Nagybánya és Vidéke, 1906 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1906-12-30 / 52. szám
Nagybánya, 1906. \v 1----------------------------*•—— (a) Belefog- újévet! ‘ŐD Deczember 30. — 52. szám. XXXII. évfolyam. NAGYFANYA ES VIDÉKÉ TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLJ^^IVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP Előfizetési árak: Egész évre 8 K. Fél évre 4 K. Negyedévre 2 K. Egyes szám 20 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Felsőbányal-utcza 20-ik szám alatt. Előfizetési felhivás. Utolsó számunk ez ebben az esztendőben, a következővel lapunk már a harmincz- harmadik évfolyamba lép. Egy századnak éppen a harmada, amióta szolgáljuk Nagybánya közügyét és e vidéknek érdekeit. Az öreg szolgát jól ismerik már, tőle hivalkodás volna emlegetni, hogy én ilyen meg ilyen hűséges vagyok, igv és igy szoktam gondolkozni, cselekedni, elég ha ennyit mond: — Nagy jó uram, érdemes közönség, szolgállak tovább is, amig birom. Nem régen láttam egy igen elmés aczél angol szerszámot, olyan alakja van, mintha a kerti ollóra egy kalapácsot illesztenénk. Ez a czélszerti eszköz hétféle czélt szolgál, ha kell balta vagy kalapács, ha szükség van reá harapófogó vagy szoritó, de lehet véső is, meg szeghuzó s elvágja nemcsak a fonál- csomót, hanem a sodronyt is, mikor arra kerül a sor. Ilyennek képzelem én a szerkesztőt, akinek minden téren és minden időben helyt kell állania. Nagyon természetes, hogy a mi működésünk nem mindenkinek tetszik s mi is birálgatásnak vagyunk kitéve, csak arra kérjük lelkes kritikusainkat, hogy előbb fizessenek elő, aztán Ítélkezzenek, mert t. előfizetőink kívánalmait mindig szives készséggel figyelembe vesszük, de ha azokra hallgatnánk, akiket semmi sem köt a laphoz, akkor hasonlatosak volnánk az oktalan szántóvetőhöz, aki mig a más barázdáit hasogatja, elhanyagolja a maga munkamezejét, Két főelvünk van, az egyik, a belső-lényeg: a közjónak önzetlen szolgálata, a másik, a külső alak: a jó magyarság. Amig egyrészt minden munkálkodásunkban a közboldogulás előmozdítása vezérel, másrészt terjesztjük és ápoljuk zengzetes tiszta magyar nyelvünket, minden latin, német s általában idegen szótól, mondatszerkezettől, szófüzéstől menten. Erre a kettőre ezután is nagy gondot fordítunk. Rovataink ismeretesek, azokon mit sem változtatunk, ám az 1907. év elején ismét besorozzuk közéjük a népszerű heti krónikát, mely rajtunk kívül eső okok miatt egy évig szünetelni volt kénytelen. Függetlenül, minden politikai vagy egyéb irányzattól hirdetjük a tiszta igazságot ezután is, meggyőződésünk szerint, fáradhatatlan és közkedvelt munkatársainkkal együtt, ami ha némelyeknek olykor-olykor rosszul is esik, de javító, fejlesztő hatását előbb-utóbb mégis mindenki belátja. Füzetes mellékleteinkkel mint eddig, továbbra is kedveskedünk mélyen tisztelt olvasóinknak. Ezeknek rövid elmondása után, bizalommal kérjük továbbra is f. előfizetőinknek szives támogatását. A »Nagybánya és Vidéke< előfizetési árai: Egész évre . . 8 korona. Fél évre ... 4 „ Negyedévre . . 2 „ Tisztelettel Révész János a »Nagybánya és Vidéke« szerkesztő- tulajdonosa. Évnyitkor. Az ó-esztendő alkonya olyan alkalmas a visszaemlékezésre! Ilyenkor még az is hátrafordul, akinek a czéltudatos előretörtetésben alig jut ideje lélegzetvételre. Rossz is, meg jó is visszafelé forgatni a kalendáriumot, mert lapjai telvék az öröm és bánat, a hit és kétségbeesés, a remény és lemondás, a bizalom és el- csüggedés kaleidoskopikus változataival, melyek közül legerősebb vonásokban mindig azok domborodnak ki, melyek legdurvábban markoltak bele a szívbe, lélekbe! Csak a mély fájdalom, a keserves csalódás, a lélekejtö önbizalmatlanság feledhetetlen, az öröm szinei sokkal hamarabb elmosódnak, a távoli szürkeségből, a meszsze sötétségből, csak a fájdalom villámczikkáza- tai jelzik a jövő kétes utait. Minket azonban a magánélet ó-esztendő alkonyati reminiscentiái csak annyiban érdekelnek, a mennyiben mi is mélyen érző, sőt talán érzékeny emberek vagyunk s ebbeli milyenségünkből a társadalmi és közéleti szereplésünkben sem tudunk egykönnyen kivetkőzni. Pedig oly gépies, mechanikus a társadalom és közélet szervezete! Aczélrugók, szakithatat- lan szijjak, olajozott fényes kerekek között olyan az érzelmek szerepe, mint az ablaktáblára lehelt homály. Letörölik, mert rendszerint alkalmatlan! Senki sem sziszszen fel, ha egy bogarat eltaposott s a társadalom és köz sokkal nagyobb kolosszus, semhogy a lába alá tekinthetne. Ezért olyan czinikus kísérlet, hogy a toliam hegyével kívánom érzékenységét felkelteni, mikor egy elaltatott ember nemes részeiben éles késsel operálnak anélkül, hogy megérezné! Városunk közéleti szervezeteibe, társadalmi egészébe olyan könnyű volna e tollszurással mérget bev^etni, mely felrázná egész szervezetét! Csak mindazon közalkotásokat kellene elősorolnunk, a melyek a múló évben elmaradtak s csak mindazon társadalmi tüneteket kellene felemlítenünk, melyek a haldokló esztendőben jelentkeztek, mindjárt elérnék azt a hatást, melyet kevesen szoktak vadászni, mert kellemetlen utóize van s áthúzná a rideg ész meggondolt számításait! Öreg emberek tapasztalatait hívjuk támaszul állításunk mellé, hogy soha sem operált a köz és társadalom kevesebb érzéssel és szívvel, mint ma, a közjótékonyság szervezett idejében. A történelmet nem bolygatjuk, mert az országos konczeptiókban sehol rajongó lelkesedést, állandó kitartást és fanatikus hitet nem találunk; csoda-e hát, ha a kisebb körzetekben, minő városi köz- és társadalmi életünk, gigászi erőfeszítésre nem tartunk igényt és senkinek sem teszünk szemrehányást azért, hogy nem szegődik oly ideák prófétikus szolgálatába, melyek az érzéketlen közzel összhangzásban nincsenek. Hanem azért mégis! . . . Úgy szeretnők, ha Uj esztendei ének. Adjon Isten boldog uj esztendőt, A magyarnak napfényes jövendőt! Pártoskodás, szétvonás kiveszszen, Magyar magyart testvérként szeressen. Szűnjék meg az ezeréves átok, Örök napfény boruljon e honra, Es ne váljék sohase alkonyra A hármas bérez, négy folyam határán Szerető szív ne maradjon árván, És ha akad árva gyermek, soha Ne érezze mi az a mostoha, Úgy nőjjön föl az is szeretetheti, Mostohában édes anyát leljen S az belőle hü fiút neveljen 1 A magyar föld áldott barázdája Ha alászánt munkásán gazdája Dusán ontson, bőven adjon magot, Ne lássunk itt szegényt, csak gazdagot. Kulik helyett dolgos magyar kézzel Vidám dal közt arasson a paraszt, És ne halljunk szitkozódást panaszt! Ur és paraszt értse meg, tudja meg, Szent itt minden rög, kő, halom, berek, Vér nevelt itt fát, bokrot, virágot S bejárhatja az egész világot Szive mégis ide vonja vissza, A hol anyja bölcsőjét ringatta, Bánatkönnyet hullatva miatta . . . _____ Vi lágpolgár és világszabadság Jelszónak szép, de puszta hazugság . . . Átkos eszmék magvát bárhogy hintik, A magyar csak magyar marad mindig, Meghalni és pihenni itt tud csak Ősi vértől megáztatott földben, — Ezért bízom én hazám jövődben! Hamvai Sándor. Magyarország ipara. — Irta: Streitman Antal. — Az osztrák nagy- és kisiparosság nemcsak magas virágzásra jutott az osztrák császári háznak állandóan Bécsben való tartózkodása által, hanem a szellemi műveltség terén s a politikai életben is nagy hatalomra tett szert. Az osztrák nagyipar herczegei, grófjai, bárói, lovagjai és nemesei szives készséggel bocsátkoznak ipari vállalatokba, jól tudván azt, hogy az udvar a császárral élén szívesen parolázik az osztrák nagygyárosokkal. Az egyszerű, de törekvő polgár vagyonát szívesen fekteti gyárüzemekbe, mert mig egyfelől az udvari körök és az osztrák iparügyi politika a biztos siker kilátásait nyitják meg előtte, addig a bécsi császári udvartartás, a fő- herczegek nagy hada révén, remélheti, hogy a pártolás mellett udvari tanácsosi, lovagi címekre, bárói és grófi rangra lehet kilátása. Hogy áll ezzel szemben a képnek másik oldala: a magyar nemzet ipara ?! A mohácsi vész után napjainkig nem volt hazánknak királyi udvartartása. A király, a királyi her- czegek udvartartásai Bécsben összpontosultak és csak kivételesen érte Prágát az a szerencse, hogy egyikmásik császár udvartartásával ott tartózkodott, de a teljes udvartartásnak ezen csekély idő alatt való ott tartózkodása is elég volt arra, hogy a cseh főúri világ kedvet kapjon gyárak alapítására, jól tudván azt, hogy a császári udvar példaadó pártolása által gyára teljesen megizmosodhatik. És az udvari elismerés és vállveregetés néha százezrek elvesztését pótolta a gyáripari vállalatba bocsátkozott cseh fő- urnak: gyárát a veszteségek daczára föntartotta, fejlesztette s megannyi csapással szemben daczolva tökélyesbitette s ma már virágzó üzlet ontja a főur ölébe a dús jövedelmet. Nem állítjuk mi, hogy az osztrák gyáripar fölvirágzása és annak nyakunkra növése csupán csak eme mozzanatoknak róható föl. Közrehatott ebben az osztrák, a cseh főurak hideg és józan számitó természete. Közrehatott az a nyugati szellem, mely mereven ellenkezik a mi főurainknak keletről hozott és a spanyol grandoktól ellesett nagyúri gőgjével. Mindenik magyar főur uradalmában, nagy kiterjedésű birtokain és váraiban vidéke fejedelmének képzelte magát, kinek levont vállalatokba bocsátkozni s a mai nap is ebben a meggyőződésben élnek kevés kivétellel, legalább az illetőknek a vállalatok iránt tanúsított magatartása átlag erről tanúskodik. A tizen- kilenczedik század elejéig főnemesi erényeiket csak a szabadságharcz vészes forgatagában való hősies önfeláldozásban találták, a tisztes iparosfoglalkozást támogatták ugyan, de vele átlag itt-ott csak időtöltésből, mükedvelésből éltek és csak a Thurzóknak vált az vérévé, és Il-ik Rákóczi Ferenc is csak a rodostói Magányában űzte el unalmát az esztergapad mellett. Az Árpádház nemzeti királyai alatt a Keletről magunkkal hozott ipar a velenczei és a frank mű- iparral párosulván, előkelő ipari, müipari és művészi tevékenységről tanúskodó leleteket és romokat haLapunk mai száma © oláal.
