Nagybánya és Vidéke, 1907 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1907-04-21 / 16. szám

(21 1907. Április 21.

NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE

16. szám.

1776,682 kg gubót termelt a múlt évben. Egy termelőre átlag 17 kg gubó esett.

A selyemtermelők keresete volt Magyarországon 1906-ban összesen 47.683,487 K 79 f. A selyem iparral foglalkozók keresete a gyárakban, raktárakban stb 23.017,039 K 45 f. Összes kereset, mit a selvemtenyéssel és iparral foglalkozóknak kifizettek 70.702,227 K 24 f.

Fájdalom, azonban a selyemtenyésztők ismét csökkentek az országban. Nálunk pedig a többi vármegyékhez viszonyítva elég hátul állt az eredmény ebben a gazdasági és ipari ágban, miért is a kormány 1471/* liter szederfamagot, 586 ezer szederfacsemetét, 2400 drb szederfát osztott ki Szatmárvármegyében; jól tudván azt, hogy a selyemtenyésztés ügyének nem tehetnek nagyobb szolgálatot, mintha mindent elkövetnek az ország szederfa állományának gyarapítására.

Szatmárvármegye selyemtenyésztése 1882-ben 24 K 96 fillért eredményezett, 1900-ig soha nem rúgott magasabb 246 koronánál, de már 1901-ben 934 koronát hozott, 1903-ban 1573 koronára rúgott, 1904-ben 2804 koronát eredményezett, 1905-ben 3630 koronát. A múlt évi eredmény ez : Vármegyénkben foglalkozott selyemtenyésztéssel 33 községben, 198 család, termelt 1728 kg gubót, vagyis egy termelőre esett 9 kg. Pénzértékben kaptak érte 3362 koronát.

Nagykárolyban Benkő Ferenc 82 K, Czigány- dányádon Bán Ernő 71 K. Ököritón Farkas Ernő 67 koronát kapott gubóért, de mi ez ahoz képest, hogy Bán János Tolnamegyében 336 koronát kapott gubóért egyedül. Főbaj nálunk, hogy nincs eperfa.

A selyemtenyésztés körül érdemeket szereztek vármegyénkben: Szuhányi János, Kassai Gergely domahidai tanítók, Böhm Endre erdődi, Szeöke József, Czircz Nikita kismajtényi tanító, Téczy Gyula nagymajtényi segédjegyző, dr Bobus János kraszna- bélteki plébános, Tóth Sándor uradalmi intéző stb.

Megyénkben 1880-tól 1906-ig 586580 szederfacsemetét és 2990 szederfát osztott ki ingyen az állam. Nagybánya és Szatmárnémeti városokban 1906-ban egyetlenegy szederfát sem ültettek.

Nagybánya városban 1906-ban 3 selyemtenyésztő 14 kg. gubót termelt és 24 koronát keresett. Legnagyobb keresete volt Székely Árpád igazgató- tanítónak, 20 K12 f. A selyemtenyésztés megkezdése óta 55 koronát fizettek ki városunkban összesen.

A selyemtenyésztési felügyelőség arra kéri a város tanácsát, hogy egy szederfaiskola és megfelelő szederfaállomány létesítése által tegye lehetővé, hogy a város szegényebb sorsú lakosai közül minél többen foglalkozhassanak selyemtenyésztéssel. Hogy a városokban is jótékony a selyemtenyésztés, arra példa Zombor, hol az idén 18634 koronát kerestek s a selyemtenyésztési felügyelőség fennállása óta 358.410 koronát fizetett ki ennek a városnak gubókért.

A felügyelőség jelentéséből arról győződtünk meg, hogy a nagybányai járásban sem történt és történik semmi a sslyemtenyésztés terjesztésére nézve.

Röviden a következőkben foglalhatjuk össze a szatmárvármegyei selyemtenyéstés 1906. évi eredményeit :

Szatmár vármegyében 33 községben a köztéren álló szederfák száma hivatalosan számlálva nem volt. 198 selyemtenyésztő 1,728 kgr. gubót termelt és 3,362 koronát keresett. Átlagos keresete 16 korona; legmagasabb keresete egy tenyésztőnek 82 korona volt. Eddig 15,224 koronát fizettünk ki a vármegyében. Részint községeknek és magánfeleknek, részint állami és törvényhatósági utak befásitására ez ideig 2,406 darab kiültetésre alkalmas szederfát, 586,580 darab 2—3 éves szederfa csemetét osztottunk ki. Ez évben a községi faiskolákból kiültettek 127 darab szederfát. Kiültettek közterekre 600 darab másnemű fát, pedig a törvény kizárólag szederfák ültetését rendeli el. Ez évben elpusztult 750 darab szederfa.

Heti krónika.

A képviselet tehát megvan, megszületett. Anya és fiú a körülményekhez képest jól érzi magát.

Azt mondta az egyszeri izraelita a másiknak:

— Miért van a the arcod olejan gondtcrhes? Azt hallok, hogy a feleséged ma egészséges fiúgyermekkel ajándékozott meg!

— Éppen ettül van a gand.

— Micsede gand ?

— Nem thodom, micsede pályára adjak a jereket. Gondterhesek az arcok nálunk is. mert senki

sem tudja, micsoda pályára adja magát az újszülött. Politikus lesz-e vagy jó közigazgató? Gazda-e, vagy könnyelmű adóságcsináló ? Tragikus avagy kedélyes buffó ? Őstermelő vagy pediglen ősprédáló?

Európa szeme rajtunk függ és izgatottan várja az első felvonást, mely a tisztujitásban fog kulminálni. Egyelőre csak a korteskedés és vizittelés áradata indult meg oly élénk odaadással, hogy feliratot tettem az ajtóra, melynek szövege következő :

Városi tisztujitási ügyekben NEM VAGYOK TALÁLHATÓ

A viharágyunál is égetőbb szükséget pótló ragaszokká1 elvbarátaimnak is szívesen szolgálok.

Egy ilyen választás mindenkit megdöbbent. A katonaság, hamarosan elment, a sztrájk ijedtében megszűnt, a napszámosok a bért mélyen leszállították, még a tavaszi szellő is megállóit meglepetésében, mert jön a restauráció, itt a tisztujitás. Csak Jósué hiányzik még, hogy a napot megállítsa. De nem kell félni, van még rá idő, majd eljön Jósué is.

Mostanság pár nap múlva egyelőre csak a Josue szolgáihoz lesz szerencsénk, T. i. hogy a szokásos nagybányai egyházmegyei gyűlés kezdődik. Ennek rendezése szintén foglalkoztatja noha mérsékeltebb tempóban a kedélyeket.

Kálvinnak puritán papjai bizonyára nem tudják, hogy itt épp most frissiben egy szavazócédulán azt is olvastuk, hogy »papokra nincs szükség«, ők a régi Bányát vélik itt feltalálhatni. Nem tudják, hogy össze- dült az ma már a regi városháza, a régi vendéglő és a ligeti csarnok romjaival együtt.

Igaz ugyan, hogy egy fővárosi lap (A vendéglősök lapja) szerint (lásd a legutóbbi számot), itt már

nagyban építik az uj tulipános szállodát, a mansard tetőket, meg a legtetején a műtermeket, de hát biz ez csak olyan hírlapi szalonka. Építik bizony a papiroson, aminthogy nálunk többnyire a papiroson történik minden.

De egyet mégis láttam valóságban, kemény maradandó ércben, nemcsak papiroson, hanem igazi el- pusztithatlan bronzból s az a nőegyesület legújabb diszérme, melyet az országos iparegyesülettől a héten kapott. Hogy hányadik, azt biz én nem tudnám megmondani, de hogy nem az utolsó, abban teljesen bizonyos a krónikás.

Kitüntetés a nöegyesületnek Az országos iparegyesület, a szakbizottság véleményes jelentése alapján, a nagybányai jótékonycélu nőegyesületnek ipari tevékenységéért a bronz diszérmet ítélte oda, melyet a napokban küldött le az elnökségnek az orsz. iparegyesület érdemes titkára, dr. Gelléri Mór. Kiváncsiak vagyunk rá, vájjon hányadik már ez az érem? s nagy örömünkre szolgálna, ha kérdésünkre választ kapnánk.

Az ifjúság megnyilatkozáza. A nagybányai ifjúsági kör f. évi második közgyűlésén Lovag Berks Leót, Csüdör Lajost, dr. Kádár Antalt, Dr. Lovrich Gyulát, Molcsány Gábort, Moldován Lászlót, Stoll Bélát nagy lelkesedéssel tiszteletbeli ifjúsági köri tagokká választotta. Az illetőket a héten értesítették megválasztatásukról.

Dr. Rencz János a főgimnázium uj igazgatója Nagykárolyban, 1871-ben született, a filozófiát a Kolozsvári egyetemen hallgatta. Egy-egy évig Szentgott- hárdon és Pancsován tanároskodott, majd a Pozsonyi főgimnáziumhoz helyezték át, hol kilencz évig működött, kiváló szakképzettségével, rokonszenves modorával, mindenkor szolgálatra kész udvariasságával általános tiszteletet és szeretetet vívott ki, úgy a nagy közönség, mint tanártársai körében. Az uj igazgató irodalmi téren is jelentős működést fejt ki s irodalmi működését a Magyar Írók életrajzában az öreg Sziny- nyei is meleg szavakban méltányolja. Első nagyobb irodalmi és művészeti tanulmánya 1896-ban jelent meg Budapesten E Kovács Gyuláról: ezt követte 1897-ben Vajda János költészetének és a mai magyar lírának méltatása: 1900-ban Petőfi költészetének kritikai méltatása ez. nagyobb tanulmányát adta ki. A filozófiai irók tárában is egy nagyobb szabású müve jelent meg: Spinoza egyik fömüvének fordítása és magyarázata. Ezeken kívül számos irodalomtörténeti, esztétikai, filozófiai, kritikai és tanügyi dolgozata jelent meg a fővárosi folyóiratokban s egyik ilyen tanulmányával: »Nemzeti kultúránk helyes felfogása és terjesztése az iskolában« — tanügyi körökben igen nagy feltűnést keltett. Az újságírás terén is működött s már mint egyetemi hallgató belsömunkatársa volt Bartha Miklós lapjának, a Kolozsvári »Ellenzékinek. Jelenleg munkatársa a kormány támogatásával készülő Magyar filozófiai lexkon-nak. Eddigi tanári, irodalmi működése, kiváló pedagógiai sikerei s rokonszenves, tapintatos modora legszebb zálogját nyújtják eredményes igazgatói működésének. S mint fiatal emberről, daczára igazgatói bokros teendőinek föltesszük, hogy az irodalom terén ezután is tevékeny működést fog kifejteni.

mányos kereteit helyreállította. Ezek voltak tehát az elsők, melyek a magyar szabadságnak hangot adtak s egymás után tiltakoztak a Schmerling-féle birodalmi alkotmány ellen.

Hatalmas feliratok voltak ezek, egy-egy remekmű mindenik, mind megannyi dokumentuma az öntudatos hazaszeretetnek s az alkotmány önérzetes védelmének.

Ezeknek olvasása s megbeszélése képezett ki minket a haza igazi lelkes fiaivá.

Minden egyes feliratra az ifjúság diadalkiáltása harsogott fel. Végig zengett az országon, mint egykor a kuruc tárogatók szivetrázó búgása.

A vármegyék felirataira a nemzetnek egy olyan általános föllelkesedése támadt, melyhez hasonlót csak az 1848-ik év mutathat fel s ennek is az a napja, melyet ma ünnepiünk.

Ez a lelkesedés teremtette meg az országgyűlésnek azt a pártját, melynek élén gr. Teleky László állott, melyet határozati pártnak nevez a történelem. Ez volt az összeült országgyűlésnek ellenzéki pártja, mely kimondta, hogy ne írjunk fel az uralkodóhoz, hanem határozzunk. Országgyűlési határozat döntse el a nemzet sorsát.

Az ország ifjúsága természetesen a határozati párttal tartott. És ezt a lelkesedést még szították a készülő emigratio lappangva terjedő híradásai.

Micsoda ifjúság volt ez!

Láttatok volna minket, mikor Teleki László halálának hírére fekete zászlóval, kardos vezetőinkkel a temetőbe vonultunk s ott az ifjúság szónoka a velünk odagyült nép sokasága előtt rögtönzött beszédet mondott. A mai ünnepélyek szónoklatai halvány frázisok ahhoz a beszédhez képest, mely a sokáig elfojtott hazaszeretet közvetlen megnyilatkozása volt, annak az eltitkolt hazaszeretetnek, mely csak lappangva, zárthelyeken, suttogva mondhatta el keservét. Valami ős- erő egetvivó szilaj lángolása volt az, mi csak a hosszú szolgaságban fogva tartott lélek lappangó tüzéből törhet igy elő, midőn egyszerre szabadnak érezi magát.

Éz a hangulat előzte meg a fogoly lengyelt.

Magyar annak a versnek minden ize, ha lengyel is a hőse. Megérezte ezt benne az én édes magyar ifjúságom és érzi még ma is.

Tehát nem a lengyel forradalom ihletett meg engem, hanem a magyar szabadság hajnalhasadása.

Fényes volt ez a hajnal, de rövid ideig tartott.

Deák Ferenc emlékezetes felirata után az ország- gyűlést feloszlatták. A vármegyék alkotmányos tisztikara lemondott s helyét olyan tisztviselők foglalták el, kiket nem a törvényes választás helyezett állásukba, s kiket a nemzet bitorlóknak tekintett.

Ez volt a provisorium időszaka.

Itt benn is, kinn a nagyvilágban is csendes szürke volt minden.

Ebben az évben tettem le az érettségit.

Az első érettségi vizsgálat volt ez Nagy-Kőrösön, ahol én jártam iskolába.

Meg is látszott rajta, mert a vizsgáló-bizottság nagy zavarban volt, nem tudván eligazodni azon, hogy ezt az uj intézményt, hogy üsse nyélbe. Végre is egy második osztályvizsgálat keretében valahogy végbement a nevezetes érettségi.

Rám nézve a magyar szakkörből elég furcsa volt az eredménye. Mikor a felelésben rám került a sor, censorom ezt a kérédst tette föl:

— Ki irta Árpád ébredését f

— Vörösmary, — feleltem.

— Az nem elég, mondja az egész nevét.

— Hát Vörösmarty Mihály 1 — szóltam egész indignatioval, hogy ilyet még kérdezni is lehet.

De bizony többet nem kérdeztek, a többi mind bennem veszett. És ezért a feleletért kaptam érettségi bizonyítványomba egy prirnát. A német költészetből jelest kaptam. Elég humoristikus eredmény egy magyar verselöre. No de legalább symbolikus jelentésű. A diákzenekarban ugyanis első prímás voltam, hát prímássá tettek a költészetben is.

No de mindegy 1 örültem én azért ennek az érettségi bizonyítványnak, mert voltak gyengéim is, például a mathezis ; teljes életemben mindig rossz számoló voltam ; itt az elnézés hát ugyancsak jól esett.

Hála Isten! Vörösmarty keresztneve csakugyan Mihály és én maturus sum!

Az én érettségi bizonyítványom máskülönben is nevezetes volt, mert arra a sorsra jutott, amire Arany János nemesi diplomája. De ez csak ott sült ki, mikor a pesti egyesült protestáns theologiai akadémiába beiratkoztam.

Az igazgató nyájasan fogadott, aztán elkezdte bizonyítványomat elöre-hátra forgatni, kifordította, befordította, össze-vissza nézegette s csak nem akart eltelni vele.

Szinte izzadni kezdtem már. Per deos immorta- les! csak nem írtak bele tán valami eltévedt elégtelent ? !

— Mi baj van, nagytiszteletü ur! ? — kérdezte az apám egy kissé türelmetlenül.

— Semmi . . izé .. — felelt zavarral a jó ur*— azaz, hogy csak annyi, hogy ... izé . . . ennek a bizonyítványnak nincs izéje . . . dátuma.

Ne de ezen a bajon könnyebben lehetett segíteni mint a nagy költő nemesi diplomáján.

így hát mégis beírtak theologusnak.

De ez már október havára esik.

Szeptemberben még otthon voltam a szülői házban, Irsa községében.

Itt született a fogoly lengyel.

Annak a belső lelkes hangulatnak, mit az elmúlt év nagy eseményei keltettek föl bennem, valami thé- mához kellett kapcsolódnia. Ezt a történelem olvasása adta meg.

Kedvelt stúdiumom volt a történelem. Ennek uj korát lapozgattam s a 18-ik század lengyel mozgalmai megragadták figyelmemet. Feszült érdeklődéssel olvastam a hősök-hősének Kosciuszkónak csodaszerü harczait s szomorú bukását.

Lelkem előtt megelevenült Lengyelország utolsó küzdelmének megrendítő sorsa, szabadsága nagy tra- goediájának végső felvonása. Láttam Kosciuszko sza- badságszeretetének csodatetteit, ki mint egy messiás állott nemzete élére. Ott láttam öt, mikor mint Po- niatovszky vezére Cielenice mellett 1792-ben julius 17 én 4000 lengyel vitézzel és 8 ágyúval öt napon át védelmezte a körülsáncolt Dubienkát 18,000 oroszból s 40 ágyúból álló haderő ellen, de hazáját meg nem menthette. Lengyelország második feldarabolása után, mikor a forradalom kitör, ismét ott van nemzete élén s kivívja hazája szabadságát. Diktátorrá kiáltják ki s ö toborzott katonáival 1794. ápr. 4-én Raclavice mellett megveri az orosz sereget s bevonul Varsóba.

A nagy orosz birodalom serege nem volt elég, hogy ezt a mythosi csodahőst leverje, egyesül a porosz haderővel s már most két ellenség veszi ostrom alá a várost. A lengyel hős ki-kitör s visszaver minden tá-