Nagybánya és Vidéke, 1907 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1907-03-17 / 11. szám
Március 17. 11. szám. XXXIII. évfolyam. Nagybánya, 1907. TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK HVCUSTlDIEnsr VASÁRNAP Előfizetési árak: Egész évre 8 K. Fél évre 4 K. Negyedévre 2 K. Egyes szám 20 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Felsőbányai-utcza 20-lk szám alatt. i Márczius 15. — Irta: Taksonyi József. — Tavaszról álmodom, fényes napsugárról, A dicső szabadság fölkelt hajnaláról. Márczius 15! üdvözöllek téged, Dicső szép múltadba lelkem is betéved. Ott vagyok, ott vagyok, hol feljött a hajnal — Csatára szólító riadóval, dallal: »Talpra, magyar!« hangzott és a magyar talpon Győzni vagy meghalni a szentséges harczon. Kard lett a bilincsből, fényes aczél-szablya, Mely az ellenségnek a végórát szabja; Kard lett a bilincsből és a kardból villám: Menyköveket szór az az ellenség sorján. Tágas harczmezőin a had istenének Egy szívvel áldoznak az ifjak és vének; Fiatal férj megvált síró hitveséiül S emelte a kardot, amerre sötétült. — Ah, dicső szabadság, aranyos szabadság : Éltüket-vérüket népek érted adják, Mégis olyan vagy te, mint a zengő hajnal: Mély sötétbül kelsz ki tűnő virradattal . . . Szabadság! Igazán ha eljönnél végre: Vérünkkel festenénk utat fel az égre, Megmondanék ott fent az ég Istenének: A csillagok közé fogadjon be téged! . . . Tavaszról álmodom, fényes napsugárról, A dicső szabadság fölkelt hajnaláról. — Ragyogj fel, ragyogj fel, oh te dicső hajnal S tündökölj az égen örök virradattal! Március közepén. — Irta: Ajtay Gábor dr. — Szárnyaszegett idő, mely nem bir a tél fagyából kivergödni! Szárnyaszegett kor, me!y nem bir a hatalmi szférák konzervatív eszmeáramlatából partra úszni! Valóságos telet élünk úgy a természetben, mint nemzeti létünkben! Testünket át, meg átjárja a hideg, mely a tavasz ibolyáit csirájukban öli meg, lelkünket át, meg áthatja a közöny, mely a jövendő nemzeti nagyság bimbóit sorvasztja le! De hát miért? Azért, mert hűtlenek lettünk a 48 hagyományaihoz, melyek a legendás időkre következő, szinte két évtizedes súlyos elnyomatás reménytelen napjaiban a nemzet jogos aspirációit állandóan ébrentartották, az önálló állami lét fenmaradásába, a nemzeti függetlenség és szabadság kivívásába vetett rajongó hitet és az ezáltal fokozott erő és hatrdom érzetét ápolták s az idők szellemének és az európai erőhatalmi viszonyok mérlegének megfelelő megoldáshoz vezettek. Ez volt a 67; végső felvonása annak a nagy tragédiának, melyet a leghatalmasabb költő, az idők mélyéből előtört korszellem oly fenségesen megalkotott! Azóta se játszottunk egyebet, mint kraded játékainkat, melyeket már nem a magyarok Istene dirigált, mint az ó-görögökét Zeus az Olympusről, hanem . . . mások ! Szállóige nagy költőnk ama mondása: »És tudod az erő micsoda ? Akarat, mely előbb vagy utóbb, de borostyánt arat!« Vájjon van hát a magyarnak ereje ? Nincs akarata, melylyel 48-ban a borostyánt aratta ! Mint halottal a koszorút, az aradi vársáncokba betemette a bakó a nemzeti babért a dicső martyrokkal együtt! Mégse csordul meg könyünk, melyet olykor az áztatlan torma is megindít! Mert lelkületűnket nem hatja át többé az a határtalan mámor, az a halálra szánt lelkesedés, mely a 48-as nemzedéket szabadsága kivívásában és megoltalmazásában áthatotta. A mai emberöltő nem a szív embere, hanem a számításé, mintha a magyar vért már a nyugat-európai kalmár népek rjdeg üzleti szelleme keresztezte volna ! Ezért ne profanizáljuk mi ma a »Talpra magyar«-t, ne idézzük fel a feledhetetlen március idusát, ne részletezzük a nagy nap eseményeit, melyeket Klió már nagy arany betűkkel vésett be a magyarok történelmébe, hagyjuk a tomboló mámort és ujjongó lelkesedést, mely a gondolat és eszme hatalmát az ádáz vérfürdőn keresztül is diadalra emelte, mert a népek sorsát intéző eszme és gondolat ereje leg/ürhetetlen, ha fanatikus emberek rajongó, vakbuzgó hittel szegődnek apostolaivá! Engedjék meg nekem, hogy, mint a független, szabad, magyar nemzeti lé.’Szerény és alázatos szolgája a jelen alkalmat arra használjam fel, hogy a visszaemlékezés keltette lelkesedés elnyomásával a meztelen igazságot állítsam szemük elé, hogy egy kissé megdöbbenjenek s a mai kor különleges törekvéseit megátkozva, ide szorítsák vállukat vállam mellé, hogy a gondviselés nyújtotta szerény körben becsületesen és híven szolgáljuk sorsüldözött hazánkat! Satnyul, sorvad a magyar nemzet önálló egyénisége. Nem dolgozom frázissal, mert ezen igazságnak nemcsak tudományegyetemeinken, hanem a ministe- rialis kormányzatban is vannak elismert szószólói, mint például Herczegh Mihály, Apáthy István és dr Günther Antal igazságügyminiszter, akik dörgő szavakkal sújtják a magyart, mert évezredes hagyományai, életre és virágzásra képes intézményei eldobásával kirúgja lába alól azt a Kánaánt, melyet Istenadta folyamok és nem mesterséges hollandi csatornák öntöznek. Vájjon miért? Mert nincs az államalkotó népnek s egyes elemeinek önálló egyénisége, mert már nincs tipikus magyar, akinek az lenne az elve : Extra Hungáriám non est vita, si est vita, non est ita — a szólásmód nemes értelmében! Mert az állami lét legmagasabb tényezőitől lefele indulvást az utolsó egyéniségig mindenki többre becsüli a gyomrát a fejénél s a nemzetközi létversengésben nem fejjel szaladunk egymásnak, mint a kos, hanem a tömött erszényre tett kézzel fejlett hasunkat csiklandozzuk! Ugy-e már maga a kép is mily nevetséges és undorító ? De mégis igaz, oly megdöbbentően igaz, hogy mosolygás helyett nyugodtan sirhatnánk! Vájjon van köztünk valaki, aki ne tudná, mért van ez igy ? Azért, mert mig valamikor régen, nagyon régen, 1848-ban a független, szabad, nemzeti lét és állami önállóság ideál, végcél volt, melynek kiküzdéséért odadobott az egyén mindent, hogy legyen annak is, ki eddig jobbágy volt, a közélet csak eszköz volt, hogy temérdek áldozatok árán a független államiság és közszabadság, egyenlőség létrejöhessen s a vagyon és élet feláldozásával megvédelmeztessék, — addig napjainkban az egyéni és társadalmi boldogulás az ideál, a végcél, melynek kivívására az állam csak eszköz gyanánt vétetik igénybe. Nem igy van? De igen! Bizonyságul szolgál állításom igazsága mellett a mindennapi élettörekvés, mely osztályokha sorozza a különleges érdekeket s az egyén szabad mozgásának elzsibbasztá- sával az osztályozott érdekek kultuszát állítja bálványul, melynek molochját első sorban azállam siessen megtömni, különben le vele ! nincs Isten, se ember, se haza, se szülőföld, sem testvér, se barát, mig az érdekek intézményes biztosítéka államilag vagy társadalmilag nem létesül. íme! a külföldi minták korcsszülötte, hitvány» tartalmatlan utánzata! Mert például a mi Németországban helyes és jogos, nálunk ostoba és jogtalan, mert mig odaát az osztályozott érdekeknek van eszmei tartalma, addig a mieinknek nincs. Hogy értem ezt ? Olyképen, hogy ott a szociális szervezetekben nem vész el az egyén, banem függetlenségében megerősödve anyagi boldogulását az állami és nemzeti lét virágzásának szolgálatában keresi, za- jong és áldoz a nemzeti nagyságért, me'ynek dicsőségében osztozkodva hálaadó istentiszteletre is elérkezik, mert ott birodalma fényéért és hatalmáért küldenek egy fohászt a még hatalmasabb Istenhez! Nálunk az egyén elvész a folyton erősbülő szervezetekben, békókba lesz verve, melyet sohase képes szétszakítani, ezért a jóllakottság megelégedésében állati életet él s a nemzeti függetlenség imádata és az ennek kivívásához szükséges anyagi és erkölcsi áldozat meghozatala nem bántja lelkiismeretét .. . gondolkodjanak és tegyenek helyette mások, különösen az állam, mert miért is van másért?! Árpád népe, magyarok nemzete, aligha jól van ez igy! Az állam nem eszköz, a független magyar nemzeti állam ideál; legalább ennek tudata legyen ébren, ha már sajnos, még mindig csak ideál ! Ideál lesz sokáig, az idők végéig, a végtelenségigf Gondolatok márczius 15-én. — Irta: Dr Kiss Rezső. A szent Szabadság ragyogó, szép napja Eljött, kibontá fényes zászlaját, Beszél a múltról csodás, szép regéket Minőt megint tán egy ezred se’ lát . . . Erdők vén fái, s a hegyeknek bércze Félistenekről, hősökről beszél, Midőn feltámadt újra a Szabadság S öröm dalt fújt az ágyú és a szél ! Ötvenkilencz év múlt el csak azóta És mintha el múlt volna végtelen Sok század, — mert ami össze forraszta Magyart magyarral; a honszerelem, A tettre készség, nemzeti önérzet Naponta kisebb és fogy és apad, Miként hajnalkor, éjjeli szürkület, Avagy mint nyáron a hegyi patak! Ne csak ajkunkon hordjuk ezt a szent szót; Szabadság. — hanem tettre fel magyar! Légyen nevünk ott mindenütt viszhangzó, Ahol a nép szabadságot akar! . . A magyar név, e dicső — valójában Szabadsággal egy fogalom legyen, Miként volt Árpád és Mátyás korában S magyar szó zengjen síkon és hegyen ! Nem így van most, — mert óh örök gyalázat Nyelvünk még itthon sem érvényesül, S kiket kitart a pénz és vér áldozat Nem értik s szidják ellenségekül Árpád nyelvét és három szín zászlónkat, Amely megvédte sokszor zsarnokunk, — Háttérbe tolta a fekete sárga, Amelynek helye nem fent, de a sárba, — És mi csak tűrünk és mi hallgatunk ! Legyen a magyar szabad és független Ismerje nevét, hirét a világ. Ne uralkodjék rajtunk az idegen ; Sokáig tartott már a szolgaság! . . . Magyar szabadság Istene tekints ránk, Adj nékünk ismét egy Kossuth Lajost, Légyen szabad és független szent hazánk Nem ilyen árva, mint a milyen most! Szabadság jöjj el, oly epedve várunk, Légyen ez ország ismét a hazád, Te vagy reményünk és az erős várunk, Te mentheted meg e szegény hazát! . . Szent eszméd járja át szivünk és lelkünk És hassa át mind a vezéreket, Tovább ne legyünk, az a mivé lettünk Egy némán tűrő, élő gépezet! És akkor meglesz, ami minket illet ; Nemzeti bank, önálló hadsereg, Körül vesz ismét hír és a tisztelet S erőnk előtt a zsarnok megremeg ! Akkor a föld nekünk termi gyümölcsét, S jólét honol a négy folyam körül, S a nép nem hagyja el hazája földjét, Nem vándorol ki, — mert itt idvezül! Akkor ... óh akkor azt a gyűlölt zászlót S zenét, mely nem rég ott Arad alatt Lengett a szélben és vidáman szólott, Midőn egy ország szíve megszakadt, Nem látjuk, halljuk soha, soha többet, De felzendűl a Rákóczy dala, Melynél imázik egy dicső, hős nemzet . . Az lesz a nemzet nagy diadala! Eljő az idő, hogy változik sorsunk, Hiszem, mert Isten van az égbe’ még, S a sok kiöntött könnyért, mit hullajtunk Jutalmunk lessz, a szent függetlenség! Xjap-unls: mai száma © oldal. De míg eljön ez áldott, boldog óra, Tettre legyen kész minden hű magyar, Akkor nyugodtan megyünk nyugovóra S bennünket akkor szabad föld takar! Éjjel a vártán. — Irta : Kurucz Miklós. — — Auf! Dörgi virrasztástól megviselt arccal Ragyák Pista wachkommandant. A bakalegények hangos horkolásban csak alusznak továbbra is. Noha kemény az ágy, a prices. Fából van még a párnája is. — Auf! A szűk kis őrszobát kétes szinü petroleumlámpás világítja be. Ennek bűzétől és a komisz dohányfüsttől terhes a levegő. A piszkos füstön át, úgy fut a wachkommandant nyers parancsa, mint gomolygó felhőkön keresztül a menydörgés. De csak nem ébrednek a fiuk. A két órai őrtállás odakünn a fagyos éjszakában nagyon megviselte őket. Összegémberedetl, szuszogó, horkoló alakjukat sajnálkozással nézi Ragyák Pista a káplár, pedig, úgy tartják, hogy neki még a fánál is keményebb a szive. De csak kifut belőle a sajnálkozás, ahogy eszébe jutott, hogy Kvatky oberst ma a garniziós. A sárkány, a rettegett hadúr-istene a regimentnek, vizitálja a wachékat. Kvatky. Kinek éles pillantása úgy vág a legények leikébe, mint a borotva. Hangja nyers és durva, mint a kötél. Ha megpaskolt vele egy-egy rapportra került bakalegényt, jobban megtört ettől, mintha két órai
