Nagybánya és Vidéke, 1907 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1907-03-31 / 13. szám
Nagybánya, 1907. Március 31. 13. szám. V &A* _ ____ -« % í V*i (®) Boldog húsvéti ünnepeket! É--------------------7} XX XIII. évfolyam. TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBANYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK IMII UNT IDIEHST VASÁRNAP Előfizetési árak: Egész évre 8 K. Fél évre 4 K. Negyedévre 2 K. Egyes szám 20 fillér. Szerkesztéség és kiadóhivatal: Felsőbányai-utcza 20-ik szám alatt. Feltámadt! E szóban rejlik e nagy napnak minden titka, minden öröme. Jézus feltámadása záloga a mi jövendő feltámadásunknak! Az ókor választott népe fölött őrködött az Urnák végtelen kegyelme, a magyarok hazája fölött őrködött választott Istene. Volt idő, midőn e hazát szeretni a legnagyobb bűn volt, a hazáért meghalni lázadás!? Emlékezzünk csak vissza a legközelebbi gyászos múltra, mi történt akkor s mi történik most. Az elnyomatás ideje alatt támadtak próféták, virrasztók az éjszakában, mindent látó szemmel. Fölemelték hathatós szavukat, föllármázták az alvó nemzetet. Bocskay, Bethlen, Thököly, Vesselényi, a Báthoriak és Rákócziak szelleme ismét föléledt! Nem haltak hiaba a hős vértanuk, mert az ihletett lélek megérti, amit sirjok fölött a szellő suttog! Föltámadott sírjából a magyar géniusz, annak szelleme buzdította, lelkesítette a küzdőkéi. A világteremtés csodái felujultak, támadtak nagy szellemek ismét, sietett leróni minden jó hazafi szent kötelességét. Mindig fölemelte ezt a nemzetet az ereiben elömlött életerő, elementáris kitöréssel követelte magának a létjogot, valahányszor büszkeségének koronáját — a hazaíiui önfeláldozást próbára tették. A nagy eszmék visszhangra találtak a nemzet kebelében, azokat diadalra vezette véráldozat árán is, ha kellett. Pusztaszertől az aradi Golgotáig tanú reá a történelem, hogy mindig megállotta helyét, úgy a harcmezőn, miífrA kultiirális alkotásokban, fölvette a versenyt a többi művelt európai népekkel a párhuzamos fejlődés terén. Ha meghalni kellett, ott voltak hősei; a béke csendjében, csodákat műveltek jeles tudósai. Akadtak nálunk is spártai nők, anyák, hitvesek, akik maguk álltak a legszentebb mozgalom élére. Feltámadott az egész haza, aünak minden népe megértette a hivó szózatot. A téli fagy már engedni kezd, a hernyó gubójából kikelt férgecske mint ékes pillangó röpköd. A pacsirta magasba száll, elcsicseregni a hála énekét. Hála Istennek, feltámadt a nemzet is tespedéséből. Róma egykor örömujjongások között fogadta a falai közzé visszatérő győztes hadvezért, mi meg örömkönnyek között zengünk hálaéneket Neked, a halálharcból diadallal visszatérő édes Üdvözítőnk! Mert feltámadásod által megerősítetted ama vigaszteljes hitünket, hogy a halál nem jeleni; még enyészetet; fölélesztetted re ményünket, hogy mi sem leszünk a halál örök martaléka, mi sem fogunk örökre meghalni. Igen, ma örömteljes Allelnjákkal köszörűjük a halottaiból dicsőségesen feltámadott édes Üdvözítőt, mert az ő feltámadásában biztos zálogát bírjuk annak, hogy egykor mi is feltámadunk! Hittel, szeretettel, lelkesedéssel énekeljünk hálaimát, Alleluját, rr.^rt édes hazánk is dicsőségre támadott fel! Papp Lajos. Mi« társadalma i ««pisil liiittiiíri. Fölhívás. Az emberszeretet nevében kérjük Nagybánya r. t. város minden honleányát és polgárát: hallgassa meg a nemzet egy nagy sebének enyhítésére célzó szép szándékunkat. Hallgassa meg és jó szívvel gyámolitsa. 80.000 ember pusztul el hazánkban tüdővészben. Temetőink sírjai szomorú tanúi' annak, hogy köztünk, Nagybányán is, mily rémesen pusztít a tüdőbetegség. Elhatároztuk, hogy a tüdőbetegség csapásai enyhítésére bizottságot alakítunk. Célunk kettős: Egyik célunk helybeli szegénysorsu tüdőbetegeink közül egyet-kettőt elhelyezni a József Szanatóriumba. Az egyesület készséggel fölajánlotta, hogy ha Nagybányán szanatóriumi bizottság alakul: már a tavasz- szäl egy szegénysorsu betegünket ingyenesen fölveszi, gyógyittatja, és eltartja. Ha tehát a bizottság megalakul, a pártolás aránya szerint egy-két szegénysorsu tüdőbeteg polgártársunkról gondoskodtunk. A másik ennél még jelentősebb cél és pedig az, hogy idővel francia mintára dispansaire-t (tüdőbeteget gondozó intézetet) vagy szanatóriumot létesítünk. Ennek a két célnak a megvalósítására kérünk minden jó szivet. Arra kérünk mindenkit, kinek szivében felebaráti érzések lakoznak: lépjen be bizottságunkba. A bizottság tagjai évi négy vagy évi két koronát fizetnek. Tagokul lehet beiratkozni alólirott előkészítő bizottság bármely tagjánál. Aki a szép emberbaráti cél sikere érdekében tagokat óhajt gyűjteni, annak Révész János ev. lelkész és lapszerkesztő készséggel szolgál gyüjtőivvel. Mihelyt Nagybányán 30—40 tag jelentkezett, tagtársainkat a bizottság végleges megalakulására összefogjuk hívni. A felebaráti szeretet nemes érzésével segítsen, gyámolitson minden jó szív törekvésünkben. Mentsük meg a tüdőbetegeket! Nagybányán, 1907. március 26-án. Az előkészítő bizottság nevében: Dr Kádár Antalné, Szentmiklósy József né, Damokos Ferencné, Turman Olivérné, Újhelyi Hugóné, JVewbauer Ferenc, Robelly Thaisz Fanny, Szőke Béla, Révész János. 1 nini 1 (hit i liszilioz? A sok tinta és nyomdafesték helyett, mit ebben a kérdésben elpazaroltak, okosabb dolog volna, ha már látnok a Nagyszálló építésének munkáját a maga teljes valóságában. Ez azonban, úgy látszik, nem egyhamar lesz meg; némelyek nagyon mohón kapták a Husvétkor. — Cosbuc Györgytől, fordította: Révay Károly. — Dal, csevegés kél a rügyező fákon, És rózsafénynyel van tele a lég; A fűz barkája ringatózik lágyan, Magasztos békét súg a föld s az ég. Tavaszi szellő mit is hozna mást, A szomju szívnek ? A föltámadást! Ah, kis falucskám, tele vagy illattal! A völgy felől jön a hívő sereg, S találkozáskor édes áhítattal »Föltámadt Krisztus!« igy köszöntenek. Szép napsütütte arezokon honol Derengő fény és mélázó mosoly. Tavaszi szellő ébredő fuvalma Susogva egy-egy titkos szót rebeg; Mint hogyha kósza, vándor lelke volna Azoknak, kik rég elpihentenek. Szelíd rezgéssel ingának a fák, Az istenség röpül a légen át. Csend, nyugalom ; de bent hangos az oltár, A messze völgyig le-lezúg a hang; Ismétlődve fölcsendül a zsoltár, És néha közbe kondul a harang ; Ah Istenem ! Lent hallani lehet. Mint sír a gond s kacag a szeretet. A domb tetőjén áll az Isten háza, Ma fényességgel van telistele; Egy gondolat ejt minden embert lázba, Mely a magasból hozzánk szállá le : Hogy végzetünk csak tetteinken áll, Az élet minden, — semmi a halál! A dombtetőre egyre-másra jőnek Ifjú leányok, viruló anyák, S közöttük látod az elaggott nőnek Fején á télnek csillogó havát; Ki vánszorogva a domb ösvényén, Kis unokáját vezeti kezén. ■ Anyám, anyám! Te jutottál eszembe! Kis leánytestvéreim édes anyja te! Tudom, sok könycsepp fakadt ma szemedbe, Mert szeretettel van szived tele, De lásd! Az ég ma mosolygásra hív, Ma husvét napja! O anyám ne sírj!.. . Ibolyaszedés. — Irta: Szávay Zoltán. — Ő múltkor ibolyát szedett velem, 3 ér,i igy szóltam hozzá nagy hirtelen: • i szemem még ha egy ibolyát lát. Bizony Isten megcsókolom magát I« És körülnézve kerestem, kutattam, De egyetlenegy szálra sem akadtam. ő meg csak állt az erdő szélibe, Mint oltalmatlan, gyenge őzike, 3 pirulva szólt, félénk a mosolya: *No nézze, Zoltán, ott egy ibolya!« . . . Don Jüant. Nem volt már fiatal. Félig őszbe csavarodott haja egy, kissé hasonlított ama prémsapkákhoz, melyeket Éjszak lakói hordanak és finom, elég hosszú, mellig érő szakálla szintén a prémhez volt hasonló. Egy nő felé hajolva, halkan beszélgetett, gyöngéd tekintettel nézett reá tele hódolattal és be- cézgető dédelgetéssel. Ismertem életét, vagy legalább annyit belőle, amennyiről a világ beszélt. Nem egyszer őrülten szerették s nem egy drámában szerepelt neve. Úgy beszéltek róla, mint valami csábitó, majdnem ellenállhatatlan férfiról. Mikor megkérdeztem a nőket, kik leginkább hirdették dicsőségét, hogy honnan van ez az ellenállhatatlan hatalma, egy kissé habozva, többnyire azt válaszolták ; — Nem tudom ... ez valóságos bűvészet. Annyi bizonyos, hogy nem volt angyalszépségü. Semmi sem volt rajta abból az eleganciából, amit a nőszivek hóditóinál okvetlenül keresünk. Kíváncsian kérdeztem hát, miben is rejlik csábitó művészete? Szellemességében? De hiszen sohasem ismételték előttem szálló igéit, sem eszét nem magasztalták. Tekintetében? Meglehet. Vagy hangjában? Némely ember hangjának valami ellenállhatatlan érzéki bája van; olyan, mint a finoman elkészített ételek ize. Valóságosan éhezünk reá és hangjuk csengése olyan jól esik, mint valami nyalánkság. Egyik barátom haladt el mellettem. Azt kérdeztem tőle : — Ismered-e Milial urat? — Ismerem ! — Mutass be hát neki. Egy pillanattal később már kezet szorítottunk és bizalmasan beszélgettünk. Az, amit beszélt, igaz volt, kellemes, de nem vallott valami szellemi fel- sőbbségre. Hangja valóban szép, lágy, behízelgő, Egy arckép. Guy de Maupassant. Nézd csak, ez a Milial! szólt valaki mellettem. Jól szemügyre vettem a férfit, akire mutattak, I mert már régóta szerettem volna megismerni ezt a Ijap-anlr mai száma © oldal. Husvét ünnepén.
