Nagybánya és Vidéke, 1906 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1906-05-06 / 18. szám

(8) 1906. Május 6. NAGYBANYA ES VIDÉKÉ. 18. szám. Igen nemes fajú oltott rózsákra megrendeléseket mindig elvállalok a következő árakban: 10 darab magastörzsü rózsa hiteles névvel saját választásom szerint (közte 2 drb M.-Niel ró­zsa) ide helybe szállítva csak 4 frt. 100 drb 35 frt. IO drb törpére nemesitett 3 frt, száz 28 frt. Kapható továbbbá többféle virág- és zöldség-palánta az árjegyzék szerinti árban. Nagbánya, 1906. május hó. Vásárhelyi Gyula. Megrendeléseknél a fél összeg előre fizetendő, a másik fél meg a rózsák megérkezésekor. _____________ r Ár lejtési hirdetmény. A nagybányai ev. reform] egyház tanácsa közhírré te­szi. hogy a nagybányai 2835. számú tjkvben 1224. hr. sz. alatt foglalt s az egyház tu­lajdonát képező úgynevezett veresvizi kőaljai szőlő és gyümölcsös birtokát, mely­nek területe a pontos ka­taszteri felmérés szerint 5 hold 1170 négyszög öl, a folyó 1906-ik gazdasági évre szabályszerű árlejtés utján haszonbérbe kiadja. A jelentkezők tartoznak ajánlataikat a megígért ha­szonbérösszeg pontos ki­tüntetése mellett 30 korona bánatpénz kíséretében a nagvbánvai ev. ref. egyház lelkészi hivatalánál I9o6. évi május hó 8-ik nap­jának d. u. 5 órájáig írásban benyújtani, vagy élőszóval bemondani. A kikiáltási ár 300 koro- ua, melyen alól a birtok haszonbérbe ki nem ad­ható. A további gazdasági évek­re vonatkozólag fenti bir­tok külön részletes hirdet­mény és ajánlat utján fog haszonbérbe adatni, mely bérletnél a most haszon­bérbe kivevő elsőbbségi jo­got élvez. A benyújtott ajánlatok fe­lett az egyház tanácsa 1906. májós hó 8-ik napján dél­után 5 órakor tartandó ülé­sében fog végérvényesen határozni. Kelt Nagybányán, 1906 május 2-án. A nagybányai ev. ref. egyház tanácsa. Kiadd lakás Felsőbányai-utcza 91. szám alatt két szoba, konyha, kamara és melléképület azon­nal kiadó. Értekezni lehet a fcnt- irt számit házban. Slső magyar általános biztosító társaság |niapsstsi. I. Tűz-, szállítmány-, jég- és betörés-biztosítási üzlet. Negyvennyolcadik évi zárszámla 1905. január l-töl december 31-ig. ___ KIADÁ SOK. BEVITELEK. 9.645,125-30 4.120,250-56 I. Tűzbiztosítás. Kifizetett károk és költségek.................................................. levonva viszontbiztosított károk és költségek____________________ Fü ggőben maradt károk tartaléka............................................................................ Szerzési költségek a viszontbizt. rósz utáni bevétel levon. . Jövedelmi adó és bélyegilletókek.................................................................................... Po stabórek ...................................................................................................................................................... Adakozások közhasznú célokra............................................................................................ A tüzbiztositási üzletet terhelő igazgatási költségek . . . Behajtbatlan Követelések leírása....................................................................................... A következő évek készpónz-dijtartaléka a viszontbiztosított rész levonása után és minden megterhelés nélkül . . . II. Szállítmánybiztosítás. Kifizetett károk és költségek............................................................ 250,078-14 levonva viszontbiztosított károk és köitsógek^l89i207^08 Függőben maradt károk tartaléka . ............................................................ Sz erzési és igazgatási költségek a viszontbiztosított rósz utáni bevétel levonásával............................................................................................. A következő óvok készpónz-dijtartaléka a viszontbiztosított rósz lovonása után és minden .megterhelés nélkül . . . III. Jégbiztosítás. Kifizetett károk es költségek.......................................................... 1.947,035-24 levonva viszontbiztosított károk és költségek 1.310,501-80 Függőben maradt károk tartaléka Szerzési és igazg. költségek a viszontb rósz utáni bevétel levon. Bélyegilletéke*............................................................................................................................................. Bobajthatlan kövotelések leírása ............................................................................. A következő évek dijtartaléka............................................................................................. IV. Betörésbiztositás. Kifizetett károk ős költségek........................................................... 24,408-10 levonva viszontbiztosított károk és költségek 12,768 91 Függőben maradt károk tartaléka.................................................................................... Szerzési és igazgatási költségek a viszontbiztosított ré9z utáni bevétel levonásával ............................................................................................ A következő évek készpónz-dijtartaléka a viszontbiztosított rész levonása után és minden megterholós nélkül . . V. 1935. évi nyeroményszámla. A folyó évi üzletből fennmaradt nyereségért 5.524,875 24 530,936 09 1.072,659 79 257,284 99 115,247 24 13,500 — 1.142,661 59 15,334 80 5.300,000 ___ 60,871 75,006 11,141 100,000 636,533 3,862 237,055 45,376 18,089 357.818 11,639 4,393 30,001 155,000 korona | fill. 13.972.499 247.018 1.308,736 201,034 2.512,750 74 42 24 66 68 I. Tűzbiztosítás, Az 1904. évről áthozott készpénz díjtartalék a viszontbiztosított rósz levonása után és minden megterhelés nélkül ..................................................................................... Tű zbiztosítások után bevett kószpőnzdi jak és a f. évben lejárt dijkötelezv. és di.jváltók 16.724,710-94 levonva: törlesztett dijak . . 1.741,170-39 „ viszontbiztosítási dija-c és díjrészletek . . -5.3.11.011 5S 7.105.781 -07 Az 1904. évben függőben maradi K.iro,< tan .uhu . . II. Szállítmánybiztosítás. Az 1904. évről áthozott készpénz <lt|tartalék a viszontbiztosított rósz levonása után és minden megterhelés nélkül ..................................................................................... Sz állítmánybiztosítások után bevett készpénz­dijak ..................................................................................................................... 541,151-52 levonva: törlesztett dijak .... 29,996-78 „ viszontbiztosítási dijak . 435.Q41-06 405.9 10 81 Az 1904. évben függőben maradi aaroa .aiu.uek.» . . . ICI. Jég-biztosítás. Az 1904. évről áthozott díjtartalék ................................................................... Jé gbiztosítások után bevett keszpónzdijak . levonva: törlesztett dijak. . . . 269,280-73 „ viszontbiztosítási dijak 1.742.12!-15 3.116,504-33 2. Ul.7»2 93 18.242,039 .Lzd Az 1904. évben függőben maradi v.u-oa , IV. Befcöróabizto3itás. Az 1904. évről áthozott kószpéuz dijtartalék a viszontbiztosított rész levonása után es minden megterhelés nélkül.......................................... Be törésbiztositásjk után bevett készpónz­diiak és díjrészletek.................................................................. le vonva: törlesztett dijak. . . . 27,712-49 „ viszontbiztosítási di ák . 87,001 -32 Az 1904. évben függőbon maradt karó a atvuek i . . . V. Egyéb bevételek. Szelvény-, lakarékpéuztari-, váltó- és egyéb ka natok,va'a- mint árfolyamuyer. eladott óriékpap. és ideg. pénzű, után Társasági házak tiszta jövedelme.................................................................... 18 9,833-00 114.713 8i koron• il 1.1 Korona III.. 5.3 0.000­9.583,928 97 523,1-50 7 ’ 1.7.412,085 63 100,009­75,210 77,061 08 r, 1 252,875 19 'I 226,204 89 1.101,801 4) 1.83.1,533 2.58 1 50 92 120,000­• 75,169 79 6,060 26 201,230 05 930,96) 88 I 10-5,2)3 01 1.012 258 89 18.24Í.0 ;9 7. VAGYON. Mérlegszámla 1905. december 31-én. TEHER. Kihelyezett tőkepénzek takarékpénztárak- és bankoknál .................................................... ') .506,000 kor. n. ó. Magy. földhit intéz. 4’ArOS koronáért, záloglevé á98*70 1.047.800 „ * „Magyar földhitel intézeti 31/2"|„-os záloglevél á 83*70 4.724,400 „ „ „ Pesti h izai első takaró kp. egyes. 4 °/0 záloglevél á 98*-­726,600 „ „ „ Posii hazai első taaarekp. osrvos. 4°/közs. kötv. á 97*75 1.090.000 „ „ „ Magy. leszámítoló- ós pénzváltóé. 4/0-os záloglev. 497.50 1.740.000 „ „ „ Kisbirtokosom orsz. földhitelint. 4'Vo-os záloglevél á 98.— 199.000 „ „ „ Kisbirtokosok orsz. földhiteléit. 5 %•-os záloglev. á 100.— 200.000 „ „ „ Magy. jelz. hátéiban* 3/,-osnyer. köles. kötv. á 111. — 250.000 „ „ „ Magyar általános takarékpénztári 4% záloglevél á 98-25 4,000 „ „ „ „Otthon“ írók és hiriapirók köre 4’/; "lo”09 kötv. a 100.— 7956 drb Magyar-francia biztositó részvénytársasági részvény . á 200*— 049 drb Bécsi biztositó társ. részvény...........................................................................á 480*— 997 drb Hazai általános biztositó r.-társasági elsőbbségi részvény á 200*— A lenti értékpapírok stb. után az év végéig esedékes kamatok . . . Tisztviselők és szolgák nyugdíjalapjának értékei............................................................................ „Ormódi Ormody Amélie alapítványa“ értékei..........................................................: • • El ső magyar általános biztositó társaság „Tűzoltók segélyalapja“ érté kei, letétben a m. kir. állampénztárban ........................................................................... Le számítolt ós visszleszámitolt váltók.................................................................................................... Társasági házak..................................................................................................................... • • • • • .... , .Ja) Pénzkészlet és maradványok a képviselőségekné KUlonléle adósok : ^ ^ Maradványok idegeu biztosító intézeteknél . Jégbiztositási osztály folyó számlán.............................................................................................................. Központi pénzkészlet ............................................................................................................. • • • • ko rona au. 3.848,839 4/ 17.351,910 88 1.3-52,065 — 50,979 50 74,649 30 3.116,102 34 3.153,325 50 1.652,693 60 1.485,179 44 199,839 26 265,707 74 32.556.292 155.0 V) teljesen befizetett 2009 fél részvény a 509 forint Társasági tartaléktőke............................................................................................ Külön tartalék *..................................................................................................................... Árfolyamkülönbözeti tartalék.................................................................... Tüzbiztositási díjtartalék készpénzben a viszontbizt. rész levonásával és minden megterhelés nélkül Szállitmány-bizt. dijtart. készpmzoen a viszontbizt. rész levonásával és mindé i migterholés nélkül Jégbiztositási készpénz díjtartalék................................................... Betörósbiztositási készpénz iii-tartalék a viszoutniz- tositott rósz levon, ós miuJou megterhelés nélkül Tüzbiztositási függő károk tart dóki .................................. ........ Sz állítmány-biztosítási függő károk tartiUka . . . Jégbizt. függő károk tartaléka.................................................................... Betörósbizt. függő károk tartaléka................................................... Kü lönféle hitelezők.................................................................................................... Előbbi évekről eddig fel nem vett osztalékok . . . Tisztviselők szolgák nyugdíjalapja .... Első magyar általános biztosító tá.sasig Első magyar általános biztositó társaság Ormody v’ilmos-alap................................................................................... ... Ormódi Ormody Amélie alapítványa................................................................................... Első magyar általános biztosító társaság „Tűzoltók segély-alapja' Életbiztosítási osztály folyó számlán .................................................................................... 19 05. évi nyoroség.............................................................................................................................................. a 109) loriiit és 5.309,0 H) kor. — fii. 100.0 »0 367,818 44 „Lévay-alap“ . . . , „Ezredévei alapítvány“ * Az idei hozzájárulásokkal 2.933,2J7 kor. 79 fillérre emelkedett­II. Életbiztosítási üzlet. korona Üli. 8.00 ).0 V) O.OiJ.OiM *2.513,539 60 9j 5.92^,818 44 500,936 (KI 75,036 01 3,862 55 4,393 57 510 8:í5 OS 4.119 — 1.421,870 84 1*8,693 38 86,018 8 40,3 >7 48 50,9 )6 50 74,649 36 2.432,557 69 68 32 556,292 17 KIADÁSOK. BEVÉTELEK. VAGYON. Mérlegszámla 1905. december 31-én. korona mi.] korona | fill.’ korona | ini) Korona till. 19 A múlt évből áthozott díjtartalék ............................................................................ 1 89.950,532 23 08 Halálesetek után ki űzetett kárösszeg.................................................................... Lejárt kiházasitási tőkékért ........................................................................................... 3. 475,300 3.171,417 20 87 Befolyt dijak : oz évben kiállított kötvények után . . . J 2.194,514 75 Kiházusit biztosításoknál haláleset kövntkezt. dijvisszatórit. 99,015 89 1 Függőben levő káron ós dij visszatérítések tartaléka . . . 637,633 03 az előbbi években kiállított kötvények után .... 14.303,131 91 Függőben levő kiházasitási tőkék tartaléka .................................................. 20 9,301 397,107 559,566 309,403 50 39 32 ft biztosított töke emelésére fordilott nyeremények . 74.574 79 52 16.572,221 45 Irodai bér, postadijak, nyomtatványok, úti- és egyéb költs. 911,670 277,350 27,482 79 65 Illetékek ........................................................................................................................... 1 « . 35 4.173 59 16,926,395 04 12 Orvosi dijakért ........................................................................................... .......................................... 16 4,841 06 3.980,617 11 Szerzési és dij behajtási költségek . «••••••• • 1.161,477 89 BehajthaLlfln tartozások leírási . • • • »........................................... Kisorsolt biztosítások tartaléka ..................................................«... 1U ,03U 1 52,612 04 14.252,451 65 Múlt évi lüggőben vo!t ká-ok és dij visszatérítések tartaléka 713,097 81 96.599,505 79 1995. évi nyereség- • ••*•••••••••­1.017.450 15 Múlt évi lilggöbcn volt kiházasitási t k.-k tartaléka . , 293,765 40 1.011,863 21 •’A 111. «69.4(7 1 >9 i 111 869,407 59 Iirtékpapirok . * 1.740,7001 kor. n. ó. 5.000,060 ti » ti 15.442.400 n i> ti 15.650 8)3 « ti t> 9.296,400 «♦ „ * 4.023.-2U0 » ti n 2,000 >* n • 6.990,000 n ** 494.100 » n v 76>,OoO n n ti 6.212,400 w ti ti 595,000 „ . ti 528,000 „ v ti 44.U00 ti n *.................................................. 83.965,810 kor. 25 fii- ugyanis : par kir. 41|,r°s koronajáradék 95 kor. 75 fill.-el . * „ magy. földhitelint. 3l/2"|n-os záloglevelek 88 kor. 70 fill.-el „ magy- löldhit. 4 V°S talajjav. ésszao. zálogl. 98 koronával „ magyar föluhitelint. 4‘|(,-os korona-zálogl. 93 kor. 70 fill, pesti magy. keresk. bank 4"|„-os korona-zálogl. 97 kor. 25 Üli. kisbirt. orsz. földhitoliut. 4'|/|„-os zálogl. 100 koronával kisbirtokosok orsz. löldhitelint. 5"|„-os záigl. 100 kor.-val magy. orsz. közp. lakp. 4 j zálogl. (ápril) 96 kor.75fiil. magy. orsz. leözp. takp. 4 "/„ zálogl. (jani) 96 kor. 75 üli.-el magy orsz közp takarókp. 4>/2 "/„-os zálogl. 100 koronával egyesül' bpesti föv takarókp. 47,,-os zálogl. 97 kor. 50 fill, beivárosi takarékpénztár 41/2 % záloglevelei 100 koronával pes-i hazai első tak áré kp. egyes. 4"/iros zálogl. 98 koronával magy jelz.-hitelb. 4/„-os uyer.-kolus. kötv. 124 koronával Magyar jelzálog-hitelbank 4"/„-08 kölcsön 80 drb nyerem-jegyo 40 koronával 4.90 ),000 kor. n. é. in. jelzáio rhitomarik 4 °/n záloglevelei 97 kor. £0 üllórrel 380.000 kor n. é. magyar jelz.-hitelbank 4 /2 'V,,-os zálogl. 100 koronával Bcszierczebánya-brezovai én piski-\ ajdabunyadi vasúti els. kötvény . . . 44i',00ü „ „ „ egyesit, államadósság 44/,,"/ ,-os o/.üstjár. (ápril) 10U kor.-val 60.000 „ „ „ egyesit, államadósság 4-, papír jár. (februári 100kor.-val 7.950,000 kor. n. é. triest-parenzoi h. ó v. 47.,-os elsőbbe, kötv. 99 kor. 90 fill 1.490’000 „ „ „ „Rudolfbahn“ államadósság 4 ’/,,-os kötv. 100 koronával 1.000,030 „ „ „ Wiono; Vorkehrs-Anlagen-Anloihe 4 •/„ kötv. 100 kor.-val 374.000 Lire olasz 5 /„-os járadék és kamatai. . ................................................................... Túlélési csoportok ér tékpapírjai: 2ü5,3U0 kor. u. ó. magy. kir. 4 >/0-os korona­járadék 95 kor. 75 fill. ................................................................................... ..........................................* » 19 05-ben esedékes kamatok............................................................................................ Je lzálogkölcsönök Kötvény-kölcsönök ............................................................................................................................................................. Vi szontbizt. kötvény-kölrsönök............................................................................................................................. A közpoDt tartozása lolyó számlán .................................................... Ve zér- és főügynökségek ós mások tartozásai . • « • . *.»««*, koruna üli. 1.666.720 25 4.435.000 — 15.133,552 — 15.455,235 60 9.040,749 — 4.923,200 — 2,009 — 6.762,825 — 478,041 75 765,000 — 6.057,090 — 595,000 — 517,440 — 54,560 — 3.200 — 4.777,500 — 380,000 — 1.418,676 90 440,000 — 60.000 — 7.942,050 — II 1.490,000 — 1.000,000 — 371,395 — 196,574 75 712,278 05 107,056 40 10.094,603 __ 8,980 40 2.432,557 69 3 272,079 45 TEHER. Díjtartalék levonva a viszou(biztosítási díjtartalékot Biztosság! alap Iviháíasitási tőkék nyereménye Függőben levő károk ós díjvisszatérítünk tartiléka Függőben levő kiházasitási tőkék lartaló .a Túlélési csoportok számlája Előre fizetett dijak 1906—1D«J7. évokra Fel nem vett nyeremények 1994. évről Kisorsolt biztosítások tartaléka Viszontbiztosító intézetek es mások követeiéül Steiner Jenő életbiztosítási könywivő. Báró Harkányi Frigyes, Budapest, 1905. december hó 31-én. 1905. éri nyereség korona | üli. 96.599,505 79 792,440 94 712,532 35 637,693 08 II 269,361 50 197,710 82 27,682­68 34 10,000­238,920 27 ____K017.450 15 1 00.503.365 24 ly Tódor, Bsrzeviczy Albert, Jeney Lajos, Burchard-Bélaváry Kobrád, * központi könyvelés főnök», gróf Zichy Nándor. Az Igazgatóság: László Zslgmond. Ormody Vilmos, Szende Károly, aligazgató. A lenti zárszámlftkal és mérlegeket megvizsgálván, azokat a törvényben a az alapszabályokban meghatározott elvek szerint készülteknek és azok eirves tételeit . tií. a. ..-.a Wnyv ekkel teljesen megegyezőknek találtuk- Budapest, 1903. március hó 9-én. ** MJW* A felügyelő-bizottság:: a ä meth Titusz, ^ Báró Rádvánszky Géza. 9 Hajós József, Nyomatott Nánásy István könyvnyomdájában Nagybányán.

Next

/
Thumbnails
Contents