Nagybánya és Vidéke, 1908 (34. évfolyam, 2-52. szám)

1908-06-28 / 26. szám

Nagybánya, 1908.

Junius 28.

26. szám.

^ÍAf^ADALMI HETILAP.

A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE

MBG-JELBNIB; 'V.A.S.A.IEUSr.A.IF'

ol-a. Á.'g'í’V V

Előfizetési árak :

Egész évre 8 K. Félévre í K. Negyedévre 2 K. Egyes szám 20 fillér.

Felelős szerkesztő és laptulajdonos ;

Eévész János.

Szerkesztőség és kiadóhivatal : Felső bányai-utca 30. szám alatt!'"

mm&y

Üzleti hirdetések négyzetcentiméter, hiuatalos hirdetések díjszabás szerint.

Iskolai év végén.

így az iskolaév befejeztekor rendesen megjelennek a lapokban a hasznos tanácsok, amelyek szólnak úgy a szülőknek, mint a jövőjükkel törődő ifjaknak; elsősorban mily pályára menjenek, ha boldogulni akarnak a jövőben.

A mai viszonyok között biztos jövőt megállapítani a legokosabb ember is alig bírna; hanem ha távolabbról nézzük a fejlődést,, ha elképzeljük az emberiséget, ezt a jelenével örökké elégedetlen, örökké forrongó lázongását az örök természetnek, ha foglalkoztunk múltjával, beletekintünk jelenébe, úgy láthatjuk jövőjét is

Az örök törvény változhatatlan, a megélhetésért való küzdés az emberiséggel egyidős. Egyik embernek a másik fölött való uralom- vágya: veleszületett gyengeség. Vannak népek, amelyek hivatást éreznek az egész világ fölött való uralkodásra. Látjuk a kisebb nemzeteknél amint egymástól igyekeznek az emberek egymást elkülöníteni. És igy tovább és tovább a legkisebb városban is meglelhetjük a nagy egésznek miniatűr képét és láthatjuk a felsőbb, legfelsőbb s legeslegfelsóbbeket, akik mind igyekszenek válaszfalakat emelni a náloknál kisebbnek hitt embertársaik között.

Mindez lehető volt a múltban s elvétve lehető napjainkban. De a tudás, a fölvilágosodás, mint alaptalan színfalakat a vihar, elsöpri ez ijesztő semmiséget és azokat, akik görcsösen ragaszkodnak ez avult holmi fentartásához.

A tudás, mint a levegőbe szárnyaló sas madár, tör magasabbra akadálytalanul, ott hagyva a tudatlan, gerinctelen csuszó-mászó férgeket, akiknek minden avult eszméjök csak a dölyf, önmaguk bámultatása és a tömjéneztetésben merül ki.

A jövő nép, a tudó nép nem fog bámulni semmit, ő tudni fog és cselekedni, a tudással párosult munka pedig anyagi és szellemi magaslatra fogja emelni az emberiséget.

Képzeletem néha el-el ragad, örömérzések járnak át, gondolván a boldog jövőre. De elrontja kedvtelésem, hogy még mindig oly óriás fogalomzavar uralkodik, hogy a hasznos tudást

és haszontalan tudást egy kalap alá sorolják. Pedig nem szabad, vétek és sérti egyik a másikat.

A hasznosnak, szépnek, jónak, nemesnek tudása, mely az emberiségnek testi-lelki javait szolgálja, mely testét erősebbé, lelkét fenköltebbé teszi, amely közelebb viszi őt Istenéhez, amely megösmerteti, hogy mim en ember egyformán az ő jóvoltából él és élvezheti ezt a csodás szép világot, amely megnyugtatásra tanit, amely lelkűnkbe varázsolja azt a hitet, hogy az elmúlás éppoly természetes, sőt boldogító, mint maga az élet.

Az összes javakat tehát szolgálja, előbbre viszi, aki az élet szükségleteit szolgálja, aki gyermekeink testi-lelki fejlődését megszerzi, aki maradandó becsű dolgot alkot. Orvos, lelkész, tanár, tanító, mérnök, kereskedő, minden iparos, művész, földműves, építész, mind, mind a legszebb és legszükségesebb pályák, ezek nélkül el sem képzelhető az emberiség előbbre jutása, ezek szolgálják a jövőt!

Mégis, mégis mit látunk igy az iskolai év végén? Száz közül nyolcvan a jogi pályára megy, egy jó csomót még idő előtt elfogott a katonáskodás vágya — úgy, hogy alig jut nehány a tanultakból a létalappal biró pályákra — mert hisz pillanatig — most akár 100 év is az örök időkben csak egy pillanatot számit — lehet még egy csomó ember, aki jogkeresés megvédés, szerencsejáték, háborúsdi játék stb. zavarosában fog halászgatui, lesz ,g egy csomó sértett becsületü ember, akinek okvetlen reparáltatni kell becsületét; lesznek még, akik a másé és magoké között nem tudnak különbséget tenni, de mindez csak ideig-óráig tart.

A szorgalom, munka szolgálatában álló tudomány mindezektől megszabadítja az emberiséget.

Gyönyörrel szemlélhetjük máris a helyes útra való térést, láthatja minden jól látó ember, hogy az egyoldalú tudomány és az egyoldalú munka versenyében a nyers erő a győztes; tanult, végzett emberek pár fillért keresnek azalatt, amig a nyers munka koronákat. A nagy tökének összeharácsolói is csak a munkás osztályból kerülnek elő, egészséges, életrevaló utódai csak a munkás osztálynak vannak.

Most elképzelhető az a szép jövő, amikor a munka a tudással párosulva fog egy boldogabb, egy szebb jövőt teremteni az emberiség számára, meg fog szűnni minden osztálykülönbség, egyformán érezni fogja szükséges mivoltát minden ember. És nem fog sóhajtozni: Hej, ha én tanultam volna, most ez meg az lehetnék!

Azért is gyermekeink pályaválasztásánál tartsuk jól szem előtt, hogy csak az számíthat babérra, aki előbbre viszi a közjót.

H. M.

A főgimnázium rajzkiállitása.

Az állami főgimnázium rajztermében a héten közönségünk csinos és gazdag kiállításban gyönyörködhetett. Háromszázötven darab mü tárult itt a néző elé, aki igazán nem tudta, kit dicsérjen inkább, Balezer Géza szaktanárt-e, mint akié a főérdem az elért gyönyörű eredményben, vagy a derék fiukat, akik annyi szorgalommal, ügyességgel, odaadással követték a mesternek szakszerű útbaigazításait ?

Már az első osztályban látjuk a gyakorlati szempontok érvényesülését, a geometriai rajzok szépen egybefonódnak a gyakorlati élet követelményeivel, parkettek, himzésminták stb. pontos, tiszta kidolgozásban keltik föl bámulatunkat s az első, második osztály szabadkézi rajzaiban is, ezeknél az apró embereknél észlelünk szabad felfogást, önállóságot, a valóságra a tiszta látásra törekvést Székely Árpád I. Oravecz László I. o. Kuhajda Sándor II. o. a kiválóbbak ebben a csoportban.

A III. osztályban használati tárgyakat rajzoltak valóság után igen szép technikával, már itt a festés is élénken magára vonja figyelmünket. Bálint László szép jövőt igér, továbbá a kis Flórián Traján, aki a r. k. temető Rozália kápolnáját festette le s készített egy téli tájképet is az ablakból kinézve a természet után. Ambiciózus törekvések ezek, melyek mögött esetleg sok szép siker lappanghat.

A IV. osztályban különösen a népviseletet ábrázoló alakok ephnographiai szempontból igazán dicséretreméltók, az itt produkált ornamentek, mint a stílnek alaptényezői igen értékesek. Kitűnik ebben aa osztályban Bommersbach Sándor.

Az V. osztály túlnyomóan természet után rajzolt, különböző magyar motivumu építményeket, alkotásokat. E csoportban, Babirák József kútja, Takács Lajos könyv-csend élete, Neuberger Józzef amoueruttjei, Fábián Lajos plakátja, virágos bútor tervezései már öntudatos gondolkozásról és szerkesztői erőről tanúskodnak.

A VI. osztályban szintén az ötödik tananyaga uralkodik különböző nehezebb motívumokkal. VáAz utolsó görög.

— Irta: Telegdy Lajos. —

A fővárosi ember megszokta, hogy mint idegen elszigetelten él az ő falai között, hogv még a legközelebbi szomszédait is alig ismeri. Mindenki csak magával törődik, semmi köze máshoz. De nem is lehet ezen csodálkozni, hisz egy-egy bérkaszárnya maga felér egy kis vidéki városkával, hogy ismerhetnék tehát egymást az emberek, kik nagyrészt bár egv födél alatt is élnek, esztendők múlta alatt még csak nem is látják a többi sok ezer bérlaktanya népét annál inkább, hogy ismernék ? így aztán nem csoda, ha elbámul a fővárosi ember amint vidékre kerül, legyen az falu, vagy akár város is, hogy ott mindenki ismeri egymást, tudja hol lakik, miből él, mennyi a vagyona, adóssága.

Engem is, mint aféle pesti benszülöttet. ki vidéken alig járt még, mikor X tiszamenti város felé utaztam, az egész utón aggodalom fogott el. Farkas barátomat mentem látogatni, kiről csak azt tudtam, hogy ott lakik s mi a foglalkozása Érthető tehát aggodalmam, hogy e csekélynyi adatok birtokában, nem egykönnyen fogom őt feltalálhatni, mert azt tudtam, hogy rendőri bejelentő hivatal ismeretlen fogalom vidéken. Különösen neve miatt féltem A Farkas név igen gyakori hangzású, ki sem fogja őt ismerni, vagy pedig ötven Farkast is fognak elsorolni. ami igen kellemetlen lenne, mert sorba kellene járnom az összes Farkas-tanyákat.

Azonban bámulatosan csalatkoztam. A legelső ember kivel az indóházban találkoztam, már is útba irányított.

— Farkas urat tetszik keresni ? . . . A ki Pestről

jött? . . . Oh igen jól ismerem . . . Nemde olyan sovány, fekete? . . . Igen, igen . . . ő lesz az. Hej jó mulatós gyerek, tegnapelőtt is együtt voltunk.. .. Ott lakik a görög udvarban, mindenki megmondja, csak a görög udvart tessék keresni . . .

Rendben vagyok már, jó helyen járok — gondoltam magamban s aggodalmam is végleg megszűnt. Tehát nem őt, hanem az udvart kellett keresnem. Azt pedig hamar megmutatták s negyed óra múlva Farkasomat üdvözöltem is otthonában. Hogy a viszontlátás örömén túlestünk, menten neki is estem :

— No pajtás, jó pipa lehetsz, szép hírnevet szereztél, alig vagy itt pár hónapja már is ismernek .. .

Farkas arca elmosolyodott.

— Ismernek hát, ha egy hétig itt leszel, téged is, mint a rossz pénzt. Mert itt vidéken az a szokás dívik, hogy ha egy idegen telepszik le, legott körülszimatolják az emberek s nem nyugosznak, mig ki nem ismerik kivül-belül. Csak azután fogadják be a társaságokba, mi nem lévén sok, egy hét alatt ismerős az ember. Ha pedig megesik, hogy mulatókompániában látják, már kész a vélemény, ismét egy korhelylyel szaporodott a város.

Ezután bemutatott házigazdájának, ki ép a szobába lépett, kiről tulajdonképen beszélni is akarok. Alacsony, kopasz öreg ur volt, apró kis szemei alig látszottak ki kampós orra mögül. Trifanidesz Anasztáz volt az öreg ur neve, mely után Ítélve, sejtém, hogy görög emberrel van dolgom, annál is inkább, mert ezt a házat nevezik görög udvarnak. Alkalmasint ő róla — gondoltam — A görög katholikus kántor-tanitó volt az öreg. Barátságos, beszédes vala az öreg ur, ki bár törte is kissé a magyar szót,

mégis megérdemelte a hallgatást, mert igen érdekes volt az előadása. Macedóniából került ide valamikor, több mint húsz év előtt, az öreg Trifanidesz. Tanár volt odahaza, mondá, s el kell hinnem, mert öreg ember mondta, ámbár azt hiszem csak aféle falusi tanító volt. Különben tanult, értelmes ember volt az öreg s mint büszkén mondá, az ó klasszikus hellén nyelvet birja. Meghalt a feleségé otthon, a leányát pedig elvette egy kereskedő, ki Magyarországon telepedett le, azok miatt hagyta oda hazáját s jött ide utánuk. Itt is ragadt végkép. Véletlenül épen megüresedett a kántori állás, megkínálták vele s elfogadta. Azóta itt él, nem is látta régi hazáját, s nem is fogja.

— S van-e sok dolga tanító uram ? — kérdém. — Nincs-e terhére a gyermekekkel való vesződés?

Az öreg végigmért szúrós tekintetével, aztán halkan mormogta:

— Nem tanítok már . . . van annak vagy tiz- esztendeje.

Farkas világosított fel, mikor elment az öreg, hogy azérl nem tanit már a vén Trifanidesz, mert nincs tanítványa, mert egyetlen görög sincs a városban, az utolsó is az ő unokája volt.

— De hát akkor mit csinál itt az öreg? — kérdém.

— Orgonái a templomban a miséhez, ez az egész napi munkája.

Kimentünk ezzel e kertbe széjjelnézni. Rögtön értettem ezután, miért hívják a házat görög udvarnak. Templom állt a kert hátvégében, kéttornyú, kettő keresztes. Ósdi falai elárulták, hogy néhány század ősze viharzott el fölötte, de azért büszkén kitart s dacol az idővel.