történelem ezen legrégibb korában, mikor a legnehezebb munkát is csak izom erővel lehetett teljesíteni, nagyon érthető, hogy ezt a nehéz munkát nem nagy tisztességnek tartották s rendesen csak rabszolgák végezték, a kik a kor gépeit képviselték.

A történelmi korból — a legrégibb bányaüzemről — Egyptomban történik említés. Ezek a régi aranybányák a Wadi Ollagri és Djebel Hamamaton különösen II. Amenthotes király idejéből, melynek szobrát a legújabban Naville Ede régiségbuvár találta meg a világhírű Deirel baharai tehénnel együtt, a mint nyugodtan szinte figyelve néz a királyra és szarvairól papírtekercsek csüngenek alá.

A bányaüzemeknél Egyptomban alkalmazott rabszolga bányamunkások többnyire hadifoglyok, fegyen- cek, eladósodottak és a kegyből kiesett ssemélyek voltak, akikkel rendesen az egész család bányamunkához vitetett, mert úgy olvassuk Il-ik Amenenhán feliratán: Én nyitottam meg a bányászatot az öregekkel és kényszeritettem a fiatalokat az arany mosására. Békókkal a lábukon dolgoztak ezek a bányamunkások éjjel-nappal, idegen nyelvű katonák által őrizve. A felvigyázók bánásmódja embertelen volt, mert Diodoros szerint — sokszor megtörtént — hogy ostorcsapások alatt kilehelték lelkűket.

A görögöknél — a hires Laurion bányászatnál — a mint ez a visszamaradt emlékekből és rajzokból kivehető, mint munkások, leginkább a keleti rabszolga vásárokból eredő barbárok voltak alkalmazva, mellet- tök azonban fegyencek sem hiányoztak.

A mi az árakat illeti, a bányamunkások a malom rabszolgák után voltak rendesen a legolcsóbbak. Áruk L5 —10 ruina, azaz 90—600 korona. Ügyes és kiváló rabszolgák ára sokkal magasabb is volt; igy például: Nikiás Nikatenos fia, bányatulajdonos vett egy ilyen rabszolgát egy talenttért azaz 5400 koronáért.

A laurioni bányakerületben egy rabszolga eltartása egy nápra egy obulusba azaz 8—10 fillérbe került, ruházatra a bánya melegsége folytán alig volt valami csekélységre szükség, a miért is a korinthias agyagtáblák a bányamunkásokat mindig ruházat nélkül tüntetik elő.

Egyes kiváló munkáscsapatoknak nyomorult kőkunyhók szolgáltak lakásul, a melyek Laurion vidékén romban még most is találhatók. A munkások legnagyobb része azonban állandóan a bányában lakott. Fizetést a munkások nem kaphattak, a mennyiben egy régi miveletben sem találtatott görög pénz. A bányamunkások, vagy a bányatulajdonos tulajdonát képezték, vagy valamely rabszolga kereskedőtől bizonyos haszonbér mellett (Plutarch szerint) kibérelve voltak. Ezen bér fejenként egy obulus volt.

Ezen haszonbérletből a gazdag bányatulajdonosok csakhamar nagy hasznot húztak, a mennyiben a rabszolgák árait a vásárokon fölemelték s ez által az egész üzlet kezökbe jött.

így Nikias a traciai Sotiásnak 1000 rabszolgát adott haszonbérbe; Alcibiades apósa Hippias 600-at és Philomenides 300 at.

Ezek után fejenként és naponként egy obulus hasznot húztak.

Későbben, hogy az állam, kisebb bányatulajdoA tizennegyedik »Akáthisztosz« bevégződik. Az emberek csendesen távoznak az Ur hajlékának szent csarnokaiból. A leány, mint egy alvajáró közeledik a szentély jobboldali ajtajához, belép s az oltár mellett álló szerzetes előtt, ki épen a gyertyákat oltá el, térdre ereszkedik

— Ah! —sóhajt Oneziphor s elhatározottsággal távolodik el tőle pár lépéssel.

— Páter — szól a leány gyöngén s hangja a szentély titokzatos csöndjében reszket — Páter! — ismétli — gyóntass meg engem, mert bűnöm terhe a pokolba sülyeszt.

— Nem vagyok még fölszentelve, csak diákomnak — válaszol a szerzetes bágyadtan. — Nem oldhatlak fel.

A lány az ifjúra emeli nedves tekintetét, látszik, hogy nem érti őt. A szvasztikái keresztalaku ablako kon besurranó keleti holdfény ezüstösre zománcozza szép fejét, melyet most keblére csüggeszt.

— Tudtam én — mondja mintegy önmagához beszélve — tudtam, hogy engem nem oldhat fel egy pap, nekem hét lelkész kell, hogy bűnömtől feloldhasson. Igen — folytatja a szerzetesre nézve s hangja komoly, mint az eskü — igen, az én bűnöm nehéz, mint a kin és vészes, mint a kárhozat, mert vad szivem téged szeret, téged, ki szent vagy és tiszta, mint a szirtből fakadt forrás és semmi rósz nincs benned; téged, ki szép vagy, mint a nap erejében fürdő ifjú pálma és mint a szivárvány, üdítő látásod. Ne űzz el magadtól, mert sírni fogok, ne űzz el, mert köröd a béke hona. Ha imádkozni látlak, szenvedélyem vihara lecsendesedik s bűnös szava elnémul, mint a föld alá temetett siralom . . .

nosokon segítsen, Xenophon tanácsára a bányarab- szolga üzletet a maga kezébe vette.

A bányamunkások sorsa különben a görögöknél jobb lehetett, mint más népeknél, mert azon 500 —600 évi időszak alatt, mig a bányászat üzemben volt, csak kétszer lázadtak föl a rabszolgák. Az első lázadás véresen letiportatott, a második azonban győzedelmeskedett. Ugyanis 102-ben Kr. é. a rabszolgák az őröket megtámadták és az egész Attikát rabolva bejárták. Evvel megszűnt a hires Laurion bányászata és Strabo jelenti, hogy az oly hiies bányák teljesen elhagyattak.

A bányamunkások közül a legerősebbek, mint vájárok voltak alkalmazva (dionytten), a fiatalok és gyermekek ércválasztók és zsákhordók (thylakophori) voltak a kohóknál az ércmosók és olvasztárok (kyb- doles). A munkások (ergatai) felett voltak a bányamesterek (epistatai) és felvigyázók (phulakes.)

A munkások napi munkaideje 10 óra volt. Laurion vidékén állandóan 15000 bányamunkás volt alkalmazva.

A rómaiaknál a provinciákban kezdetben ben- szülöttek lettek a bányászatnál alkalmazva, akik félszabadságot kaptak. Az ügyesebbeket későbben áthelyezték egyik tartományból a másikba. Különösen ügyesek voltak Spanyolországban a Gallázienek ; Dal- mácziában a Pirudok; Maczedóniában a Besserek és Thrákok. Azonkívül a dalmáczai Salona liferált kitűnő bányamunkásokat Trajanus császárnak Dáciába. Ezeken kívül különösen külső munkálatoknál katonák is alkalmaztattak.

A munkások az érc szerint lettek elnevezve aurarii, argentarii, ferrarii, oerarii és plúmbarii. A kohómunkások Ovid szerint confectores oeris.

1876-ik évben portugáljában Alyuetnel község közelében egy antik bányában ércbe vésett bányatörvényt találtak a 3-ik századból. E szerint a bányász- családok. ekkor már bizonyos tekintetben községet képeztek és a bányamunkások egyik tartományból a másikba szabadon közeledhettek.

Ezen félig szabad munkások mellett a rómaiak fegyenceket is alkalmaztak — mint a büntetés rabszolgáit — a bányászatnál. Mindazok, a kik gyújtogatásért, fegyveres kézzel való lopásért, római polgáron való hatalmaskodásért, utonnállásért, erőszakért, császári bányákban való lopásért lettek elitélve, »in raetallum« vagyis »in ministerium metallikum«, azaz békóban való könnyebb vagy nehezebb bányamunka büntetést kaptak.

Hasonlóképen lesznek még a mostani időben s Oroszországban a fegyenczek deportaczióra és bányamunkára elitélve és pedig a politikai bűnösök Szerbiába, a vallás ellen vétők pedig Kaukázusba.

Amint Hadrian alatt kitört a keresztények üldözése, ezek is bányákba küldettek, mint azelőtt Titus alatt az elfogott zsidók és későbben Constantinus alatt a Manichaeus sektához tartozók. A 257. évben Cypari- nus karthagói püspök kilenc más püspökkel és diakónussal, valamint az összes elfogott keresztényekkel Algériába deportáltatott a rézbányákhoz.

Egyptomban is sok ezer keresztény Clemens pápával volt deportálva.

A bányamunkára elitéit fegyencek állandóan föld alatt tartattak és megbélyegeztettek, még pedig Caligula alatt homlokon, később Constantintól kezdve kezükön és lábikráikon.

A népvándorlások alatt az összes bányászat elpusztult, csak a nyolcadik században fejlődik ki a bányászat újra Tirolban, Morva-, Cseh- és Magyarországban. A harzi bányák 965-ben fedeztettek fel és a 11-ik század folytán üzembe vétettek a szászországi bányák.

A bányászat tere nagyobbodott, továbbá a Svédországi ezüstbányák fölfedezésével. A marsfeldi rézbányák 1200-ban és a Nevcastli szénbányák 1240 ben vétettek üzembe. Úgy fejlődött a bányászat, mint a

A szerzetes az oltár egyik oszlopához fogózva áll. Nemesen finom arczárói eltűnt az élet; mereven néz a leányra, mint a kinek szellemi és testi erői megvannak bénulva, csak midőn a lány megcsókolja kezét és forró homlokához érinti azt, ocsúdik fel. Elutasító mozdulatot tesz és arca szigorú kifejezést ölt.

— El 1 — Kiáltja nyersen, egész a felismerhe- tetlenségig. — Hogy mertél itt szerelemről beszélni ? Nézz az oltárra, hisz ez az Isten háza!

— Én meg szerencsétlen vagyok!

— Távozzál! szól Oneziphor csendesebben.

A lány szédelegve áll fel.

— Távozzál: — ismétli Oneziphor.

— Csak könnyáztatott fátylomat teszem az oltárra, válaszol a lány alig hallhatóan s széles aranypikkelyes övéből hosszú nedves fátylot vesz ki, az oltár szögletére teszi s a királyi ajtó felé indul.

— Ah, nem arra; kiált a szerzetes.

A leány megáll s tévelyegve néz Oneziphorra, ki megfogja karját s a legközelebbi oldalajtóhoz vezeti Őt.

Oneziphor haza felé megy a vert ösvényen, mely fehér a hold fényében s vadvirágok hajlanak át rajta, talárja szegélye harmatos; már nincs messze a zuhatag, midőn mögötte lépteket hall. A lány követi őt. Á szerzetes megfordul és szomorú panaszkodó hangon kérdi:

— Miért üldözesz engem ?

— Mert szeretlek, mint a keselyű a napot s tudd meg, hogy bennem minden érzés a vadságig emelkedik, fogalmad lehet tehát szerelmem szilajsá-