Nagybánya és Vidéke, 1907 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1907-04-21 / 16. szám
Nagybánya, 1907. Április 21. — 16. szám. XXXIII. évfolyam. NAGYBÁNYA ES YIDEKE TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEOKTEILIE] INTIK IvIIlNriDE3Nr VASÁRNAP Előfizetési árak: Egész évre 8 K. Fél évre 4 K. Negyedévre 2 K. Egyes szám 20 fillér. Szerkesztéség és kiadóhivatal: Felsébányai-utcza 20-lk szám alatt. A pótadó kérdéséhez. Kincsekben gazdag Nagybányát, vármegyénk gyöngyét a legutóbbi évek helytelen gazdálkodása erős anyagi megrázkódtatás elé állította. Őseink azon tanakodtak hajdan városi üléseiken, hogy a közjövedelmet mire is tudják fordítani s nekünk, szerencsétlen unokáknak azon kell törni az eszünket, hogy miből fedezzük a mindinkább ‘felszaporodó terheket, hogyan töröljünk oly tételeket a költségelőirányzatokból, melyek pedig szinte mellőzhetetleneknek látszanak. Ha ezt látnák őseink, bizonyára méltó szemrehányást tehetnének nekünk. így becsültük meg gazdag örökségünket. Félünk a pótadótól, mert tudjuk, mily visszahatással lesz az az ipar, kereskedelem és magánbányászat megélhetési viszonyaira, fejlődésére, tudjuk, hogy a hitelviszonyokra mily bénítóan hatna és egész közgazdasági életünkre mily nyomasztó hatást gyakorolna. Pótadó nélkül is nehéz megélhetési viszonyok között élünk. Városunk anyagi ügyeinek hanyatlására már évek előtt beható tanulmánya alapján Stoll Béla városi képviselő hívta fel a képviselőtestület figyelmét egy költségelőirányzat tárgyalásakor s bizony a fejlemények sajnosán igazat adtak véleményének, hogy ha igy haladunk tovább — városunk az anyagi tönk szélére jut. 2500Ó0 korona adósságtöbbletünk van néhai Turman polgármesterünk elhalálozása óta a városi takarékpénztár folyószámláján, amit körültekintő gazdálkodással hiszem, hogy nagyrészt kikerülhettünk volna. Pedig az eredetileg vízvezeték és csatornázás létesítésére szánt laposerdei faeladási árból 230000 koronát költöttünk még el közcélokra ugyanazen idő alatt. Ha a városi takarékpénztárnál 1906. dec. 31-én fennálló összesen 335000 korona adóságát a város egyeteme csak 25 év alatt is számilja visszafizetni kamataival együtt, csupán e célra mintegy 30% külön pótadót kell kivetnünk és hosszú 25 éven át annak terhét sinyleni. Pedig az ez ügygyei foglalkozók előtt tiszta igazság- ' ként áll, hogy ha a városi költségelőirányzat és a zárszámadásokból kihámozható állandó deffi- cit kiegyenlítését a következő év költségelőirányzatába kötelességszeruen beillesztjük, a függő tartozásainkat törleszteni kezdjük — ahelyett, hogy szaporítanék — az eddig is fizetett 11 Vo pótadó rövidesen 100uio ra is felszökik. Apáink úgy gazdálkodtak, hogy adósság reánk ne maradjon, mi pedig 2—3 generátiot megterheltünk már is. Már pedig csak 50°l0 póladónál mintegy millió korona vagyoni és ipari értékcsökkenés fogja sújtani városunk lakóit; ennyi tőkeérték jövedelmét kell közönségünknek a pótadó céljaira átengednie, hogy a város pénzügyi kiadásait fedezhesse. Ennélfogva emez egy millió koronának beláthatatlan időn át csak névleges birtokosa lesz polgárságunk, mert hasznát a városnak kell átengednie. Pedig az 50"|0 pótadó csak a kezdet kezdete lesz. Korszakalkotó művek létesítését kívánja a város fejlődése, mely évtizedekre, sőt évszázadokra hatna ki s fájdalommal látjuk, hogy nincs a város élén oly vezetőnk, kire nyugodtan biz- hatnók a város gazdasági és financiális sorsát. A múlt legalább erre enged következtetni. Zavar és ideges kapkodás honosodott meg a városházán, a nagyzás hóbortja a financiális józan ésszel állandóan összeütközésbe jő. A tenni akarás egész a tétlenségig sülyedt le. Negyedik hónapja, hogy közgyűlés tiem tartható a városi tanács mulasztásából, ellenőrzési jogától a képviselőtestület ez idő alatt meg lett fosztva; hallgatunk és gurulunk a lejtőn lefelé. Sorsunkat megérdemeljük, mindnyájan hibásak vagyunk benne. Azonban legyen vége a komédiának. Rendszer és személyi változást kíván a város ér-, deke. Közállapotaink ziláltsága miatt uj, tetterős embereket kell bevinni a városházára, kik új szellemet, rendet és helyes gazdálkodást hozzanak oda magokkal a köz javára. A város érdeke azt kívánja, hogy legyen a legközelebbi városi tisztujitás igaz értelemben tisztujitás, tegyük félre a rokoni és baráti érdekeket; vigyünk a város élére oly egyéneket, lükben garantiát látunk, hogy energiájuk, munkaképességűk, józan életök, helyes jogi és gazdasági tudásuk városunk javát fogják előmozdítani. A függetlenségi párt és ipartestület uj embereket ajánlott be a városi ügyek ellenőrzésére ; a nép bizalma ezek felé fordul, hogy mint beválasztott képviselői uj rendet fognak teremteni és a köz javát fogják minden körülmények között szem előtt tartani. Nehéz viszonyokat fognak ezek a városházán találni; de ha őseinknek a város címerén olvasható örökét szem előtt tartják: hogy a polgárok szeretete adja meg a város erejét, ha behatóan foglalkozunk mindnyájan és komolyan a körülményekkel, úgy Nagybányát az anyagi romlástól tetlerős közakarattal még megmenthetjük s a bár lassú, de biztos fejlődés terére vezethetjük. Legyünk óvatosak, fontoljuk jól meg e kérdést, hallgassunk lelkiismeretünk szavára s vigyük győzelemre a jobbat, mig nem késő. Moldováu László. A selyemtenyésztés Szatmárvár- megyében. Egyik termelési és ipari ág, mely a mi vár- megyénkaen nagyon nehezen tud meghonosodni. Városunkban pedig, majdnem azt lehet mondani, hogy egészen ismeretlen. Úgy vagyunk ezzel is, mint egyéb országos dolgainkkal, a hazafiság csak úgy lángol bennünk, szinte perzsel, éget, de a tettek mezején Pató Pál-féle gondolkozásunkkal nagyon háttérbe szorulunk más nemzetek mellett s fizetjük a sok-sok milliót a selyemért is hűségesen, éppen úgy, mint egyébért. Azt mondta a nagy Széchenyi: »Kimerithetlen mennyiségű szederfák ültetése, ápolása, fenntartása hazai kötelesség ... a honi gazdagulás egyik mezejét a hazai iparnak parlagon hagyni bűn stb . . .« Nagy fáradság és ösztökélés után már annyira vitte a kormány, hogy ma 3020 községben foglalkoznak selyemtenyésztéssel, vagyis minden hatodik faluban. 103350 termelő család van, aki összesen A „fogoly lengyel“ története. — Visszaemlékezések. — Irta és a Petőfi-Társaság márciusi ünnepén felolvasta: Csengey Gusztáv. Március iduszának emlékét ünnepli Társaságunk. Mit keres ezen az ünnepen a fogoly lengyel története ? Mentségemül felhozhatnám, hogy nem magamtól jöttem vele ide. Hívtak. De meg lehet találni a kapcsolatot is. Ha a szabad sajtó eszméje egy része annak az ideálnak, melynek a magyar ifjúság március 15-ikén ünnepet szentel, úgy a fogoly lengyel is megjelenhet itten, mely ezt az ifjúságot annyi évtizedeken át lelkesítette s lelkesíti ma is; tanítja szeretni a szabadságot s tisztelni a szabadság hőseit a nagy példával, A fogoly lengyel sok ifjúnak (tán öregnek is) jó ismerőse. Születésének körülményeit úgy alkalomszerü- leg megemlítettem egy fiatalabb jó barátom előtt, ki a Petőfi-Társaság egyik tisztviselője, kinek erre az a gondolata támadt, hogy legyen ez egy felolvasás tárgya. Engedtem a felszólításnak. Á lelke rajta, ha a tisztelt közönség nem fogja oly érdekesnek találni, mint ő. A fogoly lengyel az 1863-iki lengyel forradalom alkalmával jelent meg a Vasárnapi Újságban ennek tulajdonítható roppant nagy hatása s gyors elterjedése, de egy téves nézet is ebből keletkezett: mindenki azt hitte s hiszik még sokan ma is, kik arra az időre visszaemlékezni tudnak, hogy engem akkor a lengyel forradalom inspirált, úgy született a vers. Pedig nem úgy van. A fogoly lengyel születése megelőzte a lengyel forradalmat. Megvan a dátuma: 1862-ben szeptember 27-én Írtam. Ifjú életemből sokat elfeledtem azóta, de ennek a költeménynek keletkezésére nagyon élénken emlékezem vissza. Húsz éves ifjú voltam. Tarka szép ábrándok, nagyratörő remények hevitették lelkemet. A közelmúlt nemzeti események, az alkotmány helyreállításának fenséges mozgalmai, a feloszlatott országgyűlés nagy eszméi lelkesítettek. Csak rövid idő választott el attól a nagy jelenettől, midőn a parlamentben Deák Ferenc feliratát olvasták. Jelen voltam s hallgattam szent áhítattal. Egész valómat eltöltötte az 1861-iki rövid alkotmányos élet hazafias mozgalma s kihatott ez az 1862-ik évre is, mikor már a provisorium idejét éltük. Azok, akik a magyar alkotmány történetével behatóbban nem foglalkoznak, ma már nem is tudják, mi volt ez a provisorium ? Mikor az 1859-iki olasz-francia háborúban Ausztria vereséget szenvedett, aminek következtében az absoli- tismus rendszere, az úgynevezett Bach-rendszer megbukott, Pécsben elhatározták, hogy a magyar nemzettel kibékülnek. De a szándék nem volt őszinte, mert a békités szándékában rejlett benne az osztrák birodalom egységének eszméje. Ezt az eszmét az absolutismus bukása után is meg akarták menteni, de alkotmányos formában. lgy jött létre a Schmerling-féle birodalmi alkotmány a maga központi szervével a »Reichsrath« tál, melybe Magyarországot is be akarták vonni. Nem kevesebbet jelentett ez, mint az önálló magyar állam megsemmisítését s birodalmi tartománynyá való átalakítását. De hogy ezt végrehajthassák, még pedig alkotmányos utón, ahhoz a magyar országgyűlés hozzájáru - lása kellett; meg kellett tehát szüntetni nálunk az idegen kormányzás szervezetét, Magyarországot vissza kellett helyezni alkotmányába s országgyűlését ösz- szehivni. Az 1848-iki alkotmány keretébe azonban nem helyezhették vissza,mert ez ellenmondásban volt az »összbirodalmi« alkotmány tervével. Tehát a régi, 48 előtti, úgynevezett dikastériális alkotmányt állították helyre, a budai helytartótanácscsal és a bécsi magyar udvari Cancelláriával. Minthogy azonban a régi rendi alkotmány csak a nemesek országgyűlését ismerte, mely a vármegyék követeiből alakult, ilyen országgyűlés pedig az ösiség s a jobbágyság eltörlése után már nem ülhetett össze, rászánták magukat, hogy az országgyűlést az 1848-iki képviseleti alapon hívják össze. így jelent meg aztán az 1861-iki febr. 26-iki császári- manifestum . . . Tavasz elején voltunk. Kora tavasz volt. A fák rügyei már fakadoztak, midőn a Schmerling-féle birodalmi alkotmány császári manifestumát az utcasarkokon kiragasztották. A nagybetűs plakátok előtt összecsoportosulva olvastuk a sensatiós eseményt s bizony mi ifjak nem mindjárt értettük meg, hogy a hízelgő nagyhangú szavakban minő sérelme rejlik a magyar alkotmánynak, örültünk, hogy vége a zsandár- és finánc-korszaknak. Mint egy varázsütésre egyszerre átalakult az egész ország képe. Mikor a piacon már nyilvánosan árulták a dohánylevelek csomóit, örömünk igazolva volt. Van-e ennél kézzelfoghatóbb bizonyítéka a szabadságnak ?! Az ifjúság hangosan éltette a szabadság hajnalát. De csakhamar lelohadt az öröm. Megindultak a vármegyék feliratai, melyekből megértettük, hogy nem a szabadság ez, hanem a szabadságnak ásott furfangos verem. Á dikasztériális alkotmány a vármegyék alkotLapvinls mai száma S old.a.1.
