Nagybánya és Vidéke, 1908 (34. évfolyam, 2-52. szám)
1908-02-02 / 5. szám
Nagybánya, 1908. Február 2. — 5. szám. XXXIV. évfolyam. TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK ^LXJSTJDJBJ<T VASÁRNAP Előfizetési árak: Egész évre 8 K. Félévre 4. K. Negyedévre 2 K. Egyes szám 20 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos ; Révész János. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Felsőbányai-utca 20. szám alatt. Üzleti hirdetések négyzetcentiméter, hivatalos hirdetések díjszabás szerint. A mi nyomorúságos vasutunk. E cim alatt állandó rovatot szándékozunk nyitni, mivel a közönség részéröl oly sok a panasz a vasútra, hogy már szinte tűrhetetlen s a közjó szolgálatában tovább hallgatnunk nem lehet. A múltkor rámutattunk a mozdonyhiányra, mint a rendetlen menetelés legfőbb okára, s reméljük, hogy felszólalásunk nem lesz kiáltó szó a pusztában. Most egy másik hibára akarunk figyelmeztetni, amely szintén sürgős orvoslást kíván. A Zrinyi Ilona-téri állomásról zeng a siralmas ének. Vasútépítéskor telekürtölték a világot, hogy milyen nagy előny lesz az reánk nézve, ha a város közepében le és felszállhatunk. Az előnyöket azonban nagyitó üveggel is hasztalan keressük. Először is elcsúfították a Zrinyiteret azzal, hogy.annak rendezéséről a vasúttársaság még csak beszélni sem akar. Teszi magát, mintha nem hallaná a tanács, a közgyűlés, a közönség követeléseit, pedig a tér szinelése határozottan kikötött szigorú kötelessége a vasútnak és mi csak lessük, hogy erélyes polgármesterünk mikor akaszt egy rendes pert a társulat nyakába. Másodszor a nyugat felől érkezőknek s a nyugat felé menőknek nem szabad felszállaniok a Zrinyi-téren a rendes nagybányai menetjegygyei, hanem az egy füttyentesnyi távolságért külön kell fizetniük. Nagybányáról 4 k a II. oszt. jegy Szatmärra, de a Zrinyitérről 4 k. 44 fillér. Éppen igy visszafelé is. Még súlyosabb azonban az a baj, hogy a Zrinyitéri állomás jelen alakjában minden kritikán aluli. Felsőbánya és Fernezely felé gyakran 50—60 utas is összegyűl, akiknek a rendetlen menetelés miatt néha egy órát, sót többet is kell várakozniok. Van egy u. n. váróterem, két lépés széles, három lépés hoszu. 15—20 fok hidegben ebben a kalitkában kellene várakoznia az 50 — 60 utasnak, ha ugyan elég hely volna benne, A putrikban demokratikus szellem uralkodik, kapások, gubások, bocskorosok, hátikosarasak és foka- bőrös nagyságos urak, meg selyem kisasszonyok egyenlő bűzös levegőt szívhatnak benne. Mivel azonban, mint mondtuk, többnyire egy negyedrésze sem fér be a pici elöszobácskaba a közönségnek, azért a nagy többség kint didereg télen, a nyári váró csarnokban, szerezvén orosz náthát, csuzt, tüdőgyuladást és több eféle vasúti kedves meglepetéseket. Mily könnyű volna legalább a várócsarnok beüvegezése és fűtése által segíteni a dolgon, de, úgy látszik ennél a vasútnál senki sem törődik a közönseggel, holott a jövedelmet, forgalmat mégis csak a nagyközönség adja s igy kétségkívül a legnagyobb figyelmet érdemli meg a vasút részéről Jogos és méltányos az a sok panasz és zúgolódás, melylyel úgy szólván naponta fordulnak hozzánk ez ellen a kegyetlen bánásmód ellen, elvárjuk, hogy jelen soraink után az igazgatóság is tudomást vesz róla s végrevalahára intézkedik alaposan a nyomorúságos állapot megszüntetése iránt. Az esztelen verseny. A verseny ma igen nagy minden téren, sokszor lázas, gyakran már nem is verseny, hanem versebges. Szerintem a verseny nagyon sokfele: jo, rossz, okos, őrült, megengedett és meg nem engedhető. Persze ezekből mindenképpen a fogyasztó közön- ! ségnek van haszna, mivel mindent olcsOboan szerezhet be, ha verseny van. Hanem minden iparos s kereskedő (vagy fordítva) szem előtt kell hogy tartsa a maga erdeket is, mert könnyen á debreczeni kofa sorsára j jut, ha nem vigyáz. Sokan úgy fogjak fel a dolgot, nagy forgalmat kell csinálni s kicsi haszonnal megelégedni és ez látszólag helyes is: igy gondolta ezt az a bizonyos debreczeni kofa is, a ki vette a péktől hátává) a zsemlét, ő azonban hetivel adta a piacon. Csinált is forgalmat hatalmasan, mindenki hozzá rohant vásárolni s ö egyre csodálkozott, hogy akkora forgalom dacára sem tud boldogulni, sőt nem sokára az egész kis házikója ráment a forgalomra. Ez ugyan csak anekdota, de azért bizony gyakran ismétlődik az életben is. Azért nem tud boldogulni sok kereskedőnk s iparosunk. Volna a versenynek egy igen szép módja, amikoi a finom, lehetőleg tökéletes munkával, s jobbnál-jobb árukkal versenyeznének az emberek s ebből volna a közönségnek igazi haszna. De a valóságban nem ezt tapasztaljuk, hanem azt, hogy a kereskedő rossz áruját igyekszik minél olcsóbban vesztegetni, az iparos pedig rossz készítményeit. Ezt nevezem én romlott versenynek. De hogyan fejlődhetik ki az ilyen egészségtelen versengés? nagyon egyszerűen, mert a kereskedő nem tud számítani s az iparos nem tud dolgozni. Ez állításom merésznek látszik ugyan, de megmagyarázom. Tizenkét éves korában, ahogy a kötelező elemi iskolát elvégezte a fiú, ha nem volt hivatalnok-gyermek, mert azokról szó sincs, ha buták is, hogy iparosnak vagy kereskedőnek adják, azoknak tanulni muszáj, A társadalom mit szólna ahoz a szülőhöz, aki próbát tenne s a vaskalapot kivételképp földhöz vágná. Tehát, ha nem volt jó magoló a fiú, úgy odaadják iparos vagy kereskedő tanulónak három évre, ez azután három év alatt az iparosnál kiképzett pesztra, szolgálló, vagy még ha nem vigyáz, szakácsnő is lesz, a kereskedőnél pedig jó kifutó, darabont stb. Azután segéd lesz, amikor már tud mindent, tovább csak nem tanul, nem töri a fejét, hisz az szégyen, meg tud is már mindent, talán többet, mint kellene. így érkezik el a katonai idő, amikor is három évig, amit tudott is elfeledi, hanem azután, ha kiszabadul, mint világlátott, kipróbált embert kell tekinteni, mert ezt ő maga is megköveteli, mert már a szülők azon törik a fejüket, hogy minél előbb önnállósitsák gyermeköket. Készek rá áldozni egész vagyonukat, egész életök keresményét drága magzatjokra és az meg biztatja őket, hogy ő mennyit tud, hogy lesz amint lesz, hogy ő látta volt főnökeitől mily óriási haszonra dolgoztak, mint csináltak a krajcárból is forintot, addig, amig a szülők bele mennek és üzletet rendeznek be gyermeküknek. Na most, mint aféle uj üzletember persze azon kezdi, hogy vevőket hódítson, megelégszik inkább kevesebb haszonnal is adja inkább olcsóbban dolgait. A készlet fogy, van vevő elég, de a pénz is fogy, amikor újabb árut kell rendelni, nincs meg rá a pénz, közbe jönnek a prímák is, az üzletbér, az adó, a megélhetés, a ruha stb. s mindezt miből, hát elmegy keresni két kezest, azután vesz ki a takarékból, már most újra bevásárol, persze még azt sem tudja jól, hogy honnan, hogy hol az olcsóbb és jobb bevásárlási forrás, azután árul tovább, amig újra fogy a készlet, persze most már a takarékba is kell kamatot fizetni, meg törleszteni is kellene, amig végre elérkezik a csőd. Az iparos, az szintén igy van, de itt meg az a hiba, hogy az illető dolgozni nem tud, nem tud azért mert nem tanult, amig segéd volt, úgy adták a kezébe felszabva a munkát, legtöbb egy-egy részletét tudja csak iparának, persze azért látja ott is, hogyan adták azt is a kezébe, ah hisz az a legkevesebb, szerinte kicsi gyakorlat, azután megy minden magától, az a fő, hogy önnálló legyen és olcsón dolgozzék, hiszen az anyag olcsó, nagy a munkadij s a végén nem keres annyit, mint segédkorában. A vége neki is az, hogy nem lesz újabb anyagra való, még egyideig vergődik azzal, hogy egyre hitványabb anyagokat vesz a munkájához, de akkor megrendelői is elmaradnak és kész itt is a csőd, hanem közben sikerült neki megrontani néhány régi jó iparostársát a romlott versenynyel. Hogyau lehetne ezen segíteni? nagyon egyszerűen, még pedig részben a régi céh rendszer újra életbe léptetésével, — először is megkövetelni minden tanulótól a legalább is 15 éves életkort s csak azután A menyasszony-futás. (Kalmük szokás, hogy a kérőnek lóháton versenyt kell futtatnia a leánynyal, úgy, hogy a leány ezer, ezerötszáz lépéssel élőbbről indul s ha a legény eltudja fogni, feleségül kapja.) Irta: Zempléni Árpád. Hejh ! paripák dobogása Lüklet a sik avaron: Fultat a sejk Aba lánya, Fut vele gyors fuvalom. Felleg a por, betakarja; Fátyla suhogva libeg. — Rajta, vitéz Ali, rajta! Fogd el arád’ s a tied! — Ősi szokás, hagyomány ez Tette apád, nagyapád. Rajta fiú! csoda lány ez, Szóra nem adja magát. Közbül a sejk Aba népe, Mokra tatár lovasok, Futnak a pár közelébe' Násznagyok, ősz javasok. Hátul a díszkocsi bukdál, Zökken a gödrökön át, Benne szerényen az agg pár Huzza sarokba magát. . — Hejh! feleség, tudod-é még? Negyvenöt éve bizony! így dobogott ez a rétség, így űztelek lovamon. — Tíz hajitásnyira voltál Benn a szikes közepén, Mint a dzsinn, úgy lovagoltál, Mégis elértelek én. — Hejh, de Abának a-tájba Párja, lovas, nem akadt. Sejkbe’, agába’, királyba’ Lelsz-e ma egyet olyat?! — Nyájas az ősz anya képe, Fürte fehér, szeme vig, Arca mosoly, szive béke, Hangja fuvalma szelíd. — »Hadd el, öreg, sose lóval Győztök a pálya-gyepen; Győz a legény mese-szóval, Dallal a női szivén. — »Hátra tekint a menyasszony Birja-e még a gyerek? S csalja tovább a haraszton ; Én is igy tettem, öreg « — Bánija e szó Aba kedvét, Ősz íiiusága sajog. Óh, ezek a férjek, e medvék! Óh, ezek a lovasok! Mit szerelem, fiatalság! Dalba, mesébe való. Ő maga vívta ki sorsát, Ő, s az a ló, az a ló! . , . — Nem kegyelem. — diadal volt! Dörmögi vad-komoran. — Hejh! mikor Alp fiatal volt. Nincs mai lóban olyan! — Nőhet a zab, meg a sarju: Lusta gebék legelik; Mint a nyűgöt suta borjú, Lábukat úgy emelik. — S rajtok az ifjú lovaska Félszegen ül ma nagyon. Mint a sövényen a macska, Mint a tevén a-majom! — Nyájas az ősz anya képe, Fürte fehér, szive telt, Tréfa mosolyg a szemébe’, Hangja szelíden enyelg. — »Semmi se jó, ugy-e apjuk? Szebb vala. jobb vala rég! Rest a világ, meg a kalmük, S vén a szegény feleség . . .« Fáj e beszéd is Abának, Vére fejébe tolul; Mint a mogorva dudának, Dünnyög a hangja vadul. NAGYBANYA ES YIDÉKE
