Nagybánya és Vidéke, 1907 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1907-11-03 / 44. szám
Nagybánya, 1907. November 3. — 44. szám. évfolyam. TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE hvlegcteletstik: hvciuntzdie:ist Előfizetési árak: Egész évre 8 K. Fél évre 4- K. Negyedévre 2 K. Egyes szám 20 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Felsőbányai-utcza 20-ik szám alatt. ilyen nagy alkotásoknál okvetlenül gondolni kell a jövőre. Továbbá, mikor 100 litert számítunk egy lakosra, ez nem azt jelenti, hogy azt kénytelen ő maga elfogyasztani az illető. A mosás, mosdás, mosogatás, árnyékszék és csatorna öblögetés, ulcalocsolás, tűzoltás, kert öntözés, vasutak, gyárak, ipari telepek, iskolák, kórházak stb. vízszükséglete mind benne van abban a 100 literben, melyet egy lakos után számítunk, tehát a legkülönbözőbb köz- és magán szükségleteket is figyelembe kell venni mind. Ennélfogva Nagybányának tulajdonképpen 14000 lakos után 1‘400000 literre vagyis 1400 m3 vízre volna naponként szüksége. ügy hisszük, ha a miniszteri kiküldöttek által már megállapított forrásokhoz ezeket is hozzáadják, amiket Schönherr S. és Grundböck I. tervbe veitek, akkor meglesz a kellő vízmennyisége a jövendő Nagybányának is. Felsőbányáról szintén biztató híreket kapunk, ottani szakértők állítása szerint 1—2 forrás adhat 1000000 1. vizet Nagybányának. A világért sem akarunk akadályokat gördíteni az ügy mngoldása elé, csak épüljön az a vízvezeték mielőbb, üdvösebbet ezer év alatt sem alkottak itt nála, de szeretnők, ha a megoldás teljes tökéletes, volna s épp azért arra intünk, hogy ne áltassuk magunkat kisebb vízmennyiséggel, mert az egyszer már lerakott csövek méreteit nem lehet egyhamar megváltoztatni s azt a rozsályi vizet a mi unokáink is szeretnék élvezni, akik már itt egy kiterjedt törvényhatósági városban, hat vonatnak összefutó kereskedelmi gócpontján, gyártelepek közt fogják az ipari és kereskedelmi fokozottabb forgalmat lebonyolítani. Tehát csak semmi költői auxezis, semmi jóhiszemű általás. Ne engedjünk a megállapított szükségletből egy litert sem, különben később bánjuk meg. Heti krónika. Stilszerü befejezése volt a forró nyárnak az az óriási erdőégés, mely az Avasban pusztított. A bik- szádi szép fensikon ha már esőfelhők nem tornyosultak hónapok óta, egyszerre csak füstfelhők gomolyogtak, elzárták a kilátást, elhomályosították a napot. A szatmáriak megijedtek az ő újonnan szerzett erdejükért s megindítottak a kis bikszádi kávédarálón egy század katonaságot a tűz lokalizálására. A vonat kiugrott a nagy teher alatt. Rémhírek keringtek róla Szatmáron. 20 legény meghalt, 30 megsebesült, a gép fekszik és saját tengelye körül forog. Pedig egy szó sem igaz belőle. Hja! ilyen az a hírszolgálat. A valóság az, hogy a vonat csakugyan kiugrott, már ez neki szokása, a katonák pedig harsányan megéljenezték, beemelték és vigan mentek tovább s Isten segítségével lokalizálták a tüzet, amennyiben t. i. az eső eloltotta. Soha olyan őszinte és általános lelkesedés nem fogadta még az esőt ezen a vidéken, mint most. Itt, ahol megszűnik a magyar s minden száz csepp esőből 99 nekünk jut, félévi szárazság a világ végét jelenti s hogy a végítélet el nem következett, érthető, miszerint lidércnyomás alól szabadultunk föl mindnyájan. Könnyű volt Grünvald Iványi Bélának olyan szentföldi képeket festeni itt az idén, csak úgy izzik a levegő rajtuk, forró még a modellek lehellete is, a Zazarkövek párolognak, mint a frissen sült kenyér s a puszta avar délibábot játszik, ilyen szezonja sohse lesz többet errefelé a művésznek. Az utókor nem is hiszi el majd, hogy azok az exotikus képek Nagybányán készültek, ámbár fölismerhetők is rajtok a tájék körvonalai. Ám elérkezett halottak napja is és az idő megint egyszerre csak stilszerüvé változott. Észre se vettük, hogy két nap alatt megsárgult, lehullott a lomb, avar, kopár ágak merednek az égnek, hideg szél fu a Rozsály felől későn virrad, korán alkonyul, uj sirdombok emelkednek a régiek mellett, kedves régi jó alakok messze vándorútra kelnek s a téli madarak kezdenek be költözni a városba; nagykendő, téli kabát, posztó kalap, sipka előkerül s a nyárból, minden átmenet nélkül, nagy hirtelenséggel tél lett, küszöbön a vásár is, csak pár nap választ el tőle, lehet disznót venni s kezdődhetnek a torok és névnapok. Nincs semmi uj a nap alatt, mondá négy eZer év elŐtt a krónikás. Vízvezeték. A múlt napokban az az örömhír terjedt el a városon, hogy a Rozsály oldalában, a legutóbb be nem járt területen, bő és tiszta forrást találtak, mely alkalmas volna Nagybánya vízszükségletét teljesen födözni. Mi, akik őszinte lelkesedéssel szeretnők Nagybányát igazán nagynak, erősnek, műveltnek és előkelőnek látni, akik minden apró lépésnek örvendünk, mely a fejlődés felé vezet, hogy ne fogadnánk igaz örömmel ezt a hirt, mely városunk legnagyobb kérdésének sikeres megoldását jelenti. Nem titkolhatjuk el azonban még most sem aggodalmainkat abban az irányban, hogy a vízmennyiség nem lesz elegendő. Laptársunk a »Nagybánya« vezércikkben tárgyalja ezt. a kérdést s mint bizonyára jól értesült azt állítja, hogy Schönherr Sándor íő- erdész és Grundböck István a Csestyorán három forrást találtak a Bői 2 5, a Tilbuli 4-0 a Peste 1‘1 litert adott másodpercenkint, vagyis összesen 7'6 litert. Ez mivel egy napban 86400 mp. van, kitenne naponként 656640 liter vizet, vagyis 656 köbmétert. Igaz, hogy a mérés a lehető legnagyobb szárazság idején történt, ezt azonban nem szabad figyelembe venni, mert télen is Jasz olyan időpont, amikor minimális mennyiséget ad a forrás, holott vízre mindig egyformán szükség van. A »Nagybánya« most elégnek találná ezt a forrást, holott nem is oly rég 100 litert követelt személyenkint a szűrt vízből. Bizonyítgatja, hogy hat tagú családnak sem kell 100 liter egy napra. Csakhogy igy nem szabad ám számítani. Elsősorban is Nagybányának ma már van mintegy 14000 lakosa, tehát nem 10000, hogy ezek hol laknak, telepeken-e vagy a belváros- pan, az nem jöhet számításba, mert 10—15 év múlva lehet városunknak 20000 lakosa is és Sóhajaink — Irta: Incze Lajos. — ^tjfljlárgul a lomb s a fának dísze 5^) Fonnyad, lassan hull, hulldogál . . . El, messze száll a szellő szárnyán, itH’ S a bus enyészet rátalál . . . Megsemmisül? Oh, nem! Halála Csak változás! röggé leszen, Odavegyül a föld porába . . . Folytatódik reménye, álma: Keblén nyíló virág terem . . . Hát vágyaink, reményeinkkel Mi lesz, ha messze szállanak ? Megtérnek-é a sóhajtások .. . ? Talán belőlük dal fakad . . . Busongó dalt a fülmiiének Csillagdus néma éjszakán Bus sóhajok s a tört remények Súgnak . . . S kik lent a sírban élnek, Álmodnak szépet bus dalán . . . Ha igy van ez : örökké élek ! Nem riaszt éltem alkonya . * . Ha vágyaim mind visszatérnek Sirhantom lesz a dal hona ... — Oh! De ha fülmilém szivére A tört remény mind rátalál, Meg bir-e majd mérkőzni véle!? Terhök alatt sokáig él e? Nem sujtja-é korán halál . . 1 ? Halottak napján. Irta: R. M. Az emberiségnek megható hagyománya, szép szokása a halottak napjának megünnneplése. Az esztendőből, melyben tarkán változnak az ünnepek a munkanapokkal, melyek mind az élőkéi: kiválasztott az egyház egy napot, mely a halottaknak van szentelve. Ez a nap egészen az övék. Szűnjék meg a vásári lárma, a kenyérért, pénzért folytatott örökös küzdelem. Lelkünket kiemeljük a mindennapi élet zajos, gyakran szennyes zsivajából, hogy azokra emlékezzünk, akik elmúltak immár. Letesszük a pörölyt, a cirkalmat, azirótollat; elfordulunk a hétköznapok örömeitől, kellemetlenségeitől, hogy átengedjük magunkat teljesen a fájdalomnak, amelyet elhalt szeretteinkért érezünk. Virágot viszünk e napon behantolt sírjaikra, sok, sok virágot, hogy annak illata behatoljon csendes fekhelyükig és hírül adja nekik, hogy azok, akiket itt hátra hagytak, szeretettel emlékeznek reájuk. Virág boritja pompás márvány emlékét a gazdagnak, igénytelen fakeresztjét annak, aki szűkös nélkülözésben töltötte földi létét. Virág jut ennek is, annak is. a gyásznak egyforma jele az. A dúsgazdag, ki tömérdek arannyal váltaná meg annak életét, aki szivének oly kedves volt s ott nyugszik a hideg hant alatt, nem hozhat egyebet kedves halottjának igaz áldozatul, mint az, ki semmi mást nem is kínálhatna érette, mint szive mély érzelmét. íme, a kiengesztelő vonás a halottak ünnepében. Ez a szomorú nap, mely oly költöileg esik össze a természet haldoklásával, a borongós, az enyészetet terjesztő öszszel, mely oly kérlelhetlenül idézi elénk és testesíti meg az elmúlás vigasztalan gondolatát: megcáfolhatatlauul bizonyítja, hogy a halálban mindannyian egyenlők vagyunk. Küzdelmeink hullámai elsimulnak, törekvéseink elmúlnak, szenvedélyeink elviharzanak ott lenn a hideg, komor sírban. Eogla ltunk bár el magas polcot, lettek volna bár eszméink magas röptüek, életünk pompától, fénytől, hódolattól körülvéve : némán, hidegen pihenünk ott lenn, mint a teremtés rejtélyeinek örök, megoldatlan talányai. Egyenlők vagyunk a sírban mind. Némelyiket közülünk talán nagyobb gyász kisér, több köny hull érette; nevét, emlékét tovább emlegetik, de azt mi már nem érezzük. A hideg, téli álmára készülő föld egyaránt borul mindnyájunk hamvaira, egyformán takar el valamennyiünket, kibékitöleg és enyhén, mint örök szemfedő, mely alól nincsen ébredés. Gondoljuk meg ezt, ünnepén a halottaknak, mely elkerülhetetlen bizonyossággal lesz egykór a mi ünnepünk is, akik még ma itt élvezzük a nap melegét, kedveseink szeretetét, az élet gyönyörűségét, akik itt szenvedünk betegség, fájdalom és a sors egyéb csapásai miatt, gondoljuk meg és béküljünk ki sorsunkkal. A csendes, hideg sir lakói leszünk mind, a melyen túl a titokzatos bizonytalanság vár reánk. Idézzük ezt emlékünkbe, amidőn gyűlölködés, irigység és más rossz érzések férkőznek sziveinkhez a világi harcban. Dolgozzunk és munkálkodjunk a mennyire erőnk engedi, hogy életünk ne múljék el haszon nélkül, hogy megbecsüljék emlékünket, ha földi pályánkat befejeztük. Mindenekfelett pedig szeressük egymást. Szokjunk le a gőgről, kevélységről; hiszen földi életünk oly rövid és a javak, amelyekkel büszkélkedünk, semmivé válva omolnak össze, a midőn hideg kezét reánk teszi a mindnyájunkat elragadó enyészet. Halottak napján sok virágot, koszorút vittek az emberek a néma, rideg sírokra, de oda vitték-e őszinte könnyeiket, a kegyeletnek igaz érzelmeit, legszebb virágait ? Sok gyertyafényt gyújtottak, de meggyujtották-e a tiszta szeretet, gondolkozás örök mécsét, világosságát ? * Xjapvmlc mai száma @ olcLa.1.
