Nagybánya és Vidéke, 1907 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1907-04-07 / 14. szám
Nagybánya, 1907. Április. 7. — 14. szám. XXXIII. évfolyam. TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK LvdXISriDBISr Előfizetési árak: Egész évre 8 K. Fél évre 4 K. Negyedévre 2 K. Egyes szám 20 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Felsőbányai-utcza 20-lk szám alatt. 3 Pénzügyi szempontok. Habár ama nemzeti erény: »ahány ember annyi nézet« nálunk sem pang, mégis kétséget nem szenved, hogy mindnyájunk nézete, illetve jóakarata összpontosul abban, hogy városunk fejlődését biztosítani, előmozdítani óhajtjuk. Aki ezt óhajtja, annak az előrelátó okos gazda álláspontjára kell helyezkednie: az okos gazda pedig számot vet minden szükségletével és azok fedezéséhez megkivántató erejével; ha összes szükségleteit egyszerre nem fedezheti, megállapítja a sorrendet, vagyis azt, melyik sürgősebb és melyiknek létesítése halasztható, megállapítja a szükségletek költségeinek arányát, mert válságos helyzetbe jut az által is, ha kedvenc eszméjének megvalósítása végett sürgősebb szükségleteit mellőzi, vagy ha mellőzhetlen szükségleteinek költségei között kellő arányt nem állít fel. Szép és gazdasági szempontból nagyon indokolható például az állattenyésztés, vagy pedig különösen Nagybányán a gyümölcstermelés; de vájjon okosan cselekszik-e azon gazda, aki anyagi erejét túlhaladó értékű marhaállományt szerez be és az esetleg bekövetkező takarmányhiány miatt kénytelen drága pénzen vásárolt marháját potom áron elprédálni, vagy pedig, ha valamely gazdatársunk annyira neki fekszik a gazdaság gyümölcstermelési ágának, hogy a gyümölcstermés egy-két évi elmaradása válságba kergeti. Ha ezek belátása után az okosan és józanul gondolkodó gazda álláspontjára helyezkedünk, Nagybánya város fejlődésének biztosítása céljából mindenekelőtt tisztában kell lennünk a városi vagyonnak kölcsönnel megterhelhető értékével. Képviselőtestületünk már akkor sem bízott a vagyonmérlegben kimutatott ötmillió három- százharminckilenezer korona érték helyességében, midőn még a nagyszálló, a régi városháza, a Prugberger-féle ház, a téglaszin, a ligeti vendéglő jelentékeny értéket képviseltek, mert hiszen annak idejében, midőn a felsorolt épületek még fönnálltak, bizottságot választott, mely hivatva lenne a városi vagyon értékét megállapítani. Sürgősen egybehívandó lenne tehát e bizottság, mely utasítandó lenne a kölcsönnel 7negterhel- hetö vagyonnak értékét elkülönítve megállapítani. Az e téren működő bizottság legkényesebb feladata lesz az erdő és tartozékai értékének megállapítása, mert tekintettel arra, hogy bármely hitelintézet becslője a kataszteri tiszta jövedelem alapján az adó százszorosát fogja az erdő értékéül felvenni, a kölcsönnel megterhelhető összegben erdőnk nem szerepelhet nagyobb értékkel, holott kétséget nem szenved, hogy az erdőnk tényleges értéke nagyobb. Ha a városi vágyjon értékét reálisan megállapítottuk és abból eddigi tartozásunkat levonjuk, tudni fogjuk, mily kölcsönre számithatunk, vagyis mily erővel rendelkezünk szükségleteink fedezésére. Ezután következik a szükségletek, valamint azok sorrendjének és az igényelt költségek arányának megállapítása. Az első szükséglet, mely vita tárgyát sem képezheti, az állammal kötött szerződés értelmében létesítendő iskolaépületek költsége. Igaz ugyan, hogy az e czélra felveendő kölcsön törlesztése előirányzatunkat nem fogja terhelni, de a kölcsön biztosításául x város vagyona fog szolgálni, miért is jelen számitásnál éppen úgy figyelembe veendő, mint bármely más kölcsön. Ezek után következik a vízvezeték és csatornázás, a nagyszálló, a ligeti vendéglő stb. Nagybánya forgalmának emeléséhez első feltétel, hogy ne legyen, mint eddig volt, a ragályos betegségek állandó fészke. Aki szükségesnek tartja, hogy Nagybánya forgalmának emelése, valamint a város fejlődése érdekében áldozatot kell hozni, csak úgy mozdítja elő az üdvös célt, ha igyekszik odahatni, hogy városunkban mindenek előtt az egészségi viszonyok javuljanak; ennek »conditio sine qua non «-ja pedig a vízvezeték és csatornázás. Meg vagyok arról győződve, hogy képviselő- testületünknek nincsen oly tagja, ki ne kívánná, hogy a nagyszálló mielőbb felépüljön, hogy az elszomorító romok a Rákóczi-térről mielőbb eltűnjenek. Igyekezzünk ezen általános óhajnak eleget tenni, de oly módon, hogy a vízvezeték és csatornázás legcsekélyebb hátramaradást se szenvedjen. A vízvezeték és csatornázás nemcsak közegészségi, hanem közgazdasági szempontból is nagy kiadás Nagybánya lakosságára nézve, Alig van háztartás, melynél »cselédmizéria« ne lenne; annál inkább bámulni lehet, hogy a vasárnaponként felkalapozott és felkeztyüzött szobacicusok meg szakácsnék között akadnak olyanok, kik a piacról dézsában való vizhordásra szánják magokat. Higy- jék el nekem, jogosan panaszolkodó hölgyeim, ha vízvezeték lesz, a cselédmizéria kisebbedni és a háztartási kiadás apadni fog. Azt megengedem, hogy a forgalom bizonyos viszonyban áll a szállókkal, meg a vendéglőkkel. Ugyanis minél nagyobb a forgalom, annál több a szálló, vendéglő és korcsma, hanem hogy ez utóbbiak teremtenének bárhol, tehát egészségügyi szempontból kifogásolható helyen is forgalmat, ez oly tantétel, mely bizonyításra vár, ezt még semmiféle nemzetgazdaságtan nem hirdeti. Nagyszállót építsünk okvetlenül, de csak annyi áldozattal, amennyit más, nem kevésbbé lényeges feladataink teljesítésének kockáztatása kül elbírunk. Jelen soraim keretében egyes építkezésekre vonatkozó javaslatokkal foglalkozni nem szándékoztam, mindazonáltal felvetem a kérdést, hogy az annyiszor tervezett és ugyanannyiszor agyonütött nyaralók kérdése nem lenne-e aként megoldható, hogy Ke ligetben összedült épület helyére — a boldogult Turman idejében megvett telek hozzácsatolásával — 10-12 vendégszobás vendéglő emeltetnék? „ . . .... & Szabó Adolf. A közlegelő javítása. Egyik előkelő fővárosi lapban azt olvassuk, hogy Darányi földmivelésügyi miniszter a közlegelők köz- gazdasági hivatásának fokozott jelentőségére való figyelemmel és hogy e területek okos kezelésére útmutatást adjon, mintát dolgozott ki a közlegelők használatának szabályozására és a belügyminiszter hozzájárulásával megküldötte a törvényhatóságoknak. Közelebbről az a célja ennek az intézkedésnek, hogy gyorsítsa a közös legeltetés rendezését, megindítsa a legelők helyes és kellő kihasználását, a legelőjavitás Janka regénye. Irta: Francois Coppeé, íorditotta Zempléni Árpád. I. Az élet elnyomott, kis számüzötteit, Mindig szerettem én a bu szülötteit. Ezért vártam megírni e rut leány regényét, Csak egyszerű szavakkal, ahogy nekem beszélték. Bubánatos sugárral ez elhagyott kebelbe Csak egy Ízben sütött be reménytelen szerelme. Mint egy szegény fogoly, gyerekkortól bezárva, Egy bágyadt csillagot lát estenként az árva, A többit eltakarják falak, vas-ablakok: Nem ismer a nagy égből csupán egy csillagot. Tizennyolcz év körül járt, a neve Janka volt, Az apja már nem élt, anyjával ő bajolt. A félig vak anyával lakott a lány magában, A vén Latin-negyednek egy festői zugában, Szegény diákfiuk és ide költözött Kis tőkepénzesek s agg harcosok között. Jobbról a Pantheon, balról van a Füvészkert, Az ínség és a csend itt él, köréje fészkelt. Vidék ez! a falucskák szokott bübájival, Azoknál csak műveltebb egy gondolatnyival. Miveit, könyves csavargók Párisa és vidéke, Ábrándozóknak ez már a végső menedéke. Uj lett Páris ma már, de mégis itt a legszebb ! Mily csönd van! Lépteink viszhangja szinte meglep. Árnyékos utain homály és hangulat, A méla szem kopott óságokon mulat. Egy ily kis útközön, a ház kapuja tárva, Belátni ott a pap csinos kertudvarára. Középen szobor áll, körötte zöld a sok fa, A nagy Napoleon, csigábul összerakva. Ez eldugott negyedben ők is tanyára leltek, Padlás-erkélyükön virágokat növeltek. Ebédutántul estig ide ki szoktak ülni. Körültök füsti fecskék tanulgattak repülni. Szegények voltak ők, alig telt annyijok, Hogy jól lakhassanak s ne kelljen fázniok. De szűk padlás-lakukban érezni lehetett A tűzhely melegét, hogy itt van szeretet. Divatból rég kiment, kopottas bútoruk, Az is mutatta, hogy volt szebb-és jobb koruk. Virágos szőnyegük finom, habár kopott, S a kandalló fölött, hol vidám tűz ropog, ! Áll két törött szobor, de sévresi porcelán, Egymásnak csókot int egy ifjú s egy leány. Minden tárgy hirdeté, némán is, mennyi pompa Volt egykor az övék s dőlt mindörökre romba. Szükek ebédeik, szegényes ételek, De van asztalfutó s ezüst evőszerek. Az eltűnt nagy vagyon végső emlékekép Függ még itt a falon egy pasztell női kép. Keret, kép drága mü. Dédanyjok képe-mása, Kebel, haj rizsporos, derült minden vonása. Mozdulatlan igy áll százhúsz esztendő óta, Arcán szelíd mosoly, a jobb kezébe rózsa. E mélabus. de büszke magányba eltemetve Éltek szegényen ők, egymást nagyon szeretve. Tavaszra jött a nyár, mely őszbe áthaladt, Ez egyhangú órák ólomsulya alatt. Nyáron erkélyükön, télen tűzhely előtt, Elültek csöndesen, alig mentek ki ők. Egyformán, hidegen, mint a patak csobog, Ömöltek s múltak el előlük a napok. Vasárnap délelőtt s ha jöttek ünnepek, A Mouffetard-negyed zajgása közepeit, Hol ezrek tolakodnak ezreknek a nyomába, A nagymisére mentek Medárkus templomába. Bus templom ez! E tág fekete boltozat, Nem lát, csak szenvedő, ínséges arcokat. Itt egy íányárvaház ül, sötét kalapba, mezbe, Mord külvárosi nők ott, kik busán, szégyenkezve Fordulnak el, mikor a perselyes közelget. Zsíros sapkáikon ősz aggok térdepeltek. Az özvegy és a lány leülnek a hajóban, És Janka énekel, friss hangja szép valóban, A mint beolvad a kar latin közénekébe. Aztán a ládikába fillérüket betéve, Meghatva elcsoszognak. Még máshová is járnak Midőn szivlelhetetlen hősége már a nyárnak, A Füvészkertbe mennek s egy hátrább szögleten, A gesztenyék alatt, leülnek csöndesen. A vak nő köt, szeme elrévedez, a munkát Nem nézi, Janka horgol vagy hímez régi mintát. Az állatkert felől időnkint oda hallik, Visongó szárnyasok lármája átnyillalik. Hullámzó fuvalom egykedvün hordja szét Virág-illat között az állatok bűzét. Janka e zöld magányban érezte jól magát, Lépten-nyomon besziva virágok illatát. Nem volt szép s igy akik sétáltak, rá se néztek, ínségesek, miként ő, kiket nyomott a végzet. Itt egy szegény anya szoptatja kis fiát, Amott az unalom gyötör két katonát, Odább, távolban és napfényben elmosódva, Facér munkás-alak őgyeleg reggel óta. Félénken jár szeme, az ínség, tudja, bűn, S a kialudt pipát májszolja keserűn.
