Nagybánya és Vidéke, 1908 (34. évfolyam, 2-52. szám)
1908-07-05 / 27. szám
Nagybánya, 1908 4M Julius 5. — 27. szám. XXXIV. évfolyam. TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP Előfizetési árak : Egész évre 8 K. Félévre 4 K. Negyedévre 2 K. Egyes szám 20 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos ; IRéx’-ész; János. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Eelsőbányai-utca SO. szám alu Üzleti hirdetések ^négyzetcentiméter, hivatalos hirdetések díjszabás szerint. Adókivetés. A harmadosztályú kereseti adónak kivetése most van folyamatban, doktorok, ügyvédek, kereskedők, iparosok stb., szóval olyan foglalkozású emberek, akiknek évi jövedelme pontosan kimutatható összegben nem állapítható meg, most kell hogy szint valljanak s körvonalozzák, hogy mi az ö tiszta hasznuk évenként. Ez persze annyira nehéz, hogy szinte lehetetlen még csak megközelitőleg is határozottan állítani valamit ebben a dologban. Egyik szomszédos vármegyében több Ízben megtörtént, hogy egy ügyvéd igen magas jövedelmet vallott be csak azért, hogy megyei értékképviselő lehessen, fizetni persze soha nem fizetett, mert nem volt miből, de a kivetésnél lejjebbiteni sem engedte, hogy a virilisség el ne vesszen. Az ilyen önmagára való licitálás természetesen a legritkább esetek közzé tartozik nálunk, sót a mai nehéz időben mindenki örülne, ha az állam könnyítene rajta. Tudomásunk szerint a miniszternek van is egy idevonatkozó rendelete, mely arra inti a kivető bizottságokat, hogy igyekezzenek mérsékelni az adónak ezt a nemét, mert a magas százalék súlyosan nehezedik különösen az ipa* rosokra és kereskedőkre. Ennek dacára úgy értesülünk, hogy az állam képviselői mérsékelten emelni igyekeznek az adót általánosságban. Ha csal yan igy áll a dolog, azt valóban nem értjük, kosz esztendő következik, a búza, gabonatermés silány, sőt takarmányhiány is mutatkozik, a marha ára ijjesz- tően alászállott s mikor a parasztnak nincs pénze, nincs akkor az iparosnak, kereskedőnek, ügyvédnek, orvosnak sem. A legutóbbi vásár kétségbeejtően rosszul sikerült, jeléül annak, hogy szomorú sors vár itt az iparosra, kereskedőre. A kereskedőket a szövetkezetek nyomják, az iparosok a sok sztrájk miatt akár koldusbotot vehetnek a kezükbe. Ily körülmények közt igazán érthetetlen a mérsékelt fölemelés, sokkal inkább megokolható volna a tetemes alábbszállitás. Sokaknak kértére irtuk meg ezeket a sorokat, abban a reményben, hogy az arra hivatott tényezők szives figyelembe veszik azokat s amennyire ez a törvényei: keretei között hatáskörükben áll, könnyitenek a polgárok sorsán. Hogy adó nélkül az állam el nem lehet, azt jól tudjuk, de hogy a terhek méltányos megosztása nagyon kívánatos volna, azt mindnyájan érezzük. A polgári Lányiskola. A polgári leányiskolának junius 28-án volt a záró-ünnepélye, melynek ezúttal különös ünnepélyes jelleget kölcsönzött az, hogv Waigandt Anna igazgató Nagybányán való hivataloskodásának tizedik évét ez alkalommal töltötte be. Bodnár György kir. tanfelügyelő is megjelent ez okból az ünnepélyen és lélekemelő beszédben méltatta a derék igazgatónak elismerésre és tiszteletre méltó működését. Stoll Béla elnök a gondnokság nevében szólott meleg elismeréssel, majd Waigandt köszönte meg a nem várt ovácziót; a tanítótestület már előbb, külön emlékezett meg szeretett vezetőjéről. Waigandt Anna szeretettel párosult szigorral teljesiti igazgatói nehéz feladatát s bizonyára első sorban neki köszönhető a jeles tanerők mellett, hogy az intézetnek olyan messze vidékre kiterjedő jó hírneve van. Tizenöt éve áll fenn ez a hivatása magaslatán álló nevelőintézet s kilenc re van kézimunka, tanfolyama. A tizenötödik esztendőben 135 nyilvános, 30 magántanulója és 14 kézimunka tanfolyambeli növendéke volt, vagyis összesen 179. Oly szép szám ez, amiről az intézet megalapításakor még álmodni sem mertünk volna. Az elemi iskoláknak 1907-ben történt államosításával azokkal közös gondnokság alá került az intézet s igy az uj népiskolai törvénynek az elemi iskolák gondnokságát átalakító intézkedése közvetve maga után vonta a gondnokságának változását is. Az uj gondnokság 1907. évi szeptember hó 29-én alakult meg továbbra is váradi Stoll Béla ügyvéd elnöklete alatt. A tanítótestület működését nem kezdhette meg teljes számmal. Az év alatt is több ízben betegeskedés fordult elő. Ennek dacára a tanítás fennakadás nélkül folyt, mert a tanítótestület egészséges tagjai beteg társaikat mindenkor szakszerűen helyettesítették. Csupán az énektanítás szüneteli Lendéné Glanzer Malvin távozása után, mindössz^ílO órán keresztül. A miniszter a rajztanitássíüra főgimnázium jeles rajztanárát, Balezer Gyögyöt hízta meg, miáltal lehetővé tette azt, hogy a rajztamtás az uj tanterv követelte modern irányban folyfiasson. Waigandt Anna igazgatónak személyi pótlékát a miniszter 500 koronáról 800 koronára emelte. A hitoktatók karában ez évben változás volt. Koller Béla róm. kath. segédlelkész augusztusban Beregszászra távozván, az I. és II. osztálya róm. katkolikus tanulók vallásoktatását Rokk István segédlelkész, a III—IV. osztály tanítását pedig Szabó Lajos segédlelkész vette át. Friedmann Antal áll. iskolai tanítóvá neveztetvén ki, helyette az izraelita hitközség Horovitz Simon hitoktatót küldte ki vallás- tanitásra. Boronkay Béla ref. segédlelkész Zilahra távozott s helyette a református egyháztanács a II. félévre Miszti Mihály segédlelkészt bízta meg a hitoktatással. Múlt év szeptemberében a polgári leányiskola négy osztályába 148 nyilvános és 13 magántanuló iratkozott be, az iskolával kapcsolatos női kézimunkatanfolyamra pedig 18 növendék jelentkezett. Évközben még 23 magántanulót vett fel az igazgató tanfelügyelői engedélylyel a polgári leányiskolába, 2-t a kézimunkatanfolyamra s igy az összes tanulók száma 204;re emelkedett, de az iskolai év végéig 179-re apadt le. Év végén az iskolának 27-tel több tanulója volt, mint az 1906—7. tanévben. A magántanulók számának növekedése feltűnő, mi annak tulajdonítható, hogy az irgalmas nővérek felsőbányái elemi iskolája polgári iskolai képesítésű tanerőt nyert, miéit is 'benlakó tanulói közül azokat, kik négy elemi osztályt végeztek, a polgári iskola tantárgyaiban is tovább vezethette, kik azután — mint közlekedési szempontból hozzájuk legközelebb eső polgári leányiskolában — a nagybányaiban tették le a magánvizsgálatot, szám szerint 19-en. A tanítás menetét külső körülmények nem zavarták s az csupán a rendtartásban előirt ünnep- és szünnapokon szünetelt, melyek között tanulóink 2 igazgatói és egy tanfelügyelői szünnapban is részesültek. A tanítótestület, nevelői, tanítói eljárásának egyöntetű irányítására, a tanulók haladásának, magaviseletének ellenőrzésére a tanév alatt 19 értekezletet tartott, melyeken 70 határozatot hozott. Az érintkezést a tanulók érdekében a vidéki szülőkkel is igyekezett a tantestület fentartani, amenyKusza sorok. — Emlékezés Jákó Gyulára. — Akkor jártam utoljára az abrudbányai temetőben, mikor ez előtt negyvenhét esztendővel az édes apámat temették. De nem jól mondtam ! Nem jártam, hanem ölben vittek. Boldogult nagyapám vett hatalmas karjaiba s én szöszke fejemet ráhajtottam széles vállára. Azóta gondolatban sokszor fölkerestem azt a puszta, elhagyott sirt s előhivogattam édes apám szellemét, hogy megerősítsen az élet emésztő küzdelmeiben. Most gondolatban megint belépek az abrudbányai temető kitárt kapuján, s elkísérek egy virággal borított koporsót utolsó útjára. Daliás leventét tesznek örök nyugalomra ! Ifjúkorom hűséges társát, a jó barátot, a nemes szivü pajtást, s mélázva nézek bele a végtelenségbe s bánatosan, de nem vádolva kérdezem: hát ennek miért kellett oly korán meghalnia ? De kérdésemre nem várok feleletet senkitől! Az örök bölcseség, akit mi mindenhatónak szoktunk nevezni, semmit sem tesz céltalanul 1 S azért azok, kik a megboldogult szivéhez legközelebb állottak, nyugodjanak bele az Isten változhatatlan rendelésébe! A vén poéta sem tehet egyebet. Letörli barázdás arcáról azt a nehány könycseppet, aztán visszaszáll lelke a múltba s föleleveniti azt az időt, melyet a daliás leventével együtt töltött. Legyen ez a pár kusza sor egy ciprus ág az ö sirhalmára! * * * Fiatal, életvidám legények voltunk ezelőtt egy jó negyedszázaddal. A Ludovika Akadémia falai közt készültünk a honvédtiszti vizgálatra. A derék Jelencsik altábornagy volt a vizsgálati elnök, no meg mellette egy rakás generális. Mikor Jákóra került a sor, az öreg Jelencsik végig húzott torzonborz bajuszán s kedvteléssel szólt a mellette ülő Csesznák Generálishoz ; »Ilyen fiuk kellenek a honvéd tiszti karba.« Mire Csesznák mosolyogva válaszolt: »Asszony- regementek meghódítására I« Mert hát igazán szép fiú volt. Még férfi szemnek is jól esett végig nézni rajta. Meg is kapta az aranybojtot föltétlenül. De meg kapta volna amugyan is, amint mi többiek megkaptuk, kik ugyancsak nem voltunk Adoniszok, mert volt beuuünk lelkesedés, ambíció s ami fő : erős magyar érzés. Nem is volt köztünk szebb, daliásabb katonatiszt nálánál. Modora pedig páratlanul behízelgő volt. S bár erőteljes, széles vállu, jó tüdejünek látszott, a hosszas fáradalmakat mégsem bírta. Piskinél történt a királygyakorlatokon, hogy a hosszas gyaloglásban a szédítő nagy melegben kidőlt a sorból. Az ö századja éppen az enyém mellett volt s párhuzamosan haladtunk egy tarlón keresztül egy dombra, mikor a kürtös jelezte a király érkezését. Ebben a pillanatban, átkiáltott hozzám: »Szervusz Károly!« s azzal a kard kiesett kezéből s végig zuhant ö maga is a tarlón. Betegszállító kocsin vitték be Szászvárosra, hova estére magunk is bevonultunk. De Jákót akkor már egy pohár habzó sör mellett találtuk a Transil- vániábau. Nagy-Enyeden meg oly fényes honvédbált rendeztünk, hogy tudomásom szerint mai napig is emlegetik a már azóta nagymamákká lett szép leányok, akiknek szeme úgy röpködött, mint a fecske. Nem egy szívben hagyott kedves emléket maga után. Később a polgári életben sorsunk ismét összehozott. Együtt szolgáltunk pár évig egy kis erdélyi falucskában. Verőfényes, szép napok voltak azok reánk nézve. Meleg vonzalom, igaz szeretet csatolt minket egymáshoz. A hóditó csinos gavallér ott egyszerű falusi emberré vált. Feleségeink helyett magunk jártunk a zöldséges és baromfi piacra bevásárolni. Gyakran láthattak minket baromfival megrakodtan végig menni az utcán. De neki még az is jól állott. Azt a négy—öt pár csirkét olyan elegánciával vitte karján, mintha valami szép asszony báli belépőjét hordozta volna. S meg vagyok győződve, hogy bármely fővárosi elkényeztetett hölgy kész örömmel kapaszkodott volna másik karjába a csirkék ellensúlyozására, s végig ment volna vele akár a Kossuth Lajos-utcán is. Mint házigazda, páratlanul vendégszerető, szives volt; nála mindig úgy éreztük magunkat, mint saját otthonunkban. Kertjét kiválóan gondozta s gyönyörű rózsáiból felséges csokrokkal látta el barátjait. Az a két óriás tujafa, melyet az ö keze ültetett, még most is dísze, a nagyági kertnek, hol ö annyit dolgozott. Csak az a szép ház, hol az ö szép kis leányai születtek, bomladozik, roskadozik, s gazdátlanul várja csöndes összeomlását. Jákónak irigye, ellensége soha nem volt, És ez a legnagyobb bírálat egy emberről, kinek a sorsa, daliás szépsége mellett, boldog családi kört, rendezett vagyoni viszonyokat s pályáján gyors elöhaladást juttatott. És most ez a levente kihűlt szívvel, feloszló testtel ott nyugszik az abrudbányai temetőben virággal borított hantok alatt. De elkísérte öt a mi szeretetünk a túlvilágra is. Sírja fölött az erdélyi hajnalok lángoló gyönyörűsége fog pirkadni. Édes szülőföldem! F'ogadd a te jóságos szivedbe az én ifjúkori barátomat, s adj neki csöndes nyugodalmat ! Hozzád pedig elköltözött barátom még van egy utolsó szóm: »Az idő közelit, várj reánk, jövünk mi is.« Révai Károly.
