Nagybánya és Vidéke, 1906 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1906-05-13 / 19. szám
Nagybánya, 1906. Május 13. —; 19. XXXII. évfol TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK JVEUNT3I)ELT AlRJNT^NiF5 Előfizetési árak: Egész évre 8 K. Fél évre 4 K. Negyedévre 2 K. Egyes szám 20 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Felsőbányai-utcza 20-ik szám alatt. Porosak az utczák. Régi, unalmas téma, melylyel nem sok port verünk fel s azok, akiket illet, bizonyosan egykedvűen félredobják a lapot azzal, hogy a szerkesztő már nem tud semmi újat mondani. Bizony, higyje el nekünk a t. olvasó, ha valaki, hát mi szeretnénk újat mondani ezen a téren. Tavasz van, a hegyi levegő tiszta, arra az erdők felé ellátunk egy mértföldnyire is az ozon- dus levegőn keresztül, de a mi négy föutczán- kon egy-két ujjnyi vastag por fekszik. A szellő szárnyára veszi a giz-gaz törmeléket, a robogó kocsik, szekerek felkavarják s mi járó-kelők beleheljük levegő helyett a fiskalitás, meg a kővárvidék és nem tudom én még miféle környék igavonó barmainak maradványait és azokkal sok minden egyebet. És csodálkozunk, hogy tavasz van, jó idő van, hegy van, erdő van és mégis nagy a halandóság. Egyszer-egyszer megindul valami berozsdásodott hordóféle és öntöznek belőle, de a kocsis nagy gonddal, ügyesen van betanítva, vágjon a lovak közé, siessen, nehogy sok viz jöjjön ki a minden arasznyira tüvastagságu sugárt lövelő bádogcsőböl. Azért aztán öntözés után egy perez múlva megint porzik az utcza. Hát ez t. kormányzó uraim nem elég. Ne tessék takarékoskodni a vízzel, be kell rendezni négy jó öntöző fogatot s ezek komolyan és alaposan locsolják fel minden nap a főteret és a négy főutezát, tegyük fel, hogy egész nap azt csinálják, a mire ugyan nem volna szükség, akkor is 8—10 írtból kikerül az egész és számítsunk 100 öntöző napot, még úgy sem jön többe 800—1000 írtnál. Tiz-tizenkétezer emberért érdemes annyit talán kiadni. Ne biztassuk egymást a vízvezetékkel, a jövő zenéjével a mi nincs meg, mert ha jövő héten pecsenyére van kilátásom, azzal még nem csilapithatom mai éhségemet, Hanem hangsúlyozzuk a port, ami megvan. Még egyet. Nehogy félremagyaráztassunk, egyelőre csak azért beszélünk »négy főutczáról«, A feldöntött sziklavár. — Irta: Maxim Gorkyj. — Fordította: Mandel L. Ernő. A hatalmas öreg hullámok visszahúzódtak az óczeán mélységes fenekére. Ott a Vihar nem költheti fel, az orkán nem érheti el őket. De a fiatal habok csak hömpölyögnek, sötéten és zordan, nem nevetnek többé, már nem énekelnek többé dicsőséges szabadságról. S a nap oly élettelenül süt az égről és az egész világ oly szürkének és elhagyatottnak látszik . . Csak hébe-korba, néhány fiatal habocska, belefáradva a rettenetes önmegtagadásba és önvisszatartásba, könnyelműen és őrülten nekitámad az ellenségnek, gyönge melleiket a mozdíthatatlan gránithoz vervén , . . De a sziklák nem törődnek, ügyet sem vetnek rájuk, mindössze tompán visszhangozzák a nyögéseket, melyek a Szabadság bátor harezosainak megtört sziveiből szállanak fel. A tenger fájdalmában zokogott; az évek pedig múltak. Sok fiatal habnak szakadt meg a szive a köhal- maz lábánál. S a sötétség sűrűbb és sűrűbb lön. A hullámok megadták magukat egy darab időre. »Várjunk! Nöjjünk !« — És az évek múltak. A fiatal habok erőt gyűjtöttek. Szárnyas küldön- czöket küldtek a tenger minden részére, hogy fölkeltsék a hosszan alvókat és háborúra hívják az összes hullámokat. És a hadi küldönczök is leszálltak az óczeán fenekére, harezba hiván a szunnyadozó öreg hullámokat. De ezek szomorúan rázták ősz fejeiket : »Hogy harczoljunk mi, mikor öregek és gyengék vagyunk. Hogy küzdhetnénk mi kősziklákkal f mert csupán ezeken van számbavehetö kocsiforgalom. Az utczai por az állatbetegségeknek is terjesztője, igy hát gazdasági szempontból szintén nagyon kártékony. Vájjon nem olyan kérdés-é ez, amivel érdemes törődni ? Küszöbön a nyári évad, várjuk a sok idegent, aki ide menekül a nagy városok izzó levegőjéből. Talán az idegenforgalom megteremtése szempontjából sem lényegtelen a jó levegőre, a tisztaságra gondot fordítani. Aki komolyan alkotni akar, annak a dolgok mélyére kell leszállania. Ami pedig azt illeti, hogy nálunk mindig az a fökérdés, kitől származik ez vagy amaz idea: arra nézve kijelentjük, hogy a dicsőséget szívesen átengedjük bárkinek, csak végre ne legyenek porosak az utczák. Az uj főispán beiktatása. Falussy Árpád Szatmárvármegye újonnan kinevezett főispánjának beiktatása május 8-án zajlott le fényes ünnepségek keretében. Falussy vármegyénk szülötte, itteni birtokos, végzett ügyvéd, fiatal erő, jó szónok, hozzá agilis ember, az uj éra sokat remél és vár tőle. Meg is mozdult az egész vármegye s már Ér- körtvélyesen, a határon tekintélyes sereg üdvözölte a hétfőn délutáni vonattal érkezett uj főispánt. A beiktatás részleteiről következőkben számolunk-be ; Szatmárvármegye törvényhatósági bizpttsága e hó 8 án iktatta be hivatalosan dr Falussy Árpád főispánt. A beiktatási ünnepélv a vármegye székházán Nagykárolyban folyt le, mely ez alkalomra szorongásig megtelt a megyéből s a szomszédos törvény- hatóságokból egybegyült ünneplő közönséggel. — A rendkívüli közgyűlést Ilosvay Aladár megyei főjegyző nyitotta meg s Domahidy Sándor vezetése alatt több biz. tagból alakult küldöttség meghívta a főispánt a közgyűlésbe. A megjelenő főispánt lelkes éljenzéssel fogadták s miután az esküt letette, Ilosvay Aladár hivatalosan üdvözölte a törvényhatóság és tisztikar nevében, biztosítván a főispánt, 1 ogy minden jó és nemes szándékában s a közjóra irányuló törekvéseiben maga mellett fogja találni a törvényhatósági bizottságot s a tisztikart. Ekkor a küldönczök tova mentek, hogy felkeressék szüleiket, anyjukat, Vihart és atyjukat Orkánt. A bérezés hegyek közt találták meg őket. »Szülök, üdvözlet tinektek és szeretet gyermekeitektől. Hagyjátok el a keskeny, öreg hegyeket, repüljetek a tengerre és segítsetek nekünk lerázni szégyenünk bilincseit, a testvéreink szabadságát gátoló lánczokat. Leheljétek a vén hullámokba a Szabadság életét adó szellemét és gyüjtsétek össze harcosainkat. Egyesüljünk és küzdjünk meg a kősziklákkal. A háború, a halál nem okoznak félelmet a szabadságért harcolóknak. És szabadságot akarunk mi, mindenek felett, magunk és testvéreink részére.« Anyjuk, Vihar, lázban égett ennek az űzetnek hallatára. S apjuknak, Orkánnak vére csak úgy izzott ereiben. E szavak felidézték a szülök elméjében a régi jó napok emlékét. Örömteljes mosollyal üdvözlék a hírnököket és a hegyek közül elsiettek a határtalan óczeánra, felköltvén a hullámokat üdvözlésükkel, örömmel hiván gyermekeiket a háborúba és a harci riadót kiáltva: Jövünk, jövünk, harcolni szabadságért, édes szabadságért. F'el, fel, habok! keljetek fel, ti erős hullámok és rázzátok le bilincseiteket- Talpra, pusztítsátok el az elnyomót.« Hatalmas és nagy volt a riadó! F'elkölté az alvót, fiatalságot hozott az öregnek és bátorságot mindnyájunknak. S a habok felkelének, apjuknak, az orkánnak hívására, hogy lelkesülten megküzdjenek — vagy szabadságért, vagy halálért. Sürü, sötét volt az éj, mely fekete leplével ott kóválygott a vizek fölött; a felhők szemfedöként függtek a komor égről, mikor az első harczi riadó megszólalt. Erre dr Falussy Árpád főispán meleg szavakban válaszolt s bőséges programmot nyújtott jövő tevékenységéről. Első szavam, úgymond, a hála és a köszönet az előlegezett bizalom és elismerésért. — Majd áttér a politikai viszonyok vázolására és azt mondja, hogy az uj korszak, melynek küszöbén állunk, fogja az uj, modern Magyarország alapjait letenni s a kalózuralom rombolása után az országot újjáépíteni. O is azzal a misszióval jött a vármegyébe, hogy másfélévi gyászos korszak után építsen, továbbá, gyomlálni fog azok közt, akik a vármegyére szégyent és gyalázatot hoztak. A letűnt korszak pusztító tüzéből a vármegye megedzve került ki és örömmel látja a függetlenség eszméinek diadalünnepén egybeforrva a vármegye közönségét politikai, vallási és nemzetiségi különbség nélkül. A nemzetiségi akcziót veszedelmesnek nem tartja, sőt bizonyos mértékig jogosnak ismeri el, de amint e törekvés az állami érdekeket veszélyezteti, ő lesz a legerélyesebb fékentartója annak. Elve a munka, szorgalom, becsületesség. O is a munka embere s folytatni akarja munkásságát a vármegye érdekében is, különösen megkívánja ezt a tisztviselői kartól. A vármegye autonómiáját nemcsak tiszteletben tartja, de szélesíteni kívánja. Az ebben rejlő erő állott ellen a törvénytelen kormányzásnak. A közigazgatásban elve a legteljesebb jogegyenlőség. A letűnt korszak nagy bűne, hogy lejtőre vitte a vármegyét, ő igyekezni fog helyrehozni a megye pénzügyi viszonyainak egyensúlyát. Egyik főtörekvése lesz a 40 év előtti magyarságnak visszaállítása a határszéleken. A közgazdasági érdekek közt elsőnek tartja a jó közlekedést, tehát programmjába fölveszi a közutak rendezését s igyekezni fog, hogy minden jogos érdek kielégittessék. A mezőgazdasági viszonyokat már most átalakitandóknak tartja, a nyers termények feldolgozására szolgáló ipartelepek, gyárak létesítése által, hogy az önálló vámterület készület- lenül ne találjon. Tapasztalatait a vármegye érdekében használja fel s ha támogatják működésében, nem lesz eredménytelen. Éhez a működéshez kér támogatást és jóakaratot. A perczekig tartó lelkesedés elcsendesedése után Jékey Zsigmond biz. tag válaszolt a főispán beszédére a megyei törvényhatóság nevében. — Magyar őszinteséggel üdvözli a vármegye fiát a főispáni székben s azt az óhaját fejezi ki, hogy a törvényeket Kelettől nyugatig, déltől északig a harezolók mind összegyűltek. A fiatal habok, az ifjúság tüzétöl felhe- vülve. türelmetlenül és merészen siettek az első sorokba. Villám dühéhez hasonlóan, roppant gyorsasággal rohantak előre: a vihar élesen sikoltott, sivitott, az Orkán bömbölt, zúgott. A küzdelem megkezdődött. Előre, mindig csak előre siettek a habok, »Szabadság vagy halál! Vagy győzünk vagy halunk!« Ily egetrengö kiáltásokkal rohantak a szilárd sziklákra. A büszke, zord kövek csak úgy reszkettek. És a hullámok csak mindig előre rohantak, vállat válhoz vetve és őrülten dobták magukat ellenségükre, és — a köszirt lábánál összetiporva, tehetetlenül estek vissza. A kősziklákat nedvessé tette a bátor, fiatal har- ezosok vére. A vihar hangosan zokogott »Oh gyermekeim, oh szeretteim ti halál áldozatai levétek. De ne féljetek, még ma legyőzzük ellenségeinket.« A tenger hullámzott és tajtékzott . . , Az elesettek helyébe uj habok sietnek. Oh mily hatalmasok mily ádázak ők! Zúgva, mennydörögve támadják a hideg köszirtet, visszaesnek és támadnak, ismét visszaesnek, de megint támadnak, haldokolva testvéreiket hívják és utólsó lehelletükkel is újabb rohamra ösztönzik őket. De a kősziklák még mindig állanak, hatalmasan és erősen Elhatározottan, vakmerőén, elszántan rohannak a habok előre. Csatasoraiknak nem lehet végét határát látni. A tenger visszahúzódik partjaitól: az összes hullámok küzdenek, mindenütt kiabálást bátorítást, biztatást és nyögést haldoklók jajkiáltásait lehet hallani ..,.
